Adatok
Tóth Zsuzsa ( Felcimkézve Személyes blog)
16 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Furcsa, hogy mik jutnak eszébe az embernek...olyanok voltak ezek a történések mintha csak tegnap játszódtak volna, emlékszem minden egyes szóra, mozzanatra, pedig már hosszú hónapok teltek el...Nem is gondoltam rájuk jó ideje, de már szinte mindenen filozofáltam, hiszen…..

Órák teltek el, még mindig csak szemeztünk, és nem mozdult. Kezdtem feszült lenni, mert ez a kis közjáték bezavart az eredeti célomba, és inkább rá koncentráltam, minthogy valami helyes fickóval végre jól érezném magam, kötöttségek nélkül. Így a szórakozóhely alsó szintje felé vettem az irányt, hogy…..

A 32 éves, vezető beosztású férfihez szóló nyílt levelem után, sok kommentelő köveket hajigált rám, mert mégis mit képzelek én magamról, hogy szingli anyaként merek szövegelni, és véleményt nyilvánítani az ismerkedésről? Ugyan a kettő közötti logika számomra talány, de legyen...
Azzal kezdeném,…..

Ahogy betipegtem a terembe már csak az első sorban volt hely. Lehuppantam, és meglepetésemre az oktató férfi személyében, a nuku értelem és érzelem wécés fazont ismertem fel. Furán nézett ki ahogy zavarában, kissé idétlen testtartással és járással flangált a táblák között, de valami különleges…..

Sok ezren reagáltak az írásomra, így gondoltam írok még 1…. esetleg 2 utózengét. Hogy a „nyílt levelet” ilyen szinten felkapták, az engem lep meg a legjobban. Mi sül ki egy laza, 20 percben összedobott firkából? Mondjuk az, hogy a közösségi és egyéb média „pöcegödre”, majd időről időre előveszi,…..

Ahogy kiszálltunk az autóból és megláttam az épületet ahova a legelső munkahelyi oktatásomra mentünk, nem pont egy nagyon komoly cég benyomását keltette. Leginkább olyan volt mint valami lehetetlen vasutas vityilló. Az idő is borús volt, a korai keléstől a kedvem sem volt valami…..

Ha volnál az ágy belső felén aludnék, távol az ajtótól, mert van egy paranoiám…ha jönne egy rablógyilkos, mivel te vagy kívül, ezért először téged ölne meg. Így nyernék még egy percet az életemből, hogy két sikoltás között elbúcsúzhassak mindentől amit szerettem. De túl sok minden van...piszok rövid…..
/ Tóth Zsuzsa / Felcimkézve Személyes blog
A nárcisztikus személyiségzavar kialakulása – I. ( Anyáknak kötelező! )
2016.10.06 22:52:27

Megjegyzés: / az egész sorozaton belül próbálom kerülni a túlzó orvosi, és pszichológiai kifejezéseket amennyire lehet, mert azzal nem segítek, ha nem értitek miről írok, aztán be kell ütni guguliba, és elvonja a figyelmeteket.. /
De honnan is ered ez a kifejezés, hogy nárcizmus? Nárcisztikus…..

Tudni kell azt, hogy nem vagyok egy műszaki zseni. Mivel nem érdekelnek és nem is hoznak lázba a legújabb technikai vívmányok, ezért a minimum szinten elvagyok velük, de alapvetően így nem is különösebben értek hozzájuk. Kb ilyen megfontolásból történt az is, hogy beszereztem egy három ezer…..
/ Tóth Zsuzsa / Felcimkézve Személyes blog
Nárcisztikus személyiségzavar - bevezető -
2016.10.06 22:20:21

Nektek feltűnt az, hogy a „mai világban” milyen könnyen dobálózunk bizonyos szavakkal, ha a másik minősítéséről van szó? Bolond...nem normális...beteg...antiszociális...egészen addig, hogy...pszichopata...skizofrén…és társai.
Aztán tudjátok mi történik akkor, ha kiderül, hogy a környezetünkben…..

Pocaklakó kora óta egyedül nevelem a 2,5 éves lányom. Mert választottam, mert hoztam egy döntést, aminek azóta is viselem a felelősséget és a következményeit minden jó, és minden rossz periódusával együtt. Abból a „modern” anyatípusból származom, aki ha gyerek nélkül van nem mondják meg róla, hogy…..
/ Tóth Zsuzsa / Felcimkézve Személyes blog
Gyerekes, szabálytalan, helyenként rímtelen...de szívből jövős hirtelen….
2016.10.06 20:23:48

Lehetne?...
Lehetne, hogy kicsit szeressél? Egy napra, hogy tudjam milyen lennél… Milyen mikor csak engem vágynál, Más nőre nem is gondolnál...
Reggel veled ébrednék, Illatommal beléd szöknék, Motoszkálnék fel, s alá, Fogva tartva órákon át.
Beléd gabalyodva feküdnék, Hangodat hallva…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz