Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Dyta Kostova

3 bejegyzést írt és 43 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A fantasztikus közeg nemcsak szórakoztató témákat adhat kikapcsolódni vágyó olvasók kezébe, hanem komoly társadalmi kérdések elemzésében, feldolgozásában is segédletet nyújthat, erre pedig újabb példa a nemrég magyarul is olvasható Kegyetlen szellemek című sci-fi regény. A történet röviden egy…..
A Battlestar Galactica óta kevés olyan jó sci-fi sorozat volt, mint a második évadjánál járó Expanse, nekünk is nagyon tetszett a bemutatkozó évad tavaly, amire az elmúlt hetekben csak rátett még egy lapáttal a második. Közben a Netflix is felkarolta a vállalkozást, de azért egy kicsit lehetett…..
Dyta Kostova 2017.03.17 16:04:23
@lszabi888: Az, amelyiknek az első részében a főribi köldökig érő, testre feszülő cuccban illegeti a gilisz seggét EGY ŰRHAJÓN? Na, már ott hiteltelenné vált a dolog, ez a Dark Matter valami alacsony költségvetésű, gagyiba forduló izé, ne hasonlítsuk már össze a The Expanse-al kérlek....
A minisorozat címe Eszméletlen, tíz részes, és mind a tízet a vezető íróként is tevékenykedő Deák Kristóf rendezte, aki vasárnap este a legjobb élőszereplős rövidfilm kategóriájában számít nagy esélyesnek Mindenki című filmjével. A sorozat, amit itthon a Paramount Channel vetít majd, és az egyik…..
(Introduction à la littérature fantastique) Napvilág Kiadó, TÁRStudomány sorozat, Budapest, 2002 Fordította: Gelléri Gábor ISBN 963 9350 02 8 170 oldal, 1600 Forint 1. Az irodalmi műfajok Egy műfaj sajátosságainak meghatározása során lehetetlen az összes ahhoz kapcsolódó művet…..
A múlt héten Sixx azt írta, hogy a Dalra kevesebb szükség van, mint pék faszán a stanclire, ezek után mégis mi mást mondhatnék én róla? De ne írjuk le előre a köztévé showműsorát, ami vállaltan nem azt tűzte zászlajára, hogy megtalálja azt a dalt, ami a legjobb esélyekkel képviseli Magyarországot az…..
A Maradj Talpon! című vetélkedőben nem szerepelhetett egy férfi, mert  jobbikos képviselő (szerinte) mert a szereplőválogatás során eltitkolta a foglalkozását (MTVA) Az MTVA kérdésünkre a szereplőválogatást végző csapatra hárította a felelősséget, mondván Az történt, hogy az első casting…..
Dyta Kostova 2017.01.12 15:32:37
Megint úgy tervezted, hogy kimozdulsz hétvégén és végre sportolsz egy nagyot? Már most tudod, hogy ez mégsem lesz így és a fotel nem engedő ölelésében fogod kihúzni hétfőig? Itt van néhány olyan arc, akik úrrá tudtak lenni a lustaságukon és megmutatták a világnak, hogy némi kitartással és…..
Berúgta 2017 ajtaját a TV2, információink és a Sorozatwiki cikke alapján köthettek egy dealt a Foxszal, (akikkel eddig az RTL-nek volt megállapodása) és ennek értelmében legalább egy évig náluk vannak olyan jogok, mint például a karácsonyi szezon Halálcsillagáé, a Reszkessetek betörők!-franchise-é,…..
2011 decemberében a TV2 és a Comment:com indított egy közös formátumpályázatot, azaz becsatlakoztunk a Pro7Sat1 akkor már évek óta működő, egész Európát lefedő műsorötlet-versenyébe, aminek során olyan tévés ötleteket, formátumokat kerestünk, amiket megvalósítva valami…..
Dyta Kostova 2017.01.04 13:35:08
Minden reggelt kezdjenek rajzfilmekkel. Nem animékkel, rendes rajzfilmekkel. Nyilván reggelente kell egy beszélgetős műsor, ez mondjuk 7-9-ig elmegy. Délben Híradó. 9 és 12 között beleférne valamelyik szappanopera, dél és 14 között szintén, ha ezt akarja nézni a sok nyugdíjas. Más úgysem fogja, mert dolgozik. Délutánra tehetnének a további szulejmnok helyére ismeretterjesztő sorozatokat szórakoztató formában, vagy utaztatós természetfilmeket, utazási műsorokat, hogy abból talán tanul is valamit a ember. aztán jön a kora este. 6-kor megint Híradó, utána lehetne mondjuk 7-től valamelyik amcsi/angol/egyéb sztársorozat. sokan szeretik a nyomozós akármiket, de ne minden nap a különböző városokban székelő helyszínelőket kelljen már nézni. Osszák be, legyen hétfőn krimi, kedden misztikus, szerdán történelmi sorozat, csütörtökön valami magyar gyártású, péntekre tegyenek egy híresebb, ütősebb sorozatot, amit sok ember követ, mert pénteken már többen néznek tévét. A sorozatsáv után, 8-tól, fél 9-től lehetnének filmek. Minden nap. Nem csak régi, buta amcsi filmek, itt is lehetne fokozatosság elve, mondjuk: hétfőn krimi, kedden misztikus/sci-fi/fantasy film, szerdán történelmi film, csütörtökön romantikus, pénteken valami ütősebb, valami ami most debütál a tévében, azaz pár éve volt moziban. Eztán késő este lehetne valami horrossorozat, vagy a reggeli műsor ismétlése.
A hétvége nyilván a nagyvolumenű műsoroké, a reggeli rajzfilmek után délelőtt is családbarát filmek, délután is, este meg vetélkedő, vagy x-faktor vagy valami más zenés-táncos műsor, aztán egy-egy film.
Viszont mindebből kimaradna a nyolszázmilliomodik Barátok közt, a semmit nem tanító, de mellé kurvákat és hisztis picsákat nevelő Éjjel-nappal Budapest, a sokadik, buta tyúkok és macsó üresfejű parasztok-lakta Valóvilág, az idétlen celebvetélkedők. Ha csinál valami saját gyártású műsort a csatorna, ami napról napra igényli a követést, akkor berakhatná a az esti híradó előttre vagy közvetlen utánra, max egy órában, de ott se a suttyóságot kelljen már nézni!
Szerintem ilyen lenne egy normális műsorterv, kihagyva a maszlagot, és nagyvonalakban felvázolva.Kár, hogy nem ilyen világban élünk.
Sok megfelelő és sok jó szállásunk volt idén is, összegyűjtöttük azokat, amelyek valamiért kiemelkedtek, megkapták a non plus ultra minősítést. Ezek mind olyanok, ahol nem csak jót aludtunk, hanem annyira jól éreztük magunkat, hogy a legbátrabban ajánljuk és biztos, hogy ha a környékre megyünk és…..
  Isten látja lelkemet, én nem akartam a fináléról írni. Már én untam ugyanazt leírni hétről hétre, nem okozott semmmiféle örömöt az, hogy egy középszerű évadot ostoroztam hétről hétre, mert minden ellenkező híreszteléssel ellentétben van nekem sokkal jobb dolgom, mint vasárnap reggel hatkor arról…..
Az idei X-Fakorral...á hagyjuk. Mi az, amit nem írtam le eddig erről az évadról? Mi tudna többet mondani az idei műsorról, mint az, hogy az RTL is csak hét élő adást vállalt be belőle? Az a legnagyobb baj egyébként, - ami tegnap este is fényesen bebizonyosodott - hogy az évad semmilyen. Az előzőből…..
Dyta Kostova 2016.12.11 18:14:49
Én eddig védtem az X-et, mert fiatalabb a zsűri, és keményebben válogatott (pl. nem votl elég, ha valaki hires ember gyereke). De most megkövetem SIXX-et, és töredelmesen beismerem, hogy a végére egy kalap kakivá vált a műsor.
A Ham Ko Ham távozásával maradt 3 énekesecske, akikkel baromi unalmas lesz a döntő. Na félreértés en essék, az si elismerem, hogy a banda mindig ugyanolyanra hozta ki a dalokat, de nekik épp ez a művészetük, ehhez értenek. Bírtam, hogy bármit fel tudnak dolgozni, ha úgy tetszik "cigányosítani zeneileg", és nekem ez tetszett. Ha az egysíkúságot kritizáljuk, akkor elmondható, hogy a kezdetben kedvelt Dmitrijből is elegem lett mára, és Mata Ricsi meg... hát, pont tegnap jutott eszembe, hogy inkább a Petics gyerek. Tényleg.
Nyilván az utolsó adást is meg fogom nézni, de komolyan feláldozok 10 szavazatot Opitz Barbinak, csak nehogy egy beszédhibás, agyilag zokni, a háttérben várakozó pénzsóvár apukás szánalomversenyző nyerje már meg az egészet. Még Dmitrijnél is jobb helyen lenne, belőle lehet építeni még valamit, ha levedli magáról Puskás Pétert...

Apropó, mentorok: amit tegnap Puskás művelt, az borzasztó volt. Hogy jön ő ahhoz, hogy az értékelések alatt ordibáljon? Ráadásul a másik szavába vágva, az ellenérveket azonnal lesöpörve, túlordítva... Ezt a válogatókon a Tétova Gabriella is eljátszotta már, volt is belőle műdráma ugye Gáspár Lacival....
Én egy további évadnak (majd 2-3 év múlva) úgy látnám értelmét, hogy T. Gabriellát és P. Pétert cseréljék le de sürgősen. Gáspár Lacinak vannak nagyon jó meglátásai, és sokszor őszinte a reakciója. Bye Alex-el teljes mértékben meg vagyok elégedve, az egész X-faktornak ő a felfedezettje. Amennyire nem szerettem az eurovzión a kis idétlen dalával, most annyira megnőtt a szememben ez a srác.

T. Gabriella új neve: nem tudom, miből ered, de nem oroszos, inkább szlovákos. Ők biggyesztik a nők neve mögé, mintegy nyelvben is használt nemi megkülönböztetésként az 'ová' szócskát. Br helyesen akkor "tothová"-nak kellene lennie, de gondolom Gabi valamiféle külföldi karriert vizionál, és közérthetőség kedvéért a zavaró h-betűt és az ékezetet kiszedte belőle. Ha oroszos lenne, akkor "Totov" családnévvel kellene rendelkeznie. Nem kifejezetten ide tartozó de A Dal-ba nevezett dalánál nem vették figyelembe, hogy az utóbbi években a népi-vonal nem nyerő az eurovízión. Bármilyen indulót néztek is meg az elmúlt 2-3-4 évből, aki a saját országa népzenei kultúráját is beépítette, és ezt még anyanyelvi énekkel si megfejelte, nem ért el jó eredményt. Úgyhogy amikor megkezdődik majd a Dal, én személy szerint nem fogom ezt az indulót támogatni, mert ez most nem trendi.
Az a legszebb ebben a derékig a meleg szarban ugráló kormánypárti sajtóban, hogy...de hát nincs benne semmi szép. Ripost, 888, Pesti Srácok, Origo, Lokál és Tények - ezek ugyanabban az akolban laknak és dörzsölgetik egymásba a trágyát, az egyik megmarkolja, feldobja, a másik tátott szájjal alááll,…..
Dyta Kostova 2016.12.07 12:34:14
@Terézágyú: Semmi jogtalan nem volt benne. Nem sértették meg a jogait azzal hogy elmondták: nem ez a születési neve.
Az már más, hogy ezt eddig is tudtuk, hogy nem mondtak újat, és nyilvánvaló, hogy műbalhé-keltés szaga van az egésznek.
De Vona és pártja mega hozzá köthető szervezetek pont nem az/azok, akik rászorulnak a demokrácia elvén való védelemre, mert ők nem kifejezetten szeretik a demokráciát, csak elviselik. Egy Jobbik uralom alatt, ahol az olyan szélsőséges szervezetek, mint a 64 vármegye, a Magyar Gárda (és utódai), a Nemzeti Arcvonal, a Magyar hajnal és még ki tudja hány eszement banda zöld utat kapnának, na az minden lenne, csak demokrácia nem. Az autokráciát előbbre valónak tartanák, de nyilván politikai öngyilkosság lenne jelen esetben, ha ezt beismernék.
Szóval nem kell őt megvédeni, amúgy se kér szerintem a liberális/polgári/"zsidó" média védelméből.
Az X-Faktor kapcsán sokszor felmerül, hogy akkor ez egy tehetségkutató-e vagy sztárgyár, vagy esetleg az RTL kasszáját arannyal a plafonig tömő pénzgyár, pedig egyik sem. Ez egy olyan műsor amin elméletileg szórakozhatnánk, csak nem hagyják. A legjobb évada eddig az volt az X-Faktornak, amikor Jimmy…..
Dyta Kostova 2016.12.05 01:45:01
Tegnap kivételesen tévén néztem, nem neten (vagy másnap rtlmostról visszanézve), és valóban egyet kell értenem azokkal, akik szerint a hangosítás egy kalap kaki.
A vendégszereplő Odettnél szó szerint odamentem a tévé elé, hátha hallom, mi a francot énekel, de semmi. És nem vagyok süket, egyszerűen nem lehetett érteni a szöveget, teljesen elnyomta a háttérzene. Valaki írta egy korábbi adásnál, hogy a szintén vendég Margaret Island-el hasonló volt a helyzet. Ez katasztrófa!
A korábbi Dmitrij-pártiságomból áttérek Opitz Barbi támogatására, mert az orosz srácnak elfogyott tehetsége. hacsak nem illant valami nagyon a döntőben. Nem tudom továbbra sem, hogy a dalválasztásba mennyi beleszólása van a versenyzőnek, de neki pár hete olyanokat adnak, amiben alig kell énekelni. egyszerűen nem hallom a gyerek hangját, csak valami nyögéseket a mikrofonban.
A Ham Ko Ham-cédéjét elhallgatnám háttérzeneként, vagy kulturális műsorok aláfestő zenéjeként, esetleg esküvőkön. Ebben a népi vonalban szerintem ennyi volt, nem több.
Mata Ricsike valóban átcseszte a nézőket a válogatókon: nem is tud énekelni, ahogy beszélni is nehezen.
Szandra kiesését nem sajnálom. Ha valakit már ennyiszer a mezőny szélére szavaztak, ideje volt távozni, és majd folytathatja a színházban. Szoktam írni, hogy van már az országnak egy Tóth Verája, akit nem közelít meg egy Fejes Szandra. Unalmas. Tiszta, de unalmas.
Szívem szerint Dmitrij-Barbi-Ham Ko Ham döntőt várnék, de úgyis Dmitrij-Barbi-Mata Ricsi döntő lesz belőle, mert van még szociális érzékenység az emberekben (ami nem feltétlenül baj, de a srácon ez nem fog segíteni.)
Az a helyzet, hogy ezt az X-Faktor dolgot ideje lenne elfelejteni. 2016-ot írunk,ha tehetséget akarok hallgatni, ott a YouTube, csak győzzem élettel. A csillivilli körítés, a nagy díszlet, a szavazattarhálás és a mentorok, azaz a parasztvakítás része a dolognak, amitől tulajdonképpen tévéműsor…..
Dyta Kostova 2016.11.28 22:52:44
A legutóbbi adás valóban nem volt nagy szám. Valaki más írta, és szerintem mások is érzik, hogy a legnagyobb baj az élő műsorokra a dalválasztás és a színpadi körítés.
Baj, hogy a mentorok konkrétan megmondják, hogy mi lesz a jövő heti dal, amit be kell tanulni. Hogy "ez egy olyan dal, amit úgy kell elénekelni, hogy..." (Tóth G.), vagy egy korábbi adásban Alex is elszólta, hogy a Ham Ko Ham-nak választott dalt a fiúk eleinte NEM SZERETTÉK.

Itt van a kutya elásva, ugyanis a válogatón és a mentorházban még csak-csak maguknak választhatnak olyat, amiben tudják, hogy jók, de az élő műsorokra rájuk erőltetnek mindent.
Alíz is addig volt jó, amíg a saját dalait hozta, ahogy most, a párbajban is. De amint választottak neki, borzalom volt, egyenesen szörnyű.

Azzal nem értek egyet, hogy "igenis nagy öregek" kellenének a mentorszékekbe. Mit láttunk a korábbi években a "nagy öregek"-től?
Szikora R.: nem tudott beszélni, oylan volt, mitn aki midnig be van tépve vagy valami álomvilágban él. A székes válogatón gidákat válogatott, nem énekhangokat. Az volt a fontos, hogy néz ki a versenyző. Pl. emlékszem, hogy egy Enid nevű testes lányt simán felállított, hogy valami cicababát leültethessen, pedig... Na midnegy. Neki köszönhettük Dzsenifert dzs-vel, a "végzet asszonyát", aki szépségkirálynőként gondolta, hoyg tud énekelni. A nézők szerencsére hamar kaszálták....
Geszti P.: szintén úgy válogatta a lányokat, hogy ki a cuki, "a kis zöldalma". Énekléshez semmi köze, legfeljebb szövegíróként lehetne jegyezni, meg hobbiból persze együtteseket gyárt, amelyek futnak pár évig, aztán feloszlanak. Olyan "tehetségeket" köszönhetünk neki, mint a Nyári lányok, azaz Summer Sisters, mert ugye ángólósán jobban hangzik... (nem.). Vagy ott voltak valamelyik évadban az ikerlányok, akik az élő adásokban szintén borzasztóak voltak... Meg rémlik még valami 16 éves, rövid hajú kiscsaj is, szintén hamar kiesett. Na tessék, még a nevekre se emlékszem már, kb ennyire voltak jobbak, mint a mostaniak....
Keresztes I.: egy (elnézést) klimax előtt (vagy után?) álló nő, aki nőben ugyanazt csinálta, mint a nagy öreg fószerek pasiban: bejött egy 26 év fölötti, vagy középkorú férfi, aki nézett ki valahogy, és már olvadozott róla a bugyi. Neki köszönhetjük Stone-t, akire szerintem nem emlékszik már senki sem, annyira középszerű volt.
Malek M.: sokáig a legértelmesebb zsűritagnak tartottam, egészen addig a bizonyos évadig, amíg megöngyilkolta a róla felállított képet azzal a kis tehetségtelen, idétlenkedő, műmájer, viselkedészavarok, irritáló stb. emberszeméllyel, aki miatt leszarta minden addigi hitelét egy "játékszabály-módosítással", és 6 helyett 7 lányt vitt be a mentorházba csak azért, hogy aztán 4-et ki is picsázhasson onnan, de izibe'. Mai napig nem értem, miért volt erre szükség, miért kellett hamis reményeket ébreszteni plusz egy főben, ha nyilvánvaló volt, hogy ezt a kis ripacsot úgyis tovább fogja nyomni. Akinek még nem esett le, Malek-nak köszönhetjük Csadélkát.
És akkor említhetnénk még a többieket, csak épp nem tudom, hogy mit tett hozzá a műsorhoz Nagy Feró (azon kívül, hogy ő a Nagy Feró), vagy a full korrekt Little G, akiről korábban fogalmunk sem volt, hogy kicsoda, hogy egyáltalán létezik. Mondom, ő nagyon normális volt, de épp nem áll össze bennem még ma sem, mi köze a zenéhez. Ahogy ez elmondható a szintén korrekt Alföldi R.-ről is.
Jimmy Fia Krisztiánt pedig közösen, kollektíve bűnözték elénk, amiért nem lehet megbocsátani a korábbi szériáknak. Soha.

ÉS akkor most tényleg valaki azt mondja, hogy azért rossz a műsor, mert fiatal, energikus, kissé bohókás, újgenerációs mentorok vannak? Nem, nem ezért rossz. Hanem az unalmassá vált műsorszerkezet miatt, a dalválasztás kényszere miatt, a rossz kisfilmek miatt.

Pl. nagyon újszerű, és megfontolandó ötlet volna, ha már a mentorházból is a nézők szavazhatnák tovább a versenyzőt. Nyilván az élő műsorokra is több követő lenne, több szavazó, ah olyanok kerülnének bele, akiket a fogyasztók akarnak. Nyilván lenne neten akkor is anyázás, de mégis győzne a többségi akarat, és nem lennének, vagy lehettek volna ránk tukmálva ilyen peticskristófok. Vagy a lányok közül is biztos vagyok benne, hogy volt népszerűbb személy Alíznál, alterség ide vagy oda.
Dyta Kostova 2016.11.28 22:53:33
Az idei versenyzőkről: nagy kár, hogy a Soulbreakers hamar kiesett, bennük van érték. DE meg kell jegyeznem, hogy a válogatók során ők is sokkal jobbak voltak, ami ismét csak bizonyítja, hogy az erőltetett dalválasztás senkinek nem tesz jót. A Jaggers kiesése szerintem annak tudható be, hogy a nép megunta a fiú (és lány)bandákat, nem akar már ilyesmit látni. Nem az együttesek ellen van kifogása, hanem az azonos nemű formációktól. És lényegtelen, hoyg ez rockzene vagy popnyál. A mai szavazólányok már nem erre gerjednek.
Dmitrijt bírom, jófejnek tartom, de már az első adás után kicsit kétségbe vontam, hogy a magyartudása tényleg frissen szerzett-e. Gyanús, hogy nem az, bár ez legfeljebb a mögé épített történetet döngeti. Ami vele kapcsolatban mostanában irritáló, az a saját mentora, aki színészt csinál belőle. Ez a Britney szám borzalmas volt. És erőltetett és gagyi. Nekem még a múlt heti Diamonds is jobban tetszett.
Opitz Barbi nagy esélyes a nyerésre, és nem is bánnám, ha az övé lenen végül a fődíj. Ők ketten fognak megküzdeni ezért Dmitrijjel. HA nem igy lesz, akkor a nézőknek javaslom a kollektív fülmosást, és tényleg tegyék el az X-et a fiókba pár évre.
Mata Ricsivel már nem vagyok annyira megbékülve. Egy dolog a szociális rászorultság, ez eleinte megveszi az ember szívét, de hogy 3 darab információt ki tudja, háyn napi kell tanulgatnia, hogy végül helyesen tudjon felelni 3 kérdésre, az kritikán aluli. Ezért kap magyar dalokat is, hátha annak a szövegét meg bírja jegyezni? Tényleg ilyen buta ez a gyerek? Tényleg. Ez gáz, beszélni sem tud, egy értelmes válasza nincs a neki feltett kérdésekre. Azt azért remélem tudja minden őrá szavazó, hogy a pénzzel együtt nem jön meg a bölcsesség, felelősség is? Ha ő nyer, valószínűleg a sok millió elkallódik a pénzéhes apja kezében, a gyerek ebből semmit nem fog látni. Sokkal jobbat tenne neki, ha kiesne, és az imidzsén dolgozva, erőbefektetéssel, küzdelemmel kellene feltornásznia magát az énekesi pályán, nem pedig készen kapni a lemezszerződést. Ebből tanulhatna csak.
Szandi: hát, én nem akarom megsérteni szegényt, de az országnak van már egy Tóth Verája, vagy volt, mert Vera gyönyörűen halad küzdelemmel a clja felé, ami a külső megjelenését illeti. Szerintem nem hagy akkora hiátust ezzel maga után, amit be kellene töltenie valakinek. És unalmas is. Oké, tud énekelni. Csinálja a színházban, mert az a közeg való neki. Ha holnap szembejönne velem egy plakát, hogy lesz tőlem egy utcára Fejes Szandra koncert, marhára nem érdekelne. Ellenben ha egy Anissza koncert lenne, arra még akár be is néznék. Szerintem rosszul választották ki a két lehetséges jelöltből a telt nő-karaktert, és igazságtalanul is, mert annak kellett volna esélyt adni, akinek amúgy nem az a szakmája, hogy színpadon énekeljen... Szóval a 3 párbaj is csak azt bizonyítja, hogy nem kíváncsiak rá. Most már kipotyogtak előle a rosszabb versenyzők, a 4.-et már nem ússza meg.
Alíz: saját dalokkal oké, venném a cd-jét. De más dalait, főleg magyarul ne tolja, mert borzalom, már-már úgy bassza a fülem, mint Jimmy Fia Krisztián "Incomplete"-je. Egyébként bírom a pozitív stílusát, és hogy nem idegeskedik semmin. Jófej.

Végül egy kérdés: miért kell a műsornak tematika, ha annyira tg, annyira megfoghatatlan, hogy gyakorlatilag bármilyen dalt bele lehet tolni, bele lehet magyarázni, miért illik oda? A tematika az lenen bakker, ha azt mondom, hogy ezen a héten olyan dalokat fognak énekelni:
- amiben vannak állatok
- amiben van népes hangzás
- ami nem angol nyelvű
- aminek a témája az időjárás
- amit 1900 és 1950 között írtak
- eurovíziós dal
stb stb stb. De az ilyen hülyeségbe, hogy "még mindig rólad írok dalt" bármit bele lehet tenni, mintha nem si lenen tematika. Szóval minek is van?
Istenes B. meg egy műmájer h.gyerek (már elnézést), aki nem vicces, nem helyes, ellenben idegesítő és erőltetett. Pont összeillenek a nőjével.
Legközelebb szerintem már csak a döntőnél írok majd.
Pontosabban a Vámpírkrónikákból, Lestat vámpír sztorijából, de úgyis mindenki a Tom Cruise-Brad Pitt-filmből ismeri Anne Rice legendás vérszívóját (a punkrock fanok meg pláne, a film egyik előzetesének a Dad Religion Infected című nótája volt a zenéje). A sorozat azért…..
A TNT pilotot rendelt az elképesztően idióta magyar alcímmel ellátott Snowpiercer című pompás scifiből (tessék, Túlélők viadala, ez lett), mi meg már most elkezdtünk drukkolni, hogy össze is jöjjön a dolog. A pilot Josh Friedman (Terminator: The Sarah Connor Chronicles), Marty Adelstein (Teen Wolf)…..
Tudjuk le az elején: az idei műsor sztájlisztja nagyon jó haverja a producereknek, és láthatóan vakon bíznak benne, ami dicséretes, meg minden, de nem szó szerint vakon kellene, mert akkor a Tóth Gabi fejére applikált madárfészek, és Puskás Péter teljes hacukája tuti nem kerül műsorba. Vagy csak…..
Dyta Kostova 2016.11.21 20:40:12
@Mutyuer: Úgy, hogy a stylist ruhaválasztása botrányosan rossz. Meg úgy, hogy Szandi testalkata nem szokványos, pl. ha megnézed, lábra nem kifejezetten molett, arcra és felsőtestre viszont igen. Meg némi érzéki csalódás, és ennyi.
Dyta Kostova 2016.11.21 20:48:22
Én most azt a véleményt képviselném, hogy az idei évad jobb, mint a korábbi 2-3. Mégpedig azért, mert színesebb a felhozatal, nincsenek erőszakosan, kényszerből összeállított fiú- és lánybandák, kevesebb az egysíkú ember. A mentorok fiatalosabbak, azaz nem nyáladzó, öregedő pasikból áll a zsűri, akik azért választanak ki fiatal (gida) lányokat, mert olyan szépek meg cukik (függetlenül attól, el bírnak-e énekelni valamit). Nincs szabályszegés, hogy 6 helyett 7 lány menjen már a mentorházba, mert Csé Adélt úgyis ki akarják választani, ha tetszik, ha nem. Nincs az, hogy a híres ember gyereke bekerül, miközben énekelni nem bír (Jimmy Fia Krisztián).
Persze minden évadnak megvan az idegesítő karaktere. Idén a Petics gyerekkel vezették fel a műsor botrány faktorát, de szerepelni már nem engedték (hálistennek). És ott van ugye az Eszterke, amit egyből kukáztak a nézők, nyilván erre számítani is lehetett. De ezek a botrányok alapozták meg az idei nézettséget és beszédtémát, tehát elég tudatos építkezés eredményei ezek.

Én vevő lennék a 7. szériára is, amennyiben a mentorok közül 3 nem változik. Hogy ki az az egy, akit lapátra tennék, nem árulom el, mert nem akarok szitkozódni, de igen, valakinek megérett már a váltás szerintem.

Az meg, hogy ki nyer... Nem tökmindegy? Nem feltétlenül azoknak lesz lemeze, karrierje, akik nyernek. Az induló pár milla nyilván könnyebbség, de szorgalommal a nem-nyertesnek is simán behozható.
Dyta Kostova 2016.11.25 16:03:45
@Hokunda: Azt nem tudom, hogy csináltad, mert 2 éve volt utoljára X, és akkor a Star Academy még terveben sem volt.
Egyre nehezebb teli gyomorral követni a TV2 sajtótörténeti mélyrepülését, de hiába próbáljuk tényleg leszarni azt, amit Szalai Vivien és csapata művelnek a Tényekben, egyszerűen vannak olyan dolgok, amik mellett egyenes gerincű ember képtelen szó nélkül elmenni. A 24.hu szúrta ki (mondom, mi…..
Gáspár Laci azt mondta, úgy érezte magát a tegnapi napon, mint egy lagzi vagy disznóvágás napján, mármint az izgalmat értve, legalábbis remélem, mert hogy jövök én ahhoz, hogy a nagy nap tiszteletére a halántékára cikkcakkot, a szakállába stratégiai fontosságú szüneteket nyíratott mesterember…..
Dyta Kostova 2016.11.06 19:09:54
Első és legnagyobb probléma: hogy állítólag a tematika "Ez vagyok én" címmel futott, de alig néhány szereplő énekelt valóban olyat, ami rá eddig jellemző volt.

Épp ezért a Soulbreakers eddigi leggyengébb teljesítménye volt ez, de nyilván az eddig mutatottak miatt ez bocsánatos bűn.
A Ham Ko Ham saját bevallása szerint utálta a dalt, amelyet Alex adott nekik feldolgozása. (na akkor ki is "ez"?)
Amit Alízzal tettek, az megbocsáthatatlan. Hozzátenném, nekem tetszik a haja, és a szemüvege is, sokkal jobban néz ki, mint a válogatón mutatott, hetvenes évekből ittragadt fejszerkezetével. DE mi volt ez a nyekergés? Ez a borzalom? Ez a lány nem szeret magyarul énekelni, se dalt írni, mert nem áll neki jól, és ezt elmondta a kisfilmben. Akkor az a hülye feltűnési viszketegségben szenvedő, ugráló picsa dementora miért erőltette ezt rá? Annyira nem tudta elénekelni, hogy nekem, aki bírom ezt a csaj, elfintorodott az arcom, és nem, nem tudom még hazugságként se leírni azt, hogy jó volt. Nem volt jó, rettenetes volt. Ha az esti teljesítmények alapján szavaztam volna (amit nyilván nem tettem, ennél azért már mindenki elfogultabb), akkor Alízt tettem volna ki elsőként, de helyette inkább gyorsan küldtem rá egy SMS-t, nehogy a blőd mentora miatt kelljen szívnia.
És igen, én is fogyasztó vagyok, kispolgár, aki bekajálta Dmitrij háborús nyomorát, és szánja ezt a helyes srácot. A kezét hátra kellene kötni, mert a mutogatásával az őrületbe kerget, de ő is kapott tőlem SMS-t, és fog legközelebb is, függetlenül attól, mit nyújt. Azértmertcsak. Mert ilyen ez a showbiznisz, nem csak a tehetség számít, hanem hogy ki mennyire szimpatikus. Ő az nekem.
Eszterke meg nem volt az. Előtt törtem volna le a kezem, mint hogy sms-t dobjak rá, még akkor se, ha kiemelkedően jót, az évtized legjobb éneklését nyújtotta volna. Ilyen dolog a szimpatikusság vs. antipatikusság, és ezt nyugodtan köszönje meg önmagának, a szüleinek, a műbalhés két dementornak. Közvetve esetleg még a vol X-zsűrinek is, pl. Lepkefogó Robinak, aki anno gidákat válogatott botfüllel. Épp erről jutott eszembe az ex-szépségkirálynő, Dzsennifer (dzs-vel ugye), akit szintén kukáztak a nézők az elején, mert a műsor és a dementora elkövette azt a hibát, hogy állandóan kihangsúlyozta a (szerintem csak képzelt) szépségét. Ez a hiba itt a "már 10 éve próbálkozol, te szegény lány"-ban materializálódott. Nem baj, majd fellép a Csajágaröcsögei meg Bivalybasznád-alsói falunapon, és akkor megnyugodhat, hogy ő most már énekesnő... Pfej. Inkább tanulan ki valami szép, hasznos szakmát és találna új hobbit.... Sose fogom megérteni az ilyen embereket, és tény, hogy egy pillanatig nem sajnáltam. Csoda, hogy lefáradt a színpadról.

Jáger Kingában nem tudom, mit látnak, annyira tucattermék, hogy el se lehet mondani.
Fejes Szandra és a zongorás gyerek (bocs, még a nevét se tudtam megjegyezni, annyira jellegtelen) színházba valók, csak míg egyik onnan akar kitörni, addig baj van. Van már az országnak egy Tóth Verája, nincs szükség utánpótlásra.

Szegény Ónódi Jani-t is gyanús, hogy inkább musicalekben fogjuk viszotn látni, mert ez a vékony hang egy darabig érdekes, egy darabig....
Mata Ricsit sokan szidják, de tegyük össze a kezünket, hogy ő áll most ott, és nem az az állatkertből szabadult mitugrász kis majom.... De tény, hogy a szociális helyzete miatti sajnálkozásban könnyen Utassy árpi 2.0-vá válhat.

Szerintem a döntőben fog állni (tehát nem azok, akiket én oda tennék, hanem akik erre jelenleg esélyesnek néznek ki)
Opitz Barbi
Mata Ricsi
Gorbuniv Dmitrij

A zenekarok kiesnek, az átlagos hangú nők szintén.

Bár itt jelzem, hogy a Ham Ko Ham lemezt megvenném, bírom a népzenét, világzenét.
Túl vagyunk a táboron, aminek ugye a jelentősége a nyáj további, drámai ritkítása, illetve, legalábbis a vasárnapot tekintve mindenképpen, hogy sikerült-e egy az egyben megverni a Sztárban sztárt, mert az évben először, de nem utoljára ténylegesen is egymásnak feszült a…..
Dyta Kostova 2016.10.25 15:30:52
@SmittyB: Csobot miatt ment 6 helyett 7 lány a mentorházba, nagyon is átlátszó volt. Fennmaradt? Mondj már tőle 4 slágert légyszíves... Fogalmazzunk inkább úgy, hogy tudta, hova kell tenni az ülepét. Ha most nem ő lenne az Istenes Bence nője (frissen gyerekkel), a kutya nem beszélne róla.
Ripacs (wikipedia szerint): "Aki a színpadon ripacskodik, az széles eszközökkel, az átélést nélkülözve, hadonászva, kiabálva és grimaszolva túljátssza, imitálja az érzelmeket, az indulatokat; olcsó, könnyen elérhető hatásokra tör"

Adélka ennek tökéletesen megfelel. Tényleg ennyire megkoptak itt az emlékezetek a hadonászásáról, a cukiskodásáról, ahogy lengeti magát, meg az "Erdélyben, Miklós"-bevezetőjű kezdő produkciójáról? Hogy a későbbieket ne is említsük. A Kristóf ugrál és idegesítő, Adélka ennek a női párja szerintem.
www.youtube.com/watch?v=8EVAysbkIhk
Dyta Kostova 2016.10.25 21:24:42
@SmittyB: Jól van, leülök, és megvárom, hogy te, aki ugye jobban tudod a wikipediánál (de kimásolhatok ide neked akármilyen értelmező kéziszótárat, akkor se leszel elégedett), majd körbefogalmazod szépen. Egyéni véleménynek ez is elmegy, végülis... Plusz várom azt az egy szavas jellemzést is, amit a ripacs helyett CséAdélra alkalmaznál. Nem szitkozódást, meg anyukája emlegetését, félreértés ne essék, hanem egy szavas jelzőt, amely híven tükrözi a viselkedését és úgy általában az egész lényét.
A hosszú címmel elsőként után szeretném tudatni, hogy a Scar a Szivárgó sötétség ciklus nyitódarabja, és mint ilyen, nagyon fontos alkotás. Maga a kötet még 2013-ban jelent meg, ám sokáig elkerültem a Könyvmolyképző könyveit, így csak idén határoztam el, hogy alaposabban is tanulmányozom. A Szivárgó…..
A Comedy Central Tömény történelem című sorozata tökéletesen alkalmas arra, hogy aki a Magyar Történelmet nagybetűvel írja, és eleink tetteit szentírásnak tekinti, vajas pirítóssal hajigálja a tévét, és habzó szájjal üvöltözzön, hogy megszentségtelenítik Koppányt és Mátyás királyt, HÁT EZEKNEK MÁR…..