Regisztráció Blogot indítok
Adatok
JámborAndrás

2055 bejegyzést írt és 3252 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az október 23-i civil tüntetés valójában nem a rendező Közös Ország Mozgalomról és nem is a pártokról szól, amelyek majd 2018-ban indulnak. Fél évvel a választás előtt az a kérdés, megmutatjuk-e, mennyien vagyunk, akik elégedetlenek a mostani kormány teljesítményével, és a tömeg erejével hitet…..
Puzsér Róbert szerint proli pofon csattant Szabó Zoltán Indexes újságíró arcán, amelyet maga az újságíró állított elő. A Fidesz publicistája szerint pedig az Indexet ütötték meg a KFC-ben, és a kommentelők egy része szerint kaphatott is volna nagyobbat...
A Mészáros Lőrinc tévéjében, a jobboldali Echo Tv Sajtóklub című műsorában sikerült a KFC-ben megvert indexes újságíró megjelenésén és megverésén röhögcsélni. Mindezt egy olyan 5 perces etűdben, ahol Halász Júlia, a 444 újságírójának a Fidesz fórumáról történt “kivezetésétől” jutnak el addig az…..
Elítélte és egy év próbára bocsájtotta Hidvégi Balogh Attilát, a RomNet újságíróját a Pesti Központi Kerületi Bíróság, miután Bence Gáborné, az ORÖ pénzügyekért felelős volt hivatali alkalmazottja és a Híd a munkába szövetkezet vezetőségi tagja beperelte őt, a Farkas Flóriánhoz köthető korrupciós…..
A hétvégén a Roma Büszkeség Napja után akartak emléktáblát avatni Puczi Bélának a Nyugati pályaudvarnál. Puczi a 90-es marosvásárhelyi pogrom egyik hőse volt, aki a környékbeli magyar cigány társaival együtt sietett a városban megtámadott magyarok védelmére, a városba szállított és leitatott román…..
Orbán Viktor hétfőn a Parlamentben Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltjének kérdésére a megszokott módon válaszolt: Soros. Csakhogy ebben a sorosozásban volt egy kis gubanc. Ugyanis a miniszterelnök többek között azt is sorosista együttműködésként rótta fel Szélnek, hogy a Humanista…..
Az a cigány, aki lop, aki koszos, aki nem dolgozik, aki sok gyereket szül a szegénységbe. A cigánysághoz kapcsolódó állítások szinte kivétel nélkül negatív tartalmúak. Azt az egyet kivéve, hogy tudnak zenélni. A negatív előítéletek kiemelkednek, pedig cigány a buszsofőr, a pék, sőt az újságíró, az…..
Pontosan emlékszem egy év ezelőtt arra a szombati napra. A gyerekkel foglalkoztam a szobában, amikor jött a barátnőm, és közölte, valami gebasz van a Népszabinál, láttam-e a hírt. Felolvasta, megtelt méreggel az agyam, és elkezdtem csetelni a Népszabis ismerőseimmel. Hamar egyértelmű lett, hogy a…..
A nagy múltú Földi László, az egykori Ho Si Minh Főiskola KISZ-bizottságának elnöke, a kádári titkosszolgálat hírszerzőtisztje, később a Fidesz-közeli, közbeszerzés-halmozó Defend nevű biztonsági cég vezetője, bement az Echo TV-be epét hányni...
Botka László visszalépése után egyre inkább tisztul az ellenzéki térfél. Ha a pártok eddigi pozícióit, döntéseit, megszólalásait nézzük, valószínűleg az együttműködésben nem kapnak a választók erős üzenetet a kormányváltásra, de a kétharmad megakadályozása, sőt még a Fidesz 50 százalékos parlamenti…..
Vásárhelyi Mária írt egy facebook-posztot, a facebook-posztból cikk lett, az egészet meg szétosztja az internet Orbántól félő népe. A poszt és a cikk szerint ne mondja senki, hogy Orbán Viktor “nem egy velejéig romlott, hatalmi tébolyban szenvedő pszichopata”, miután a miniszterelnök nem parancsolt…..
Botka László vereségéért leginkább Botka László a felelős, ezt nem kell magyarázni. Legfőképp ő bukott el, és a stábja. A probléma az, hogy alakulhatott volna másként, de nem alakult. Alakulhatott volna másként, ha kap támogatást bárhonnan is, de alig kapott. Nem kapott a médiából, nem kapott a…..
Jelenleg 900 ezer magyar állampolgár ellen zajlik végrehajtási ügy. Ez a szám nem valami ellenzéki ferdítés, hanem az igazságügyi minisztérium közlése. A 900 ezer ember összesen 3,229 milliárddal tartozik. A 900 ezer ügyből 280 ezer behajthatatlan, mert a tartozók nem rendelkeznek ingatlannal vagy…..
Őcsény nevét most tanulja az ország. A kis tolna megyei faluba érkeztek volna a magyar állam által befogadott menekültek üdülni. A falu népének azon része, amelyik nem akar migránsokat, menekülteket látni a településen, egy falugyűlésen adott hangot haragjának és félelmének. A gyűlésen meg se tudott…..
Saját pártjának emberei, a Fidesz és egy rivális, de potenciálisan szövetséges párt száll rá a legesélyesebb miniszterelnök-jelöltre, hogy alig egy év alatt kicsinálják az esélyeit. Két ellenzéki történetben is előkerülhetne ez a kép: egy liberálisabb történet egy négyéves sztorit mesélne el Bajnai…..
Egy Tolna megyei kistelepülésen, Őcsényben nagy vihart kavart, hogy a hétvégére üdülni mentek volna a faluba a magyar állam által már menekültként elismert emberek. A falugyűlésen a táborozást szervező MigrationAid képviselője, és az üdülés helyszínéül szolgáló panzió vezetője el se tudta mondani az…..
A Jobbik béruniós aláírásgyűjtésével szembeni legfőbb kifogás, hogy a keleti (és déli) valamint a nyugati, vagy másként a centrum és a periféria béreinek egyensúlyba hozása az Unión belül megvalósíthatatlan. Megvalósíthatatlan, mert óriási a termelékenységbeli különbség, ami alapvetően meghatározza…..
Merkel nyert, az SPD nem akar nagykoalíciót, a liberális FDP beszállna az úgynevezett Jamaika-koalicióba (CDU+FDP+Zöldek), a Zöldek tagsága és szavazói viszont nem örülnének ennek, de a pártvezetés támogatja. A szélsőjobboldali AfD pedig harmadik erőként került ki a választásokból. De vajon miből…..
Mozgalmat indít az ellenzéki összefogásért, az Orbán-kormány leváltáséárt, majd elmondja, feltehet és levetethet anyagokat a saját újságjában, mert annak ő a tulajdonosa. Lehetséges ez? Tényleg küzdhet valaki a demokráciáért úgy, hogy közben a napsütésnél is természetesebbnek tekinti, hogy…..
Mi is bedőltünk a forró ősz tematikának. Sorra írtuk a cikkeket, hogy nyilvánvalóan hazugság, hogy itt erőszakos tüntetések jönnének ősszel. Az elmúlt hetekben viszont egyre inkább látszik, miről szól a kormány forró ősz retorikája. Két dologról: 1. a saját bázisnak adott ellenségképről, amely akkor…..
Függetlenül attól, mint gondolunk Botka Lászlóról és az MSZP-ről, ha valaki a kormányváltásban és a kétharmad megakadályozásában gondolkodik, akkor érdemes odafigyelni azokra a tervekre, amiket Botka elmondott szombati programadó beszédében...
2015. szeptember 16-án több ezer menedékkérő várakozott a röszkei határátkelőnél, hogy átjusson Magyarországra. Az előző nap életbe lépett magyar törvények szerint ezt már nem tehették meg. A kétségbeesett, rosszul tájékoztatott menedékkérők egy kis része előbb kövekkel dobálta meg a magyar…..
Az elmúlt hetekben a Kettős Mérce kampányba kezdett, hogy létrehozhassuk Magyarország első, 100%-ban olvasói támogatásból működő, független hírportálját, a merce.hu-t. A kampány során sokan kérdeztétek, mit jelent ez a függetlenség, ha egy elkötelezett baloldali lapról van szó - mármint a baloldali…..
Orbán Viktor szerda este bejelentette, nemzeti konzultáció indul a Soros-tervről. Hogy mi az a Soros-terv, azt lényegében csak a Fideszben tudják, mert ugye ez az ő kommunikációjuk agyszüleménye. És mivel ez a nemzeti konzultáció már bőven a választási kampányban fog lemenni idén év végén, nem lehet…..
900 millió forintot vesz el a közszféra legrosszabbul kereső dolgozóinak bérkompenzációs alapjából Orbán Viktor parancsára a magyar állam, hogy az összeget az egyházaknak adja. Pedig ha lehet a dolgozói szegénység által leginkább érintett, Magyarországon legrosszabbul kereső csoportot megnevezni,…..