Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Jurancsik Eszter

3527 bejegyzést írt és 11 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ma éjfélkor végre meghallgathatóvá vált Tarja Turunen vadonatúj dala, az At Sea. A több mint tízperces szerzemény a június 12-én érkező, tíz számot tartalmazó "Frisson Noir" első kedvcsinálója, és már első hallásra sejteni engedi, hogy az énekesnő ezúttal sem aprózza el sem a hangulatot, sem az…..
Június 12-én szabadul a világra a kaliforniai Stitched Up Heart negyedik stúdióalbuma, a "Medusa", amely már előre megmutatta a méregfogait a SICK SICK SICK és a Glitch Bitch című dalokon keresztül, ma pedig újabb kislemezes tétel érkezett a Cannibal képében, amelyhez természetesen videoklip is…..
Az újhold mindig a csendes újrakezdés pillanata, amikor az ég visszaveszi a fényt, hogy teret adjon a magban rejlő lehetőségeknek. Amikor pedig ez a kezdet a Halak jegyében történik – a zodiákus utolsó, összegző és feloldó jegyében –, akkor nem egyszerű célkitűzésről van szó, hanem a lélek mély…..
Már egy ideje sejteni lehetett, hogy Tarja Turunen gőzerővel dolgozik következő metal albumán. Most végre hivatalossá vált: az énekesnő új lemeze "Frisson Noir" címmel érkezik, és június 12-én kerül a boltok polcaira. Tarja most a készülő korongról is megosztott néhány részletet a rajongókkal. A…..
Tavaly januárban mutatkozott be az indiai Apocryphal, akik két dallal – Spiders és Nightmare Revisited – villantották meg sajátos zenei világukat. A zenekar az általuk dream metalcore-nak nevezett hangzást képviseli: súlyos riffek, álomszerű atmoszféra és érzelmes dallamok találkozását. A dalok…..
A Delain énekesnője, Diana Leah új fejezetet nyitott pályafutásában: elindította saját szólóprojektjét DYYA néven, melynek első dala, a Holy Water ma debütált a hozzá készült videoklippel együtt. A dalt maga Diana írta, a produceri munkákat pedig Andrea Fusini végezte, aki a szám keveréséért és…..
Amikor egy zenekar feldolgozza minden idők egyik legismertebb dalát – ráadásul egy olyan bandától, amely gyakorlatilag egy egész zenei műfajt definiált –, az mindig vakmerő lépés. Egy ilyen szerzeményhez hozzányúlni hatalmas lehetőség,de ha rosszul sül el, a rajongók könyörtelenül elutasítják, és az…..
Kevés ember került valaha akkora és azonnali nyomás alá egy világhírű zenekarhoz csatlakozva, mint Emily Armstrong. Az amerikai énekesnőt korábban a Dead Sara frontasszonyaként ismerték, de a neve 2024-ben lett világszerte ismert, amikor ő lett a Linkin Park új énekese. A feladat nem volt kicsi: a…..
Május 8-án érkezik a boltokba a svéd doom metal zenekar új albuma, az "In Somnolent Ruin." A korong különlegessége, hogy rajta ismét Lisa Johansson hangja hallható, aki egy évtized kihagyás után tért vissza a Draconian köreibe - az énekesnő 2012-ben hagyta el a zenekart, helyét pedig 2022 nyaráig…..
A Butcher Babies énekesnője, Heidi Shepherd a közelmúltban a 96.7 KCAL-FM Wired In The Empire című műsorában számolt be arról, hogy a zenekar új nagylemeze hamarosan megjelenik. Az album a Judge & Jury Records gondozásában lát napvilágot - Howard Benson producer és a Three Days Grace dobosa,…..
A brazil death metal színtér egyik legerősebb hangja, Fernanda Lira nemcsak a Crypta frontembereként ismert. Időről időre megszólal olyan kérdésekben is, amelyek túlmutatnak a zenén: hatalomról, nőgyűlöletről, az erőszak kulturális mintáiról és arról, milyen túlélni nőként egy olyan világban, amely…..
Március 11-én, azaz szerdán, a Rák 15. fokán előreindul a Jupiter. Ha egy bolygó stacionerré válik, majd elindul előre, az olyan, mint amikor valaki hosszú töprengés után végre kimondja azt, amit már régóta tudott. A retrográd időszak a belső feldolgozás, az újraértékelés terepe volt, most viszont a…..
Az egykori Arch Enemy-frontasszony, Alissa White-Gluz bejelentette új zenekara megalakulását, amely a Blue Medusa nevet kapta. Két gitáros csatlakozott hozzá, őket nemrégiben már bemutatta az énekesnő: Alyssa Day (Mindscar, Absentia) és Dani Sophia (ex-Till Lindemann), de a koncertfelállást tovább…..
A rockzenekarok története tele van drámával, szakításokkal és legendás összeveszésekkel. A Halestorm esetében viszont egy egészen más történet íródott: két ember, akik nemcsak egy zenekart, hanem egy közös életet is építettek - Lzzy Hale, a csapat frontasszonya most Joe Hottingerhez fűződő…..
A három mexikói rocktesó továbbra sem lassít - szinte ontják magukból az új dalokat. A 2024-es "Keep Me Fed" nagylemez komoly lendületet adott a zenekarnak, Pau, Ale és Dany Villarreal pedig láthatóan élvezik a tempót - szó szerint, ugyanis a csapat legfrissebb kisfilmje ugyanis meglehetősen vadra…..
Március 6-a és 30-a között a Vénusz a tüzes Kos jegyben halad, és a hagyományos asztrológia azonnal felkapja a fejét: exil helyen van, gyenge, rossz, veszélyes. De mi van akkor, ha pont ez a "gyengeség" az, ami a legnagyobb erő benne...? A klasszikus tanítás azért mondja nemkívánatosnak ezt az…..
Januárban jelentkezett friss albummal Poppy, amely korong kritikája ITT olvasható. Ám a fiatal művésznő nem pihen, máris új dallal rukkolt elő - az In Death We’ve Just Begun különlegessége pedig, hogy a Son Lux közreműködésével készült, és a ma megjelent sci-fi lövöldözős játék, a Marathon egyik…..
Februárban a holland zenekar szülőhazájában adott koncertet, a zsúfolásig megtelt Ziggo Dome-ban szólaltak meg a tavaly megjelent "Aspiral" (kritika ITT) album dalai - természetesen a régi kedvencekkel együtt - mindezt monumentális hangzásban: kórus és teljes szimfonikus zenekar emelte epikus…..
2025 októberében adta ki harmadik nagylemezét "Heretics & Lullabies" címmel a clevelandi Frayle, a korongról pedig korábban ITT írtunk részletes ismertetőt. A lemez a zenekartól megszokott módon sűrű, súlyos dallamokkal és hátborzongatóan szép atmoszférával fűszerezett, és több szám videoklip…..
Április 3-án érkezik a Nervosa friss stúdióalbuma - a "Slave Machine" címre keresztelt lemezről az első ízelítőt, a címadó dalt már januárban megkaptuk, a mai napon azonban még keményebb tétellel rukkolt elő az immár öt fővel nyomuló zenekar. Az új szerzemény, a Ghost Notes igazi hangorkánt zúdít a…..
Miután 2024 nyarán Carla Harvey elhagyta a Butcher Babies fedélzetét, a frontvonalban Heidi Shepherd maradt egyedüli énekesként. Az év novemberében még felvillant egy új jel, a Sincerity című dallal, aztán a csapat körül hirtelen síri csönd lett. A legutóbbi, Carlával közösen készült album, az "Eye…..
Március 3-án, 12:36-kor lesz teliholdunk a Szűz jegyében, annak 12. fokán, miközben szemben találja magát nemcsak a Halakban utazó Nappal, hanem a Merkúrral és az Északi Holdcsomóval is.  A Szűz-Hold a tisztánlátás fénye. Ez az az energia, amely megmutatja, mi az, ami már nem működik az életünkben,…..
A ’90-es években a szimfonikus elem még csak csillámpor volt a metal felszínén – a Therion és a Celtic Frost is csak itt-ott hintett belőle, hogy fényt csiszoljon a saját zenéjére. A műfaj ugyan a ’90-es évek végére már kezdett körvonalazódni, de a nagy áttörésre még várni kellett. Miközben a finn…..
A Sirenia alapítója, Morten Veland már jó ideje működteti szólóprojektjét, a Mortemia-t, amely eddig is lenyűgöző vendégénekes-felhozatalt vonultatott fel. Most újabb izgalmas -immár harmincadik- fejezethez érkezett a történet: ezúttal Diva Satanica a Bloodhunter soraiból, valamint Grace Darkling és…..
Egy friss interjúban megkérdezték Lzzy Hale-t, a Halestorm frontasszonyát, hogy a női rockmozgalom egyik vezető alakjaként milyen változásokat remél a következő években. Lzzy, aki 1997-ben, alig 14 évesen alapította a zenekart bátyjával, a dobos Arejay-jel, így válaszolt a kérdésre: Beszélgettem…..