Regisztráció Blogot indítok
Adatok
FájAzÉletÉsAVilágIs

1 bejegyzést írt és 209 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  Eljött hát az a rész, amelytől az RTL várakozásai szerint a játékosokkal együtt kellene könnyeinkbe fulladnunk, miközben azt hajtogatjuk: „igen, az ilyen pillanatokért volt érdemes eddig szörnyülködve unatkozni, majd a romkocsma homályában sálunkat igazgatva letagadni, hogy…..
FájAzÉletÉsAVilágIs 2019.02.08 22:20:52
Úgy tűnik, a végéghez közeledve már a fűtést is kikapcsolták a stúdióban, erre utal legalábbis, hogy Ancsa bundabakancsban és irha ködmönkében vár minket, a lehellete még nem látszik, de várjuk meg a holnapot, én azt mondom. Mindenesetre ma kihívás, Roli megnevezi párbajellenfelét, csapjunk is bele…..
FájAzÉletÉsAVilágIs 2019.02.07 23:17:44
@Cleveland55: Csoki volt börtönben? Felvilágosítanál ezzel kapcsolatban?
Puskás kolléga most valamiért bizonytalanabb a szokásosnál annak kapcsán, hova is kell néznie, beszéde is galuskás cseppet, de a stenk, amivel ő beköszön egy (egészen biztosan direkt) nagyon színes pulcsiban, az változatlan. Mondja is, hogy este lesz nekünk párbaj Zsuval és Renivel…..
FájAzÉletÉsAVilágIs 2019.02.03 21:02:37
@úgymond olvasó mmkk: MMPB? Az minek a rövidítése?
Anikóval nyitunk, és én ma hiányolom a hangjából a szokásos huncutságot és a szeméből azt a kacér csillogást, amitől a hímnemű nézőközönség úgy érezheti, Anikó nekik személyesen üzeni, hogy gyere ide te tesztoszteronszagú férfiállat, nekünk nőknek pedig, hogy gyere, bújjunk a paplan alá, és játszunk…..
FájAzÉletÉsAVilágIs 2019.01.31 23:11:11
Ani akkora stenkkel köszön be, ahogy anno, a mostanra már csak szép emlékű Sthol Buci tudott. Szépen felépítve és baki nélkül mondja, hogy készüljön mindenki, mert MA ESTE  a szív harcosa (Greg) és a taktika bajnoka (Vivi) végre összecsap egymással a PÁRBAJON. Ám addig is,…..
FájAzÉletÉsAVilágIs 2019.01.06 21:33:45
FájAzÉletÉsAVilágIs 2019.01.06 21:41:44
@javier2: Lehet, hogy nem hazudott amikor azt mondta férfiknak született
Hát itt vagyunk újra. Petinek ma véletlenül a női kellékes szertárból hozták fel az öltözékét, és lusták voltak visszamenni újért, úgyhogy beadták Petinek, hogy igen, ez egy száz százalékosan férfi ing és nem egy női blúz, aztán röhögve kimentek kávézni a büfébe. Era gongat, Greg szuperképességére…..
FájAzÉletÉsAVilágIs 2018.11.26 23:06:34
Nagy a nyomás gyerekek, most hogy megtudtam, hogy Pávó Réka is minket olvas (sziaRéka), úgyhogy hajnalban keltem, hogy a szajrét időben és minőségi formában kapjátok, bár a kommenteket olvasva, ha 5 előtt jön a poszt sapkában, az a baj, ha 5 után sapka nélkül, akkor meg amiatt vonyítanak egyesek,…..
Este elaludtam mielőtt benézhettem volna a villába, úgyhogy most két cigi meg egy kávé után prüszkölve kapcsolok, hogy dik, itt van az első párbaj a nyakunkon, hogy repül az idő, hajjakmeg tesókáim. Miután tegnap kiosztották a játékosoknak a Marvel hőseit is porba döngölő szuperképességeket, erről…..
Anikó személyesen látogatott el a villába, hogy kiossza a lakók között az idei évad lélegzetállító újdonságának számító szuperképességeket. Mint mondja, nem volt egyszerű dolga, és valóban, a takarásban nyugtatólövedékkel várakozó stábtagok sem tudták megvédeni Greg puszijától. Lássuk a…..
FájAzÉletÉsAVilágIs 2018.11.16 21:21:01
@Morcz: (Nem tudom, hogy megválaszolták-e már neked a kérdést, nem látom a válaszok között, ha igen, akkor bocs.) Greg azzal haknizott, hogy ő a magyar kenbaba.
FájAzÉletÉsAVilágIs 2018.11.17 12:28:46
@Qqts: Biztos van teszt. Emlékszem 1-2 évaddal ezelőtt volt valami csaj, akinek az elsők között kellett volna beköltözni, de az RTL az utolsó pillanatban elküldte, mondván, hogy a tesztek alapján ön- és közveszélyes.
Kilencedikre nagyot köll gurítani a szarból is, tartja a közismert albán tévés mondás, és azzal folytatja, hogy egyébként csak szétkenődik a (mű)gyepen, amivel messze egyetértünk, sőt, szóval a lakókkal szemben nagy elvárások vannak támasztva. A műsorvezetéssel szemben is, a Belevalót a rutinból…..
Ez most egy kurta öfi volt, szóval ez a hogyvolt is kúrta lesz, mivel a nettó 45 percből 15 a kiszavazásról szólt. De amúgy se volt túl sok érdekes történés, érezhetően a szerkesztők vért izzadtak, hogy kihozzanak bármi érdekeset. Én együtt érzek velük, nagyjából nekem is ezt kell csinálnom az…..
FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.12.11 20:54:13
FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.12.11 21:01:44
FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.12.11 22:13:42
Anikó érkezik szép ruhában, spanyolos style-ban és pukedlizve. Mosolyából ítélve jól érzi magát a bőrében, majd azt mondja ez egy nagyon különleges este. It means that, egyrészt végignézhetjük az utolsó párbajt, másrészt egy olyan gázgéza sorversenyt is kapunk az arcunkba, amiben hagymaevéssel…..
FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.12.10 23:17:10
FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.12.10 23:21:13
@tvbuzi: Elvileg 10-ig
FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.12.10 23:22:51
Ez a pillanat is eljött! Utoljára kell nekiveselkednem ennek az évadnak, hiszen ha jól tudom vasárnap véget ér az idei széria. De, nézzük inkább, hogy mit lehet kihozni a mai adagból, plusz egy újabb kiválasztásból. Anikó is nagyon örülhet magában, hogy nem kell már sokáig a ide járnia, mert…..
A századik adásban visszaszerezték Gina feláldozott szüzességét, Soma gumilabdával arcon rúgott két nőt, Katrina pedig valóra váltotta Dávid Barátom legnagyobb álmát. Elárulom, hogy a szájával csinált valamit. De aztán csinált sokkal durvábbat is, valami olyant, amitől garantáltan mindenkinek a…..
Régen jártam erre, legalábbis íróként, szevasztok. Nem lesz képregény, tegnap X-faktor is volt, azt is meg kellett írni, örüljetek, hogy a Liverpool-meccs előtt belefér. Jó, ez gyökérség volt, szívesen írom, hát hogyne. Mert nem unom. Ahogy az egyre több új hajat növesztő, a derekát és a csípőjét…..
FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.12.04 20:13:44
FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.12.04 20:47:32
Mikulás ünnepség utáni ébredésből a Való Világba csöppenni, az kemény. Próbálkozom...
FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.12.03 22:23:12
Gina affektálva ismerteti a nem létező Nagy Testvér üzenetét, amely szerint a házi szavazás első helyezettje jutalmul a sufniban tölthet egy éjszakát a másodikkal. A lemaradók kedvéért feloldom a kódot: Dávidról és Viviről van szó. A káröröm és a potenciális nemi erőszak gondolata felpezsdíti a…..
FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.12.02 22:16:57
@ezneménvagyok: Na nem olyan rókaruha. Vörös, szőrös rókaruha :D
FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.12.02 22:21:28
A napi kérdés az én esetemben mindig ugyanaz, vagyis Önök kit hívnának ki xxx nevében, ma ugye Atti nevét kopizták az x-ek helyére. A windows megint fagy, és baszik mutatni a neveket, de Anikó zseniálisan spontán műsorvezetői skilljeivel a felirat nélkül is tudja sorolni a lehetséges neveket,…..
FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.12.01 23:11:18
FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.12.01 23:15:12
@Bianka_M.: Ebben az a legdurvább, hogy még csak az adásidő fele telt el
Már két hét sincshátra ebből a derbiből. Annak is örülnék, ha most vasárnap lecsatlakozhatnánk aValó Világ Powered by Big Brother kobalt keménységű kontentet lövelő csüngő csöcseiről. Na mindegy. Zuhanjunk neki a mai igen tartalmas összefoglalónak! Az egy dolog, hogy Mici és Zsolti kiesése után…..
FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.11.30 23:37:17
FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.11.30 23:44:54
Valami nagyon csúnyán félrement a Vajna-féle TV2-nél: a Tényekben Gönczi Gábor úgy konferálta fel a brazil Chapecoense gépének tragédiáját, hogy közben nem a csapatról, hanem a brazil futballválogatottról beszélt. Ugyanígy szerepel a hír a Tények.hu oldalán is: "A gépen 81-en utaztak, köztük a…..
FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.11.30 02:18:41
Aki nézte az összefoglalót az egyet ért velem abban, hogy, ha nincs most kiválasztás, akkor bizony fel lett volna adva a lecke a nyomorult hogyvolt írónak. Mert az első egy óráról mégis mi a lófaszt szüljek ide, mikor már a címmel le is zárhattam a volna a posztot. Azért még nem adom fel, nézzük meg…..
FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.11.29 22:35:15
FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.11.29 23:01:44
A tegnapi nap mérlege: Nico világbajnok, jeeeeeee Egy IGEN Egy földönkívüli szeánsz Max ismét hatalmasat autózott Vivi majdnem élő adásban hányt Zsolti elvesztette a párbajszüzességét Jenson és Felipe búcsúztak, kicsit mindkettőt megkönnyeztem Két villalakó kiesett (nincs szpojlerezés, ha…..
FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.11.28 23:45:27
FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.11.29 00:15:38
Amikor reggel csörgött az ébresztő, elhúztam a szundi gombot, majd kissé türelmetlenül belemordultam, hogy "mi az"? Nem szólt bele senki, én meg jó pár másodpercig bámultam még ostobán a kijelzőt, hogy mi történik, mire leesett, hogy hogyvoltírás van. Ilyenkor annyira sajnálom, hogy nincs kamera a…..
FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.11.27 22:19:06
FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.11.27 22:20:50
FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.11.27 22:31:44
@Mirocska: Lehet, hogy úgy néz ki, mint Vivi smink nélkül, ezért nem akartak kockáztatni