Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Rigor Mortis

0 bejegyzést írt és 268 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Profigrammer's Kajatolvajok 2019.11.09 08:18:20
Egy rántott hússal kevesebb volt a dobozban, amikor kivettem a céges közös hűtőből az otthonról hozott kajámat. Ez azért volt kellemetlen, mert csak egy húst hoztam a rizs mellé – mesélte Tamás szomorúan egyik korábbi élményét, amikor arról kérdeztem, hogy náluk hogyan működik a hűtőmegosztás. A 36…..
Rigor Mortis 2019.11.11 08:52:27
@Szaktanár: Hashajtó, persze. Könnyű testi sértés, két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Adjatok még jó ötleteket.

Amúgy a postban a penészes zacskó nagyon rossz ötlet. Nálunk volt valóban penészes étel a hűtőben. A főnök utasítására azonnal kidobták, majd a hűtőt kifertőtlenítették - teljesen jogosan. Egy napig nem volt hűtő.
A kereszténység a pogánysággal szemben a védekező-támadó álláspontra helyezkedett. Ugyanakkor Rómával, mint impériummal, illetve a római kultúrával szemben is meglehetősen kritikus-ironikus hangot ütöttek meg. A keresztények igyekeztek jó állampolgárok lenni, ám a római kultúrával, a római…..
Rigor Mortis 2019.09.12 13:18:13
@Célkereszt: Nem voltak liberálisak, szinte semmilyen tekintetben. A vallás a napjaik minden percét meghatározta. Nekik az volt a fontos, hogy a Birodalom minden lakosa áldozatot mutasson be az isteneiknek. Ezt a legtöbben megtették, de a zsidók és a keresztények vonakodtak, mivel a Tízparancsolat tiltotta az idegen isteneknek való áldozást. Alapvetően semmilyen kultuszt nem tartottak destruktívnak, ha a hivatalos áldozatbemutatás megvolt.
Vannak zsidós nevek, mint a Kohn, a Grün, a Weisz és a Schwartz. Pedig akik ismerik az ókori illetve a középkori rabbinikus irodalmat feltűnhet, hogy a zsidóknak nemigazán volt családnevük. Hozzáteszem a nem-zsidóknak sem. Jó sokáig. A zsidó társadalomban mindenkit, döntőrészben patriarchális…..
Rigor Mortis 2019.08.07 12:59:28
@labirintus1: Nem írták elő kötelezően a magyarosítást a katonatiszteknek. Lásd: Werth Henrik, Stomm Marcell, Rőder Vilmos, Hellebronth Vilmos stb.
1888. A befagyott Niagara-vízesés..
Rigor Mortis 2019.01.14 12:42:33
@chepunk2: Chrysler MAC-I (MAC = medium armored car)
Miért kiirthatatlan a sárga csekk a magyar közéletből? Miért kígyóznak sorok a postán a pénzbefizetés ablaknál? A készpénzes fizetéshez való ragaszkodás a magyar gazdaság egyik, ha nem a legfőbb betegségére mutat rá. Én csak akkor megyek a postára, ha igénybe kívánom venni az alapvető…..
2018. február 9 és 25 között a Dél-Korea északkeleti részén magasodó hegyvidék ad otthont a XXIII. téli olimpiai játékoknak. Több sikertelen pályázat után 2011-ben a dél-afrikai Durban városában megrendezett szavazáson nyerte el Phjongcshang megye a rendezést. Az észak-dél szembenállás árnyékában…..
Rigor Mortis 2018.02.08 12:51:48
@Tranquillius: A fenntarthatóság jegyében éppen ideje lenne visszatérni arra a rendszerre. Kb. minden második olimpia után csak romok maradnak.
1900. Szokatlan kéménykialakítású (talán a felsővezeték védelme miatt?) gőz- és egy kis méretű elektromos mozdony egy orosz bányában, Orosz Birodalom  ..
Rigor Mortis 2017.09.25 13:51:19
@gigabursch: géppisztoly = pisztolylőszerrel tüzelő, sorozatlövésre alkalmas automata kézi lőfegyver
gépfegyver = a géppuska egyik elnevezése a két világháború tájékán. 1945 után a szakirodalom már nem használja.
géppuska = puskalőszerrel tüzelő, csak sorozatlövésre alkalmas automata lőfegyver
Rigor Mortis 2017.09.25 14:06:05
@gigabursch: Vicces ez a kuruc-cikksorozat. Az "injektoros dízelmotor" és a "hedgefond" után nehéz volt rávenni magam arra, hogy tovább olvassam. Mondjuk egy jó lektorálással még lehetne belőle jó írás. Legnagyobb butaság:

"Ugyancsak brit kezdeményezésre lett az autó neve Volkswagen = népautó."

A Volkswagen kifejezés a német sajtóban már a 30-as évek elején is használatos volt. Sőt, még a magyarban is. Kezdetben a DKW-modelleket hívták "népautónak". A "bogár" megjelenését követően a KDF-Wagen volt a hivatalos név, de a sajtó csak simán Volkswagennek hívta. Érdemes régi lapokat böngészni.
Rigor Mortis 2017.09.28 09:33:06
@bioLarzen: Rákerestem az Arcanumban a Honvédségi Közlöny és Honvédségi Szemle számaira, egy 2003-as cikkben tényleg gyűjtőfogalomként találtam. 58 másik írásban a gépfegyver a géppuska szinonimája.
Hollywood történetének legsikeresebb színészei azok, akik tehetségesek, sokoldalúak és hosszú a szavatossági idejük, újra és újra sikeres filmekben tűnnek fel...
A vietnami háború volt az Egyesült Államok több egymást követő kormányának az a kalandja, amely tragikus véget ért és amelynek traumáját a társadalom még sokáig nem tudta kiheverni. A II. világháborúban igazi nagyhatalommá vált USA első veresége volt történelme során,…..
Rigor Mortis 2015.07.17 22:47:58
@sorhajóhadnagy: Egyrészt nem október 31-én történt, hanem 30-án. Másrészt nem volt ott semmilyen félreértés. Mező Imre puccsra készült, elkezdte maga köré gyűjteni a legfanatikusabb kékparolis ávósokat a pártházba. Amikor a Corvin-köziek ennek utána akartak járni, akkor bebocsátás helyett rájuk lőttek. Szívesebben hiszek a Pongrátz-testvéreknek, mint bármely komcsinak.
Zene, sár, szemét, tömeg, marihuána, szex. Csak képek.....
Rigor Mortis 2014.10.10 10:32:02
@nu pagagyí: Ezt a sok orbitális faszságot saját kútfőből szartad, vagy valamelyik ballib ikontól idézed?
Rigor Mortis 2014.10.10 12:55:38
@JTom: Kedves Tamás!

Ne haragudj, nem akartam összerondítani a blogodat. A poszt és a képek jók, köszönet érte. Az álértelmiségi okoskodás kihozta belőlem az alpári állatot. Nincs rá mentségem.

Aktuálpolitika? Én kezdtem volna? Kennedy? McCarthy? Vietnami háború? Ez nem politika? Éppen az volt a bajom, ahogyan nu pagagyi belemagyarázta egy divatirányzatba a politikát (minimálisan volt benne, csak nem így).

Őszinte tisztelettel...
Totális ökológiai katasztrófa egyetlen emberöltő alatt Egyszer volt, hol nem volt, volt valaha egy meseszép tó Kazahsztán, Üzbegisztán és Türkmenisztán határvidékén. A tavat két bővízű folyam táplálta, az Amu Darja délről és a Szir Darja keletről. Területe 68 000 négyzetkilométer volt, és ezzel a…..
Rigor Mortis 2014.06.12 12:32:19
@teddybear01: Hogyan jönnek ide a nácik? Ők hány tavat tettek tönkre?

Csak szólok, hogy a Harmadik Birodalomban fásítási programok és állatvédelmi jogszabályok voltak, szintetikus benzint gyártottak. Súlyos mentális zavarokkal küzdhet, aki mindenütt nácikat lát.

Ezzel szemben az amerikai demokrácia gyakorlatilag megsemmisítette a Bikini-szigeteket, és kevés másik állam termel annyi szemetet és pazarol annyi energiát. Erről ennyit.
Rigor Mortis 2014.06.12 12:44:33
@Szamiz67: Pedig volt hozzá köze az izmusoknak. Az Aral lecsapolása mögött Liszenkó professzor állt, aki a "múltat végképp eltörölni" elvnek akart mindenáron megfelelni, éppen ezért akarta mindenáron legyőzni a természetet. Egész életét és munkásságát az határozta meg, hogy minél meredekebb és hihetetlenebb eredményt tegyen le az asztalra, mert álláspontja szerint az osztálykülönbségek eltüntetésével párhuzamosan kell a természet törvényeit is felborítani. Az általa indított irányvonalat hívta a korabeli sajtó "liszenkóizmusnak". A Tanú c filmben a narancskutatós rész lényegében Micsurin és a liszenkóizmus kritikája. hu.wikipedia.org/wiki/Trofim_Gyenyiszovics_Liszenko
Rigor Mortis 2014.06.12 12:51:28
@szita szita péntek: "A folyamat hatékonyságára (gazdaságosságára, ha úgy tetszik) és szennyező voltára gyanakszom."

Biztosan?

www.origo.hu/tudomany/20091210-a-legtisztabb-uzemanyag-fischertropsch-szintezis-a-gazolaj-es-kerozin.html
Csontos Sandra, fiatal kereszténydemokrata a Helyi Témának adott interjújában elmondja, hogy talicskával hordta a könyveket megsemmisítésre, valamint politizált az iskolában. A hölgy korábban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy besétált a Corvinus Egyetem aulájába társaival,…..
Az rendben van, hogy autóvásárlásnál a számok különösen fontosak. De ha azt hiszi, hogy itt a vételárra, fogyasztásra, évjáratra, esetleg futásteljesítményre gondoltunk, nagyon téved. Egészen más számok lényegesek, amit a szerkesztőség pár tagja nem is volt rest kitárgyalni…..
Audrey Hepburn a filmtörténelem egyik legnagyobb, leginkább meghatározó ikonja. Nevét azok is ismerik a mai napig, akik egyetlen filmet sem láttak tőle soha. Pedig már húsz éve itt hagyott minket, mégsem lehet elfelejteni. Mi volt a titka? Ő volt a NŐ. Így, csupa nagybetűvel. Minden,…..
Rigor Mortis 2014.01.20 17:38:50
@Santino89:

"A komcsik végül csak átvették a hatalmat Hollywoodban"

Ezt azért így nem jelenteném ki. A 60-as évektől rengeteg komcsi- és szovjetellenes film készült.

Torn Curtain, Topaze, From Russia with Love, Dr Zhivago stb.
Az indiai Kalkutta városának Sonagachi nevű része egyike a világ legnagyobb vöröslámpás negyede. Több ezer, sokszor még a tízes éveikben is alig járó lány árulja itt a testét, sokszor alig napi 2 dollárt (kevesebb, mint 500 forintot) keresve. Ezt az egészen elképesztő…..
Rigor Mortis 2014.01.20 16:37:40
@Brix: "ebből ered a legtöbb társadalmi probléma"

Egyetlen problémája van Indiának, a túlnépesedés. Egymilliárd éhes szájról beszélünk.

Alapvetően nem egy alacsonyrendű kultúra, a középkorban Európa előtt járt, most meg atomhatalom. A Mogul Birodalom idején lezüllött, azóta sem tud életre kelni. Egy impotens állam, amely nem tud gondoskodni a sajt polgárai jólétével, nem tud gazdálkodni a saját adottságairól.
Az egyik legkeményebb hír volt mostanában, hogy az észak-koreai diktátor, Kim Dzsongun pontosan hogyan is végeztette kis saját tulajdon nagybátyját. Sortűz? Dehogy. Injekció? Ugyanmár! Akasztás? Amatőrök, legyint az az ifjú uralkodó. Kim Dzsongun ugyanis kutyákkal tépette szét a…..
Rigor Mortis 2014.01.09 16:04:05
@Hátrányos helyzetű kaviár: Mi bajod van a Borgiákkal?

III. Callixtus támogatta a törökellenes harcot, hozzájárult a nándorfehérvári győzelemhez. Cesare kiváló hadvezér volt, nincs nyoma, hogy bárkivel különösebben kegyetlen lett volna. Lucreziát alaptalanul vádolták méregkeveréssel. VI. Sándor nagy támogatója volt a művészeteknek. Nekem azért volt szimpatikus, mert ő volt az utolsó pápa, aki nyíltan vállalta, hogy szereti a piát és a puncit :)

IV. Incével mi a probléma? Ő sem volt kegyetlenebb a kortársainál.
Rigor Mortis 2014.01.09 16:07:25
@Hátrányos helyzetű kaviár: Ha már itt tartunk: Einstein a saját szülőhazája ellen szorgalmazta az atombomba bevetését. Ki volt a mentálisan beteg jellem? Biztosan a Borgiák?
Subba GettoCica 2013.12.19 23:55:21
detroit kemény hely. ..
Subba Subba Travel: India 2013.12.16 12:18:45
Na, már vágom, mért mondják, hogy India látnivalói és színes-szagos, nyüzsgő világa páratlan: ..
Rigor Mortis 2013.12.18 12:54:02
@victor vacendak: "én is a napalmozókkal értek egyet"

Arra kellene rávenni a két, egymást gyűlölő szomszédot, Pakisztánt és Indiát, hogy kilőjék egymásra a nukleáris fegyvereiket. Sok bajtól kímélnék meg az emberiséget.
Rigor Mortis 2013.12.18 12:55:24
@۝merta-X: "Atomot a magyarokra, büdös szarházi majmok."

Így sajnos nem tudjuk értelmezni. Fejtsd ki légy szíves, hogy a Mengyelejev-tábla mely atommagjaival szeretnél megajándékozni minket! :)
Rigor Mortis 2013.12.18 13:52:38
@Black Hole: Ezt nem állítottam én sem. Olcsó nyersanyagot és munkaerőt akartak, persze, semmi kétség. A nagypolitika nem arról szól, hogyan tegyük boldoggá az idegen népek fiait.

De ne állítsuk azt, hogy az angolok lepusztították Indiát, mert nem igaz.
A cseh rendőrség nem viccel és megmutatja, hol a náci helye. Arccal a föld felé, vinnyogva. Lecke a magyar hatóságoknak. + Frissítve! Alaposan leosztotta a cseh rendőrség Prágában a CSKA Moszkva huligánjait, akik a Viktoria Pilzen elleni vereség és kiesés után nem bírtak…..
Rigor Mortis 2013.12.13 13:02:03
@Szűcslaci: pontosan így van, ahogyan leírtad. Ennek a néhány nacionalista seggrészeg huligánnak az égvilágon semmi köze az NSDAP-hoz.

Fent nevezett párt tagjai között 7 Nobel-díjas volt, vagy olyan személyek, mint Herbert von Karajan és Werner von Braun. Mi köze ezeknek az orosz suttyóknak a nácikhoz? Hagyjuk már, kicsit unalmas, újabb szitokszavakat kellene kitalálni!

Egyébként szerintem a cseh rendőröknek nem a "saluto romano" volt a vörös posztó, hanem a cseh-ellenes jelszavak.
Rigor Mortis 2013.12.13 13:02:24
@feketeesfeher: "biztos mély nyomot hagyott bennük a náci németország prágai bevonulása, meg hogy Hitler szétkapta az országukat, megértem"

A cseheknek kifejezetten jó soruk volt a Protektorátus alatt. Amíg a környező országok leamortizálódtak a háború alatt, addig ők élték békében a világukat és termelték a hadianyagot (leszámítva a lidicei és 1-2 kisebb incidenst).

Ezt a bizonyos íróasztal mellett kétszer is kitalált államot, amire célozgatsz, 1993-ban a csehek és a szlovákok saját maguk "kapták szét".
Már a tény önmagában erős, hogy egy frekventált pesti téren léteznek házfalhoz tapasztott bódék. Pedig léteznek, sőt nincs olyan fővárosi térfelújítás, ahol eltakarításuk után előbb-utóbb meg ne jelennének. Ez főleg azért meglepő, mert a házak alja általában…..
Az eddig teremfoglalásairól hírhedt Hallgatói Hálózat a felsőoktatási reform elleni tiltakozásukra irányuló figyelem lecsengése óta leginkább liberális slágertémákkal foglalkozik. A Hálózat tagjai által működtetett blog a minap egy újabb kérdésben…..
Rigor Mortis 2013.07.10 17:44:30
@K. Viktor: Mi van cicafiú, nem volt cuki a cikk? Akkor most nem dugunk?
Öt lefejezett test lebegett a napokban egy szaúdi város felett. Az illegális bevándorlókat ijesztgetik.  Szaúd- Arábia gyakran megmutatta már, nem kispályás, ha a büntetés-végrehajtás kreativitásáról van szó. A napokban Jizan városában öt jemeni állampolgárt fejeztek…..
Rigor Mortis 2013.05.25 09:16:52
@immortalis: "István király is csinált ilyet... pont ezer éve." Meg a kommunisták is, 1946-ban a Markó utcában közszemlére tették Szálasiékat. Az nem ezer éve volt. Érdekes módon akkor miniszter volt az emberjogista Schiffer dédapja, Szakasits Árpád. De benne volt a buliban Gyurcsány rokona, Apró Antal is.
Rigor Mortis 2013.05.25 09:17:55
@rabelais: "miközben hullaszag terjeng" Azon a száraz klímán nem rohad a hulla, csak simán kiszárad.
Rigor Mortis 2013.05.25 09:20:34
@deputy sheriff: "a 21. szazadban mi a pocsomet csinal egy boszorkany?" Leginkább orvosi képesítés nélkül gyógyít. Geréb Ágnes menne a levesbe.
Hitler portré, Szálasi portré, horogkereszt és angolul Halál a zsidókra! feliratot is magára varrt a békés megyei Petrovszki Attila - civilben cukrász - aki most pénteken, a prágai Heroes Gate MMA-rendezvényen lép fel. A szervezők ígérik: Attila testét trikó fogja…..
Rigor Mortis 2013.05.17 00:53:30
@val: de ki írta? Mosze Zylbrsztajn, első ránézésre egy olyan csehországi zsidó, aki a Benes-dekrétumok miatt volt kényleten csehesíteni a nevét (vagy a felmenői tették) Moshe Silbersteinről...