Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy

0 bejegyzést írt és 571 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Sokan sok helyen foglalkoztak már azzal, hogy mi is az állam, honnan jön a legitimációja, mik a határai, hogyan épül fel, milyen típusai vannak, mik a minimum követelményei egy demokráciának. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy politológiai szempontból jó időben élünk, mivel mindezen…..
Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2018.12.14 15:24:29
@MACISAJT1:

jaj te manifeszt elmebeteg orbán faszszopó, te vagy itt a legunalmasabb azokkal azzal a tengernyi 40-50 évvel ezelötti visszautalásaiddal. Amire te ostoba azt hiszed, hogy ezek a bizonyítékok a mára. Idióta orbán csicska!

Az meg már az önlejáratásod csúcsa, amikor ez a másik félhülye orbán fasszszopó gipsz. jakab egyetért veled. Te meg még be is lelkesedsz, hogy nyomjad ennek a félhülyének a többi elmebajaidat Erre mondják, hogy akiknek ilyen hívei vannak, azt már lejáratni se kell.

Amúgy meg jogos hogy ti fidesztaknyok rettenetesen fostok Kijevtöl. Fostok, hogy egy nap majd orbán gazdádnak kell olyan sebesen Putyin gazdihoz menekülnie mint Janukovicsnak. Fostok ettöl a naptól nagyon, de ne féljetek, el fog jönni nemsokára.
Gyilkosság, gyújtogatás és csalás miatt vettek őrizetbe három nőt a karintiai Villachban, számolt be a esetről az ORF. Egyikük egy 43 éves magyar asszony, a trió gyakorlatilag szektaként működött, idős embereknek ígértek segítséget, védelmet gyógyulást, azonban valójában a pénzükre és a vagyonukra…..
• Timmermans szerint a populisták csak rombolni tudnak, de éppen őket akarja hatalomra segíteni Európában Steve Bannon, aki nem győzi méltatni Trumpot és Orbánt, miután mindkettő elutasítja az ENSZ migrációs csomagját  • Eltérőek a külföldi sajtóvélemények az ügyben, mire volt jó a tegnap budapesti…..
Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2018.12.09 23:47:15
@Oxica: "Közben a puritán, plebejus felcsúti lótolvaj cigánynak már egy egész flottát vettünk luxusrepülőkből."

Meg kell védenem a puritán, plebejus felcsúti lótolvaj cigányt, hiszen egyre gyorsabban közeleg a nap, amikor a libsik lámpavassal mennek majd tüntetésre és a Soros által szított és megtévesztett havi 400 órát gürcölő magyar kismeber is csatlakozni fog hozzájuk, mert szakít rá magának időt.

Orbán Viktornak tehát nagyon gyorsan kell majd menekülnie, akárcsak a másik elvtársának Janukovicsnak, így teljesen jogos, hogy a felcsúti stadionja mellé terjedelmes repülőgép felszálló pályát épít, a hangárban biztos ami biztos 30 tartalék luxusrepülővel (hát ha Sorosék titokban elrontottak belőlük egy csomót) hogy a libsik alattomos támadása esetén azonnal fel tudjon szállni a Moszkvai különjáratára és az úton kellemesen érezze magát. Érezze, hogy a magyar nép szereti és visszavárja őt, ezért a luxusrepülő a legkevesebb amit megérdemel.
Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2018.12.09 23:56:45
@paraszthajszal: "Ahogy azt az Alaptörvényünk most is kimondja: „Magyarország független, demokratikus jogállam” – NEM liberális!"

Te szerencsétlen anyaszomorítóan hülye gyerek, egy demokráciához liberalizmus kell!
A jogállamban meg ráadásul az orbánok, tiborcok, rogánok m´ár rég a sitten lennének!

Te fidelitaszos kőostoba lény, olyan hogy illiberális demokrácia csak a Putyin seggnyaló orb´án gazdád fejében létezik. Látszik is rajta, hogy ép ésszel már nem bírja a saját elmebomlásait.
Bécs mellett élünk, a mindennapi teendők miatt elég keveset járok be a városba. Most, hogy már az egész város tele van adventi vásárokkal, s mert be kell szerezni ezt-azt az ünnepekre, elmentem a Naschmarktra, mert egy bizonyos, ott biztosan beszerezhető dolgot kerestem. (A Naschmarkt egy piac két…..
Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2018.12.08 22:46:23
@felső határ nincs:

a magyar tobbnyire nem viselkedik normalisan -saját orszagban-, ezt nem tudod kipofazni
Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2018.12.08 22:51:03
@engedélyes pinaellenőr:

Fideszbirka. bevándorlás már 70 éve van Europában. Te meg a magyar zárt barakban csak 2016-ban halottál róla elöször.
Aztán 2017 óta nincsen már többé tömeges bevánmdorlás. Csak a világról semmit nem tudó ostoba bérretegő magyar idiótája.

Orbán meg Salvini a történelem szemetei. Az egyikükre az életfogytig fegyház vár. A másik ,meg már jövőre demokratikusan megbukik és eltakarodik.
Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2018.12.08 22:53:27
@arabok balrol:

A NER-ben te vagy a havi 400-ra túlóráztatott röghöz kötött aljanép. A fidxeszes uraságoid legnagyobb örömére.

Csak hogy tudjad, hogy a migráns, Soros, Brüsszel helyett mivel kellene foglalkoznod. Már ha lenne valamennyi eszed.
Sajnos, nem találtunk jobb szót, minthogy bunkóság. Kósa Lajos, Tarlós István és Hoffmann Rózsa nyilatkozott a CEU-ügyről, a Dumb és Dumber című film színvonalában. Kilógott a kapanyél...
Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2018.12.08 14:28:49
@David Bowman: "9. Identitásképzés a magyar migrációs diskurzuson keresztül
A dolgozat azt kívánja bemutatni, hogy a kirekesztő magyar bevándorláspolitika, és a kormány által kialakított ellenségkép, hogyan befolyásolta a magyarok identitását."

Nullára vitte le az amúgy sem IQ bajnok magyar nép eszét.
Ez is egy fontos lépése volt a felcsúti közpénztolvaj diktátornak, hogy a magyarparaszt gondolkodását az egymondatos rühellésre állítsa be.
Jól állapította meg a Párizsban letiltott magyar rendezőnő a mai világról:

ORBANISZTÁNBAN AZ OSTOBASÁG ÁLLAMVALLÁSÁ LETT.
Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2018.12.08 15:51:56
@midnightcoder2:

te rendkívül hülye egybites fidióta, az autógyárak a legjobb példa arra, hogy mindenki egy multi alkalmazottja, teljesen önállótlan. Ehhez képest a bölcsész önállóan ír egy tanulmányt vagy könyvet, tart előadást és a piac azt megveszi. Te is tonnára veszed és szívod az agyadba a troll Drábikok meg a hasonlók előadásait, így te tudod a legjobban hogy a hülyéből bárki meg tud élni Magyrországon.
Az nagy kérdés, miért állnak be egy politikai szélhámos mögé. ..
Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2018.12.07 17:32:08
@paraszthajszal:

origo meg prostisrácok, mint forrás??

Te lettél A nap hülyéje!
Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2018.12.07 17:36:08
@Andy73:

a kommunizmusból megmaradt kádári vörös mocsok komcsik meg a háromperhármasok mind a fideszkomcsi családodban van már 10-20 éve. Te se tudtál máshova menekülni, Thürmernek se kellettél.
  Foglaljuk össze: Hogy értelmes tudást adott-e, végehosszanincs lehet vitatkozni rajta -- s tesszük is buzgón egy ideje.  De hogy piacképeset-e, azon vitatkozni nemigen van értelme. Mert ahogy állítólag a Föld mozgása, ez sem hitkérdés.  Mert a piacképesség definíciója az, hogy a piacon…..
Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2018.12.05 20:23:10
@maxval balcán bircaman: @Borondot jol pakoljatok be lippsik: @Vik%: @ulpius66: @Gandosz: @LIPSI MENTES ÖVEZET: @A Helsinki Bizottság gyilkosok, bűnözők jogait véd: @Libsik visítanak de az ország a miénk !: @röf:

Na látom, az a két darab fideszes troll azon a 48 álnickjén nagyon nyomja a koszos proli örömüket. Örvendik a proli fajtája, hogy legyőzte az értelmiséget! A nagyfaterjaik is pont így ünnepelték Rákosi kommunista győzelmét a polgárság felett. Akkor is így ünnepelték a büdös komcsi nagyszüleik, hogy a rendszerelleneseket kiüzték az országból. Most meg ti, a büdös komcsi unokák ünnepelitek, hogy a rendszerellenseket kiüzetek az országból, vissza az EU-ba!

Hát rajtatok orbnán farokszopó prolikon tényleg egész nap csak röhögni lehet. A turizmus is azért száguld, mert terjed a híretek a nagyvilágban mint a pestis a sertéstelepen és a nyugatija csak áramlik be az országba hogy saját szemével lásson titeket, hogy ti orbán "magyarjai" tényleg akkora barmok vagytok, mint amiket rólatok olvas a médiájukban?
És igen!
Káprázatos freudi elszólást produkált az Echo TV műsorvezetője, Velkovics Vilmos, amikor a CEU ügye miatt a csatornán vezetősködött vendégeskedett Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója...
Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2018.12.05 19:08:30
@Demokrácia nélküli liberalizmus:

elég csak ránézni a zárt osztályról írt kommentjeidre és a világ látja, hogy annak a 13,2 milló (nem tévedés mert jobban teljesítenek) fideszes birkának összesen nincsen 3,2-nyi IQ-ja.
Megvan tehát a közös pontotok.
Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2018.12.05 19:19:33
@Mátyás1949:

Majd ha az unokáddal együtt lepattantok az m1-ről és átnyergeltek a kormány által nem manipulált internetes és civil világra, akkor majd hallani fogtok többet róluk:

hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%BCggetlen_Di%C3%A1kparlament

Mivel a fidesz seggnyalók gyerekei meg unokái otthon le vannak tiltva az önálló gondolkodásról meg arról hogy kritizálni merjék a nekik nem tetsző dolgokat, így ehhez képest még szép létszámuk is van.

Ja, és akkor tudod meg hogy mennyire jelentéktelenek, amikor az összes fideszes lakáj médiamajom rájuk nyomul hogy ellehetetlenítse őket.
A milliárdos örökség ügyét megúszó fideszes politikus berobbant a médiába és megmondta. De még hogy!..
Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2018.12.01 10:51:23
@tomfree:

Bergamoban jartam tavaly es ismerek sok olaszt is. Kb mint ha Olaszorsz´ágba erkeztem volna. Az olaszok akik itt elnek mind elmondjak hogy a hazajuk meg nem latta azt a beszabadult millionyi afrikait akikrol Magyarorszagon napi 24 oraban berreteg a behiszerizalt magyar parasztja es akikrok plakat tengerek tudositanak. Sokat meselhetnek miket mondtak de elvezik az eletet es leszarjak hogy a nap vegen Soros nevet-e az ostoba fideszes kocsogokon.
Szép hagyománya van már az köztévénél annak, hogy bizonyos híreket és riportokat úgy vágnak meg, majd adnak le a műsorba, hogy az csak részben, vagy egyáltalán ne fedje a valóságot, cserébe tökéletesen tükrözze a kormány üzenetét és álláspontját a menekültekkel kapcsolatban. Egy olvasónk azonban…..
Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2018.11.25 23:52:21
@paraszthajszal: "De van számodra egy rossz hírem: a választópolgárok idén áprilisban már egymás után harmadjára is kinyilvánították, hogy mit is gondolnak a hozzád hasonló „demokratákról”, és minden bizonnyal a következő tíz évben is hiába vársz arra, hogy ezt a sajátos demokráciamodellt megvalósítsd."

Ceaucescut is megválasztották vagy 10-szer, ő is azt hitte hogy a következő 50 évben ez így is marad mert a tomán nép elég hülye ahhoz, hogy megvalósítsa vele ebbéli saját álmát. Aztán a sokszor megválasztott Kondukátor egy napon golyógyüjteménnyel a mellkasában végezte.
Ennyit ért a sokszoros választási győzelem.
Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2018.11.25 23:59:14
@kacsa28: "A Momentum minden gondolkodó, a jövőért felelősséget vállaló embert vár, lett légyen az Fideszes vagy akár MSZP-s korábban. "

Na még csak az hiányzik hogy a bukás előtt két perccel a tetves fideszes meg maszopos politikus bünözők úgy átálljanak seperc alatt az új kormány oldalára, mint ahogy az MSZMP-sek 90-ben a demokratikus pártokba, majd vagy 2010-ben a 3/3-asokkal együtt a fideszbe.

Nem, nem,. A fideszeseknek fegyházat meg teljes vagyonelkobzást kell adni. Ehhez meg nem fideszeseket meg maszoposokat kell befogadni, hanem az ostoba agyhalott szavazókat kell valahogy a váltásra rávezetni.
Először meg sem tudtak mukkani. Utána viszont zsigerből reagált a Fidesz kommunikációs apparátus az egyre kínosabbá váló ügyre: Gyurcsány és Soros. Ki más? Azonban, ahogy telnek a napok, egyre röhejesebb magyarázatokkal rukkolnak elő - védve a védhetetlent...
Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2018.11.25 20:21:07
@apro_marosan_petergabor: "Mit gondoltok, ne támogatnánk azt, aki Soros elől menekül?"

Mióta vagy te többes szám te kretén fidesztroll??? Vagy te lennél itt az ország összes fidiótája?

Amúgy jobban jártatok volna ha nem menekülnétek a Soros elől, hanem hagynátok volna elkapjon titeket és bedugjon valamelyik oktatási intézetébe hogy legalább a nyolc osztályotok meglegyen.
Stanik István alapember. Ha valaki megírja az erdélyi magyar sajtó történetét, a vállalkozásainak külön fejezetet kell majd szentelnie. Tegnap egy szösszenetet írt föl a nyilvánosság üzenőfalára: a szemközti kávéházból okostelefonjával lefényképezte a Cafe Frei homlokzatát. Ez az a hely, ahová soha…..
Gábor László, az Origo helyén azonos néven futó, három éve propagandalapokat is inkább csak parodizáló szennyblogocska főszerkesztője (mondjuk nem tudom, a propagandamédiában mit takar ez a titulus, neki küldi le Habony a kopipésztelendő címlapsztorit?) a 888 nevű szennyportálra hányt oda pár…..
Történelemhamisítás, újfasiszta induló és az ukrán-magyar alapszerződés felmondására, Kárpátalja visszafoglalására tett utalás a központi állami ünnepségen...
Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2018.10.23 22:21:49
@Brix:

Ukrajna az ukránoké te nyamvadt libsi!

Jó is lenne ha Magyarország meg a sváboké vagy a zsidóké vagy a többi idegen testü népé lenne!

Orbánnak igaza van, a nemzetállamoknak meg kell védeniük magukat minden külföldi bomlasztó erőtől határon innen, határon túl. Különben a nemzethalál!
Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2018.10.24 00:00:18
@John Brennan: @Brix:

Hazaáruló nemzet gyilkosok, hol van ilyen ország hogy Kárpátalja? Mutassátok már meg a térképen? Ukrajna az ukrámoké! Aki nem nemzetállamban gonolkodik, az hazaáruló!

Orbán Viktor harcát támogatni kell az EU ellen, hogy egy nemzetállamban csak a tisztafajú nemzet legyen, az idegen elemeket, a külföldi állampolgárságúkat pedig listázni kell, majd kitiltani az országból! Menjenek Bulgáriába, az is egy keresztény ország!

El a kezekkel Orbán Viktor tisztafajú nemzetállami szövetségeseitöl., el a kezekkel Ukrajnától!
Attól függ, demokraták vagyunk-e. ..
Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2018.10.13 11:56:22
@maxval balcán bircaman:

te tetves ruszki ügynök, Putyin gazdád már nagyon ideg hogy tele van a hozzád hasonló segghülye titkos ügynökökkel, akik naponta buknak le. Hamarosan törölni fognak téged a szentpétervári trollgyár fizetési listájáról, de még ez lesz a jobb ha eset ha csak onnan törölnek majd.
Eltitkolták a miniszterelnök pécsi látogatását. ..
Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2018.10.13 10:41:07
@maxval balcán bircaman:

te tetves ruszki ügynök, Putyin gazdád már nagyon ideg hogy tele van a hozzád hasonló segghülye titkos ügynökökkel, akik naponta buknak le. Hamarosan törölni fognak téged a szentpétervári trollgyár fizetési listájáról, de még ez lesz a jobb ha eset ha csak onnan törölnek majd.
Hiába derült ki, hogy Orbán Viktor magánrepülővel jár focimeccsre és magánjachttal nyaralni, a miniszterelnökről továbbra is minden korrupciós vád lepereg. Aminek a töredékért jobb helyeken kormányok buktak meg, Magyarországon sorozatos kétharmadokhoz vezet. A következő írás ennek a jelenségnek az…..
Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2018.10.05 18:44:22
@maxval balcán bircaman: "A mostani 2 lehetőség: Orbán vagy a ballibek. Lehet választani."

Nemsokára orbánnak kell majd nagyon gyorsan választani: Moszkvai emigráció vagy lámpavas. A társadalom elégedetlensége az ő megaszopartásai és mindenki hülyére vétele miatt egyre jobban nő. Mint anno Romániában Ceuacescu utolsó éveiben.
A bűncselekményből származó vagyon befagyasztása és elkobzását megkönnyítő szabályokról csütörtökön dönt az Európai Parlament - adta hírül a szervezet Kommunikációs Főigazgatósága. Szerintünk ennek megszavazása  érdekes helyzeteket eredményezhet: például korrupt országok vezetőinek talán okozhat…..
Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2018.10.05 00:15:10
@Magyarország Europa jövője.: "Nem sokra mennek a libbantakkal, akik 100 evre eladositanak az orszagot(meg most is fizetjuk a 70-es evekben altaluk felvett kolcsonoket)"

Uramatyám te degenerált orbán faszszopó hulladékja!!! A 70-es években a libsik voltak hatalmon???? Nem orbán, kövér MSZMP-s komcsi faterjaik a Kádár vezérükkel??? Meg a matolcsi meg a smittpali meg a többi fideszkomcsi seggnyaloncaikkal??? És már 50 éve fizeted azt a kölcsönt???? Hát nem vissza lett fizetve minden adósság az IMF-nek pár évvel ezelött???

Te mondd már meg, hol születik a magad fajta degenerált ostoba cselédnépsége és kitől????
Az emberek fele nem hallott Orbán magánrepülőzéséről. Aki meg hallott, annak nonszensz érveléssel mossa az agyát a propaganda...
Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2018.10.04 21:36:21
@Helga Beauty Salon: @paraszthajszal: @Én vagyok Gyurcsány Ferenc: @Erimar Ri Tylen:

hehehe segghü´lye orbán faszszopók, annyira jó elnézni ahogy szenvedtek attól hogy a libsik tudják hogy orbán gazditok orrba szájba szopat titeket. Annyira jó látni hogy az ostoba fidesznáci agyatokban ott van a kérdés hogy lehet hogy a gazdink tényleg lop?, de inkábbszopjátok tovább orbßan farkát mert így legalább megkímélitek magatokat attól hogy egy világ omoljon össze bennetek. Csak úgy mint amikr Kádár vezéretek hülyült meg a nyilvánosság elött és aztán feladta a munasmozgalmi harcot az imprilizmus ellen. orbán gazditok is már ebben az utolsó stádiumban jár, szenvedjetek csak miatta még egy pár évet!
Az Orbán-rendszer lényege, hogy valamitől vagy valakitől mindenki féljen az országban. Úgy alakították ki a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, hogy akár kormánypárti, akár ellenzéki, akár politikával alig foglalkozó egy állampolgár, valahogy mindig a hátában érezze a hatalom szúrós tekintetét. Vannak…..
Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2018.10.03 23:00:33
@Minden ballib bérretteg:

Te szerencsétlen degenrált orbán faszszopó, az origóra hivatkozol, a hírhedt fidesz fake news média legismertebb tagjára?? Az egész világ körbe röhög téged ezzel a bebukott álhír tejesztéssel!
Azt megírta már az origó hogy orbán hány száz milliárd forintot lopott ki a költségvetéseböl magának a strómanjain keresztül?
Blogadó Kötelező hittanra fel! 2018.09.29 16:12:16
Nos, Hajnal Gabriella után nem nagyon gondoltam volna hogy van lejjebb. Hogy őszinte legyek, nem tudom mi volt a szobi Szent László gimnázium ebédjében, de Rétvárinak sikerült alulmúlnia, még a Klebelsberg Központ vezetőjének nyilatkozatait is. Egy kis emlékeztető:Hajnal Gabriella azt állította…..
Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2018.09.30 23:42:07
@Soha ne tegyel haver a fekete lora: " A komcsi formatok tobbet nem ugathat bele a vallasba se"

Ha komcsitlanítani akarod a fidesz maffiát, akkor a következő lépés a két MSZMP-s pártttikár kölyök kivágása (orbán, kövér), majd matolcsi kivágása, majd orbán tanácsadóinak az 50%-ának a kivágása, majd az összes fidesz seggnyaló komcsi pap kivágása lesz az egyházból, majd pedig a teljes 3/3-as besúgó banda kivágása lesz a fideszből. Csak hogy egy lerövidített akciós tervet írjak neked te agyhalott köcsög fideszkomcsi.
A szakértelem morzsáit is lesöpörte a Fidesz a közmédia asztaláról, ugyanis mostantól az a Papp Dániel vezeti a közpénzen fenntartott, és a kormány szája íze szerint működő MTVA-t, akinek papírja van arról, hogy hírhamisító. Egyre inkább az az ember érzése, hogy a Fidesz szánt szándékkal köpi szembe…..
Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2018.09.30 23:05:00
@LKerekes: "Mit gondoltok miért lett kétharmada a Fidesznek április 6.-án?"

mert orbán összefogdosta magának a hozzád hasonló kétmillió magyar genetikai hulladékot.
Gyurcsány Ferencnek sikerült pont oda felhúzni a két térfelet elválasztó hálót, ahová Orbán Viktor is szerette volna. Az egyik oldalon Európa a liberális Kánaán, a másikon a liberális Mordor. Kettejük elbeszélésében az EP-választás arról fog szólni, hogy a, csak Európa győzheti le Orbán Viktort és…..
Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2018.09.17 23:30:56
@maxval balcán bircaman: @midnightcoder2: @Corvus69: @ARABOKAT KIZÁRNI CEU t BEZÁRNI: @conchita wurst: @csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: @Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta: @dunántúli gyerek:

Hahaha illibbant Orbán faszszopók, mekkora pánik tört már ki nálatok hogy az egész világ láthatta ahogy az EU a felcsúti elmebajossal felmosta Brüsszel összes utcáját. Ezek a brüsszeliták hú de beszopatták Orbánt hogy menjen már el hozzájuk egy kis csevegésre, közben már tudták, hogy a felcsúti disznaját lassú grillen fogják megsütni. Még a Néppárti haverok is a felcsúti Putyin csicska kirúgását követelik.

Ti trollok meg láthatóan akkora sokkot kaptatok, hogy még a maredék 10-es IQ-tok is leépült. Sebaj, orbánnak csak a segghülye, primitív baromja kell, ennek a kategóriának ti meg már úttörő korotokban is megfeleltetek.
Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2018.09.17 23:36:30
@dunántúli gyerek: "a munkaeropiac most minden hulyet felsziv."

Ezt látjuk rajtad, csak ezért tudtál az illiberrált fideszes netes troll csapatban állást kapni.

Ha meg ilyen gyorsasággel lép le a magyarja az országból mint eddig, akkor 2-3 év múlva akár már atomtudósnak vagy agysebésznek is fel fognak venni. Van jövőd Orbanisztánban te dunántúli hülyegyerek!
Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2018.09.17 23:42:40
@dunántúli gyerek: "mert a statisztika szerint tobben vandorolnak be, mint ki"

Na ne mán! Hát akokr a számaid azt jelentik hogy elvándolrolt egy millió magyar, Orbán gazdád meg akkor betelepített 1,4 millió migrit? Hát akkor illiberrált trollja a magyar hazának, akkor televan az ország arab meg ruszki megszállóval, akiket Orbán Viktor fényességes nagyvezéred telepített be a magyarokra??

Most már értem hogy miért van munkaeröhiány: az orbán által betelepített 1,4 millió migri elvette a magyarok munkáját miközben nem is dolgozni jöttek hanem csak a segélyen élni!!
Orbán Viktor számára nem a Sargentini-jelentés elfogadása és annak lehetséges jogkövetkezményei a tragédia, hanem, hogy nem ő lett a legkisebb királyfi, aki megmenti Európát a gonosz migráncsoktól, meg a háttérhatalomtól. ..
Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2018.09.16 23:29:24
@apro_marosan_petergabor: "Újabb baj, hogy bár tételesen cáfolták a diplomanates Sargentini jelentés minden negatív állítását, nem ennek alapján hoztak döntést, hanem azért mertMo-ot meg kellett büntetni"

Jaj te köcsög fideszes, ezt a már rég ismerjük: Putyin meg Orbán alapvető propaganda eszköze, hogy éjjel nappal azt harsogja, hogy világösszeesküvés forog fenn ellenük.

Tudnám javasolni hogy utazzál el te is kezeltetni magad Grazba a gazdád elmegyógyászához, na de tudom hogy a NER fizetésedből még vonatjegyre se fussa nálatok.
Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2018.09.16 23:32:36
@Nincs közöttünk csicska: " a soros hajo ingyen behoz akarkit"

Soros hajó, ez marha jó! A te elmegyógyászod csak belőled milliomosra keresi magát, annyi melója van veled!
Igaz, a gyógyulási végeredmény nulla lesz, de nem te vagy az utolsó illiberrált fidiótája akivel ez megesik.
Olyan hisztit vágott le Orbán Viktor a Sargentini-jelentés elfogadása után, ami lényegében elvette az esélyét annak, hogy pártja a néppárti frakció tagja maradjon. Úgy viselkedik, mint egy sértett férj a válás után, aki kígyót-békát kiált egykori házastársára, ezzel téve lehetetlenné, hogy az…..
Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2018.09.15 21:26:57
Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2018.09.15 21:28:36
@Che21: Páratlan napokon a Viktor bukik meg, párosokon meg a Donald.

Jut eszembe, vasárnap van, megint bejött ma a 100 millió afrikai migráns?
Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2018.09.15 21:33:05