Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Vezetői lét

7 bejegyzést írt és 7 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Erről a témáról később szerettem volna írni, de mivel az utóbbi napokban több ezzel kapcsolatos cikket is olvastam –köztük országosan is a legolvasottabb portálok oldalain-, így előrébb hoztam. Röviden, ezek a publikációk rossz vezetőkről szóltak, azon belül is pl.…..
Az év minden napjára esik vezetői képzés ebben az országban. Na jó, ez kis túlzás, talán karácsonykor és Szilveszterkor nem, de egyébként tréning, vagy az új divat, a coaching formájában rengeteg vezetői fejlesztés zajlik. Magam is csinálom, szóval nem kritizálni fogok a következő blogban, csak egy…..
Vezetői lét 2016.09.30 05:01:34
Minden szavaddal egyet értek, nem meglepő módon. Ahogy saját blogomban is említettem már, gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni a kommunikációt olyan helyzetekben is, amikor az ember nem a komfortzónájában van. Mondjuk ott motoszkál bennem a kérdés, hogy a kommunikációs képességek hiányában, hogy nem tud / akar delegálni és motiválni, mit láttak bennük. Én ezért mondom azt, hogy menedzserek, nem vezetők. Sajnos a magyar nyelvben a menedzser=vezető, pedig a vezetéshez nem elég monitorozni a KPI-ket, és "bűvészkedni" a számokkal (ezt most kicsit sarkítottam :D).
A delegálástól azért tartanak, mert oda az irányítási és ellenőrzési lehetőségük. Mármint ez a tévhit jár a fejükben. Másik ok lehet, hogy akkor kevésbé nélkülözhetetlennek gondolják magukat, úgy érzik, rombolják az imidzsük. Motivációnál meg a jutalmazás / büntetés a legegyszerűbb. Ezeken nem kell agyalni, vannak mutatószámok, és kész. Nagyon egyszerű, és nem kell vele foglalkozni. Egyszerűnek egyszerű, de attól még nem a legjobb. Csak kevesebb a "gond" vele, nem kell időt fordítani rá. Tévhit.

Arra kíváncsi lennék, hogy milyen tapasztalataid vannak, mert ahogy írtad, te is tréningeled őket. Szívesen olvasnék róla, akár egy ilyen tréning bemutatását is. Rengeteg ilyen képzés van, csodát várnak tőle, de az eredményességükről nem hallani. Nyilván a cégek sem fogják kiadni, mennyire szívta magába a menedzser a hallottakat, mennyire alkalmazza, és a tréningeket szervezők sem. Főleg, ha kapnak egyáltalán visszajelzést évek múlva.
Vezetői élet A blogról... 2016.09.09 20:00:00
Rövid leszek, hiszen elég egyértelmű, milyen bejegyzések fognak itt megjelenni, de... De vezetőként tudom, hogy fontos a kommunikáció, így itt is megteszem. Nem szimpla menedzseri gondolatok fognak megjelenni, annál sokkal több. Menedzserképzés van ma Magyarországon a…..
Vezetői lét 2016.09.28 08:05:34
@Bambano: Szívesen fogadom az infót
Erről a témáról jóval kevesebb anyag van, mint arról, hogy hogyan készülj egy interjúra, ott mire figyelj, hogyan viselkedj, hogyan öltözz és a többi jó tanács (?). Az alább leírtak is hasznos információk lehetnek számodra, hogy kicsit jobban fel tudj készülni, valamint egy…..
Vezetői lét 2016.09.27 20:36:48
@Lucifer Morningstar: Hol írtam olyat, hogy felolvastatom vele az önéletrajzát?

@báró Csekonics: Emlékeim szerint nem írtam, hogy kell nekik motivációs levél, de most, hogy utána olvastam sem találom. Szimplán csak megjegyeztem, ha kérnek, akkor érdemes küldeni, de akkor itt jelzem, hogy H kérnek, mert ez így nem szerepelt a bejegyzésben, azt hittem, egyértelmű.
Vezetői lét 2016.09.27 20:54:57
@Lucifer Morningstar: Ez egy jó kérdés, szerintem erről interjún érdemes beszélni. Addig, amíg az ember jóformán semmit sem tud a munkakörről azon kívül, amit néhány szóban leírtak a hirdetésben, elég nehéz bármit is írni, legalábbis olyat, ami az adott munkáltatóhoz kapcsolható. Ilyenkor legfeljebb általánosságokban tudsz úgyis írni. Kicsit kifejted, amit eddig elértél, a releváns tapasztalataidról, és a céljaidról. Főleg, hogy mit nyernek veled :) Ha ezt egy telefonos megkereséskor kérik tőlem, én mindig azt mondom (a fizetési igénnyel együtt), hogy ahhoz jobban kellene ismernem a céget és a feladatkört, felelősségeket, hogy konkrét számot tudjak mondani és motlevet írni. Van, aki ezt belátja, aki pedig kéri, annak -ahogy írtam az előbb- csak általánosságokban tudok írni, és a fizetésről dönteni.
Én sosem kértem még motlevet, amíg élek, szerintem nem is fogok :)

@FlybyWire: "valakinek az agyában nagyon gyökeret ver egy cég kultúrája, az sokkal nehezebben áll át az újra" Ennek a párja, hogy 10 évig így csináltuk, jó ez :) Ezt nehéz megváltoztatni. Sőt, az emberek nem szeretik a változást, még ha pozitív, akkor sem megy könnyen.

@báró Csekonics: "lakóhelyhez keresünk állást" Ez valóban él még a tudatban, mindkét oldalon. Aztán amikor megkérdezik, hogy ugye tudom, hol a cég, persze, nem jelentkeztem volna. Szerintem ez miatt is esnek el potenciális munkavállalók lehetőségektől (és munkáltatók is), pedig csak egy telefon megkérdezni.
Vezetői lét 2016.09.27 21:13:56
@Pumpu: Kemény munka előtt állsz, bár te is tisztában vagy vele, hogy egy "kész" csapatot átvenni elég nehéz. Azt hiszem, lesznek még kemény harcaid, mert 10 éve így csináljuk, jó ez :D A témaötleteket pedig köszönöm
„A ranglétrán felfelé haladva egyre fontosabb az érzelmi intelligencia – foglalja össze Daniel Goleman, az érzelmi és társas intelligencia világhírű kutatója. - Ez magában foglalja a társas és az érzelmi kompetenciákat is.”A neves szakértő azt sem rejti véka alá, hogy az…..
Nyilván sok embert meg fog botránkoztatni, hogy ilyet le merek írni, de bizony egy sem. Aki olvasott már, az sejtheti, hogy nem a levegőbe beszélek, a többiek mielőtt még kikiáltanának boszorkánynak, javaslom, olvassák el a bejegyzést, a végére láthatják, hogy bizony bőven van igazságalapja a…..
Ahogy azt már említettem, ha nem féltél a szóban feleléstől, rendezvényeken szerepléstől, társaságban eszmecseréktől, akkor előnyben vagy, de mi van azokkal, akik nem így születtek? Számukra is van egy jó hírem: fejleszthető. Olvastam már én is a témában több gondolatot, az…..
Vezetői élet Kezdetek 2016.09.12 09:00:00
Első lépések a vezetővé válás nehéz, rögös, meredek útján... Mindig is arról álmodoztál, hogy ülsz a légkondicionált irodádban, lábaid az asztalon, te szinte fekszel a székedben, szinte semmi dolgod, és mindenki csak félve mer kopogni az ajtódon? Ha a válaszod igen, akkor…..