Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Az idők szavára hallgatva

0 bejegyzést írt és 12 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Most persze kezdhetném a kötelező körökkel, hogy az Együtt és én miért kampányolunk a bojkott mellett, miért nincs értelme a népszavazásnak, miért ellentétes az alaptörvénnyel a referendum, és miért nincs már aktuálisan se jelentősége a kötelező kvótáknak, hiszen már az unió vezetői sem hisznek…..
Az idők szavára hallgatva 2016.09.28 18:33:23
Az utolsó hét eseményei alapján adhatunk majd becenevet az október 2-i népszavazásnak. Korábban volt ugye „négyigenes”, „állampolgárságos” meg „szociális” voksolás, most néhány napon belül leválthatjuk az unalmas „kvótás” népszavazás elnevezést valami szellemesebbel. Bár van még néhány nap a…..
Az idők szavára hallgatva 2016.09.27 17:50:11
A 444-en Tbg pár napja Bayer Zsoltnak tulajdonított egy, a kétfarkú kutyás Kovács Gergőt lejáratni kívánó "mémet", pedig ő csak továbbosztotta, amit a Facebook-on látott. Maximum akkor övé a kétes dicsőség, ha az ötös számú FIDESZ tagkönyv tulajdonosa áll A Milla és az Együtt 2014 oldaláról…..
1. A népszavazás tétje nem világos, egyedül Orbán tudja (amint bevallotta), hogy hogyan és mire fogja felhasználni az eredményét -- magyarul a szavazók nem tudják, milyen politikai térbe kerülnek bele, ha részt vesznek az aktusban. Ez olyan, mintha mindenki bekötött szemmel szavazna valójában nem a…..
Szerzőnk: Sebestyén Eszter (civil aktivista, Ligetvédők-alapító) Előző rész: Így találkoztam az észak-koreai rendőrséggel Orbán Magyarországán Törvénytelen adatgyűjtés és maradandó fogyatékosság A rendőrség szerint van egy férjem, akiről nem tudják, hogy a kiértesített, vagy aki bejött…..
A kartell jelentése eredetileg: olyan megegyezés vagy szövetség gazdasági erőcsoportok (vállalatok) között, amely a piac felosztására és a verseny jelentős befolyásolására, szűkítésére, vagy egyenesen a felszámolására irányul. A kartell hegemóniára szert téve, akár -- verseny híján -- az árakat…..
Hiába szaporodnak gomba módra a szélerőművek világszerte, Magyarország nem kötelezte el magát a megújuló energiaforrások mellett. Szélenergia helyett jó lesz Paks II. – még a magyar adófizetőknek ez a projekt komoly ráfizetést jelent majd, illetve környezetvédelmi szempontból…..
Az idők szavára hallgatva 2016.09.16 09:35:03
  Ha nincs működő liberális demokrácia, ki/mi szavatol a jogok biztonságáért? Evidensen semmi. (Látjuk.) A libdem modern konzervatív koncepciója emiatt egyértelműen előnyben részesíti magát a rendszert az alkotóelemeivel (köztük a jogokkal szemben), és olyannyira komolyan védelmezi azt, hogy az…..
A magyar nép 75-80%-ban migráció-ellenes, és éppen ilyen magas arányban EU-párti, és a kettő között nincs ellentmondás. Miközben a kulturális identitás megőrzésének szándéka és az idegenektől való félelem vezető ok lehet a bevándorlás elutasításában, éppen ilyen -- kevésbé elemzett -- ok a relatív…..
Az idők szavára hallgatva 2016.09.05 08:30:30
@HaFr: Klub? Klubszabályok? És mik azok a klubszabályok? Amit neves klubtagok kényes ízlése és pillanatnyi hangulata egyoldalúan diktál? Ne haragudj, de egyszerűen ez röhelyes, az angyalföldi melós színvonala.

Azt hiszem, tévedtem, amikor komolyan vettelek. Ha pedig valóban politikai ambícióid vannak, érdmes lenne egy - nem elfogult - nemzetközi jogásszal is elbeszélgetned, hogy felvilágosítson, különben csak ki fogod röhögtetni magad.