Regisztráció Blogot indítok
Adatok
tothzoli

0 bejegyzést írt és 27 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ma meghallgattam a Barcamp konferencián azt a beszélgetést, ahol a közösségi vásárló oldalak képviselői "csaptak össze". Maga a beszélgetés számomra jelentős plusz információt nem adott, ellenben sok kis apró elemmel gazdagodott a tudásom. De végig motoszkált bennem…..
Fantasztikus ajánlatot hozott a pósta. Szinte visszautasíthatatlan. Nézzük csak: Üdvözöljük a Google AdWords rendszerében! Ajánlatunk: A Google keresési hálózatán (szponzorált link) való megjelenés.   Eddig oké, nézzük: A szolgáltatás díja már…..
Van nekem egy fixa ideám: sok ember nem azért használja a Facebook-ot, mert az annyira de annyira jó lenne, hanem azért, mert iszonyú sokan használják, és kénytelen használni ő is. Most nem is elsősorban arra gondolok, hogy az FB is néha lefagy, meg össze-vissza működik, hanem úgy…..
Egy ügyfelem ötlete volt, kipróbáltuk és működik. A meglévő, hosszú távra lekötött banner helyeire szerette volna kirakni a Facebook oldalának az ajánló dobozát. Elsőre furcsának tűnt, de azonnal megtetszett. A kivitelezés pedig végtelenül egyszerű volt.A bannereit Adverticum…..
Ma volt szerencsém strandra menni, Szeged mellett, Sziksósfürdőre. Ez a strand - bár változott az elmúlt 20 évben - de mégis egy kicsit itt maradt szocializmus. A régi idők hangulatát idézi, és nemcsak azért, mert ugyanazon épületekben lehet öltözni, mint 25 éve - és azóta…..
Ma lőttem a XIII. kerületben: Már messziről is látszik, hogy vannak itt érdekes dolgok. Nézzük csak közelről: Igazi kánaán, nemigaz? Ami ezzel a bajom, hogy akkor most a Facebook meg a Twitter támogatja Szanyit? Vagy ezek is pártok, akiknek a nevében indul? Meg mi az a…..
Található az interneten egy lista, amely a címe szerint marketingeseket gyűjt csokorba. A lista összeállítója rábízta a listán szereplőkre, hogy ők nevezzék meg saját magukat. Mivel valaki engem is javasolt arra a listára, megnéztem a múltkor, hogy kik vannak még ott, kinek merre…..
Onlinemarketing blog Vitatkozni 2010.01.18 15:39:45
Vitatkozni jó. Én legalábbis szeretek. Persze csak akkor, ha értelmes vitát lehet folytatni. Nem vagyok konfliktus-kerülő, legalábbis vitában nem. Ebből aztán néha problémám is támad.Például simán belemegyek olyan helyzetekbe, amiből már valódi konfliktus is kialakul, ráadásul…..
Néhány napja elindítottunk valamit, ami vírusmarketing és gerillamarketing is egyben. Túl korai lenne még leleplezni vagy részletesen leírni, hogy mit - ha mélyebben benne leszünk a dologban, akkor egy korrekt kis esettanulmánnyal fogok szolgálni. A történet népszerűsítésére…..
Érdekes problémába futottam bele így az ősz elején. Fut egy ügyfelemnek egy kampánya, azzal a céllal, hogy látogatottabb legyen a weboldala. Ugyanakkor az is elvárás volt, hogy valódi látogató érkezzen az oldalra - olyan, akit tényleg érdekel ez a téma.A megoldás tehát két…..
Nem tehetek róla, de rendszeresen belefutok mindenféle vulgármarketinges oldalakba, és olyankor vagy nagyon felhúzom magam, vagy nagyon elszomorodom. Ezeken a blogokon, kvázi-reklám oldalakon olyan írások találhatóak - vagy tölthetőek le -, amelyek első ránézésre szakmai anyagoknak…..
„Több száz személyt foglalkoztat a rendőrség nyugdíjuk folyósítása mellett, néhányan akár bruttó négyszázezer forintot is kapnak.” - olvasható a Népszabadság oldalán. A nyugdíjasak foglalkoztatása számomra kétoldalú jelenség. Sajnálom azt, aki nem tud…..
tothzoli 2009.09.03 20:02:18
@mxz: Szerintem itt a bejegyzés nem erről szól...
Nem a tapasztalat számít a nyugdíjas munka mellett. Hanem arról lehet szó, hogy a kapcsolatai miatt nyugdíj+fizetés=400eft fizu, és más meg menjen munkanélkülibe.
Volt már egy tesztjegyzőkönyv a témában, az Annyiavilag.hu weboldal kapcsán. Azóta mintha teljesen lecserélték volna az oldalt, egy csomó hibát kijavítottak. Sőt, felkerült a Béta cimke is. Kár, hogy eddig nem volt kint, hogy még csak tesztelgették. Még nagyobb kár, hogy az…..
tothzoli 2009.08.12 22:59:04
Azt mondtuk, jó lesz ez a válság, mert majd tisztítja a piacot. Ezt a tisztítást pedig úgy értettük, hogy majd a gagyi eltűnik, és marad a minőség.Rossz hírem van.Vagy azért, mert olcsóbb, vagy azért, mert olyan szívós, mint egy kerékpáros a nagykörúton, de a gagyi itt maradt…..
Hát kérem szépen, annyira megtetszett nekünk ez a tegnapi kis bejegyzés, hogy gondoltam, leleplezem, ki is az a P. Neuburg, de legalábbis az a P. Neuburg, aki marketinggel foglalkozik... P. Neuburg én vagyok.:))) A Neuburg az Ujvári német megfelelője, a P. pedig régi családnevünket…..
tothzoli 2009.05.21 22:08:14
Onlinemarketing blog Félelmeink 2009.05.08 19:01:39
Arról már jópár hónapja írtam, hogy az online marketing alapvetően két nagy területre szétválasztható, elsősorban a cégek nagyságától illetve az internethez való viszonyuktól függően (ez a felosztás egyébként általában a marketingre is igaz). Ez a két nagy csoport pedig…..
Mint előadó és mint vendég a mai délutánomat a Magyar Ergonómiai Társaság „Szoftver-ergonómia: Intelligens termékek és szoftverek használhatósága”című szakmai napján töltöttem. Az én előadásom a magyar weblapok típushibái 2009-ben címmel került be az…..
Nézegetem a Marketingtorta című rendezvény honlapját, és megakadt a szemem azon a mondaton, hogy "az összes előadó a "harctéren" edződött, nem tankönyvekből vették a tudásukat". Végignézve az előadókat, azt kell mondjam, ez így nem igaz, de majd az…..
Egy marketing témájú blogon olvastam Autóhitel Pisti véleményét. Nem írom meg, melyiken, aki akar, majd utánajár. Csak annyit írok le róla, hogy nem olyan blog mint ez, ahova a nép vagy azért jön, mert tetszett, amit olvasott, vagy a keresőből bukkant rá. Ez egy olyan blog, ahol a…..
tothzoli 2009.01.26 21:06:22
tothzoli 2009.01.26 21:07:10