Regisztráció Blogot indítok
Adatok
potato9

0 bejegyzést írt és 16 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Szerdán reggel még úgy volt, hogy aznap délután indulunk Hanoiba egy hétre. Délre ez megváltozott teljesen: nem Hanoi, nem egy hétre, és a vízum típust is át kellett változtatni hirtelen, viszont kötelező volt elindulni. Kezdjük az elején. Mióta kijöttünk, el akartunk menni Vietnámba, vannak ott…..
Az RTL megnézte a múlt heti nézettségi adatokat, majd úgy döntött, hogy A Fal vágóira szánnak egy keveset a túlórakeretből, és hosszabbra vágják az epizódokat, mer hiába nézik jobban az ő vetélkedőjüket (már amikor), ha vége van, a nép hanyatt-homlok átkapcsol a TV2-re és megnézi, hogyan sikoltozza…..
Az elmúlt hónapokban megugrott a nyugdíjasok által okozott közlekedési balesetek száma Japánban. A múlt héten egy 70 éves sofőr megölt egy kilenc éves kislányt és megsebesített négy másikat, amikor elvesztette az uralmat az autója feleltt. Egy héttel előtte egy 85 éves sofőr, akit a családja…..
Bár a Viasat3 már júliusban beharangozta, hogy még az ősszel elindul a csatorna hobbicukrászoknak szánt sütőversenye, az Ide süss! - Az ország nagy cukrászversenye az ígértekkel ellentétben idén már biztosan nem kerül képernyőre, nyomozta ki a SorozatWiki. A műsor eredetije The Great British Bake…..
potato9 2017.12.02 01:02:01
@porch monkey 4 life!: :DDDD
minèl hosszabb a titulus, annàl inkàbb nem csinàl effektìve semmit az illeto :)
Agyonvágta a TV2-t az RTL vasárnap este: A Fal című vetélkedőjük több mint kétszer akkora közönségarányt tudott (27,6%) mint a vele szemben vetített, egyébként tényleg jó Mentőexpedíció (The Martian) a maga 13,4 százalékával. A vetélkedőből most csak egy adás került tévébe, a többi majd jövőre jön,…..
Itthon 2003-ban mutatkozott be a Nagy Ő a TV2-n, de néhány próbálkozás után elhalt a dolog, Amerikában viszont még mindig az egyik legkedveltebb reality-nek számít. Külön számolják a férfi (The Bachelor) illetve női (The Bachelorette) főszereplővel készülő évadokat, de összesen már 33 szérián vannak…..
Egy "ez jön 2017-ben az HBO-ra"-videóból vannak, amit egyelőre nem tettek ki a netre, de amit megtörténik, megosztjuk. A képek elég semmitmondók, ahogy kell, Arya hacukája viszont király...
Aki csak kedvelte az alapjátékot, tűkön ülve várta itthon, hogy végre lefusson Essen és végre a közemberek számára is elérhető legyen a 7 Wonders Duel első kiegészítője. Én is így voltam vele. Hogy múlassam az időt, igyekeztem minél több információmorzsát felkutatni a kiegről és kritikákat olvasni…..
potato9 2016.11.29 18:16:15
@potato9: Bocs, benèztem, az alapjàtèk alà mèg valòban fèrhetnek ùj elemek.
Az elmúlt pénteken merő kíváncsiságból benéztem néhány boltba, hogy megy a legújabb, a nagy vízen túlról érkezett őrület: a Black Friday. Ez biz bukta. Persze lehet, hogy idő teltével majd ráéreznek az ízére itt nálunk is, de ahhoz legalább két feltételnek teljesülnie kell, hogy mik ezek arról…..
Ilyenkor nyáron elég sok diák vág neki a nagyvilágnak, hogy a számtalan lehetőség egyikét kihasználva külföldi tapasztalatot szerezzen. Nekik biztosan, de szerintem másoknak is tanulságos lesz András írása, melyben az egyik nagy önkéntes szervezetnél szerzett tapasztalatokat…..
potato9 2016.08.29 09:16:53
En is AIESEC-kel jottem ki eszak-olaszorszagi nagyvàrosba (elotte tobb èvig voltam a szervezet tagja Magyarorszàgon). Meg kell, hogy vèdjem a szervezetet, nekem rengeteg tapasztalatot, baràtot ès èlmènyt adott. Azòta voltam màsik cserèn a vilàg egy màsik pontjàn ès jelenleg Olaszorszàgban èlek, mert kihasznàltam azt a pàr hònapot, amit itt tolthettem kapcsolatèpìtèsre, informàlòdàsra az adott orszàgròl.

Akkoriban (6 ève - de ahogy làtom az eredeti cikk sem most szuletett..) nem is lehetett azonnal kiutazni - foleg nem gimnazistàknak - hanem pàr hònapig rèszt kellett venni a helyi AIESEC èletèben egyetem mellett, felkèszìto tanfolyamok voltak a kulturàlis kulonbsègekrol, beilleszkedèsrol, beszèlhettèl azokkal, akik nemrèg tèrtek vissza kulfoldrol, stb.

Sok mùlik azon, hogy milyen a kinti fogadò szervezet: vannak nagyon jòl szervezett helyi bizottsàgok ès kevèsbè osszetartòak (ahogy a pèldàban is làthattuk), ettol nem kell az egèsz AIESEC-et leìrni.

Ami a pènzugyi rèszèt illeti: sok havi fizetèst adò, tènyleges gyakornoki helyet kìnàl az AIESEC tobb orszàgban (pl Kanada, Nèmetorszàg, Svàjc), viszont ezekèrt a gyakornoknak is le kell tenni valamit az asztalra. A nyàri onkèntes tàborokban pedig nem a meggazdagodàs a cèl.

A màsodik kiutazàsom nekem sem volt zokkenomentes, de nem ment Apa/Anya verni a hisztit, hanem a sajàt làbamra àllva megoldottam a felmerult problèmàkat, amik utòlag màr olyan tortènetekkè vàltak, amiket az unokàimnak is biztos el fogok mesèlni.
potato9 2016.08.29 09:16:58
En is AIESEC-kel jottem ki eszak-olaszorszagi nagyvàrosba (elotte tobb èvig voltam a szervezet tagja Magyarorszàgon). Meg kell, hogy vèdjem a szervezetet, nekem rengeteg tapasztalatot, baràtot ès èlmènyt adott. Azòta voltam màsik cserèn a vilàg egy màsik pontjàn ès jelenleg Olaszorszàgban èlek, mert kihasznàltam azt a pàr hònapot, amit itt tolthettem kapcsolatèpìtèsre, informàlòdàsra az adott orszàgròl.

Akkoriban (6 ève - de ahogy làtom az eredeti cikk sem most szuletett..) nem is lehetett azonnal kiutazni - foleg nem gimnazistàknak - hanem pàr hònapig rèszt kellett venni a helyi AIESEC èletèben egyetem mellett, felkèszìto tanfolyamok voltak a kulturàlis kulonbsègekrol, beilleszkedèsrol, beszèlhettèl azokkal, akik nemrèg tèrtek vissza kulfoldrol, stb.

Sok mùlik azon, hogy milyen a kinti fogadò szervezet: vannak nagyon jòl szervezett helyi bizottsàgok ès kevèsbè osszetartòak (ahogy a pèldàban is làthattuk), ettol nem kell az egèsz AIESEC-et leìrni.

Ami a pènzugyi rèszèt illeti: sok havi fizetèst adò, tènyleges gyakornoki helyet kìnàl az AIESEC tobb orszàgban (pl Kanada, Nèmetorszàg, Svàjc),viszont ezekèrt a gyakornoknak is le kell tenni valamit az asztalra. A nyàri onkèntes tàborokban pedig nem a meggazdagodàs a cèl.

A màsodik kiutazàsom nekem sem volt zokkenomentes, de nem ment Apa/Anya verni a hisztit, hanem a sajàt làbamra àllva megoldottam a felmerult problèmàkat, amik utòlag màr olyan tortènetekkè vàltak, amiket az unokàimnak is biztosan el fogok mesèlni.
A Való Világot kétféleképpen lehet nézni, vagy egyáltalán értelmezni. Egyrészt lehet úgy, hogy az ember elfogadja azt az alapvetést, hogy ez egy olyan műsor, amiben az egyik kereskedelmi tévé (RTL), lehetőséget biztosít pár, magát jóképűnek, menőnek, csinosnak, érdekesnek, botrányosnak, kurvásnak,…..