Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Egy Proli

15 bejegyzést írt és 16 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Divatos téma, ráadásul most tervezzük a másodikat, így az első posztom, amibe be tudtam vonni a feleségemet is. Persze a saját és ismerőseink helyzete mellett a Google segítségével szétnéztem a világban is. Mikor megtaláltam Domicát, a példaértékű korfájával és az alacsony női foglalkoztatási…..
1968 50. évfordulója alkalmából a Le Figaro elképzelte két anya tipikus napját: az egyik 68-as, Nanterre-ben tanít, a másik 2018-ban és start-up cége van. Mi változott 50 év alatt? A 68-as Françoise 31 éves. Történelem-tanár. Írt egy könyvet a guatemalai forradalomról. A szerzői jogdíjból és…..
Egy Proli 2018.06.29 16:40:59
@retkeslaci: tökéletesen igazad van, én csak a tanulatlant javítanám tudatlanra. A röhej, hogy tanulnak ők, csak egy csomó felesleges hülyeséget is megtanultatnak velük, és ezt az egészet egy rendszertelen össze-visszaságban kapják mindenféle vezérlőelv nélkül.
Röviden: mert szégyellné magát, ha nem tenné. Hosszabban: Mert szeretne aktívan beleszólni abba, hogy milyen irányba tartsanak hazájának ügyei és körülbelül ez az egyetlen fórum maradt, ahol ezt megteheti. Tudom ott van a népszavazás, de az egyetlen ügyre vonatkozik és iszonyatosan drága. Havi 500…..
"Bár ezen a területen nem találom annyira kétségbeejtőnek a helyzetet, mint például az oktatással kapcsolatban, vagy a média és a marketing területén, de azért van néhány visszásság, amely mellett nem mehetek el szó nélkül." Kezdtem a blogomat két hónappal ezelőtt. Aztán két hónapig igen elfoglalt…..
A Wurth-család Londonban bérel lakást és azzal fenyegették meg, hogy ki fogják lakoltatni őket, mert sír a gyermekük. A kiadó cég figyelmeztette őket, ha a zaj nem csökken, kéthetes felmondási idővel kiköltöztetik őket...
Klasszikus zsák a foltját eset. A hatalmas önérzet és a szabadjára engedett tesztoszteron pusztító mélységi fúróján jutnak főszereplőink pár óra alatt olyan szintre, aminek még csak a közelébe sem lenne szabad soha, senkinek leereszkednie sem cégként, sem ügyfélként, sem egyáltalán emberként.…..
Összeállítottuk a legjobb izgalmakat adó filmek listáját. Vigyázat, rémisztő lesz!..
Egy Proli 2017.07.04 02:09:57
@eßemfaßom meg áll: Mondj egy jól megfilmesített King könyvet. Azt sem értem, hogy miért állnak neki megfilmesíteni a King könyveket. A Cujo-ban az első 150 oldalon csak építkezik, nem történik semmi, ezt hogyan adod vissza egy 90 perces filmben. Pedig micsoda első 150 oldal.
Angliában dolgozom 9 hosszú éve és anyagi okokból még maradok is egy évet. Mivel idevetett a sors, kíváncsiságból mindig elolvasom az aktuális angliai élménybeszámolókat. Egy ideje már mondjuk csak beleolvasok ezekbe, ugyanis mind ugyanarról szól: Anglia csodálatos, az angol emberek fantasztikusak,…..
Kedves Magyar Értelmiség   Magyarországon valami történik. Aki csak kicsit is érdeklődik a közügyek iránt és nem csak az állami propagandagépezetből tájékozódik, az látja érzi, hogy van valami a levegőben. Valami felgyülemlett energia ami halk morajlással keresi azt a csatornát ahol elvezethetné…..
Egy Proli 2017.06.16 00:06:58
@Jakab.gipsz: Kedves Jakab

Az írásom nem arról szólt, hogy hogyan képzelem Magyarország sorsát a nagyvilágban, hanem arról, hogy hogyan lehetne leváltani a Fideszt, mivel a választók kb háromnegyede nem őket szeretné. Én is ehhez a háromnegyedhez tartozom és a jelen állás szerint, amennyiben nem változik valami, újabb négy évre el kell majd fogadni a negyed választását.
Nem gondolom, hogy bármely létező, vagy majdan létrejövő párt meg tudná változtatni azokat a külső körülményeket, amelyek tekintélyes hatással vannak az ország helyzetére, jövőjére, de nem hiszem hogy adott keretek közt ne lehetne jobban, vagy rosszabbul mozogni. Nem hiszek az eleve elrendeltetésben. Talán ez is a proliságomból fakad, vagy a katolicizmusomból, ki tudja?
A Fideszt le kellene váltani, mert amíg ők maradnak, addig több mint egymillió ember az állását féltve kussol, addig a politika közeli bűnözők nyugodtan alhatnak, addig megszűnik az államhatalom-független média, és ami a legfájóbb számomra, hogy addig évente 100 000 gyerek kerül be egy romló minőségű oktatási rendszerbe. (és még számos apróság)
Egyszóval kérlek ne kérj számon olyasmit rajtam amire nem tettem vállalást.
Egy Proli 2017.06.16 00:29:52
@Andy73: Kedves Andy

Még egy "álprolizás" és odamegyek és lebetonozom az udvarod.
A kardot csatoló értelmiségnél például Csák Ungrin érsekre (tatár ellen), Tomori Pál érsekre (török ellen), Petőfi Sándor költőre (osztrák és orosz ellen) gondoltam.
Hogy a szavazók nagy része Fidesz párti az egyszerűen számszerűen nem igaz.
Hogy a migránspolitikája jó a Fidesznek azt nem vitatom, mert egyrészről látványosan nagy a támogatottsága (a migránspolitikának nem a Fidesznek, nem váltottam alanyt) , másrészről személy szerint is egyetértek vele. A problémámat a Fidesszel kapcsolatban egy humorista fogalmazta meg legjobban. Ő azt mondta, az a baj Orbánnak, hogy egy olyan mikulás amely beleteszi a csizmádba az ajándékot, de közben belesz@rik a tornacipődbe. Örülsz az ajándéknak, közben érzed, hogy büdös van, majd mikor eljön a tavasz és belebújsz az edzőcipőbe...
  Egy régi restanciámnak teszek eleget ezzel az írással, ami azért született meg ilyen nehezen, mert elégé unalmas téma szerintem. Én a dolgokat csinálni szoktam, nem beszélni róla. A tett halála az okoskodás, szokták mondani és van is benne igazság. Ellenben ha vezérelvek vagy legalább vázlatos…..
Eddig a problémákat jellemzően anyagi oldalukról közelítettem meg, de most ebben a kérdésben mégsem ezt az oldalt szeretném elemezni. Egyrészről ezt a témát már millióan kivesézték, másrészről miután több neves közgazdász is állítja, hogy az alapjövedelem kifizethető mindenkinek, akkor nem értem,…..
Mikor először hallottam az alapjövedelemről, bevallom tetszett. Persze ez természetes, egy Fausti ajánlat mindig csábító, hiszen ez a lényege. Alapjövedelem! Megjutalmazunk és mindezért csak annyit kell tenned, hogy megszületsz és leszel. Mint a tengerimalac a terráriumban. Én majd gondoskodom a…..
Ezt az írást az hívta életre, hogy a közelmúltban gyermekünk születése kapcsán sajnos én is kapcsolatba kerültem a magyar egészségüggyel, még ha csak érintőlegesen is. Eddig az egyetlen anomália ami feltűnt, az az volt csupán, hogy egy 2500 fős településen, ahol több idős rokonunk él, mindössze egy…..
Egy Proli 2017.04.10 23:48:21
@Lord_Valdez: Kedves Valdez
Örülök, hogy a céges működés negatívumaira vonatkozó példáim közül az egyiket sikerült részben cáfolnod. Bár muszáj megemlítenem, hogy ezt tehetted volna kissé kevésbé lekezelően is. Plusz ha még leírtad volna hogy a Fannie Mae, Freddie Mac combóra gondolsz, sok időt megspóroltál volna nekem. Mentségemre szolgáljon, hogy például a The Economist, magántulajdonban lévő, mértékadó gazdasági orgánumnak tartott média öt éves visszatekintésében sem említik a fenti két céget. www.economist.com/news/schoolsbrief/21584534-effects-financial-crisis-are-still-being-felt-five-years-article
Továbbá a válságban közvetlenül érintett volt még 33 bank, lakás szövetkezet, és ingatlan finanszírozó, a két államilag támogatott hitelszövetkezeten felül.
en.wikipedia.org/wiki/List_of_entities_involved_in_2007%E2%80%9308_financial_crises
Ezen felül a két államilag támogatott hitelszövetkezet elkövette azt a kapitális hibát, amit például az NN biztosító Magyarországon, hogy a termékük árusítását külsős brókerekre bízta. Ha a hiteleket egy lassabb, kevésbé hatékony, ámde anyagilag nem érdekelt és alaposabb állami adminisztráció végzi, gondolom nem szaladt volna el ennyire a szekér.
Továbbá a szintén nem állami jegybank és független hitelminősítők sem álltak a helyzet magaslatán.

Más téma:
Nagyon szép amit leírtál a piacok működéséről, de a két említett példámra konkrétan nem igaz.
Edzőcipő: Az elmúlt húsz évben a Nike cipőit vettem (néha kipróbáltam mást is, de mindig csalódottan tértem vissza, kivéve egy alkalommal amikor a forrás szűnt meg) és a cipők minősége folyamatosan ment lefelé, miközben az árcsökkenést nem tapasztaltam. Ezt alátámasztja ez a link is: www.bloomberg.com/news/articles/2014-09-26/how-nikes-jumping-shoe-prices-bolster-boom-times Hat szereplő maradt a piacon és az árak az egekben, pedig a modelled alapján most kellene a termékeknek szénné olcsósodniuk.
Mobil: A Samsung Note szériája mellett tettük le a voksunk, az öt éves második szériát még mindig használom második telefonként, a harmadik széria meghalt két év után és a negyedik szériás két éves készülék is kezd a pusztulásra utaló tüneteket produkálni. A felhasználói élmény nem változott a három generáció alatt, míg az ára meredeken emelkedett a most érkező széria már négyszer annyiba fog kerülni mint ami öt évvel ezelőtt debütált. Nem is fogom megvenni. Ebben az esetben is elkezdtek kihullani a gyengébb szereplők, a gagyisodás is megvolt, hol vannak az olcsó árak?
Egyikre sem igaz az általad leírt modell.

A MÁV-ról: szerintem semmi sem történne, ha kirúgnánk a felső vezetést, ugyanúgy működne tovább (vagy jobban). A középvezetőket pedig cégen belüli emberekkel pótolnám akik simán átvennék a működtetést, hiszen ismerik a dörgést.
A szociális logikát pedig jelenleg is alkalmazza a világ minden fejlett országa. Például a mezőgazdaság agyontámogatásával tartják mesterségesen alacsonyan az élelmiszer árakat. Az EU 57 milliárd eurót, az USA 20 milliárd dollárt költ évente a mezőgazdaság támogatására. Most akkor a búzatermesztés mégiscsak egy kiemelt állami feladat? Nem hiszem, hogy többe kerülne állami gazdaságokat és termelőszövetkezeteket fenntartani és akkor például nem lenne probléma a munkanélküliség a dél-, és kelet- alföldi régiókban.
A stratégiai ágazatokat miért felejtsük el? Egyszerűen csak ténylegesen azokat nevezzük annak, amik azok. Közlekedési hálózatok, közösségi közlekedés, alap élelmiszerek, víz gazdálkodás, energia szektor, lakáspiac, oktatás, egészségügy, rendvédelem. Ezek az alap dolgok amelyek kellenek az élethez.
Minden más mehet a piacra és ott megmérethetnek.
Végezetül megkérdezném, hogy te mit szeretnél, mint stratégiai célt. A piacok további liberalizációján keresztül a felső 1% további gazdagodását, amit vélhetően csak fokozni fog az informatika és a robotika rohamos fejlődése, vagy egy, a népesség maradék 99%-ának élhetőbb jövőt?
Mert ha az első verziót támogatod akkor én feladnám, ugyanis ízlésről és hitről nem vitázom.
Egy Proli 2017.04.13 20:41:21
@Lord_Valdez: Kedves Valdez

Akkor tisztázzunk néhány dolgot.
Először is nincs bajom a cégekkel, mint konstrukcióval. A cégeket eszköznek tekintem, amelyek létre lettek hozva egy cél szolgálatában (ezekkel a célokkal viszont többször van problémám). A cégeket hibáztatni, olyan lenne, mint a baltát hibáztatni egy baltás gyilkosság esetén.
Másodszor: az állam is megreformálásra szorul, mivel egyrészről a visszafizethetetlen államadóságokon keresztül folyamatosan nyomás alatt van, másrészről program híján számon kérhetetlen, de erre van egy megoldási javaslatom.
Harmadszor: a jelen növekedési-kényszeres gazdasági modell nem fenntartható. Ez matek amihez van érzékem. Az évi x százalékos GDP növelés egy exponenciális függvény, aminek az egyik jellemzője, hogy egyre meredekebben emelkedik.
Negyedszer: Ez egy szubjektív dolog(ezért nem is használom érvként), de engem taszít és megrémiszt az úgynevezett "vállalati kultúrák" néhány megnyilvánulása. Itt egy remek példa: index.hu/tech/2017/03/03/uber_botrany_vallalati_kultura/
Ötödször: A liberális gazdaság alapjává vált a hazugság, a csalás és a manipuláció. Ezt ezer példával tudom alátámasztani.
Hatodszor: Klímaváltozás
És mindezek ellenére sem mondom azt, hogy töröljük el azt az egészet, mivel nem tudok jobbat ajánlani, csupán némi reformációt szeretnék kérni.
És miért nem tudom elfogadni, hogy nincsenek stratégiai ágazatok? Mert, míg tudok azzal együtt élni, hogy lyukas cipőben kell járnom, vagy holnaptól nem lesz okos telefonom, addig összeszarnám magam, ha jönne egy cég, egy jogilag tökéletesen kikezdhetetlen szerződést lobogtatva, amely azt mondaná, hogy még az esővizet sem gyűjthetem össze, mert az is az övé. Nagyon el kell rugaszkodni a valóságtól ahhoz hogy egyenlőségjelet tegyünk olyan dolgok közé, amelyek az élet minőségét szolgálják és olyan dolgok közé, melyek magát az élet meglétét.
Más: A piacok természetes fejlődési folyamatán elmélkedve (amiért köszönet), azt hiszem végre sikerült lezárnom magamban egy régóta feszegető kérdést. Nem értettem, hogy miért hazudnak a cégek folyamatosan újításokat, mikor nincs érzékelhető, értékelhető változás a terméknél. Most végre megvilágosodtam, meghekkelve a folyamatot, egy permanens innovációt hazudva tartják magukat a kettes fázisban. Kevés szereplővel a piacon, ugyanazt a dolgot, mindig újként árulják, és ameddig a médiafölényükkel ezt egy-egy piacon el tudják hitetni, remekül működik is a dolog.
Végül az 1%-os dumát azért hoztam fel, mert igaz és jól hangzik, valójában rohadtul nem érdekel mennyivel gazdagodik az 1%. Az 1% vagyona csak annyiban aggályos, hogy ez mégiscsak a világ teljes vagyonának a fele. Ez a hatalmas vagyon a mai érdekvezérelt világban, egy nagyon hatásos fegyver, ami felett megint csak nincs kontrol.
Egy Proli 2017.04.19 17:47:48
@Lord_Valdez: Kedves Valdez

Amennyiben az egy téves mém, hogy a növekedés kényszer, akkor csak egyetlen céget mondj kérlek, ahol deklarálták, hogy ők már elérték a gazdaságos méretet és a továbbiakban nem kívánják növelni a piaci részesedésüket, vagy a termelés volumenét.
Továbbá szomorúan kell konstatálnom, hogy hajlamos vagy a csúsztatásra. A növekedési kényszer fellelőseként megnevezed a politikusokat (akiknek a nyakán van egy államadóságnak nevezett kés, gyönyörű példa itt) és elegánsan kihagyod a részvényeseket és a tőzsdét.
A szabad piac számomra egy ugyanolyan hamvában halt utópia, mint a kommunizmus. Szerintem kifelejtették belőle az emberi tényezőt. De az állami bürokráciára sem bíznám a piac működtetését, hiszen ezt már láttuk hova vezet.
Had szolgáljak egy analógiával, hogy jobban el tudjam mondani mire gondolok. Van egy kertem (tényleg), amiben több féle növényt termesztek. Vannak invazív növények benne, mint a málna, a paradicsom, a torma és vannak amelyek csak önmagukban növekednek, ilyen a szeder bokor és a gyümölcsfák, és ott vannak a gyomok. Amennyiben a természetre bízom a kert gondozását néhány éven belül csupán néhány fajta termés marad és azok is kisebbek, kevésbé zamatosak lesznek. Azonban, mivel én szeretem a változatosságot és szeretem, ha a termés szép és jó ízű, ezért minden évben megküzdök a gyomokkal, visszametszem a gyümölcsfákat, hogy ne nyomják el, ne fertőzzék meg egymást, és kiásom az elkóborolt málna, paradicsom és torma töveket, sőt bár nem vagyok vegyszerpárti, néha rákényszerülök permetezésre is. De nem teszem a növényeimet üvegházba, ahol tápkockába csepegtetett, milligrammra kiszámított oldatokkal mesterségesen megnövelhetném a méretüket és a hozamukat, mivel elveszteném az ízt, amiért az egészet csinálom.
Nem kell végletekben gondolkodni, az optimumot kell keresni, ami a két véglet közt van valahol.
Az esővíz pedig azért nagyon jó és erős példa mert megtörtént.
Nagyon jó szabályozás a kereskedelemben például, hogy az egységre számolt árat fel kell tüntetni, hiszen a gyártók ezzel is trükköztek, így kerültek a polcokra a hagyományos 100-200-300 grammos termékek helyett a 90-168-245 grammosak. Miért ne várhatnék el például a tartós fogyasztási cikkeknél egy garantált élettartamot, amit fel kellene tüntetni a terméken. Például a Nike vállalna 2 évet a cipőre. Amennyiben egy év után az szétjön akkor visszaadja a vásárlási ár felét. Így nekem nem érdekem szétbarmolni a cipőt, hiszen nem járok jobban és a Nike-nak sem érdeke silány minőséget adnia, hiszen ő sem jár jobban. Ráadásul a verseny is tisztul, hiszen végre megalapozottan dönthetek, hogy megveszek e egy cipőt háromszoros áron ami két évet bír, vagy harmad annyiért veszek egyet ami csak fele annyit. Jelenleg a tartós fogyasztási cikkeknél zsákbamacskákat veszünk. És ez még nem irányított gazdaság. Nem szabok meg árat, nem szabok meg elvárást az élettartammal kapcsolatban, amit szabályozok az az élettartam feltüntetése és annak vállalása anyagi felelőséggel. Ráadásul egy ilyen módon szabályozott piacra egy új szereplőnek is könnyebb belépni, hiszen végre egy valid állítással és nem egy média hazugsággal (a Nike cipőben erős, határozott, független egyéniség vagy, sugallják a reklámok) kell megküzdenie.
Egyszerűen a gazdaságban is működtetni kell a fékek és ellensúlyok rendszerét. Valamiért a liberális gazdaság éltetői ezt csak a politikára tartják érvényesnek. Mintha az a fogalom, hogy "gazdasági hatalom" nem is létezne.
Vagy megvárhatjuk, hogy nekicsapódunk a falnak (neki szoktunk) és akkor jön az alsó x százalék, akik elsőként jutnak el arra a pontra, hogy már nincs mit veszíteniük. Szerintem a radikális megoldásokat nem a hajlam, hanem a kényszer szüli. A sarokba szorított állat támad és mi emberek még nagyon nagy részben állatok vagyunk.
Ez nem egy "régen minden jobb volt" típusú bejegyzés akar lenni, csak én sem tudok szó nélkül elmenni a képviseleti demokrácia nyilvánvaló hanyatlása mellett. A képviseleti demokráciák egyértelműen (Duterte, Brexit, Trump) lefelé tartanak. A választási programok egyetlen mondattá-szóvá…..
Egy Proli 2017.03.18 15:55:11
@desw: Sok pedagógus szerint már a puska elkészítése is örvendetes, hiszen a delikvens legalább foglalkozott a témával.
Egy Proli 2017.03.18 16:19:03
@exterminador: Csak harmadik nekifutásra sikerült befejeznem és én is érzem, hogy nem tökéletes az íve, de majd fejlődni fogok.
Egy Proli 2017.03.19 15:28:36
@Pilotax: Ez nagyon jó, még nem találkoztam ezzel az érveléssel, pedig logikus. De gondolom pont ezért tartják meg a rendszerben a népszavazás intézményét, hiszen az segít kiszűrni az ilyen anomáliákat.
Egyébként szerintem nincsen tökéletes rendszer, a tökéletességet csupán közelíteni tudjuk. Attól hogy valami nem hibátlan, még lehet jó.
Elmesélek egy történetet, ami kísértetiesen hasonlít egy buddhista tanmesére
Mikor a garázst betonoztuk az após, mint nyugdíjas kőműves mester adta az instrukciókat, amiknek megfelelően a tanonc, azaz én, simítottam a betont. Az egyik saroknál az istennek sem sikerült szépen eldolgoznom, és ahányszor belenyúltam csak rosszabb let, amit aztán újabb plusz munkával tudtam visszahozni a kiindulási szintre. A papa ezt szemlélte egy darabig (igen nyugodt ember) aztán 70 év bölcsességét kaptam meg egy mondatban
- Jól van, most már hagyd a fenébe. Jó úgysem lesz az, legfeljebb jobb.
Zárjuk be a pénzpiacokat   Az alábbi idézet a Wikipedia-ból származik és a pénzügyi szemfényvesztők egyik kedvenc fogalmát a derivatívákat (magyarul származtatott ügyletek) hivatott leírni. Azokat a derivatívákat melyeknek a piaca jelentéktelen 1,2 quadrillion dollár, ami felfoghatatlanul nagy…..
Tiltsuk be a marketing nagy részét   Egy cégnél 1-50 % a költés marketingre, az átlag 9-12 % forrás: https://www.legalzoom.com/articles/cost-of-marketing-what-is-the-average-budget valami professzortól. tengernyi érv: https://youtu.be/C1GZyZUG9Is vita Puzsér Róbert és Sas István közt. Ebben a…..
Szükségleteink   Ez egy nagyon rövid bejegyzés lesz hiszen annyira szubjektív a téma. Az én három literes hátsókerék meghajtású kocsim teljesen felesleges valakinek aki nem szeret vezetni, míg egy szuper videokártyával felturbózott spéci laptopra nekem nincs szükségem íráshoz és filmnézéshez. Az…..
- Miért nem vagytok boldogok, elégedettek? telhetetlenség, irigység, hitetlenség, manipulálhatóság, magány, rettegés, elvtelenség   Először is, miért is tartom ezt fontosnak? Sajnos nem sikerült megtalálnom, hogy kitől származik, de van egy olyan mondás, mi szerint filozofálni csak teli hassal…..
Egy proli elmélkedései probléma felvető és megoldó blog   Régóta nyomaszt, hogy rengeteg kérdés merül fel bennem, amiről senkivel sem tudok beszélni a környezetemben. Mikor felvetem ezeket a témákat általában értetlen vállrángatás a válasz. A legrosszabb, hogy az értetlenség nem a problémára…..