Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Bravehearth

0 bejegyzést írt és 1123 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A nem túl ambiciózus vállalások is gondot okoztak a kormánynak, két nappal karácsony előtt módosították a nemzeti korrupcióellenes stratégia számos határidejét. A korrupcióellenes stratégia megvalósításáról, az azzal kapcsolatos eseményekről elméletileg egy, a kormány által létrehozott központi…..
2021-ben a nemzeti vagyon egy jól látható részét bokrétaként tűzték a Nemzeti Együttműködés Rendszerének kalapjára. Az állampolgárok - többnyire tudomást sem szerezve erről - ezer milliárdos közvagyont ajándékoztak a kiteljesülő rezsim hatalmi elitjének, ami innentől a közérdekre hivatkozva maga…..
Bravehearth 2022.01.05 20:04:23
@sírjatok: "Ja ja fel leszünk kötve, mert az az igazi demokrácia, amiben felkötitek a politikai ellenfeleiteket, most már értem."

Nos, nem! Nem mi leszünk felkötve! :) Egy dobrevné, vagy egy tordaiféle képződmény és törzstámogatói nem nagyon képesek a saját súlyuk 10%-ánál nehezebb objektum mozdítására, nemhogy egy aktívan védekező és/vagy támadó másik ember kényszerítésére. Azt sem feledve, hogy a karhatalmi szervek állományának jelentős része úgy rühelli őket, mint a szart! ;)
B.
Bravehearth 2022.01.05 20:33:08
@Boldeone2: "Talán a Mein Kampfot , vagy Cion bölcseit?"

Előbbit olvastam. Mindig hivatkoztak rá, ezer dokumentumban, ismeretterjesztő művekben. Qrvanehéz olvasmány egy rakat ostoba következtetéssel. És némely nagyon elgondolkodtató meglátással. Ennyi.

"NER- szolga?"

Keversz a beltenyésztett retkes qrvaanyáddal!

"Az èlet ès valóság az , hogy sorra buknak a tekintèlyelvű politikusok."

Ez simán lehet. Az általuk föltett kérdésekre azonban senki nem ad választ, a fajtád pedig a szőnyeg alá söpri. Ettől azok még ott vannak és a megoldást is várják! :) EZT nem ismeri föl a sötét fajtád.

" Nèmetorszagban taroltak a zöldek , az SPD , a liberálisok"

És szültek egy langymeleg és ingatag koalíciót és egy totál balfasz kancellárt. Lásd fentebb!

"A te náci pèldakèpeid meg embermilliók haláláèrt felelősek ! Melyik a rosszabb?"

Nincsenek náci példaképeim. A fajtád legalább annyi ember haláláért felelős közvetlenül, ha nem többért! És nem is kell 100 évet visszapattanni az időben!

"Neked meg átírták a memóriád, mind a 8 bitet."

Azt már levezették neked, hogy a bitekkel problémáid vannak, ennélfogva nyilván a memóriáddal is. Az én memóriám teljesen jól van, csak a tapasztalatom és a tanulmányaim tudják átírni. Nem vagyok sem szocdem, sem liboldó, sem sötétzöld idióta, mi nem úgy működünk, ahogy a fajtád! :)

"A társadalom erőszakos söpredèke leginkább az Orbánt támogató náci , szèljobb!"

Akkor most nem értelek...! Pár kommenttel följebb épp azt emlegetted, hogy majd föl leszünk kötve. Persze úgy, hogy tele vagyok mindenféle kígyóvállú fészbúkhuszárral és félhalott, rokkant munkásőrrel. Ha az erőszakos söpredék vagyunk, akkor én óvatosabban bánnék a helyedben a szavakkal, mert az erőszakos söpredék sokkal gyorsabban húz lámpára kígyóvállú kis egyetemistákat, mint azok! :-/ De ez csak az én magánvéleményem... ;)
B.
Bravehearth 2022.01.05 21:09:48
@Boldeone2: Irreleváns, hogy mit gondolsz. Ahogy már írtam, nem érdekel sem a véleményed, sem a fájdalmaid, sem te magad. Részemről hidegen hagy, hogy milyen tévképzeteid vannak és miről mit gondolsz.
Fölöslegesnek érzem a továbbiakban időt és gépidőt pazarolnom rád, legyen elég annyi, hogy nem kívánok neked és a fajtádnak sem semmi jót! Fájjon nektek, ajvékoljatok, szenvedjetek! Akkor még lehet esély egy normális életre, ha ti szarul érzitek magatokat! A legjobb az lenne, ha eltűnnétek innen örökre! Hogy 'ajrópába' húztok el, vagy a pokolba, végülis tökmindegy, de ne kelljen végre veled és a fajtáddal egy élettérben létezni! Hazátlanok vagytok most is és azok is maradtok!
B.

-IGNORE-
Az előző rész tartalmából: megnéztük, hogy ki a migráns, a menekült, az oltalmazott, a befogadott és a menedékes. Ebben a részben egyéb, szintén nagyon fontos alapfogalmakról fogok írni.  1. Dublini eljárás Talán az első rész alapján nem volt egyértelmű, de a kommentekben kifejtettem, hogy a…..
Bravehearth 2018.10.04 11:24:31
Dublini eljárás

"Talán az első rész alapján nem volt egyértelmű, de a kommentekben kifejtettem, hogy a menekültügy uniós hatáskör, ennek megfelelően uniós jogszabályok rendelkeznek róla, ahogy azt egyébként a szöveg jelzi is."

Ha ez valóban így van, akkor szörnyű hiba volt ilyen szerződést aláírni, bűn volt egy ilyen jogkört átruházni. Egy újabb érv magának az alapszerződésnek az újratárgyalására.

"Az eljárás lefolytatásáért felelős tagállam kiválasztásának fő szempontjai: a család egységének elve (azaz ha másik tagállamban már státuszt szerzett, vagy menekültügyi eljárás alatt áll a kérelmező családtagja), tartózkodási engedély, vagy vízum (ha a kérelmező az egyik tagállamban rendelkezik tartózkodási engedéllyel, vagy vízummal), beutazás, vagy tartózkodás (amelyik tagállam területére illegálisan belépett, vagy a kérelem benyújtását megelőzően 5 hónapig ott tartózkodott)."

Ezekből világosan látszik, hogy nem érdekünk, hogy itt bármiféle migrinek bármilyen potenciális családtagja mát itt legyen, mert akkor alapból 'megnyerhetjük' az egész 'fészekaljat'! Az sem érdekünk, hogy bármilyen illegális határsértőt ne toloncoljunk ki AZONNAL az ország területéről, hiszen csak a jogalapját növeljük meg annak, hogy a későbbiekben szinte lehetetlenné válik a kitoloncolásuk!

"Ugyanakkor bármelyik tagállam dönthet úgy, hogy bár nem lenne felelős, mégis megvizsgálja a kérelmet és lefolytatja az eljárást."

És miért tenne ilyet? Miért vállalná föl ennek az adminisztrációját? Mi érdeke fűződne ehhez bármely tagállamnak?

Biztonságos származási ország

Érzékeny kérdés! Sosem lesz egyetértés a kérdésben.

"A biztonságos származási ország koncepciója is egy vélelemre épül, nevezetesen arra, hogy ha a kérelmező bizonyos, az EU, vagy az adott tagállam által felállított listán szereplő országból származik, akkor alapvetően nem jogosult a nemzetközi védelem egyik formájára sem, hacsak nem bizonyítja, hogy de."

Hétvégi beszélgetésem során a rokonom elmondotta volt, hogy a származási országuk kérdését SEM tudják bizonyítani, nemhogy a Szerbiában tartózkodásuk miatti veszélyt! Továbbá a legtöbb 'kérelmező' már legalább egy alkalommal fönnakadt a 'dróton', ergo bűncselekményt követett már el. Volt olyan eset, hogy a tranzitban szúrták ki a tagot, amelyet pár hete kísértek vissza a dróton túlra! Másik szokásuk az 'alibicsalád' története.

Biztonságos harmadik ország

"Az ugyanis nem elég, hogy a kérelmező az adott országban nincs kitéve a genfi egyezmény szerinti üldöztetésnek, vagy nem érné az oltalmazotti státuszt megalapozó súlyos sérelem, az is kell még, hogy az ország tiszteletben tartsa a visszaküldés tilalmának elvét..."

Ez önmagában egy vicc! Ez a szabály gyakorlatilag a teljes és globális migrációt legalizálná! Nagyon ostoba és naiv az, aki egy ilyen 'gumiszabályt' elfogad és aláír! Magyarországnak ugyan mi köze volna ahhoz, hogy akár a szerbek, macedónok, görögök kit, hova és hogyan küldenek vissza, vagy nem küldenek vissza? Ez rajtunk kívülálló okokon múló, tőlünk független kérdés! Ezzel foglalkozzon az, aki az adott országban kezeli a migri ügyét!

"Biztos vagyok benne, hogy sokan belekötnek majd abba, hogy pl. Szerbia, vagy Görögország miért nem biztonságos, ezekre a felvetésekre a kommentekben fogok tudni reagálni, vagy esetleg egy későbbi blogposztban, az majd még kiderül."

Biztonságos országok. Szerencsére a magyar törvények szerint is annak tekintendőek! Aki onnan érkezik, annak nincs semmi ésszerű indoka onnan tovább menekülni! Nem fenyegeti őket a vallásuk, bőrszínük, nemzetiségük miatt senki, kapnak ellátást és ott is ki lehet húzni addig, amíg haza tudnak térni. Nagyon helyes, hogy a magyar jogszabályok szerint onnan nem érkezhet menekült! Ennek így is kell maradnia, annyira szigorítva a szabályokat, hogy lehetőleg onnan EGYETLEN migrit se kelljen beengedni. Ha kell, akkor erővel, erőszakkal kell őket visszairányítani a határról! Ez az egyetlen helyes megoldás.

Belső védelmi alternatíva

"A belső védelmi alternatíva (BVA) azt jelenti, hogy elismeri a hatóság, hogy a kérelmező az adott területen tartózkodva valóban ki volt/lenne téve üldöztetésnek, vagy súlyos sérelem veszélyének, azonban van a kérelmező származási országának olyan területe, ahol mindezek nem állnának fenn sem ugyanazon, sem más okokból, mint a szóban forgó területen."

Vagyis ez a megállapítás igaz Ukrajnára, Irakra, Afganisztánra, Marokkóra, Szíriára IS. Ergo egy rakat migránst NEM kellett volna semmilyen jogcímen sem beengednünk. Szép!

Kizáró okok

"...a törvény külön felsorolja a menekültek, az oltalmazottak és a menedékesek elismerését kizáró okokat...általában bűncselekmények elkövetéséhez kötődnek."

Nos, akkor szintén nagyon sok migránst egyszerűen ki kellett volna már toloncolni Európából, akik bármilyen jogcímen itt tartózkodva konstans módon folytatnak bűnöző életmódot.

==>
Bravehearth 2018.10.04 12:36:46
==>

"Ezeken túl azokat a személyeket sem lehet a törvény szerint elismerni, akiket a bíróság jogerősen elítélt olyan bűncselekmény elkövetéséért, amelyre a törvény ötévi vagy azt meghaladó szabadságvesztés büntetést rendel. Ha pedig ilyen azt követően történik, hogy elismerést nyert az illető, akkor elveszíti a státuszát."

Túl engedékeny a jogszabály! Egy 'menekült' ne kövessen el a befogadó állam területén akár egy évi letöltendővel sújtandó bűncselekményt SEM! Illetve legyen azonnali kitoloncolás a jutalma.

Sajnos nagyon az érezhető, hogy ezek a jogszabályok NEM a 'jogfejlődés' eredményeként születtek meg, hanem valami teljesen elvakult, a valóságtól elrugaszkodott gondolkodásmód eredményeként. Épp ez látható napjainkban az 'ensz'-nek nevezett gittegyleten belül is. Az érezhető, hogy a jogalkotók (nyilván politikai célok mentén is) teljesen figyelmen kívül hagyva a 'befogadó' illetve a 'tranzit'államok hatóságainak és lakosságának érdekeit, kizárólag a migránsok érdekeinek megfelelően alakítják a jogszabályokat, illetve definiálják a problémákat. Jól tükrözi mindez a 'kibocsátó' országok arányát ezekben a szervezetekben. A jelenleg uralkodó szemlélet a magukat alávető befogadó államok vesztét okozhatják, ha ezt a folyamatot nem sikerül megakadályozni. Az ön által itt írott jogszabályok az ékes példái annak, miért lehet értelme a kormány jelenlegi ellenállásának!
Többször írtam már máshol is, nem a társadalom kell létezzen a jogrendért, hanem a jogrendet kell a társadalom érdekei szerint alakítani. Az ön által itt idézett jogszabályok semmiben sem szolgálják sem a magyarok, sem Magyarország, sem Európa érdekeit! Egy érdekünkkel ellentétes jogszabályt törölni kell, meg kell változtatni. Ha erre nincs mód, akkor a kötelmeket jelentő egyezményeket kell fölmondani, illetve a készülő még betegebb egyezmények tárgyalásából kell kiszállni, ha annak a teljesen ostoba irányvonala eltéríthetetlennek látszik.
A fent írottak szerint Magyarországnak szinte bárkit be kellene engednie Szerbia, Románia és Ukrajna felől is, tekintet nélkül a bőrszínére, származására, vallására és nyelvére. Ez egy nonszensz! Az ilyen szabályokat és kötelmeket föl kell számolni a saját érdekünkben!
Zárásként pedig néhány a határon szolgáló rendőr véleményét idézve csak annyit írhatok, hogy az igazán hatásos megoldás itt van a kezünkben, csak föl kell ütni saját történelmünket. Azt a határvédelmet, ami néhány évtizede a kiáramlást volt hivatott megakadályozni, most a beáramlás megakadályozása érdekében kell(ene) kiépíteni és használni. Ha kell, szóljon a hangszóró, a riasztó és a rádió adó-vevő. De ha kell, akkor szóljon a gépfegyver...!
Üdvözlettel:
B.
Bravehearth 2021.09.20 17:20:38
@törzsmókus: A vélemények megoszlanak. Maradjunk ennyiben! 'Emberekről', de ismert 'minőségű' emberekről...
B.
A "háborús filmek" meghatározás meglehetősen tág kategóriát jelent, hiszen az ókori, középkori filmektől (Trója, Rettenthetetlen) egészen napjainkig terjedően ölelheti fel a különböző fegyveres konfliktusokat. Jelen poszt azonban kifejezetten csak a világháborúkra fókuszál, így kiesnek a XX. század…..
Saját felvétel 1961. január 20-án John F. Kennedy elnök beiktatási beszédében hangzott el a következő híressé vált mondat: “Ne azt kérdezd, mit tud tenni érted a hazád, hanem inkább azt, hogy te mit tudsz tenni a hazádért.“ S hogy mi köze ennek a városfejlesztéshez? Meglepően sok. Miközben komoly…..
Bravehearth 2021.02.17 08:42:34
1. Ne dobd el a szemetet!

Alapvetés. Nem a városomért, de más városokban, más országban, erdőben vagy mezőn sem. Írhatnám, hogy az önigény miatt, de vannak, akikben ilyen sosem tudatosult. Leginkább azért nem, mert már óvodáskorban is belevenelik értelmes emberbe.

"2. Szedd össze, amit a kutyád “elhagy”!"

Szintén alapvetés kell(ene) legyen. Nem az.

"3. Tartsd rendben, szépítsd az előkertedet, erkélyedet, bejáratodat - vagy éppen a ház előtti közteret!"

Előző kettőhöz hasonlóan egy egészséges ember önigénye ezt megköveteli. Más kérdés, hogy volt szerencsém már szemtanúja lenni, ahogy egy önkormányzat 'közterese' éles vitában állt az épp az előkerten dolgozó lakókkal (mire van joga, mit kell és hogyan jelenteni, kérni, engedélyeztetni...)! Nem szerencsés.

"4. Ne füstölj!"

Én azért a dohányosokra is érteném. Egy merő szeméttelep és hamutartó az egész város... A tüzelésről annyit, hogy néha a lakótelepen télen jobb a levegő, mint egy-egy 'h-h-s' 'kertvárosban'.

"5. Mosolyogj - különösen az idegenekre!"

Azért ez vicces. Na jó, nem az. Mosolyt erőltetni ostobaság. Idegenekre főleg. Továbbá honnan tudod, ki az idegen és ki nem az? Ránézésre? Vagy rákérdezel? Ami egy turistalátványosság mellett egyértelmű, az a metrón már nem biztos, hogy az.

"6. Menj egy kicsit lassabban!"

Nem! Azért megyek, mert dolgom van. Ha van értelme, akkor autóval, ha nincs, akkor nem. Ez nem a városom döntése kell legyen, hanem az enyém!

"Amikor egy autó 45 km/h sebességgel üt el egy gyalogost, a túlélés esélye mindössze 50 %. Ugyanez 30 km/h sebesség mellett 90%. Van kérdés?"

Igen! Mit keresne egy gyalog a haladó autó előtt?

"7. Próbáld ki a közösségi közlekedést!"

Legtöbben ezt nem próbából, hanem kényszerből teszik. És leggyakrabban egy trauma az egész. Ha lehet, inkább nem, köszi. Ha lehetőség van rá, inkább autó.

"8. Ismerd meg a városod kerékpáron!"

Nem, köszi! Ha kerékpározom, akkor azt pihenésből, szenvedélyből teszem. És bizonyosan nem a városban!

"A fenti 8 pontból egyik sem olyan, ami különösebb áldozatot kívánna, kényelmetlenséggel járna - csak tudatos döntés, választás kérdése."

Ez nem igaz! A közlekedést illetően semmiképp. Autóról közösségire váltani gyakori esetben igenis áldozat! Időveszteség, komfortveszteség, akár pénzveszteség is lehet.

B.
Ha szolgáltató vagy, akkor te szolgáltatsz. Ha terméket adsz el, az eladás pillanatában akkor is. Amikor előkészíted az eladást, akkor is. Szolgáltatsz, vagyis kiszolgálod mások igényeit. Persze nem csak azért, mert ő kéri, hanem azért, mert ez neked is az érdeked. És minél jobban szolgáltatsz,…..
Bravehearth 2021.02.16 06:34:03
@Konrad: "A mi társadalmunk nem együttműködő. Atomizált, mindenki egyéni boldogulást keres, nem számítunk a másikra igazán."

Ez sem ok nélkül alakult így. Amíg csak ezt látod, amíg nem érted meg az alapvető okokat, addig sajnos ez is csak egy ma oly népszerű és 'trendi' 'magyarozás'... Mert 'ajrópa' jó, 'ajrópa' szép és kulturált, csak a magyarok türhők. Hm... Vallják ezt ma néhányan!

"lányom három hetes angliai kint tartózkodása utáni első beszámolója ez volt: ott sokkal kedvesebbek az emberek.."

Amíg ki nem derül valakiről, hogy kelet-európai. Én is hallottam ezt is, azt is Angliáról. A finnekről van tapasztalatom, na az valóban egy másik bolygó.

@geritwo: "Mindig a fejemben visszhangoznak pár évvel ezelőtti, 27 éves skót főnököm szavai, minden alkalommal, ha lehetett felemlegette": "Customer service fucking sucks in Hungary..."

És talán ugyanazon cég hazai leányvállalatánál a skót (vagy akár ír/angol/magyar) főnökség persze mindent megtesz azért, hogy a magyar munkavállaló a bitóra kívánja az összes főnökét, a cég részvényeseit, ügyfeleit és bárkit, aki csak ugyanolyan nyelvet beszél velük. Dolgoztam itthon írekkel. Nem lettem barátjuk. A skót főnök/kolléga mondjuk épp nagyon 'jófej' és jó szakember is volt. A lényeg, hogy nagyon nem mindegy, hogy ugyanezek milyen kultúrát és kommunikációt hoznak ide munkáltatóként! Ez is érdekes kérdéseket vetne föl!
B.
Bravehearth 2021.02.16 13:24:11
@Konrad: És akkor szerinted mi a megoldás? Ha nem a jövedelem, ha nem a munkakörülmények, ha nem a nyelvismeret és/vagy munkakultúra? Ha nem az életkilátások és az ezekkel járó hangulat? Akkor szerinted mi a megoldás? Mert azt azért szerintem te sem gondolhatod, mint amit az az eszement 'birkamenet' nevű csótányista, aki 'genetikázik' és 'magyarozik' szakmányban...!?

@geritwo: Elfogadom. Azt is, hogy van is igazság benne. Én az okokat próbálom meg megérteni.
B.
  Egy biztos: még véletlenül sem szeretném a járványügyi szakember szerepét játszani. Bevallom: halvány fogalmam sincs, hogy mennyivel többen betegednének meg, ha a kijárási korlátozás csak este tíztől indulna, és arról sem, hogy javulnának-e a mutatók, ha már hattól bezárkóznánk. Tippelni sem…..
Bravehearth 2021.02.15 09:58:18
@élhetetlen: "A hablaty, az hablaty, mármint amikor arról írsz, hogy te aztán érted, és átlátod a világot."

Mivel teljesen másként látjuk a világot, ezért az ebből adódó eltéréseket nem kell összemosni praktikus és egyértelmű kérdésekkel. Az, hogy szerinted jó dolog a multikulti, hasznos az 'egyenlősdi' és kívánatos a liberális gondolat, szerintem pedig nem, ez világlátásbeli nézetkülönbség. Nem ezzel van a gond, hanem azzal, amikor egyértelmű és világos dolgokat nem ismersz föl.

"A tények meg tények."

Ebben egyetértünk. Ezért kellene konkrétan és világnézetedtől függetlenül megértened azokat a tényeket, amikre utaltam. Ez láthatóan nem sikerült!

"Fogd már fel, hogy az elmúlt tíz évben a törvényeket, országos érvényű rendeleteket a Fidesz hozza..."

Én sem állítottam mást.

"s elég nehéz lenne józan ésszel ezekért az ellenzéket hibáztatni."

Gyenge képességű polgártársnő! Ki írt olyat neked, hogy én a 'zellenzéket' azért hibáztatom, amit ellenzékben tett? Én azért gyűlölöm őket, amit a hatalomban ülve tettek! Azért vetem meg őket, amiért ellenzékben jár a pofájuk és amit akarnak! Hibáztatom őket a tetteikért (amit még hatalomban tettek), a nézeteikért és az ellenzékben elkövetett akcióikért.

"Szemétszállítás."

Hogy jól működött, az erős túlzás. Hogy most egyáltalán nem működik, az is. Simán lehet, hogy elkúrták, de az is lehet, hogy csak a végrehajtással van/volt gond. Ezt én nem tudom megítélni, én magam semmit nem tapasztaltam az egészből. Családtagom viszont igen.

"...volt, ahol a szemétszállítóknál jóval többe kerülő TEK-esek vitték el a szemetet."

TEK-esek bizonyosan nem! Katasztrófavédelmi feladatkör. Ahogy a kéményseprés is az lett. De a TEK biztosan nem fuvaroztak szermetet! Az is érdekes stat lenne, hogy a 3200 település közül mennyinél jelentett problémát az átalakítás.

"Másik, a KLIK."

Vitatható, hogy jó döntés volt-e, vagy sem. Nem vagyok oktatási szakember, ezt én nem tudom megítélni. Mindkét oldal hozott föl logikus érveket, ahogy saját családi körömben is volt tanár ellene és mellette is. Ezt én nem akarom megítélni.

"Ha valaki ezeket látja, az még nem biztos, hogy ellenzéki, te csak azért nem látod, mert szemellenzőben jársz."

Rólad nem ez árulja el, hogy mi vagy, polgártársnő! De már ezt is leírtam neked...

"...a napirendi pontok között szerepelt az is, hogy döntenek műemlék ingatlanok értékesítésére kiírt pályázat eredményéről is."

Olvass ismét értően és figyelmesen! Azt írtam, hogy törvényi korlátok mentén dönthetnek önkormányzatok. És ha a törvényi feltételeknek megfelel, akkor eladja. Ez ilyen. Fogd már föl, hogy ha a jogszabályok mentén tette, amit tett, akkor csak a tulajdonosi jogkörét gyakorolta. Ha az utódnak nem tetszik, visszavásárolhatja. Egyébként értékesített műemlék esetén továbbra is van állami jogkör. Átalakítás, átépítés tilalma, a felhasználási kör meghatározása stb. Ami pedig azt a qrva Párizsi udvart illeti, nos én őszintén szólva leszarom. Talán párezer embert kivéve az egész ország is leszarja. Nos, szerinted hogy alakulna ugyanez a tény pl. a Várnegyed vagy az Országház esetén? :-) Csak kérdem...

"De te ezt is jobban tudod, nem számít."

Amíg képtelen vagy fölfogni egy önkormányzat jogkörét, addig ezen nincs mit vitatkozni.

"Nem olvastam tömegesen híreket arról, hogy itt tanuló nem fehér diákok, vagy akár egy stáb dolgozói rendszeresen inzultáltak volna magyarokat..."

De arról olvastál, hogy mindenféle színű/eredetű népek ezerszám özönlöttek, kerteken, földeken, településeken át. Illetve ilyen diákok hogy öldöstek fehér európaiakat nyugaton! Tucatszám... Vagy erről se olvastál, ostibenkó? Tudod: az ok és az okozat. Jöttek, csináltak valamit, ezért valakik rühellik őket. Azokat is, akik úgy néznek ki, mint azok. Nem bonyolult...

"Ez volt az erkölcsi hozama a plakátkampánynak."

A politikai pedig az, hogy a 'zellenzék' hülyét csinált magából évekre. A gyakorlati pedig az, hogy létrejöhetett a határzár és a jogi határzár intézménye. Az egyenleg össztársadalmi szempontból mindenképp pozitív.

"A nézeteim tiszták, és meggyőződésem, hogy egy fehér bőrű, pl. te, lehet sötétebb bármelyik értelmes fekete bőrűnél."

Az érvelésed helyes. Neil DeGrasse Tyson feketebőrű. Te jó eséllyel fehér vagy, mégis prezentálod azt, amiről ő csak kutat, tanít és elmélkedik. Vagyis, hogy létezik olyan sötétség, ami torzítja a téridőt. Bár, azt szerintem ő sem gondolta, hogy erre itt, a bolygón is van példa, mégpedig személyedben! ;-)

==>
Bravehearth 2021.02.15 10:21:32
@élhetetlen: ==>

"Na, ne! Azt jelenti, hogy téged kitakarítottak."

Látom, ez megoldhatatlan feladat egy magadfajta balliba 'éttermiséginek'! De segítek:

Ha engem elhajtanak, leugatnak, fölhívják a figyelmem, hogy menjek a francba, akkor engem kitakarítottak. Vagyis én szenvedtem el.
Ha én hajtok el valakit a francba, fölhívom a figyelmét, hogy menjen a balliba francba, akkor én aktívan kitakarítottam, vagyis én hajtottam el a francba.
Ha az történik, hogy én nem hajtom el, de nem is keresem, nem köszöntöm és én sem teszem szóvá, hogy nem tart kapcsolatot, törlöm a levelezésből, a kapcsolatok közül (nyilván ezt ő is megteheti), akkor 'passzívan' kitakarítottam az életemből. Ezt ilyenkor persze a másik fél is simán kijelentheti, talán ugyanígy is tett. Nos, olvasd újra az előzményben írottakat és ezen támpontok mentén próbáld értelmezni! Ha sikerül...

"De még magyarázhatod. Már csak a logikátlanságaiddal foglalkozom, így már megint szórakoztató."

Valójában ilyenkor nem tűnik föl neked, hogy a saját értetlenséged és ostoba hülyeséged a nyilvánvaló oka a szerinted 'logikátlan' értelmezésnek??? Az 'aktív' és 'passzív' szavak értelmezése a bonyolult, vagy a történetiség fölfogása?

"Óriási különbség van aközött, hogy, hülyeséget írtam, vagy hogy SZERINTED hülyeséget írtam."

Ez valid. Ismét csak utalni tudok a cigányok integrációs problémáira írottakra és Dublin III. rendelkezéseire. Előbbi az élet által igazolt, tényszerű helyzet, amire hülyeségeket írtál. Utóbbi pedig a jog által tisztán leírt feltételrendszer, amit te azóta sem voltál képes fölfogni. Lapozzunk!

"A döntés függetlensége ott kezdődik egy gyereknél, ha úgy nevelik fel, hogy nem bőrszín kérdése, hogy valaki tisztességes ember-e, vagy okos-e..."

Valóban nem. De értelmes ember az értelmes gyermekét a honos társadalmi viszonyokra és történelmi háttérre is megtanítja. Vagyis a gyermek tud mérlegelni és dönteni. Vagyis nem fogtad föl a kubai, brazil és pl. az USA társadalmi viszonyainak különbségéről írottakat. Ez sem meglepő! Lapozzunk!

"...és ha nagykorú lesz, majd választhat, hogy egy értelmes cigány lányt vesz feleségül, vagy egy Dúró Dórához hasonlót, vagy valakit, aki megfelel neki."

Szerencsére módom volt megismerni Dúró Dórát. És egy nagyon intelligens, értelmes nőt ismerhettem meg. Történelmi, jogi és társadalmi ismereteit a tiéddel össze sem lehet hasonlítani. Simán lehet, hogy ő még nem publikált, de az egyértelmű, hogy téged összemérni vele nagyjából annyi, mint egy papucsállatot egy teljes ökoszisztémához mérni. :-)

"Ha tizenéven keresztül arra dresszíroztad, nevelés címszóval, hogy milyen csoportokba tartozó emberekkel nem érdemes, szabad szóba állni, akkor ne beszélj szabad döntésről. "

Sajnos hülye vagy! A döntése akkor is az övé és szabad. Az, hogy a nevelés során milyen egyéb tapasztalatokat szerez, mivel találja szemben magát az élete során, a tanultak milyen részét igazolja vagy cáfolja számára, az már egy másik kérdés. Azt is mondhatja, hogy szüleim, hülyeség, amit mondtok. Vagy azt is, hogy köszönet a segítségért és útmutatásért. Nem érted, mi?
Pl. ne forduljon elő jó eséllyel ilyesmi, ha mindenáron egy másik kultúrába akar keveredni:
index.hu/belfold/2021/02/14/otthonabol-vittek-el-a-haromeves-kisfiut-a-rendorok/

"Mit szabjon meg a kormány?. Ezt sem érted."

Én láthatóan értem, te vagy kevés, hogy fölfogd.

"A Matolcsy féle MNB abból él, hogy vesz devizát, megint engedi esni a forintot..."

Önmagában az MNB ilyen mértékben nem hat a forintárfolyamra. Befolyásolja, de nem ilyen mértékben. Pénzpiacoknak hívják és az adott állam gazdasági-pénzügyi körülményei befolyásolják a pénzpiaci befektetők döntéseit. Mellesleg, ez az egyik ára az önálló monetáris politikának, amit a 'zeuró' kizárna. Másrészt a hazai gazdasági szereplők döntő része számára, akik exportra termelnek, ez hasznos is tud lenni. Az importot persze drágítja.

"És a forintgyengüléstől mennek fel az élelmiszer árak..."

Még a 'zátévé' és a közmédia is egyetértett abban, hogy a zöldség-gyümölcs árak tavaly a tavaszi aszály és fagykárok, illetve az Európán kívüli import árleszállító hatásának kiesése (járvány) miatt és ezek együttes hatása miatt szálltak el. A magyar gazdák a legtöbb eszközüket forintért és akár belföldi kínálatból is meg tudják venni. Amivel gond volt, azt fentebb írtam, illetve nyáron az alkalmi munkaerő hiánya és felértékelődése volt, ami tovább drágított. :-) Van gazda is a családban! ;-)

==>
Bravehearth 2021.02.15 10:38:57
@élhetetlen: ==>

"Ezt sem érted. Nem az a gond, hogy aki többet fizetett be, az többet kap, hanem, hogy van a régebbi nyugdíjasoknak egy rétege, akinek nem az éves fizetéséből vonták a nyugdíjalapot, csak hét, nyolc haviból."

Tehát akkor ez azt jelenti, hogy az ADOTT nyugdíjasok esetét kell egyedileg fölülvizsgálni és nem magát a rendszert szétszedni. Ez teljesen valid, de akkor ebben az esetben nem maga a rendszer az adott probléma, hanem az a hiba, amit ezekkel a nyugdíjasokkal szemben elkövettek és korrigálni kell.

"A NYUFI-nál ott van minden adat, ha írtak volna, hogy, ha befizeti azon hónapok után a járulékot, amikor nem vontuk..."

Vagy maga a munkavállaló is követi a befizetései nyomát (én is megtettem, de még jóapám is megtette). Persze, ettől a hiba még súlyos hiba maradt.

"Na ez kimaradt, és ez tisztességtelen."

Ezeket a nyugdíjasokat szépen meg kell vizsgálni, minden esetet külön. És korrekciót biztosítani.

"Itt húzták le a régebben jól keresőket egy életre, a százalékos nyugdíjemeléssel."

Ne keverd a rendszert egy rendellenességgel! A rendszerrel abból a szempontból semmi baj, hogy százalékosan mindenki ugyanannyit kap. Ahogy az adórendszer is arányos, mindenki ugyanúgy 15%-ot fizet SZJA címen. Ez korrekt.

"Azon már csak röhögök, hogy ezt nem látod, de azt igen, hogy, ha a 800 ezres nyugdíjat kapó, egy évben egyszer 800 plusz helyett csak 140-t kapna."

És miért kapna kevesebbet? Mi alapján, milyen jogcímen diszkriminálod azt, aki magasabb nyugdíjra jogosult? Csak mert neki úgyis elég??? És ezt te döntöd el? Na, ez a tipikus undorító szocdem (balliba) hozzáállás! De akkor hol állnál meg? Miért nem mindjárt a 200 ezres nyugdíjat húznád le? Vagy legyen a határ az átlagnyugdíj? Akkor még nagyobbat lehet szakítani! Esetleg meg se állunk az alapnyugdíjig? Legyen mindjárt alapjövedelem is, igaz? Na, én ezen egyáltalán nem röhögök, mert a pokolba kívánok mindenkit, aki ezt a szocdem mocskot vallja!

"Nem oszt, nem szoroz nála a megélhetést tekintve, de ott halna éhen, mert hú, de lett húzva szegény..."

Ezt nem jogod megítélni, semmi közöd sincs az adott nyugdíjas megélhetéséhez, ahogy ahhoz sem, miért tudott anno annyi járulékot fizetni! Nyilván nem is érdekelne téged, de ez sem lep meg.

"...míg egy ilyen összeg egy másik nyugdíjasnak megoldanák a téli fűtését."

Vagyis 'puszira' valaki más fizesse ki másvalaki fűtését? Ez ismerős. Anno a szadesz is így tenyésztette a '90-es és 2000-es években a cigányokat a dolgozó fehérek kontójára! Köszi, de ezt már ismerjük. Inkább ne térjen vissza ez soha!

"74500-kaptam, ha 35000 t kaptam volna, mondom, évente egyszer, nem dőlt volna össze a háztartásom, és valakiknek jól jött volna, a plusz pénz egyenletes elosztása."

Jogodban áll támogatni rászorulókat a pénzedből. Senki nem gátol meg benne! De ez a te döntésed legyen és ne a kormány döntse el helyetted, mire menjen a te pénzed! Ha ennyire érdekel, fizesd ki mások tüzelőjét, ha telik rá! De ezt ne a rendszer döntse el helyetted. Ez világos?

"De ez, egy ilyen okos, jó embernek, mint te vagy, nem szempont."

Valóban nem, mivel mindenkinek saját döntése és jogköre, hogy olyan életet éljen, amit meg tud finanszírozni. Olyan munkát vállaljon el, amit el tud végezni és meg tud élni belőle. És mindenkinek joga picit előre is gondolkodni, hogy adott esetben mi lehet a legjobb út számára és családja számára!

"A gyűlöleted magánügy..."

Igaz. Nem is állítottam sosem, hogy közügy. A milliók kis 'magánügye' szülte közhangulat és politikai környezet viszont közügy.

"...nehogy átgondold, amit a logikai bakijaidról írtam, még megártana."

Föntebb tettem utalásokat rá, miért ülsz háttal a lovon. Ha megérted, megérted. Ha nem, nekem az sem fájna.

Csak még egy kérdés: szerinted egy fehér, heteroszexuális, keresztény férfi, aki ráadásul még munkavállaló is, autót is fenntart, sőt, eléggé el nem ítélhető módon még MAGYAR is (itt, Magyarországon), hová tud szavazni '22-ben???

És szerinted a ballibák, 'ajrópéerek' és 'liberális demokraták' világában ez elképzelhető lenne?
Íme: index.hu/kultur/gasztro/2021/02/14/befalazva-talaltak-ra-felujitjak-horthy-miklos-etkezovagonjat/
Üdv: B.
Péntekre virradóra az idei tél legbarátságtalanabb időjárását tapasztalhatjuk, ugyanis benézett a hőmérő több helyen is minusz húsz alá. Hasonlóan hideg volt '45-ben, amikor is a magyar és német csapatok nekiindultak a budai hegyeknek, hogy Kesztölc mellett elérjék a német vonalakat. A nekiinduló…..
    "Az első ember, aki bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki, ez az ember teremtette meg a polgári társadalmat. Mennyi bűntől, háborútól, gyilkosságtól, nyomorúságtól és szörnyűségtől menekült volna meg az emberi…..
Bravehearth 2021.02.02 11:18:17
@szkornat: "a földdarab elkerítését, amellyel kapcsolatban egy szempontból van a magántulajdonnal szemben, illetve a tulajdonosi attitűdökből fakadó problémák miatt fenntartásom. Ez a jövő élhetősége."

A jövő élhetősége (ahogy a jelené is) a túlnépesedéssel ment szépen a levesbe. A legtöbb globális problémánk abból adódik, hogy természetellenesen sokan terheljük már ezt a szerencsétlen bolygót, továbbá a leginkább élhetetlen és a legkevesebb erőforrással rendelkező területek népessége növekszik irreális ütemben. Ez újabb és újabb természeti erőforrásokat igényel és pusztít el.
Ami a tulajdonosi attitűdöket illeti, abban nagyrészt egyetértek veled. Ez sajnos ismert tény, az emberi ostobaságnak csak alsó határai ismertek. Továbbá a tulajdon nagysága sajnos nem képezi le arányosan az intellektuális képességeket.

@G. Nagy László: "Azt gondolom, ha MINDEN magánkézben lenne, sokkal jobban ügyelnénk a környezetünkre. Mindenki a saját bőrén érezné, ha természetidegen módon járna el."

Bőven van benne igazság. Két bölcselet ugrik be azonnal erről. Az egyik a 'közös lónak túros a háta', míg a másik az 'ami mindenkié, az valójában senkié sem'. Ismerve a köztulajdon állapotát, azt hiszem bőven van alapjuk. De mégis...! Biztosan magánkézben szeretnénk tudni pl. a nemzeti parkjainkat??? Csak kérdezem... :-/

"Ez lehetne 10-20% is, amiből még bőven gondoskodhatunk a fogyatékkal élőkről és az árvákról, de lehet 70-80% is, amiből egész komoly migránscsapatokat lehet etetni, szállásolni, segélyezni. Ez is a szolidaritás egy szintje, azzal az apró bökkenővel, hogy te már nem fogsz tudni eltartani egy családot a maradékból. De minek is? Szülnek helyettünk..."

RESPEKT! Végre leírtad azokat a gondolataimat, amiért anno engem kib*szkodtak néhány liboldó blogról! Köszönöm! Szerintem tűpontos leírás!
Üdv:
B.
Bravehearth 2021.02.02 12:28:58
@Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta: Picit korrigálnám! Az ember alapvetően TERRITORIÁLIS lény. Ettől még simán lehet civilizált és az sem baj, ha a bunkósbotot és a dárdát fölváltják az írott szabályok és a tárgylás. Többre jutunk vele normál esetben.

@G. Nagy László: "Evolúciós sikerünket is elsősorban annak köszönhetjük, hogy képesek vagyunk békésen és önkéntesen együttműködni..."

Pontos. Ha nem így volna, fabatkát sem ért volna a beszéd képességének (így a cselekvések koordinálásának lehetősége) evolúciós előnye.
B.
     A hazai politikai élet konzervatív oldala ma elkötelezett patriótának mondja magát, a liberális jelzőt viszont szitokszóként használja. Az ellenzék ugyanakkor kacérkodik a szabadelvűséggel, ám ők mintha a hazafiasság eszméjét engedték volna el. Már-már ott tartunk, hogy elhisszük: e két érték…..
Bravehearth 2021.01.28 11:37:46
@G. Nagy László: Üdv! Ez egy 'qrvanagy' bejegyzés, jó volt elolvasnom. Ezt a megközelítést még nem ismertem. Mázli, hogy tegnap megleltem a blogod! Ez a topic szerintem darázsfészek volt, de így utólag már nem akarom gombolyítani a témát, de érdekes a megközelítésed és a kommentek is!
Respekt!
Üdv:
B.
  Január 20-án Joe Biden letette az esküt, ezzel ő lett az Egyesült Államok negyvenhatodik elnöke. Húszperces beszéde nem sok meglepetést hozott: a demokrácia győzelméről, a megbékélésről, a nemzet újraegyesítéséről szónokolt. A beiktatási szertartáson résztvevők egy jellegtelen, szürke figura…..
Bravehearth 2021.01.27 18:18:52
@Glokta: "Mondom, legrosszabb esetben is évi 10-20 ezerről lenne szó..."

Jó lesz az 40 ezernek is. Már tavaly is bőven több volt 20 ezernél és a családtagom elbeszéléséből annyit azért megoszthatok itt, hogy a jelentett számú migrinél jóval többet fordítanak vissza és derítenek föl, de egyéb intézkedés nem történik, mert eltakarodnak a kerítéstől, mikor a járőr megjelenik. További lényeges információ, hogy nőt utoljára '19 elején láttak a dróton túl!

"...aminél TÖBB volt 2013-ban, mégse ítélte senki elfogadhatatlannak és kezelhetetlennek a helyzetet akkoriban..."

Nyilván, hiszen '13-ban még a híre sem volt azoknak a gaztetteknek, amiket a migrik elkövettek Európában, még nem volt politikai vitatéma az, hogy milyen mennyiségű migrit kell(ene) 'befogadni' és éppen fölszámolták a határvédelem szervezeti kereteit (nagy hülyeség volt).

"...miközben most már tizedannyinál is súlyos problémáról beszélnek a kormánypárti politikusok."

Helyesen teszik, hiszen a legjobb védekezés, ha egyetlen migrit sem engedünk be. Állítólag ők sem akarnak itt maradni. A magyarok sem akarják, hogy itt legyenek és a kormány sem akarja. Ergo be sem kell őket engedni. Ez a legtisztább megoldás. Ez nem átjáróház, hanem egy ország.

"Nekem úgy tűnik, hogy bolhából csinálnak elefántot politikai célokból, de ebben nem fogunk egyetérteni, ahogy az ellenzék "nemzetellenes" voltát illetően sem ."

Ebben valóban nem fogunk egyetérteni. Mivel ez Magyarország és a migrik itt leginkább nemkívánatos senkik, célszerű elfogadnod, hogy nem jöhetnek ide és kész. Ezzel nem csorbul a te jogod sem, de nem kell vállalhatatlan alkut kötnie a migriket ellenző magyaroknak sem.

"Nincs olyan, hogy "nemzetellenes", az ellenzék (nagy része) nem akar rosszat a nemzetnek."

Én ezt nem így látom. Amit a dobrevné, a fegyőr, a botmixer cseka és a hasonlók képviselnek, az a véleményem szerint minimum hungarofób. De fölteszek Neked egy kérdést, szeretném, ha őszintén válaszolnál rá! Én fehér, heteroszexuális, keresztény polgár vagyok és aktív munkavállaló. Továbbá autótulajdonos., És a legsúlyosabb bűnöm, hogy magyar is vagyok. Szerinted kit támogathatok a jelenlegi politikai palettán? Hiszen a 'zellenzék' szinte egésze az első blikkre kiesik... És az MHM néhány dolgával sem értek egyet, de keményen! Mit tehetek, ha a szociáldemokráciát és a liberalizmust is elfogadhatatlan ideológiának tartom? Mi lehet a választásom?

"Egyszerűen arról van szó, hogy az ellenzék más jövőt képzel el Magyarországnak, mint a kormánypártok és más utat ítél sikeresnek, és elég sokan vannak, akik az előbbire szavaznak."

Az a jövő visszafordíthatatlan és hatalmas kockázatokkal jár. Családtámogatások kivégzése, a nemzetpolitika kivégzése, az aktív dolgozók szénnészopatása, a 'hátrányosék' szénnétámogatása, kultúrháború, genderháború, a magárataláló katonai fejlesztések kinyírása, ostoba 'zöldfordulat' és még megannyi borítékolható intézkedés. Nem is beszélve a szinte folyamatos 'magyarozásról' (a homonnay és a dánielpéterek után szabadon)! És a migráció... Ha ide betelepül 10-20-30 ezer migri, akkor azokat, de az utódaikat bizonyosan soha többé nem lehet innen kipaterolni! Garantált a társadalmi feszültség és a párhuzamos társadalmak kialakulása. És meg is érkeztünk. Szerintem ez simán nemzetellenesség.
Sajnos valóban túl sokan támogatják az ezt képviselő fertőt, de erről a kormány is tehet. A hibás retorika és az arroganciájuk hitelteleníti a szándékaikat és a politikájuk egy részét. Ez valóban gond, mert sok 'protestszavazót' hajt a söpredék ellenzék (ellenség) karjaiba.

"...hogy 34 millió olyan uniós lakos van, aki az EU-n kívül született. Ezeknek nagy része már 10-20 éve itt él, de valószínűleg olyanok is vannak, akik a 70'-es években mentek Németországba vendégmunkásnak vagy a 90'-es években jöttek Magyarországra egyetemre..."

Barátom! Azok már polgárok! Azokra ez pont nem vonatkozik. Nem ez a célközönség.

"Napjainkban mintegy 34 millió olyan uniós lakost tartanak nyilván..."

Ez a gond! Jó az idézet. Sajnos sok migri van itt fizikailag is, akiket nem is tartanak nyilván, illetve fals adatokkal tartják nyilván, mert nem ismert az identitása. A németeknél van olyan migri, aki 3-4 tartományban különböző adatokkal van nyilvántartva. Olyan is, akiknek már évek óta nem is kellene itt lenniük. Eleve hibás a kiindulás. Azt sem tudják sok migriről, hogy kicsoda és micsoda, hol van éppen és máshol regisztrálták-e!? A németeknél a tartományok nyilvántartásai sincsenek szinkronban. Jóbarátom Stuttgartban dolgozik, egy olyan tagot kaptak el a melóhelye közelében, akiről kiderült, hogy a hollandok már évek óta kiutasították, de nem tudták végrehajtani! A svédeknél hasonlóan. Olyan integrációt erőltetnek, amiről az elmúlt években bebizonyosodott, hogy álomvilág. Elmélet, aminek köze nincs a valósághoz. És ez nem fikció, hanem a vegytiszta valóság. És erre irányelvet építeni? Naivitás, politikai ostobaság.
Bravehearth 2021.01.27 18:33:33
@Glokta: "Elárulom, a Minority Safepacknek épp azért nem volt esélye átmenni a Bizottságon és a Tanácson, mert az NEM egy irányelv (mint pl. az 'LMBTQ-stratégia'), hanem egy konkrét jogszabálycsomag volt és a vétószabály miatt."

És ezzel mi volt a gond? Hol van az leírva, hogy csak 'irányelveket' lehet támogatni?

"Ennek meghozatalának a Bizottságnak nem nagyon van jogköre (bár elvileg megtehetné, de még nem volt rá precedens, hogy ilyen jelentőségű ügyet továbbengedjenek)..."

Van joga. Évekkel ezelőtt még bíróság is kimondta ezt, mikor az első elkaszálásuk után perre vitték a dolgot a kezdeményezők! Van hozzá jogkörük.

"...ráadásul fölösleges is lenne: a Tanács jónéhány tagja (pl. spanyolok és franciák) egész biztosan megvétózta volna."

Az a jelzésértékű, hogy el sem juthatott odáig a történet! Ráadásul úgy, hogy még az a ballib ep is támogatta (állítólag) kétharmaddal. És mégis söprés lett a vége! Nos, ez több, mint jelzésértékű!

"Egyébként ugyanennek köszönheti a magyar kormány, hogy a hetes cikkes eljárás lényegében megállt: a Tanács nem akarja napirendre venni."

Mert világos jogszabály van rá. Konszenzus kell hozzá. A hetes elindult. A kisebbségvédelmi jogszabály pedig nem. Csak zárójelben: az is érdekes, hogy a hetes alapját jelentő jelentés tartalmilag egy közröhej volt!

"Ha bevezetnék a minősített többséges döntéshozatalt, na AKKOR reális esély lenne, hogy tesznek valamit az őshonos kisebbségekkel kapcsolatban, addig biztos nem."

Megismétlem: az önmagában jelzésértékű, hogy még csak napirendre sem vették!

"Szerintem ebben is eléggé félreinformált a kormánymédia."

Szeretnék megosztani Veled egy lényeges infót. Rendszeresen olvasok ballib oldalakat is, a 'zátévé' műsorait, hírműsorait is megnézem, mert jó, ha tisztában vagyunk azzal, mint és hogyan mond és gondol az ellenség.

"Az igazság az, hogy Trump elődje, Obama alatt a legális bevándorlók száma nőtt és az illegálisoké csökkent - ezzel szemben Trump NEM csökkentette jelentősen az illegális bevándorlás mértékét és a deportálások száma is nagyjából ugyanakkora maradt..."

Nagyjából tisztában vagyok ezzel is, még tavaly került elő egy vitában a kampányuk alatt. Ismétlem, ezen majd az amerikai választóknak kell elgondolkodniuk mindkét oldalon. Én meg tudtam érteni Trump álláspontját, de a lehetőségeivel és egyéb összefüggésekkel nem lehetek olyan mélységben tisztában, ahogy egy ottani politikai elemző vagy egy választó.

"Viszont - azzal szemben, amit ígért - nagyjából felére csökkentette az érkező legális bevándorlók számát azzal, hogy durván bürokratikussá és bonyolulttá tette az USA-ba való bevándorlást: Azt, hogy ez jó-e, ítéld meg te."

Én azt nem értettem, hogy a falat hogyhogy nem tudták befejezni 3 év alatt...!? A legális bevándorlás feltételeit mindig az adott állam szabja meg. Épp ez az a körülmény, amit én innen nem ítélhetek meg, ezt egy ottani választónak kell megítélnie. Ami a magam véleménye, aszerint az állam saját joga eldönteni, hogy kit kíván befogadni, alkalmazni, integrálni és kit nem. Erről mindenkinek lehet véleménye, de köze nincs hozzá. És ezt gondolom a 'zunijóról' is! Semmi köze hozzá, hogy itt a magyarok mennyi migrit akarnak integrálni vagy kidobálni. Azt eldöntheti, hogy ha bizonyos a menekülés ténye (nyilván nem olyan ország területéről, ahol béke van), akkor mit kell tenni az adott menekülővel. De hogy kit és hogyan integrál vagy nem integrál egy adott társadalom, ez KIZÁRÓLAG az adott társadalom döntése kell legyen. A képviselet okán pedig a parlamenté, majd a kormányzaté. De NEM 'civilszevezeteké' és a bizottságé!
B.
Bravehearth 2021.01.27 18:43:06
Nem könnyű lejönni arról a témáról, hogy mostanában, azaz a „betonember” távozása után egy évvel (!) pecsételődik meg végleg Budapest belvárosának fenntartható jövője, annak is a gerince. Lehet persze erről panaszkodni hosszan, de a témának számos olyan részlete van, amit a panaszkodáson túl is…..
Bravehearth 2021.01.22 11:40:41
@birka menet: "Nem baszd meg, senki ne lopjon se mértékkel se azon túl, mert ez bûncselekmény!!
Hanem aki lop azt kapják el és kapja meg amit a BTK elõír neki!"

Ez egy nagyon szép elmélet. A gyakorlat pedig az, hogy a politika és a korrupció évezredek óta szimbiózisban léteznek. Amelyik politikus azzal kampányol, hogy fölszámolja a korrupciót, nos arról tudom meg legelőször és a legkönnyebben, hogy hazudik.
Amit @konrada: társunk idézett, az is tanulságos, de ajánlott irodalom még részedre a Bae-Saab konzorcium, az Alstom, a Dassault, Siemens (mint ősdemokrata, ajrópéer és korrupcióellenes demokráciák cégei) szinte folyamatos és kiterjedt korrupciós botrányai. Továbbá ajánlom figyelmedbe az osztrák Eurofighter beszerzést is, amely nem szerintem vicc, hanem minden hozzáértő és az osztrák kormány és számvevőszék szerint is. Nem hiszem, hogy Orbánnak bármi köze lett volna hozzájuk...

"Ezt bírom bennetek forradalmárokban, hogy barrikádra mentek, aztán jön egy pont ahol meg lehet titeket vásárolni. "

Szerintem egyszerűen csak 'komparálunk'. Vagyis elemezzük a lehetséges alternatívákkal szerzett tapasztalatokat és a jelenlegieket. Ha a magam életét veszem alapul, valahogy körökkel jobban kijövök a jelenlegi korrupt és mindent lenyúló tolvajok regnálása alatt, min az 'ajrópéer' és 'tisztakezű', mindamellett mélyen hungarofób brigád alatt, akit Budapesten tökéletesen fémjelez a 'demszkáj'. Ahogy neked is szíved joga azt preferálni, akit csak akarsz, úgy ez mindenki másnak is adott. És bőven vannak, akik nem kérnek soha többé a 'zellenzék' mainstream vonulatából és random csatolmányaiból sem. Ez ilyen...
B.
Bravehearth 2021.01.23 18:53:47
@birka menet: "a rizsáddal elismerted, hogy a magyar egy fos nép, amelyik nem tudja elüzni, börtönbr vágni a korrupt politikusát."

Erre sajnos még a 'rizsám' előtt tökéletes példát szolgáltatott az a dobrevné csótányferenc és a rohadék brigádja. Nos, ezt magam is osztom, nekik már évtizede a lámpán volna a helyük.
Azt is szívből remélem, hogy ez a 'fos nép' nem kényszerül leprás és ocsmány társaságod elviselésére és már hosszú évek óta valahol máshol rontod a levegőt, te féreg!

"Ellentétben a szlovákkal, amelyik erös nép."

Tőlem akár ott is megrohadhatsz közöttük. Nem fájna a hiányod az országnak!
B.
"Nem kellene úgy tennünk, mintha az elektromos autó mentené meg a világot." Nem én mondtam, hanem a Toyota Németország vezére, a belga származású Alain Uyttenhoven, az Automobilwoche című szaklapnak adott interjújában. Azt is mondta ugyanakkor, hogy a belső égésű motoroknak hamarabb lehet…..
Bravehearth 2020.10.14 07:37:26
@HaD: Én is csak érdeklődőként, illetve minimális rálátással az alábbiakról tudok (hátha segít):

A ritka földfémek (elektronikához szükséges), illetve az akksikhoz a jelenlegi technológia mellett szükséges alapanyagokhoz bizony leginkább Kínában, az oroszoknál és Dél-Amerikában (talán Chile?) lehet hozzájutni. Ez önmagában is sokat elmond, ahogy az is, hogy anno a jenkik a ruszkiktól vették meg fedőcégeken keresztül azt a titánmennyiséget, amiből az SR-71-esek zömét megépítették. ;-)

A használt akksik ártalmatlanítása, a ritka anyagok visszanyerése bődületes szennyezéssel és CO-2 kibocsátással jár. Megoldható a dolog, de a bolygó szempontjából ez is erősen 'mínuszos'. Hasonlóan az elektronikából visszanyerhető drága és ritka földfémekéhez.

A töltés ideje is minimum a többszöröse (5-6-szorosa) a tankolás idejének. Ergo ez biztosan torlódásokat fog okozni, de nagyobb gond, hogy a szükséges teljesítményű elektromos hálózatot is oda kell telepíteni, majd bizonyosan bővíteni. És akkor nem beszéltünk arról, hogy azt az energiát valahonnan bele is kell 'pumpálni' a hálózatba. Csak nem az atom-, gáz-, szénerőművekből? Többek kötött de! Vagyis csak egy szinttel feljebb toltuk a kibocsátást. Nem a kipufogón megy ki a cucc, hanem az erőmű kéményein. Remek!

Az infrastruktúra kiépítését mindenképp a végfelhasználók fizetik ki. Vagy a gyártóknak, vagy az energiaszolgáltatóknak, illetve a dotációk esetén a költségvetésbe befizetve adók formájában. Ez nem kérdés, akik most nyernek ezen a szaron, a következő technológián is csak nyerni fognak. Az államok pedig bevasalják a költségeket, nincs 'ingyenebéd', ezt már megtanulhattuk.

A jelenlegi elektromos hálózat úgy pusztulna meg párszázezer elektromos jármű használata esetén, mint a huzat. Szépen kiszámíthatóan délután 5-6 után a sok akksi rácuppanna a hálózatra a tévék és a laptopok (villany fűtőtestek vagy légkondik) mellé és lehetne is izzítani a kábeleket. :-) Ezt így biztosan nem bírná a hálózat, átalakítás, bővítés kellene, amit (mily meglepő) szintén a felhasználók fizetnének ki! Nem, nem az 'elonmusk' és nem is a jenkik.
Laikus érdeklődőként én eddig ezekről hallottam, olvastam.
Üdv!
B.
Bravehearth 2020.10.14 08:54:25
@leroi: "Érdekes meglátásaid vannak a népességgel kapcsolatban, kár, hogy rosszak..."

Dehogy azok! Csak a nagyon gyakori tévedésbe esel bele te is, miszerint kevered az erőforrások felhasználásának arányát az okozott szennyezések arányával.
Egy európai átlagpolgár a hulladéktermeléssel, az energiafogyasztással és az ételpazarlással szennyez leginkább. Egy közép-afrikai, vagy dél-amerikai, délkelet-ázsiai földműves/bányász stb. a primitív és elmaradott technikával/mezőgazdasággal/életkörülményeivel és a túlnépesedésével szennyez. Gondolj az égetéses földművelésre, az ellenőrizetlen bányászati technológiákra, a faszén alapú háztartási energiára és az ellenőrizetlen vegyszerhasználatra! Összességében mindegyik hatalmas szennyezést jelent! És akkor nem beszéltünk még arról, hogy a túlnépesedés épp a legelmaradottabb térségeket érinti leginkább. Ez tarthatatlan.

"Ennyit arról, hogy mi a PC..."

Nem érted, vagy terelsz! A 'pc' az, hogy ezeket a tömegeket is ugyanazokkal a körülményekkel, lehetőségekkel és 'jogokkal' akarják felruházni, mint ami Európában megszokott. Esélytelen. Ennyi népességet nem bír el a bolygó visszafordíthatatlan ökológiai károsodás nélkül!

"...hogy a töltőállomáson az egész akkumulátorblokkot kiemelik az autóból és behelyeznek egy frissen töltöttet?"

Van egy 'tizen-x milliós' autód, aminek a lelke az akkumulátorcsomag és annak minősége. És te majd szépen szólsz a kutasnak, hogy pakolja bele a fene tudja, hogy ki által, fene tudja mikor otthagyott, újratöltött, franc tudja milyen minőségű és korú, 'x' százalék valós kapacitással bíró akku pakkot a gépedbe? Amit a gyártó nyilván azonnali garanciavesztéssel jutalmaz...!? Bevállalod? Én nem tenném.
De ugyanezt a kérdést meg lehet fordítani az akkucsomagot gyártó cégek szemszögéből is. Vállaljon garit egy olyan cuccra, amit ki tudja milyen állapotú és/vagy'zugműhelyben' javított vagy 'okosított' autóba építenek be? Én ezt sem tenném!
Ami pedig a bontást illeti, többszintű áramtalanítás létezik, melyekhez adott szintű szervizelési lehetőségek és jogkörök társulnak. Egy-egy műhelyben nem is nyúlnak hozzá adott szint fölött egy ilyen géphez, mert egész más protokollok vonatkoznak rájuk az áramtalanítás miatt! Szerinted majd egy 'kúton' csak úgy ki-be kapkodják az akkucsomagokat ezekből a gépekből? Kevéssé hinném, bár a jövőbeni fejlesztés lehetőségét én sem zárom ki.

Mellesleg a jogdíjad már biztosan bukó, mert évekkel ezelőtt is fölmerült már az ötlet és ahányszor előkerült, annyiszor be is bukott.

@EGYIKRESEM: Az ugye megvan, hogy itt senki sem a komfortról vitázott eddig??? Hátha segítettem...

"Biztos jobb, hogy azert a 4 km utert pofogjon a hideg motor, okadja a fustot..."

Biztosan nem. 2-3 km miatt nem ülök autóba. Ez alap. Továbbá kiállok a garázsból, beülök a gépbe, majd a nem hidegüzemben használt motorral a 4 km után további 150-et is gond nélkül meg tudok tenni, akár 10 km dugóban is. És nem kell a pályán már Pest alatt 80-nal a külsőben 'sunnyogni', hogy még épp elérjek a töltőig. Amikor te 350 km után már töltőért fohászkodsz, akkor én még kétszer annyit gond nélkül elmegyek az enyémmel. Jó mi?
Szépen kiemelted a trolik előnyét a leginkább előnyös felhasználási területen. Mások meg szépen kiröhöghetnek téged a trolidban egy másfajta felhasználási területen és környezetben. De legalább elmondhattad, hogy mindenki balfasz, csak te vagy villanyhelikopter...! Bravo! Hát, nem vagy az...

"Ha az elektromos auto vegso energiamerlege ugyanaz mint a benzinese, akkor is sokkal jobban megeri."

Nem az energiamérlegről volt szó, hanem a teljes életciklusra vetített környezetterhelésről.
B.
Bravehearth 2020.10.15 07:35:54
@szánmonoxid: "Azt nem tudom, aki szerint a népességnövekedés a baj, miért nem követ el a családjával együtt öngyilkosságot. Hiszen akkor saját maga szerint az a baj, hogy ő is létezik."

Mert van annyira értelmes, hogy a magáé helyett inkább a tiédet és a fajtádét szorgalmazza. Mindenkinek előnyére válna...
Gyenge az értelmezési képességed, de minimálisan segítek. Nem az a baj, hogy létezik, hanem az, hogy a semmire szaporodik ezerrel. Nincs se erőforrása, se perspektívája, és bár cink kimondani, de értelme, célja sem tömegek létezésének, de ezt nyilván nem az én tisztem megítélni, véleményem azonban lehet róla. Itt egyrészt bőven van tere az adott népességnek (nem csak fizikai értelemben). Van kellő mennyiségű ivóvíz? Van. Van kellő mennyiségű élelmiszer? Van. Van szükséges méretű gazdaság a népességhez? Van. Megoldott a lakhatás? A piaci és gazdasági folyamatokat figyelembe véve is van. Nos, Bangladesben, Nigériában és még néhány hasonló helyen (ahol szénnészaporodják magukat) válaszold meg ugyanezeket a kérdéseket!

"Vagy csak a többi ember a baj? Mindig mások?"

Nem nekem van bajom a sorsommal, hanem nekik. A semmire szaporodnak tömegekben, persze, hogy nem viszik semmire, nyomorognak, egymás heyén-hátán halnak. Mi ebben a meglepő számotokra? Értelmes ember annyi gyermeket vállal, amennyit el tud tartani, föl tud nevelni. De ugye itthon is van egy réteg, amelyik ezt az egyenletet évszázadok óta nem tudja megoldani. De hurrá, itt vannak a sötétzöldek a barátaikkal, a libsikkel és a szocdemekkel. Nosza, etessünk, babusgassunk minden idiótát, amelyik a sárba szüli tucatszám az utódait, hisz ők is jóemberek! Persze, már a nyolcadik milliárd kis szerencsétlennel töltik meg a bolygót, de kell a kaja, az erőforrás, a víz, minden. De ez a rohadék náci ökoszisztéma valamiért ki akar baszni velük! Hát nem pofátlanság...? Tőlem szaporodjanak, mire nekem szar lesz, nekik már annyi. De ne az én bűnömnek állítsátok be, hogy agyhalottak milliószám gyártják maguk mellé a 'konkurenciát' az erőforrásokért folytatott harcban! És még elvárjátok, hogy én menjek bűntudattal a garázsomhoz, mert azok ott éheznek? Egy lófaszt, mama!

"Ritka földfém az, amelyik nem elég sűrű. Amiről te írsz, azok a ritkaföldfémek."

Valid. De nyelvtannácinak sajnos nagyon szar a te helyesírásod is...! ;-)

"Vagy nem. Feltalálták már az áramkorlátozót. Jó régen. Elég lakásonként 1 db."

Ebben az esetben viszont csak minden másnap autózol, kisautó! Áramkorlát? Ok. Gondolom, aki többet fizet a szolgáltatónak, az eggyel nagyobb 'csövet' kap. Aki meg mezei gyógyegér, az majd csak két nap múlva ül ismét az autóba. Mert a korlátos módszerrel csak 30%-ra töltődik föl a gép reggel 6-ig, akkor meg már két kerülettel arrébb is villog a műszerfali gebasz-jelző! Ha többszázezer cuccost rápakolsz a hálóra a tipikus időszakban (kora este), mellette a többi szokásos fogyasztóval együtt, akkor a hálózat lesz vastagon túlterhelve! És igen, feltétlenül! Ezt valóban tudod orvosolni a korlátozókkal. Ok. Csak akkor az autókád nem lesz megtankolva másnapra. És persze ne kapjál éjjel hívást, hogy a nagynénéd épp összeesett és rohanni kell érte/vele a kórházba vagy akármerre, mert bocsi, de üres a 'tank'... Életszerű? Hm... A 'trolival' igen, az volna. Még neked is!
B.
Tragikomédia. Az uborkaszezonban egyetlen dolog foglalkoztatja a (még) politizáló magyarokat, hogy hova adják le azt a bánatos nemzeti konzultációs kérdőívüket. ..
Bravehearth 2020.06.30 11:13:07
@zord íjász: Mikor már ezredik alkalommal törölték föl a követ vele és a hülyeségeivel, már nem tudott mibe belekötni és a karakterszámokkal kezdett kötekedni. Ne válaszolj nagyobb karakterszámban, mint a poszt, illetve ehhez hasonló ostobaságok...
Maga az arc egyébként egy igazi gerinctelen szarember, egy gyökértelen gyökér. Már a '18-as betoncsók után is borult picit a ballib agya, ezek szerint eddig bírta. Nem kár érte, csak többen vagyunk vele.
Bravehearth 2020.06.30 12:10:12
@A kiló nem százat jelent.: Pontosan látod! Felerészben... A másik felében nem értek egyet veled! Miért ne konzultálhatna a kormány a lakossággal? Ebben én sokkal kevesebb kivetnivalót látok, mint a söpredék ellenzék random összetevőjében.
Bravehearth 2020.06.30 12:43:39
@Matthias Corvinus: Mi van, ideggyökér??? 'Idegállapotba' kerültél...? Termeled a gyomorsavat? :-D Naggggyon helyes...! Termeld, de vadul! :-) Jókat röhögünk rajtad...

"...csak hazudni tudtok, ti szemét, selejt férgek!"

Mondom én, hogy 'idegállapot...'! Keversz anyukáddal.

"Nem kérik ki a közvéleményt Budapest-Belgrád vasút, Paks II kérdésében, nem kérték ki koronavírus intézkedések kérdésében, munkanélküli segély kérdésében, egy csomó fontos kérdés van, ami tényleg fontos a közvéleménynek, de nem kérik ki"

Kikérték. Választásoknak hívták. Legutóbb '18-ban kérték ki többek között a magadfajta agyamputáltak véleményét is. Elmondhattad... Betoncsók lett a vége. Nem emlékszel?

"A visszaküldött válaszok nem tükrözik az ország véleményét..."

Mivel a fajtád lopkodja, kukázza és hazudozik róla, ez nyilvánvaló. Aki kitölti, visszaküldni, annak a véleményét tükrözi. Ez nem rakétatudomány! ;-)

"...nem egy független intézet tényleges felméréséről van szó, és inkább Fideszesek küldik vissza."

Olyan, hogy 'független' nem létezik! Olyan létezik, aki akként hirdeti magát. Persze ezek a legkevésbé függetlenek. És mi gátolja meg a 'zellenzékit', hogy visszaküldje az ívet? :-)

"a kérdések manipulatívék, sokszor nem is létezik az a válasz, amit válaszolni szeretnék"

Ó, dehogynem! Csak AZ A VÁLASZ nem létezik, amelyiket a fajtád hallani szeretne, mert az nem is válasz, hanem ostobaság!

"a kérdések kiértékelését is a kormány végzi, megint nem megbízható, hogy elkötelezetlen"

'Elkötelezetlen'??? Hm... Téged is a kunhalmi edzett helyesírásból, igaz? ;-) Tehát a 'závecz' és a 'publikusz' az nem volna 'elkötelezetlen'...? :-D Vicces egy 'pógár' vagy te! :-) Éppem annyira megbízható ez az eredmény is, mint a 'zellenzék' bármely szekértolójáé. Neked valami 'zárt kertű' ingatlanban volna célszerű tartózkodnod! O.m.g.! Te szerencsétlen...
Úgy lett egy kicsi magyar településnek nemzetközi kupában induló focicsapata, hogy annak költségeit túlnyomórészt a magyar adófizetők állták. Az Orbán-rezsim cinizmusát jelzi, hogy pénzt és energiát nem kímélve végül olyan magasra emelte a pöttömnyi Felcsút csapatát, hogy az rövidesen nívós külföldi…..
Bravehearth 2020.06.29 16:52:21
@Belzebubo: "pedig a Vezérnél még Incitatus is jobb (lenne)."

Miért? Mit művelne...? Levinné az abrak áfáját? Vagy ő sem hozna be arab telivéreket?

"De mivel egy echte bigott fideszes még sohase hallott róla, nem is szavazna rá."

Egy 'echte fideszes' inkább azokra nem szavaz, akikről már hallott. Vagy aki már 'bizonyított'. Nem érted, mi?

"Ahogy a pirézeket is leszavazták."

Ahogy elnézem, vannak most nem kevesen 'ajrópában', akik most már nagyon örültek volna egy ilyen 'leszavazásnak', bárkit is akarjanak a 'ballib megmondópatkányok' a pirézek bőrébe bujtani!

"Okfejtésed alapján Hitler, Sztálin, Putyin, Kim Ir Szen a top államférfiak és csak azért tehették, amit tettek, mert a többi nem volt annyira szimpatikus."

Dehogyis, te kis 'proli'! Ez egyáltalán nem következik az okfejtésemből. Ez csak a te primitív korlátoltságodból következik. Tudod, Orbán egyik politikai riválisát sem záratta lágerbe, nem küldte a gulágra, nem lövette szét légvédelmi fegyverekkel és a titkosszolgálattal sem küldetett beléjük némi kis radioaktív anyagot. Egyszerűen csak volt alkalmuk 'bizonyítani'. Az általad említettek ellenfeleinek csak meghalni és/vagy menekülni volt lehetőségük.

"Valójában azért van hatalmon, mert elég pénze van, hogy azt vegyen meg, akit akar, a médiát szinte teljes egészében ellenőrzi..."

Egy proli meg is elégszik ezzel a magyarázattal. Valójában a legtöbb szavazó leszarja, mit ugat a híradó (amit szerintetek a kutya sem néz). Egyszerűen csak mérlegeli, melyiktől mit tapasztalt.

"...bárki bukkan fel akár ellenzékiként, akár a pártján belül, azt kicsinálja, ha mégis lenne ellenfél, akkor simán csalással nyer."

Ugyanmár, proli! Kicsinálják azok saját magukat, te balfasz! Mutass már egy ballib patkányt, amelyik nem saját maga csinált hülyét magából a világ előtt? Fölbukkan...? Ki? Még a kis szarevő 'pillanatemberek' is magukból csináltak hülyét, vagy gyűlöltették meg magukat a fél országgal, te baromarc! És még nem is kell a kis 'g(r)eczyt vagy a kunhalmit, a bingóbangót vagy a varnyút emlegetni. A dobrevné csótánypatkányt pedig minden normális ember rühelli!
Az (állítólag) elcsalt választásokat pedig legitimálta mind az ellenzék, mind az EBESZ, mind pedig az unió is. Nem értem, miféle csalással próbálgatjátok mentegetni a baszott nagy betoncsókotokat...!?

"És még az is fontos adalék, hogy van pár millió magyar, aki a messiást várja és nekik tökéletesen megfelel, ahogy Kádár is megfelelt..."

Egyrészt: ha így is volna, az az érzésük is legitim és érthető. Ennek mentén szavaznak. Joguk van rá? Igen. Másrészt: ezzel csak a magadfajta szerencsétleneket etetik az újból és újból pofára ejtett 'ajrópéer' szarháziak. Nem várnak semmiféle messiást. Egyszerűen csak nem kérnek a fajtádból! És ez épp elég, hogy támogassa azt, aki a leghatékonyabban tudta eddig is szétrúgni a fejeteket. (Zárójel: sajnos mégsem eléggé!)

"...mert döntésképtelenek, tudatlanok és ezeknek karizmatikus vezető kell."

Tévedsz! Nem csak a döntésképtelen és tudatlan embereknek való a karizmatikus vezető. MINDEN normális és értelmes ember egy rátermett, jó taktikus (karizmatikus) vezetőre bízza a vezetést és a döntéseket. Egy 'gyenge' vagy döntésképtelen vezetőt csak egy agyhalott idióta (a.k.a.: balliba, 'ellenzéki', 'ajrópéer) választ csak azért, hogy elmondhassa: rajta nem uralkodnak. Faszt nem!

"Az értelem nem győzhet a vakhit felett."

Amíg az értelem a magadfajtákra van kárhoztatva, biztosan nem! Ezt jól látod. Te idióta...
Bravehearth 2020.06.29 18:50:53
@roli101: "Okfejtésed alapján Hitler, Sztálin, Putyin, Kim Ir Szen a top államférfiak és csak azért tehették, amit tettek, mert a többi nem volt annyira szimpatikus."

Dehogyis, te kis 'proli'! Ez egyáltalán nem következik az okfejtésemből. Ez csak a te primitív korlátoltságodból következik. Tudod, Orbán egyik politikai riválisát sem záratta lágerbe, nem küldte a gulágra, nem lövette szét légvédelmi fegyverekkel és a titkosszolgálattal sem küldetett beléjük némi kis radioaktív anyagot. Egyszerűen csak volt alkalmuk 'bizonyítani'. Az általad említettek ellenfeleinek csak meghalni és/vagy menekülni volt lehetőségük.

"Valójában azért van hatalmon, mert elég pénze van, hogy azt vegyen meg, akit akar, a médiát szinte teljes egészében ellenőrzi..."

Egy proli meg is elégszik ezzel a magyarázattal. Valójában a legtöbb szavazó leszarja, mit ugat a híradó (amit szerintetek a kutya sem néz). Egyszerűen csak mérlegeli, melyiktől mit tapasztalt.

"...bárki bukkan fel akár ellenzékiként, akár a pártján belül, azt kicsinálja, ha mégis lenne ellenfél, akkor simán csalással nyer."

Ugyanmár, proli! Kicsinálják azok saját magukat, te balfasz! Mutass már egy ballib patkányt, amelyik nem saját maga csinált hülyét magából a világ előtt? Fölbukkan...? Ki? Még a kis szarevő 'pillanatemberek' is magukból csináltak hülyét, vagy gyűlöltették meg magukat a fél országgal, te baromarc! És még nem is kell a kis 'g(r)eczyt vagy a kunhalmit, a bingóbangót vagy a varnyút emlegetni. A dobrevné csótánypatkányt pedig minden normális ember rühelli!
Az (állítólag) elcsalt választásokat pedig legitimálta mind az ellenzék, mind az EBESZ, mind pedig az unió is. Nem értem, miféle csalással próbálgatjátok mentegetni a baszott nagy betoncsókotokat...!?

"És még az is fontos adalék, hogy van pár millió magyar, aki a messiást várja és nekik tökéletesen megfelel, ahogy Kádár is megfelelt..."

Egyrészt: ha így is volna, az az érzésük is legitim és érthető. Ennek mentén szavaznak. Joguk van rá? Igen. Másrészt: ezzel csak a magadfajta szerencsétleneket etetik az újból és újból pofára ejtett 'ajrópéer' szarháziak. Nem várnak semmiféle messiást. Egyszerűen csak nem kérnek a fajtádból! És ez épp elég, hogy támogassa azt, aki a leghatékonyabban tudta eddig is szétrúgni a fejeteket. (Zárójel: sajnos mégsem eléggé!)

"...mert döntésképtelenek, tudatlanok és ezeknek karizmatikus vezető kell."

Tévedsz! Nem csak a döntésképtelen és tudatlan embereknek való a karizmatikus vezető. MINDEN normális és értelmes ember egy rátermett, jó taktikus (karizmatikus) vezetőre bízza a vezetést és a döntéseket. Egy 'gyenge' vagy döntésképtelen vezetőt csak egy agyhalott idióta (a.k.a.: balliba, 'ellenzéki', 'ajrópéer) választ csak azért, hogy elmondhassa: rajta nem uralkodnak. Faszt nem!

"Az értelem nem győzhet a vakhit felett."

Amíg az értelem a magadfajtákra van kárhoztatva, biztosan nem! Ezt jól látod. Te idióta...
A világon kevesebb mint az emberiség harmada képes alapszinten megélni a csak helyben termesztett élelmiszereket fogyasztva, a másik kétharmadnak szüksége van a máshol termesztett élelmiszereket eljuttató teherszállítás kiterjedt rendszerére és a kereskedelemre, hogy ezt az alapvető emberi…..
Bravehearth 2020.06.19 11:26:33
@ZöldEnergia: Ebből a szempontból még mindig Európa jön ki jól. A Közép-Kelet és Afrika egyes régiói pedig nagyon rosszul. Cserébe viszont ők termelik a népességfelesleget és a jövőbeni növekedést is nekik 'köszönhetjük' majd. Én inkább ezt érzem a probléma lényegének és nem a 100 vagy 300km távolságon belüli lehetőségeket. Nem elvitatva persze a tanulmány eredményeit.
B.
Bravehearth 2020.06.19 11:41:31
@pityókabort Vráncsábó ócsón: "bátran beszél, aki azt hiszi, hogy a puska megfelelő oldalán van."

Túl azon, hogy bátran, de értelmesen is beszéltek. Mivel a probléma lényege láthatóan errefelé ismert, az adott térségekben pedig leszarják. Továbbá errefelé a lakosságot el tudja tartani az adott terület. Ott viszont kevésbé...

"De mi van, ha kiderül, hogy mégsem?"

Egyrészt idézhetném Hofit... Vagyis mire itt elkezdenek fogyni, arrafelé már a hiénák lesznek elhízva. Másrészt mégsem innen akarnak a tömegek oda emigrálni, hanem onnan sunyiskodnak errefelé mindenféle lélekvesztőn és tökön-babon keresztül. Szerintem a 'drót' jobbik felén vagyunk. Így joggal gondolhatta @odamondó: és @apro_marosan_petergabor: társunk is, hogy a 'puska jobbik oldalán' vagyunk.
B.
Bravehearth 2020.06.19 12:10:26
@pityókabort Vráncsábó ócsón: "Afrikában önmagában a terület eltartóképességével nem volna baj..."

Már most is baj van! És hamarosan még nagyobb lesz a baj. Erről részben épp maguk a lakosok tehetnek, de nyilván sokrétű a probléma.

"A gond inkább azzal van, hogy Európával ellentétben nincs tömegesen elterjedt hatékony (nem feltétlenül nagyüzemi) helyi piacra termelő mezőgazdaság..."

Jelentős területeken a vízkészlet sem áll rendelkezésre, vagy hamarosan nem áll majd rendelkezésre. Tehát ez még inkább igaz lesz a jövőben.

"...a fogyasztók jövedelme nem elég arra, hogy a termelők megélhetését biztosító árakat fizessenek e terményekért."

A laikus fehér európai kérdése erre az lehetne, hogy mire lenne versenyképes jövedelme, amikor a 'fogyasztók' nagyon jelentős része még írni sem tud?

" A helyzet az, hogy virágzó mezőgazdasághoz virágzó gazdaságra van szükség..."

Ez pontosan így is van. De ott olyan nem nagyon van. Miért is lenne, mikor aluliskolázottak, konstans erőszak és polgárháború uralkodik (immár Dél-Afrikában is, ahonnan épp mostanság irtják ki az utolsó fehéreket is), a természeti erőforrásaikat pedig lőszerért és szakadt gépkarabélyokért adják el? Cserébe viszont leszaporodják egymást a térképről, vagyis borítékolható a katasztrófa. India bizonyos szempontból hasonló cipőben jár, de egy államon belül. Nem hiszem, hogy a megoldás kulcsa az élelmiszertermelés hatékonyságában keresendő! De ugye ez a megközelítés nem 'pc' és üldözendő... Még.
B.
A Diákhangon többször is szó volt már Rácz Zsófiáról, aki tavaly év végén lett ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár, mindössze 22 évesen. Akkor úgy írtam, erős kettős mércének számít, ha az ellenzék a koráért kritizálja, miközben Nagy Blankát és társait kvázi…..
Bravehearth 2020.06.18 15:46:45
@arty1977: Már hogyne lenne, te kis patkány. Megtalálhattad őket e közös listán. Már, ha ismered a fogalmat!
Bravehearth 2020.06.18 15:49:28
@chrisred: Nem kell ahhoz a kormány. A legnagyobb szopóág annak a szakasznak a renoválása. Időben is! Szóval az kemény lesz polgárnak, utasnak, autósnak és a kamugerinek is.
Bravehearth 2020.06.19 11:23:46
@chrisred: Akkor ez csak egy újabb indok, amiért az qrvanagy szopás lesz. Így viszont leginkább a kamugerinek. A szakasz sajátossága a két másiktól eltérően az alagút mélysége és jellege, illetve a hosszú mozgólépcsők. Már ezért is tovább tartana és drágább is volna (bár, a felszíni pálya is extra költség...). De, ha még a finanszírozása is nagyobb mértékben állami, akkor tényleg szopóág lesz. Az utasoknak, polgároknak mindenképp, de a kamugerinek és a kerpelmiafaszoméknak tuti. Rossz időben és rossz ellenféllel szemben emberkedtek... Ez ilyen.

"(lásd a lenti nagyon vicces interjút)"

Nem is értettem, miért állt le velük. A legjobb döntés volt szarként otthagyni őket.
B.
Bár tény, hogy a vasalódeszkás tanár videójára adott tankerületi reakció egy az egyben a kádári hagyaték újbóli megjelenését sugallta, ahogy az is, hogy a leszámolásszerű büntetést elviselni kényszerülő nevelő egyből szimpatikussá vált ezzel a húzással, de mégsem ettől volt jó az a videó. Attól volt…..
Bravehearth 2020.06.18 08:54:48
@leponex: "Mindíg lesznek, akik gyűlölnek. De csak akkor győzhetnek, ha te is gyűlölöd őket ... mondta egykor a választási vereségét követően a magyar politikus, és azt hiszem igaza lehet."

Akkor engem legyőztek... Nem tudok másként tekinteni rájuk (és itt leginkább azokra gondolok, akiket Te is említettél). Több oka is van, nem sorolom őket.

"Kicsiben egy blogon is meg lehet próbálni, nemrég kedvenc vezértrollunk szeme se rebbent, amikor hazudozása bizonyítására az orra alá dugtam az egyik előző nickjét a primitív kommentjével együtt."

'15 nyara óta ezt műveli. Szánalmas egy jószág, de nem egyedüli.

"Szerintem felesleges etetni, legfeljebb néha egy jelzés: akár beszélgethetnénk is ha abbahagyná...
De ha nem, hát nem."

Azt gondolom, nem kell beszélgetni se vele, se a hozzá hasonlókkal. Persze néha lerántanak a mocsokba magukkal, de nem lehet és nem is kell mindent szó nélkül tűrni.

"Azt a kibékíthetetlennek látszó 'ellentétet' én biza a magyar 'liberálisok' megbocsáthatatlannak látszó ( mert soha nem kérnének elnézést miatta, még a Kis János sem) aljas, hazug, kétszínű, és kielégítetlenül maradt frusztráló hatalommániájuk, az alap nélküli belvárosi végtelen elitgőgjük következményének (lásd a szélkakas TGM) látom."

Jól látod. Számomra a liberalizmus ezeket jelenti (tisztában vagyok vele, hogy a szó eredeti és történelmi értelmezése is egész más) a mai nézeteikkel és retorikájukkal, hungarofóbiájukkal együtt. Ha valamit nem tudok tolerálni, akkor az a liberalizmus és a szociáldemokrácia. És ők ezeket képviselik a saját devianciájukkal és frusztrált nemzetellenességükkel együtt. Az ország tragédiája, hogy a kormányon kívül csak 'ezek' jelentik az alternatívát. És ennek mentén is szavazok. És nem értik...

"DE, egyszer vége lesz, tarts ki addig lélek, védekezz - ahogyan Radnóti javasolta."

Ámen! Csak legyen elég lelkierő!
Üdv!
Bravehearth 2020.06.18 09:29:05
@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: A gyerekes ostobaság legjobb példája egy általad bizonyíthatatan, ostoba állítás hangoztatása. És még ezer másik kommentelő hasonló ostoba zaklatása. Egy hozzád hasonló kis hülyegyerek hiszi csak el, hogy bujkálni kell előle. Ostoba és buta primitív vagy. Ezen nem lehet változtatni. Élj a tudattal, kisautó! :-)
Bravehearth 2020.06.18 09:37:13
@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Nos, az ilyen hülyeségeid mutatják, hogy infantilis ostoba vagy. És már nagyon unalmas is... Szóval off, kispatkány! ;-)

-IGNORE-
A magyar miniszterelnök ismét megvillantotta legendás lavírozó képességét, amikor Igor Matovič szlovák miniszterelnökkel tartott közös sajtótájékoztatót. Egyrészt nem feszegette a szlovák-magyar viszony problémás fejezeteit, ugyanakkor ismét emlékeztetett arra, hogy a sztyeppék népe vagyunk…..
Bravehearth 2020.06.15 14:02:36
@chrisred: "Nem, a menekültügy már a maastrichti szerződés előtt, a dublini egyezmény elfogadásával transznacionális keretek közé került."

Tehát akkor a bevándorlás maradt meg. Ok. A menekültügy jelenleg a Dublin III által szabályozott. Azt óvatosan kell betartani, de lehetőleg alkalmazni. Ismerve ugye a görögöket...

"Ki és mikor fáradozott ezen? (Nem az ENSZ migrációs csomagjaira gondolsz?)"

Nem! Még talán '17-ben indult egy uniós kezdeményezés, hogy 'kiterjesszék' a menekült fogalmát azokra is, akik a reménytelen gazdasági körülmények és a klímaváltozás miatt érkeznek a 'zunijó' határához. Rájuk ugyanis alapvetően NEM vonatkozik az '51-es egyezmény (anno egy másik blogon szénnétárgyaltuk). A kezdeményezők végülis azt a célt tűzték ki, hogy szinte mindenki jogosult legyen belépni, aki a 'zunijó' határán téblábol. De ez már kb. 3 éves történet.

"Csak ismétlem magamat, a magyar emberek azért szavaztak az uniós csatlakozásra, hogy jelentse ugyanazt."

Értelek. Akkor rossz hírem van: átbaszták őket!
B.
Bravehearth 2020.06.15 16:39:39
@n3spr3ss0: Ugyan már. Látod? Qrvára nem vagy képben. Nem kellett '89-ben rohangálni sehová. Volt hűtő, fagyasztó, volt tv, vhs és hi-fi is. Trabi sem volt, sosem vetemedtünk rá! Mondom, hogy keversz a szarházi rokonságoddal, te patkány! ;-)

@roli101: "Ha nem értitek miről beszélek, akkor segítek."

Te nem érted, miről írtam, te agyhalott proli! Orbánozhatsz itt nekem, ahogy csak akarsz, mert leszarom. Ha képes volnál fölfogni, hogy bármennyire is rühellem az orbáni korrupciót és az arroganciát, közel sem tudom annyira rühellni, mint a lehetséges alternatíva random tagját és az általuk képviselt undorító 'értékrendet', akkor nem erőlködnél ennyire!

"Ha ez nem elég, akkor itt egy cikk, hogy mi készül fű alatt."

Fölfogod, hogy qrvára leszarom, te idióta? Azt is leszartam, hogy az egyik favorit hotelt, ahová járunk, megvette a Mészáros. És? Teszek rá, ugyanúgy elmegyünk oda a cimbikkel, kifizetjük, jól is érezzük magunkat. Most nem valami külhoni faszomtudjakicsoda számlájára megy a díj, hanem a Mészároséra. Őszintén szólva nem fáj. Megszerzik a hulladékipart? Teszek rá. Elviszik a szemetet és keresnek rajta? Tőlem nyugodtan tegyék. Akik anno a telkemről vitték, valami vállalkozó, az is bukott anno a csalás és az illegális lerakás miatt. Vagyis arra sincs semmi garancia, hogy ha te csinálod, akkor tuti lesz. Legalábbis számomra...

"Remélem újat tudtam mutatni nektek..."

Hidd el, hogy nem!

"...mert ha nem, az azt jelenti, hogy fizetett tollnokok vagytok..."

Vagy esetleg azt, hogy ahogy eddig is, ezután is nagyjából leszarjuk a hulladékipar tulajdoni viszonyait.

"...ha tudtam újat mondani, akkor csak tájékozatlan hülyék."

A hülye nem annak a definíciója, hogy nincs tisztában valaki a hulladékipar tulajdoni viszonyaival, illetve nem egyértelmű számára a politika és a korrupció szimbiózisa. A hülye annak a definíciója, aki képtelen alapvető és egyszerű tényeket és összefüggéseket megérteni. Tudod: ahogy a te egyszerű agyadnak is hiába próbáljuk elmagyarázni azt, ami szerinted a hatalomtól függ. Ha van agyad, akkor az adott helyzetből megpróbálod kihozni a számodra lehetséges maximumot. Ez nyilván némi együttműködést, akár alázatot, akár rugalmasságot és dörzsöltséget feltételez. Tisztában lehetsz azzal, hogy milyen helyet foglalsz el a piacon és mekkora befolyásod és milyen kapcsolataid vannak. Tehát, ha egy másik kormány pont leszarná a hulladékipart és egy más terület cégeit szorítaná sarokba, akkor azzal nem lenne gondod. Csak, mert a ballibák idején is volt erre példa bőven. És köszi, csak emiatt én qrvára nem akarom azokra ismét lecserélni a mostani kormányt. Ez pedig akkor is szívem joga, ha te ebbe beledöglesz. Így most már érted...?
B.
Bravehearth 2020.06.15 18:43:39
@mgdé: Ez a qrvértékes hozzáböffentésed nyilvánvalóan releváns információt adott hozzá mind a fórum témájához, mind ahhoz a válaszhoz is, amit annak a tagnap írtam. Ja, várj! Nem... Semmit nem adott hozzá, egy újabb eltárolnivaló ostobaság foglalja valami szerverfarmon a helyet. De legalább jelét adtad, hogy létezel...
Most van az őszödi beszéd évfordulója. 14 év tanulságos baloldali politikatörténete a teknősbékával és hátán a skorpióval, ahogy átkelnek a NER évtizedén.  Miniszterelnökből divatmárka, néhány kanyarral. 2006-2020. Ez az ember tud valamit. A szimpla gyurcsányozásnak épp ezért nincs sportértéke.…..
Bravehearth 2020.05.28 10:04:47
@lenörd hofstadter: "Hát, ez biza szánalmas firkálmány volt."

Nem, nem az volt. Egy viszonylag pontos leírás volt a baloldal elmúlt 16 évének politikai baklövéseiről és vállalhatatlanságáról. Sanszos, hogy poszter qrvatávol áll tőlem politikai nézeteit tekintve, de ezt jól látta meg. Ez akkor is így van, ha épp a bálványod egykori pártjáról mutatja meg, milyen 'értékeik' (illetve inkább emberi hiányosságaik) vannak. Nem is beszélve magáról a csótányról!

"Kancigány vezéretekkel együtt nagyon be vagytok még most is szarva Gyurcsánytól."

Mindig zavart érzek az erőben, amikor a ballib oldal jeles képviselőjének 'cigányozását' olvasom! Ne érts félre, semmi okom nincs sem szeretni, sem tisztelni vagy becsülni az adott közösséget, mert nincs miért. És ilyenkor mégis ti oktattok a leghangosabban! És erre ezzel a 'rasszista' szöveggel kezdesz fröcsögésbe? :-)

@A kiló nem százat jelent.: "Nem Gyurcsányról."

Talán nem ördögtől való az ötlet és az érzés sem véletlen, hogy ami a 'baloldalról' szól, az mégis picit a dobrevnéről is szól. Politikai értelemben véve mindenképp.

"Gyurcsányt az emberek már értékelték. Nem kérnek belőle."

És mégis van félelem, hogy ennek ellenére még jó ideig kapni fognak belőle.

@Emmett Brown: Abban az esetben volna igazad, ha az az európai baromság valóban azt jelentené, amit egyesek remélnek tőle. De nem, nem azt jelenti. Erről bizonyságot adnak maguk a legelszántabb hirdetőik. A szélliberalizmus, a nemzetek fogalmának degradálása, a 'nyílt társadalom' ocsmánysága, a devianciák támogatása és védelme, az 'egyenlőség' álarca mögé bujtatott lobbitevékenység és az arrogancia megtestesülése volna. Ahogy a 'zunijó' most is ezt erőlteti a maga eszközeivel. Szó sincs sem nemzetegyesítésről, sem a nemzeti kisebbségek védelméről, sem autonómiáról. Ez a hazudozás nagyjából ugyanazt a célt szolgálja, mint a 'bécsi kávézó' és a 'nyaraló a riviérán' sztorik, amikkel 2004 előtt etették a népet! Ezt jól látja a kormány, amit a 'dékás' szekta és a csótányné akar, az nem egyesülést jelent, hanem 'feloldódást', megsemmisülést. Onnan tudható, hogy semmi jót nem jelent, hogy 'ezek' támogatják és akarják.
Bravehearth 2020.05.28 11:51:36
@Emmett Brown: "miért, a magyar nacionalizmus útja hova fog vezetni?"

Úgy érted, hogy az, amit a dobrevné csótánypatkány és hasonszőrű hungarofób kis példányok annak neveztek? Nos, az nem nacionalizmus, hanem identitáspolitika, nemzetpolitika, szuverenitás és a nyelvhez, kultúrához és hagyományokhoz ragaszkodás. Ne tévesszen meg a felső politikai vezetés minősége, simán lehetségesnek tartom magam is, hogy sok politiker számára ez a retorika csak a jelenleg legeladhatóbb politikai 'termék'. De ettől függetlenül ma végre tényleg nem bűn magyarnak lenni, tényleg nem cink a nemzeti identitás és végre az 'ajrópéerek' sem szent tehenek, azt kapják, amit érdemelnek.
De válaszolva a kérdésedre, a mai politikai irányzat egyik következménye lehet a kelet-európai államok szorosabb együttműködése, mindegyikük identitásának megőrzésével. Persze ez azt is jelenti, hogy simán el kell ismernünk az ő identitásukat is. A horvátokkal, szlovákokkal, szlovénekkel, csehekkel, lengyelekkel el tudom képzelni ezt. Az osztrákok sunyi labancok. A románok pedig egy más kategória, rájuk nem létezik kulturált kifejezés... A szerbek simán csak opportunisták.

"Az EEÁ egy koncepció, ami sokféleképpen tud megvalósulni..."

Egy túrót! Te is pontosan tudod, hogy csak és kizárólag egyféleképpen valósulhat meg! Ami a 'nyílt társadalomra', a szélliberalizmus - szociáldemokrácia - sötétzöld háromszögben fogant eszement politikát jelenti a fentebb már általam írott módon. Másként nem valósulhat meg, nézz csak körül az ep-ben! Naiv és/vagy hülye vagy, ha azt gondolod, hogy annak az útnak volna alternatívája! Csak az, hogy kimaradunk belőle.

"...de abból van esély, hogy hosszú távon egy életképes és fajsúlyos megoldás születik."

Fajsúlyos simán, de életképes soha! Fölé- és alárendeltség, kiszolgált és kiszolgáltatott, pénzes és melós részekből álló modernkori gyarmatbirodalom volna, semmi több. Egy fényes, színes (szivárványos?) cukormázzal bevont szarhegy, ami a mai ep is gyakorlatilag.

"Abból meg, hogy Hans/Jan/Sven pénzéből a Kárpát medencében magyar magyarnak farkasa, esélytelen, hogy bármi épkézláb dolog süljön ki."

Azt már ezerszer kitárgyaltuk, hogy kinek a pénzéből! Ezt már a Günther Öttinger óta is tudhatjuk. De ostoba vagy, ha azt hiszed, hogy a német melós 3000 márkás fizuja mögött a német melós munkája a fedezet és nem az egyéb 'alávetettek' munkája és erőforrásai teszik lehetővé!
Magyar pedig magyarnak lesz farkasa mindaddig, amíg dobrevnék és csótányferencnék léteznek. Van kibékíthetetlen ellentét honpolgárok között és ha azok közül egyesek a dobrevnéket követik, akkor az így is van rendjén!
Bravehearth 2020.05.28 12:28:25
@Emmett Brown: "az a fajta magyarkodás, hogy majd mi megmondjuk, hogy ki az igazi magyar..."

Nem kell azt megmondania senkinek! Az a tetteken mérhető. A dobrevné, a csótányné és a hasonszőrűek pedig tetteikkel, szándékaikkal és politikájukkal is bizonyítják minden nap, hogy ők micsodák. Ezt nem kell kijelentenie róluk senkinek, megteszik ezt saját maguk. Ha valaki árulóként, hungarofóbként beszél, politizál, tesz, akkor az az is.

"Günther Ottingert meg hagyjuk már..."

Ó, dehogy hagyjuk! Miért hagynánk? Az általatok szénnényalt és szarráimádott 'ajrópa' biztosa volt. Pénzügyi tervezésért felelős biztosként nyilatkozta azt, amit. És nem is azoknak szólt, akikről szólt. Vagyis kellően hiteles.

"...ha te adsz nekem 30 millát, amiből megveszem a te általad épített lakást..."

Hm... Most zavart érzek az 'ajrópéer' balliba erőben. Tehát közönséges korrupciót, sunyiskodást vélsz felfedezni a fényességes 'ajrópéer bizottság' berkeiben??? Hm... Ez maga a fertő, hisz ilyet csak a 'zorbán' és a gaznáci hívei tehetnek! Vagy mégsem...?

@birkamenet: "Bűn sose volt, csak az egybites magyaridióta számára találták ki ezt a marketing mondatot."

Faszt nem volt! Ezeknél még most is az! És ne feledjük azt sem, hogy az a dobrevné csótánypatkány már minden (is) volt életében! De magyar még sosem.

"Ma viszont szégyen magyarnak lenni."

Hogy a ballibák így érzik, ez engem egyáltalán nem frusztrál. Őszintén szólva szerintem jobb a világ, ha egy ballib (akár magyarként is) szarul érzi magát és szégyenben él. Szégyenének oka nem a magyarsága, hanem önnön undorító mivolta. Erre rámutatni nem bűn.

"Ma már egy átalgmüvelt külföldinek (tehát 70-80%-nak) a magyarról nem a Piroska meg a Balaton jut eszébe, hanem orbán és az orbitális Putyin rendszere."

Jah, akiket a qrvára hiteles 'krisztianamanpúrok', 'shiffandrások', 'póllendvaik' és hasonló 'független' (ja, nem azok, könönséges libsibolsik) címeres hazudozók 'tájékoztatnak'. Ezen nincs semmi meglepő, de ezért nem a magyaroknak kell magukat szarul érezniük!

"Jókat röhögnek azon, hogy a nép olyat választ az ország vezetésére, az adóforintjainak az őrzőjére , aki a gázszerelőjéböl multimillionost csinál..."

Hm... Mégsem tudtál egy random hosszú hétvégére szállást foglalni belföldön egy hónappal előtte, megmoccanni egy random bevásárló parkolójában hétköznap délután és mégsem 11% volt a munkanélküliség márciusig. Tudod mit? Ha így tud lopni, hogy közben nem kell vegetálnom a qrvára 'tisztakezű' és 'ajrópéer' balfaszok uralma alatt, akkor lopjanak még inkább, mintsem azok a hatalom közelébe kerüljenek!

"...a népet meg visszanyomkodja a komcsi "jog"államiságba."

Ahol mutatóban ugyan, de már kisebbségit is le lehet sittelni és a rasszizmust a 'magyarozásról' is föl lehet ismerni. Inkább ezek, mint a balfaszok random összetevői!

"Az ilyen nép meg is éredemli, hogy az egész 1100 éves történelme során sose jusson semmire."

És a végére hoztad is a formád. Mai 'magyarozásod' is megvolt... Ahogy szoktad. De legalább sosem okozol csalódást... Ahogy egy jó csótányistától elvárható, ugye!
Lehangoló képpel illusztrálta a Miniszterelnök, hogy mit jelent, ha egy munkahelyen elmarad a digitalizálás. Az egész ország számára reményt nyújthat azonban az az őszinteség, amelynek jegyében az Elnök nyilvánossá tette ezt a fogyatékát. Korábban is hallottuk már, hogy Orbán Viktor nem a technikai…..
Bravehearth 2020.05.17 15:18:00
@látjátok feleim szümtükkel: "Nagypbn fiygelemmel kéne követned vezéred miket mond:"

Neked pedig arra, hogy mit írsz! ;-)

Vezérem továbbra sincs, de nem lep meg, hogy ezt sem vagy képes értelmezni. Nagyjából úgy, ahogy a választási eredményeket sem... De ez nem rólam szól.

Amit a ME az interjúban állított, az tényszerűen igaz. Neked akkor lehetne bármiben igazságod, ha valamely állítását tételesen meg tudnád cáfolni. A fröcsögés az nem állítás. A kúria ítéletével kapcsolatos gondolatai pedig tűpontosan leírják az érintett közösség többségi tagjainak a véleményét. Hogy ez szélesebb társadalmi rétegek véleményével is korrelál...? Nos, ezért is szoktátok 'populistázni'. Igaz? :-)

"Egyébként meg kikérem magamnak, hogy te az én, meg libsibolsikomcsi rasszizmusnak nevezd amit idéztem!"

Téged idézlek: "...oszt rájönnél, hogy erről beszélt az, aki maga is az. Rá is szavaztatok, két harmaddal..."

Nos, ez egy nem is nagyon burkolt 'cigányozás' volt a részedről. Fütyülök rá, mit kérsz ki magadnak, az állításomat továbbra is tartom. A 'balliba' oldal részéről tehát egy közönséges 'cigányozással' reagáltál. Ami ugye egyáltalán nem zavarja a titeket kiszolgáló qrvára 'pc' és 'ajrópéer' jogvédőket és '(ál)civileket'. Tehát ugyanolyan hiteltelenek, mint ti vagytok! És ha szerintetek a 'cigányozás' közönséges rasszizmus, akkor szépen vállaljátok csak föl, hogy simán rasszista állításokkal reagáltok a ME gondolataira. Ez ilyen... Szóval teljesen lényegtelen, hogy te mit és hogyan kérsz ki magadnak! Mert hiteltelen vagy.
Bravehearth 2020.05.17 18:03:38
@látjátok feleim szümtükkel: Szövegértés... Továbbra sem erősséged az értő olvasás.

Nem azt állítottam, hogy én vagyok a 'nagy hitelesség'. Azt állítottam, hogy te kurvára nem vagy az!
Továbbá az állításomat nem tudod cáfolni, simán 'cigányoztál' egyet. Ami az én billentyűzetemről sokkal hitelesebbnek hat, mint a tiédről. Másrészt a ME állításai közül sem cáfolt még érdemben senki semmit. Csak a fröcsögés megy, de ez már édeskevés.
Végül te sem cáfoltál semmit az én állításaim közül, csak ostoba módon kötöttél bele egy részmondatomba. Nekem ezzel önmagában nincs is semmi bajom. De ne lepődj már meg, ha ezért nem tűnsz értelmesebbnek!

"Elnézését feléges uram."

Hm... Ballibeknél ez így megy? :-) És mégis ti 'hűbéresezitek' a kormánypártot? Érdekes... Egyébként lesz@rom, hogy milyen ostobaságokat próbálsz rám sütni.
Bravehearth 2020.05.20 05:31:07
@látjátok feleim szümtükkel: Ez egy fajtádbélitől dicséret. Másrészt viszont a szokásos semmitmondó balliba fröcsögés a szokásos balliba szövegértés és helyesírás mellett. Bizonyára téged is a bangóné 'edzett' írást illetően, a kunhalmi pedig gondolkodást illetően. Hozod az elvárt szintet... :-)
A kormányfő január 9-i sajtótájékoztatóján szólt arról, hogy addig nem lehet más felújítás az egészségügyben, amíg a kórházi várótermek kifestése be nem fejeződik. Kincses Gyula, az Orvosi Kamara elnöke (akinek a legutóbbi kamarai választáson aratott győzelméről korábban beszámoltunk), aggodalmának…..
Bravehearth 2020.01.13 20:36:10
@Kovacs Nocraft Jozsefne: "hanem azzal, hogy ebből óriási pénzpazarlás és lopás lesz, látszatmunkákkal és szükségtelen munkákkal."

Üdv!

Igen, erre simán lehet esély. Nem ártana némi ésszel és logikával, illetve a műszaki átvételt is lehetőleg komolyan véve csinálni az egész folyamatot. Mivel a politika sosem fog alapjaiban megváltozni, így nyilvánvalóan lesz korrupció.

"Sokszor nem is pénz kellene a betegek jobb közérzetéhez, hanem némi kis ész."

Pontosan! Racionalizálás, párhuzamosságok megszüntetése és azok a nyomorult 'betegutak' és 'protokollok' legalább végre egyszer szemügyre lennének véve!!! Azok pénzügyi vonzata, terhelése akár az orvosok, betegek és szakápolók körülményeire. És ez nem csak technikai kérdés!
Kamp.
Bravehearth 2020.01.13 21:27:08
@Attilajukkaja: "Így nem kezdünk mondatot!"

Tényeket közöltem, mert valótlanságot állítottál. Én nem fogok hazudni neked. Tehát ismét: nem jelentett ki olyasmit, hogy ezzel 'letudja' a kormány a fejlesztéseket!

"Ismersz ilyet?"

A csótány a molnárlajossal, majd az 'ágikával'. Sokkal korábban már a Csehák is megvillantott néhány problémát és javaslatot a rendszerváltás hajnalán. Ő sem jutott semmire. A hornék hanyagolták. Az első Orbán-kormány is. És ajánlott irodalom a 'zindexen' az 'orvosbárókról' szóló cikksorozat. Talán '18-ban jelent meg...
Bravehearth 2020.01.13 21:46:49
@Attilajukkaja: "Persze, hogy nem jelentette ki. De ne azt figyeld, amit mond!!!!"

Ha figyeltél, nem is azzal szerezte a kétharmadokat, amiket mondott, hanem azzal amit és ahogyan tett. Magam is inkább azt figyelem, amit tesz!

"Szerinted azok komoly reformjavaslatok voltak vagy csak próbálkozások a javítgatásokra?"

A volumenkorlát csak ostoba próbálkozás volt. A páncélszekrények ötlete ostobaság volt, terelésnek is gyenge volt. A vizitdíj és ápolási díj bevezetése egy első lépés lett volna a finanszírozás felé, de nehéz volt azt megmagyarázni, miért fizetne valaki kétszer ugyanazért a szolgáltatásért, amiért járulékot is vonnak tőle! Védhetetlen.
A többiztosítós rendszer egy rendszerszintű átalakítás lett volna a finanszírozást illetően, de bukó volt a biztosítók és pénzügyi szervezetek iránti teljes bizalomhiány okán, ami ugye 2008 előtt sem volt a topon. Utána pedig... Pfff...

"Igaz, mindegyik többet javasolt, mint amit most Orbán "beígért"."

Az elmúlt 3 évben körökkel többet toltak a projektbe, mint korábban bármikor. De egyrészt valóban késtek vele, másrészt nincs az a kormány, amelyik a globális folyamatok ellenében és a 'zunijós' szabályok megtartása mellett fordítani tud a trenden. Az egészségügy költségigényesebb ágazat, mint a hadügy. Gyakorlatilag éven belül el tud avulni egy-egy gyógyszer, az ágazat iszonyúan eszköz- és munkaerőigényes, az orvosképzés egyre többe kerül, miközben a legtöbb költségvetés képtelen finanszírozni ezeket a terheket. Ajánlom tanulmányozásra a fenti hozzászólásomban idézett linkeken a cikkeket! Választ kaphatsz bennük néhány kérdésre!
Kamp.
  Nemzeti klímavédelmi tervet fogadott el a kormány. Ez bizony már nagyon hiányzott a lelki üdvösségünkhöz, illetve opcionálisan az elkárhozásunkhoz. A nemzeti klímavédelmi tervet – születési nevén: nemzeti energia- és klímavédelmi stratégiát – maga Kovács Zoltán, Nemzetközi kommunikációért és…..
Bravehearth 2020.01.10 12:42:02
@inteligens elenzéki: Bár rühellem az ellenzéket, de nálad a pont! Kimondtad a kulcsszót! Vitázunk itt 90g/km-ről és egyéb ostobaságokról a 'zunijón' belül, miközben nem az a kérdés, hogy a szívóbenya vagy a lítium-polimer a nagyobb szívás, hanem az, hogy 2 milliárd, vagy 10 milliárd... Mármint humanoid ezen a bolygón! Mert világosan látszik, hogy semmi gond nélkül lehetne élni ezen a bolygón, ha nem 8 milliárdan szenvednénk itt, hanem 2 milliárdan! Elsősorban a jövőre nézve már nem Kína lesz a probléma, hanem India és Afrika. A népesség ott növekedik rohamosan. És továbbra is arról megy az elmélkedés, hogy hová migráljon majd az a sok purdé a sivatagból, hogy ne haljon szomjan, ahelyett, hogy arról szólna a vita, hogy egyáltalán megszülessen-e az a további 2-3 milliárd ember. Mert ahol 25 millió embernek sincs elegendő erőforrás és már most is 190 millióan vegetálnak, ott az újabb 100 milliós többlet is csak vegetálni fog a mostaninál sokkal rosszabb feltételek és esélyek mellett. Ez a kulcs, a népesség növekedése, ami egyébként már 20-25 éve is probléma volt. Ha a 'növekmény' életszínvonalát csak minimálisan is növelni akarják, az olyan kibocsátással és környezetterheléssel jár, ami kontrollálhatatlan változásokhoz vezet rövid időn belül. Sajnos nem lesz olyan politikai erő, amely ezt a tényt fölvállalná és ki is mondaná! Szerintem...
B.
Bravehearth 2020.01.11 11:10:39
@Nagykörúton túli magyar: Ez qrvajó volt! :-D De alapvetően jól látod.

@Tomiko: Te alapvetően egy hülye vagy. Szövegértésed konvergál a nullához.

"Szóval te vagy az, aki az utcán sétálva eldobja előttem a zsebkendőt, lángos papírt, meg ami van és még büszke is rá..."

Nem, az nem én vagyok. Összekeversz a 'közszolgáltató felmenőddel'!

"Mert ugye egyedül úgy sem tudsz teleszemetelni egy országot."

Nem. Ha egy épületben vagyok a cimborákkal, családommal és nem szórom szét a szemetet, letörlöm a lábamat és ember módjára használom a wc-t, akkor megőrizhető a rend és a tisztaság. Ha ugyanabban az épületben ezt 15000 ember próbálja is megtenni, nem fog összejönni. Egyszerűen a túlzsúfoltság okán.

"Te csak egy vagy a többiek meg sokan vannak, tartsák be ők a jó erkölcsöt, sok szabályt. Gratulálok."

Szimplán egy ostoba seggfej vagy. Én inkább ehhez gratulálok neked, te szerencsétlen gyökér!

@math0: Te brendelratyimatyipatkány! Neked egyszerűen csak a tömegeknek olcsó örömöket szerző anyukádat! Te a legjobb bizonyítéka vagy annak, hogy volna értelme a kényszerintézkedésnek a láthatóan fogyatékos és beteg barmokkal szemben. Másrészt annak is bizonyítéka vagy, hogy van értelme a génkutatásoknak, hátha megóvható a világ a hozzád hasonló balesetektől! Harmadrészt bizonyítéka vagy a társadalom toleranciájának, mivel egy magadfajta sérült idiótát is eltűr és etet, egy sima kegyeleminjekció helyett. Nagyjából ennyit rólad. Te sérült betegbogár...

@monddazigazatmar: Ott a pont. Biztos lehetsz benne, hogy nem értette meg, illetve ha meg is értette, inkább téged fog fikázni és 'orbánozni' fog, mert az olyan 'trendi' és 'grín'!
B.
Bravehearth 2020.01.11 18:47:43
@Tomiko: Leírtál egy vagon hülyeséget, ami a te 'vágyvezérelt' magánvéleményed volt és köze nem volt se hozzám, se ahhoz, amit írtam. Tehát hazudoztál, csúsztattál. Szerintem ezért nyugodtan írhatom, hogy a jó qrvaanyádat, te büdös patkány. És nem, ez nem azt jelenti, hogy nekem ne lenne igazam, vagy ne lennének érveim. Hogyne volnának, olvashattad is őket. Egyszerűen csak azt jelenti, hogy olyan vagy, mint egy balliba retek. És szerintem ezért a qrvaanyádat. Ez így érthető? Hátha segítettem...?!

@monddazigazatmar: Pfff... Ez az a szarrakás? :-D Ez őskemény. Ez a darab szar veri itt a mellét??? :-D Csak egy-egy portrét láttam eddig erről a küretmaradékról, de ez mindent üt! Jól elbánt a természet (valamint a szülei) ezzel a majomivadékkal...! Így már valahol érthető a komplexusos viselkedése és a mentális betegsége. :-D De jót röhögök ezen a kispatkányon! :-D
B.
Eltelt kb. egy hónap az önkoris Fidesz-szopás óta - Gyászberényben, Pöcs úr birodalmában a megsemmisítésig halmozták az alkalmatlanságot - és nincs válaszuk az okokra. Szánalmasan nem mernek szembenézni a valósággal. Van némi mellébeszélés, Kövér hozta megbuggyant formáját, a közpénzből kitömött,…..
Bravehearth 2019.12.30 15:47:26
@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

"Most nincs kedvem kitalálni semmi hülyeséget amin rágódhatsz."

Talán egyszer majd ráébredsz, hogy ha a sok ostobaság helyett legalább addig kussolsz, amíg valami értelmet nem tudsz vinni a mondandódba, kevésbé fogsz hülyének és szánalmasnak tűnni. Ami pedig a rágódást illeti, ha visszaolvasod a kommenteket, talán számodra is világos lesz, hogy nem én rágódom, inkább te vergődsz.

"Talán majd jövőre."

Akkor jövőre is egy idiótának fogsz tűnni, ahogy idén is és tavaly is.

"Hát tehetek én arról,hogy csak 24-én jutottam el a Művelődési Házunkba ahol van internet ,számítógép,meg áram?"

Őszintén szólva én nem csak 24-én voltam képtelen rád és a hülyeségeidre gondolni. Persze, a te életed, te tudod... Vagy nem.
Kamp.
"Nem magyar, full színes bőrű, látszik, hogy etnikumilag nem tartozik ide” — volt képes nyilatkozni egy a magyar parlamentben dolgozó szakértő hölgy, aki a kormánypárti #metoo vonatra is felkéredzkedett...
Bravehearth 2019.12.16 19:57:55
@wolves84lb: Összekeversz a jó qrvaanyáddal, te fajtalan szar!

"És ezt te, braveheart döntöd el, a blog.hu-n? Nevetséges kis fasz vagy."

Nem, nem én döntöm el. Ezt ő maga döntött el, amikor beállt a hungarofób patkány ballibák közé politizálni. És akkor is, amikor a migrikkel kapcsolatban megnyilatkozott. És akkor is, amikor Trianonnal kapcsolatban (így) megnyilatkozott. Maga döntötte el, hogy egy hazátlan kis balliba patkány! A te fajtád, te undorító rohadék!
B.
Bravehearth 2019.12.16 20:06:16
@wolves84lb: Már hogyne anyáználak le, te küretmaradék! Hogy te mire vagy kíváncsi, az a lőtéri kutyát nem érdekli, te parazita! Te is csak valami olyasmi koszhadék vagy, akinek csak a halála volna az egyetlen értelmes cselekedete. Húzz vissza a koporsódba, te undorító galandféreg! Az a 'tordairetek' cipelt ma egyet, kitölthetnéd fekélyes testeddel, te szar! A te anyádnak se szóltak, hogy a méhlepényt nem kell fölnevelnie, mi? Te szemét balliba patkány...
Bravehearth 2019.12.16 20:42:33
@wolves84lb: "...a honfoglaló magyarok bőrszíne minden volt, csak fehér nem."

Mert nem is voltak kizárólag magyarok, te szar! Kabarok, úzok, besenyők és bolgárok is voltak a honfoglalókkal. És az itt élő szlávok és avarok sem tűntek el nyomtalanul. Ahogy az a szargén sem, amelyet apád-anyád és a kutyátok rakott össze benned, te hitvány szar!

"De nyomjad csak tovább, szórakoztató olvasni a hőbörgésedet..."

Szívből remélem és örülök neki, hogy ez a szórakozás számodra, te szar! Szívből remélem, hogy a kemón rohadsz a qrvaanyáddal és a szaros családoddal együtt, te patkány! A halálod az igazi örömhír. ;-)

"Látod, a legjobb példa vagy arra, amikor apu és anyu testvérek..."

Mi van küretmaradék? Sikerült ellopnod Kampfer dumáját? :-D De rajta kívül még ezren föltörölték már veled a követ, te fajtalan, hazátlan büdös parazita lapostetű! Na, kapjad tovább a kemót, te undorító balliba retek!
B.

-IGNORE-