Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Alf56

0 bejegyzést írt és 99 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Pihenünk egy kicsit a gombaépület körül pörgő Tatrákkal és UV-kkal 1988 márciusából! A 18-as talán azért nem tudott továbbmenni, mert a Gellért rakparton épp vágányfelújítás folyt... de hogy a 47-es mit keresett itt? Gyanús, hogy valami spontán dolog lehetett, mert nincs melltábla a szerelvényeken,…..
Alf56 2020.10.16 14:44:30
@Hamster: "Az a hurok egyvágányosan nem volt alkalmas"
Lehet, ezért volt 2vágányos, ahogy a videón is látszik kb 0:40-nél és 7:30-nál

Emlékeim szerint a Keravill a Fehérvári sarkon volt a kakaóbüfé mellett kicsivel. A BB sarkon Ofotért lakott.

@Klown: Az a szuper közért BKV is volt. Mármint Budai Közért Vállalat
Alf56 2020.10.20 06:47:39
@Hamster: A vakvágányra gondol.
De tutibiztosan emléxem, hogy néha még "szivattak" is azzal, hogy az érkező, majd a gomba mögött eltűnve visszaforduló villamos nem a szokott, hanem a másik vágányra állt be. Tudom, én vagyok túl vén.
És kösz a rajzot, ezen megvan az a vágány, amire emlékeztem, ami a házak előtt futott a BB felől és mindig útban voltak az oda parkoló kocsik.
Blogszerte közismert, hogy a Csörgők nem tartoznak kedvenc mozdonyaim közé. Valahogy sose nyűgöztek le, ellentétben a Nohabbal, a Púpossal, vagy a Szergejjel. Ezzel együtt örülök annak, hogy a még létező Csörgők legöregebbike, a 2103-as retró festést kapott nemrég. Ugyan már volt egy korai…..
A júliusi retró hétvége szívemnek legkedvesebb vonata a dupla Púposos volt, a "spenót" és a "piros spenót" gépekkel. A szép páros aztán természetesen augusztus első hétvégéjén is ott volt az északi parton: Minden nap csak egyszer fotóztuk őket: szombaton a még villamosítatlan alsóörsi állomás…..
Két mocsok kényelmi szempont, ami a biciklit parkolóba teszi az autózással szemben. Nem igazán lehet azokkal vitatkozni, akik ezek miatt nem szállnak ki az autóból...
Alf56 2020.09.08 14:41:21
@szánmonoxid:
Igazad van!
Budapesten minden utcát ki kell bővíteni MINIMUM 6 SÁVOSRA irányonként!
A Körutat 12-re.
Járdát, házat építeni eleve felesleges volt, mert most azok is a helyet foglalják az autóutak elől.
Síkbetont MINDENHOVA!
A sávokat is csak a hülyéknek festik fel, rendes autósnak úgysincs halovány fogalma se mennyi az az 5 méter.

Vedd már észre, hogy nem a biciklisek vannak útban neked HANEM A MÁSIK AUTÓ!
A napi bicajtávon kiábrándító tanulságokkal lettem gazdagabb a körúti állapotokkal kapcsolatban. Tök jó, hogy van sávunk, csak éppen senki se bünteti meg az olyan formákat, akikről most beszámolok. Mit kell ilyenkor tenni? Felmenni a járdára? Rámenni az autósok sávjára? Hívni a közteret?..
Bizonyára sokak számára ismerős a Streetfilms csapata, akik a Youtube csatornájukon keresztül mutatnak be a világ minden tájáról remek ötleteket, kezdeményezéseket, bátor lépéseket, amelyeket az élhető, egészséges és biztonságos városok kialakítása érdekében vittek véghez a városvezetők...
Tudom, unalmas már a vírussal jönni, de megosztok egy történetet, amit továbbgondolva számos problémának lehet a forrása. Egy hatóság (a munkám miatt) tértivevényes levelet küldött, de véletlenül az egy évvel ezelőtti címemre, ahol azóta nem jártam. A Magyar Posta oldalán az alábbi tájékoztatás…..
Alf56 2020.07.14 17:13:46
@axel2552: nem is írja rá! MERT NEM KELL. Teccikérteni?
Alf56 2020.07.14 17:17:27
@havrilla: a saját (korábbi) munkahelyem döntött úgy, hogy visszaköltöztem egy 20 évvel korábbi címemre és egy 10 évvel korábbi (megszüntetett) bankszámlát használok. Éljen a posta, az otp és a humánpolitikai osztály! (Kenyéren és vizen legalább addig, amig hozzájutotram a dolgaimhoz, mert kiküldték és punktun)
Visszatekintés az elmúlt évek lakossági bejelentéseire a Lánchíddal kapcsolatban. Van itt minden: árvíz a hídon, szemét mindenütt és az oroszlánok is felbukkannak...
Alf56 2020.07.01 16:52:58
@БУММЕР: Ha nem tetszik a világ, nyugodtan kivándorolhatsz!
Az, hogy mindenkit csak utálsz, de gondolom az utcán egyetlen szemetelőre se szólsz rá, egyáltalán nem javít a helyzeten.
Szóval: NEM kérünk belőled. Se itt, se más blogon, ahol ugyan ezt csinálod.
A Velencei-hegységben, Pákozd és Sukoró között különleges formájú sziklákkal találkozik az ember, amik furcsa szögben „egymásra dobálva”, élükre fordulva bukkannak elő a sűrű növényzet közül. A Velencei-tó honlapja által „magyar Stonehenge”-ként definiált ingókövek érdekes látványt, és kiváló…..
Alf56 2020.06.24 13:30:31
@Toncsi90:
Aki a martonvásári Kastélyparkot és és Pákozdot egyetlen nap alatt szeretné letudni, el se induljon!

Említtessék meg még a Pákozd-Sukorói Arborétum és Vadaspark is, mint szintén önálló napos túrázás / nézelődés a környéken.
Ha egy jól működő, stabil, megbízható laptopra vágysz, akkor elég csalódott leszel, amikor a laptopod nem működik jól, nem stabil és a legkevésbé sem megbízható. Olvasónk lassan két hónapja szenved az újra és újra megjelenő, váratlan kékhaláltól, a szerviz pedig elég döcögősen kezeli a…..
Olvasónk egy nagyvárosi drogériában dolgozik biztonsági őrként, az utóbbi hetek pedig rendesen próbára tették az ő idegeit is. Amióta 9 és 12 között csak a 65 év felettiek vásárolhatnak náluk, ebben az időszakban a bejárat előtt balhézó 65 alattiak között kell rendet tennie, de a többi időpontban is…..
Alf56 2020.04.08 19:28:47
@Sipovicsné Zahedli Krisztina:
Ex munkahelyemen az ügyfél tombolva jön felfelé a bejárati lépcsőn:
- Hülye portás nem tud semmit!
Közöltem vele, hogy az a hülye portás nem portás, hanem biztonsági őr, ami rá is, az ablakra is ki volt írva, ha infót szeretne, keresse az INFORMÁCIÓ feliratot, olyan 3 méterre van.

Szóval ki kezeli rosszul a dolgokat?
Mit kellett volna tennie a fenti írásban szereplő őrnek?
Fedélzeti kamerás poszthoz való illusztráció aztán van bőven. Hosszú időre el is merültem bennük és most, hogy megnéztem egy halom autópályán készült balesetes videót, a karantén is sokkal jobb hely lett. Na szóval fedélzeti kamerás levél érkezett, amilyen eddig sose volt, úgyhogy nagyon számítunk a…..
Alf56 2020.04.07 14:57:25
@Szubrina:
Ha csöndben maradtál volna, nem néznének hülyének.
Bár már majdnem tavasz lett, most egy kicsit újra aktuális a kérdés: meddig várjon olvasónk arra, hogy megnézzék a fél éves autóját, amiben nagyon zörög valami? A hideg időben ugyanis azért nem vállalták, mert akkor törnek a műanyagok. De mi van ott, ahol mindig hideg van, ott sose néznek utána az…..
via GIPHY Nagy nap ez a Homárnak: megérkezett az első állatvédelemmel kapcsolatos levél! Sőt, nem csak hogy állat, de vízi! Barnabás a VitalPet állatkereskedésben bukkant a 2, azaz kettő literes akváriumra, de az máshol is kapható, úgyhogy ez itt most egy kiáltás az összes kereskedőnek.  Olvasónk…..
Alf56 2020.02.20 11:15:50
@Terézágyú: Pókot akváriumban? Sűrűn kell majd cserélni!
December elején írta meg az Index, hogy Óbuda Önkormányzata bekeményített és elvette a bérlőktől a kedvezményes parkolás lehetőségét. Vagyis az eddigi 2.540 Ft-os éves díj helyett a bérlőknek ezentúl 82.450 Ft-ot kell fizetni. Viktor ez ügyben erős levelet írt az Óbudai Parkolási Kft-nek, amire mi…..
Alf56 2020.02.04 13:45:53
@Zirowe: Attól, hogy valaki állandóra bejelentkezik, még nem lesz tulajdonos.
Mindössze:
- olcsóbban parkolhat
- MEHET ORVOSHOZ a kerületben
- vehet igénybe terület alapú támogatásokat (pl hűtőgép, mosógép csere otthon melege programban, önkormányzati támogatások, ...)
- stb stb stb stb
Gábor könnyen röhög sírva, illetve sír röhögve január közepén az elromlott kazánja mellett, de ha nem lenne infra panel, boiler, kandalló és fűtő klíma a házban, az ő mosolya sem lenne őszinte. Mit tehetünk, ha pont időben, a tél elejére beszerelt, jó sok pénz és időt felemésztő vadiúj kazán az év…..
Alf56 2020.01.14 17:39:02
@Jake Peralta:
1: NEM
2: nem jó szaki kell, hanem olyan, aki a garanciális, nagy értékű, nélkülözhetetlen háztartási gépet megjavítja. Mondjuk akár ingyen, mert garancia.
Jelentős nézettséggel fut már hosszú ideje (egészen pontosan: 2013 áprilisa óta) az egyik TV csatornán a címben említett műsor, melyben rendszeresen láthatunk átlagos meghívottakat (időseket, fiatalokat) akiktől teljesen kézenfekvő dolgokat kérdeznek miközben megdöbbentő válaszokat kapnak tőlük. A…..
A Keleti pályaudvar várt, majd elmaradt akadálymentesítését hónapokon át figyelemmel követtük, majd próbáltuk kideríteni mi is történt. Nem sok siker koronázta az erőfeszítéseinket, de összefoglaltam minden olyat, ami biztosan tudható. Talán valamikor használható lesz valamire...
Hamarosan tele lesz minden a karácsonyra kapott cuccok hirdetéseivel, szóval ez aktuális. A Vaterás/Teszveszes hirdetéseknél gyakran találkozhatunk a "máshol is hirdetem, érdeklődj" szöveggel, ami a máshol is hirdetők egyszerű elővigyázatossága, nehogy olyasmit üssünk le és fizessünk ki, ami már nem…..
Mivel az ATM-et nem a bank üzemelteti, hanem egy külsős cég, a bank végignézi, ahogy az automata egymás után nyeli el az ügyfelek kártyáját. Ráadásul vissza se adja, így az ügyfél nem véletlenül lesz ennyire felzaklatva. Update: az ügy megnyugtatóan rendeződött, részletek a poszt végén. Tisztelt…..
via GIPHY Fantasztikus gordiuszi csomó, ami látszólag nem is olyan nagy gond, viszont a következtetés igen. Mi van, ha a levél követelésről szól és végül a végrehajtó is ide jön majd végrehajtani? 2015-ben (!) vásárolt ingatlanomra a mai napig küldözget levelet a Telenor az előző lakónak…..
Jó pár éve már, hogy a kormány átalakította a hazai cafetériarendszert, és az Üdülési csekket társaival, a különböző utalványokkal ki-, a Széchényi Pihenőkártyát vagyis SZÉP-kártyát pedig bevezette. Aki kap ilyet a munkáltatójától, az tudja hogy működik, a többieknek mondjuk: az éves juttatás 3 féle…..