Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Filmdoki

61 bejegyzést írt és 38 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Pontosan 35 évvel ezelőtt csoda történt, ami megváltoztatta a világot. Jó, lehet, hogy nem az egész világot, csak néhány ember életét. Az enyémet is, de csak néhány évvel később. 35 évvel ezelőtt, ezen a napon mutatták be eme anime első epizódját Japánban. Mivel pedig a kedvenc mozgóképes…..
Mi kell ahhoz, hogy egy 20 éves animesorozatot sikeresen feltámasszunk? Teszik fel sokan a kérdést, és próbálnak rá választ találni. Olykor ötleteiket meg is valósítják, és az esetek kisebb részében valóban egy jó folytatást kapunk. És van olyan is, amikor megbánjuk, hogy egyáltalán megnéztük a…..
FILMDOKI SIKOLY (1996) 2020.05.25 17:49:30
Nemrég új lángra kapott a hír, mely szerint folytatódik a Kevin Williamson - Wes Craven páros által útjára indított Sikoly széria, mely 1996 óta hivatkozási alap a horror műfaján belül. A Geek Generációs srácokkal a Jobb nem firtatni sorozaton belül a közeljövőben fog rögzítésre kerülni egy adás a…..
Tavaly sajnos kimaradt a halloweeni videó, és idén sem tudtam időt szentelni rá – helyette volt egy rövid Batman bemutató -, viszont úgy éreztem illő volna egy horror klasszikust előkapni – még ha írásban is – és kicsit kivesézni. Vagy az alkalomhoz illően: kicsit kivesézni.1978-ban John Carpenter…..
Ugorjunk vissza 30 évet, amikor nem azon hördült fel a nép, hogy Robert Pattinson lesz Batman, hanem azon, hogy Michael Keaton...
FILMDOKI FEKETE PÉNTEK (1940) 2019.07.21 14:49:16
Minden tiszteletem a Fantasy Filmé, ugyanis sokszor olyan filmeket adnak ki, melyek rejtett gyöngyszemek, vagy épp elfeledett klasszikusok. A kiadó Hollywood Movie Classiscs sorozatában számos ilyen darabra lehet bukkanni, ezekből jómagam is bezsákoltam néhányat. E széria mellett kiadásra került…..
Chucky visszatért! Szkeptikus voltam a filmmel kapcsolatban, nézzük, sikerült-e megváltoztatnia a kész filmnek a hozzáállásomat...
FILMDOKI Filmnéző Podcast #16 2019.06.21 01:26:42
A podcast nyári szünetre megy. Szeptemberig ez az utolsó adásunk...
Végre kész! A videóban is említett Tune Up Bond kibeszélőt ITT találjátok! Illetve pár napja vendégeskedtem a Filmnéző Podcast-ben, ahol kitárgyaltuk a Trónok harca utolsó évadát. Ha esetleg még nem unjátok a témát, érdemes belehallgatni, nagyon jó hangulatú beszélgetés volt...
Filmdoki 2019.05.27 18:53:46
Csak bólogatni tudok, a Moore éra egyszerűen leszívja az ember agyát. Őszintén megmondom, a Halálvágta után abba is hagytam a sorozatot, kell egy hatalmas szünet, hogy folytassam. Mondjuk az egyre debilebbé váló hangvétel szerintem Moore-nak is köszönhető, aki kijelentette, hogy egyszerűen képtelen komolyan venni egy olyan titkos ügynököt, akiről mindenki tudja, hogy kicsoda. Szóval nem csoda, hogy poénra vette a figurát.
Moore-tól A kém, aki szeretett engem azért volt jó, mert ott a a fanyar humor, a kaland és az akció remek elegyet alkotott, és tényleg piszok látványos volt. A Szigorúan bizalmas pedig egy földhözragadtabb kémfilm, ahol azt is el lehet nézni, hogy Moore egyre inkább öregedik ki a szerepből. A Halálvágtában már nekem volt kellemetlen, hogy olyan nőkkel hancúrozik, akik az unokái lehetnének.
De ez a Moonraker. Fú. Erre anno is felkészültem, hogy szar lesz, de ez mindent alulmúlt. Sokat felejtettem belőle, úgyhogy köszi, hogy a videóval emlékeztettél eme szörnyűségre :D Ahogy mondtad, az mindenképp érdekes, hogy milyen szépen tükrözi a széria az egyes korszakokat, a hidegháborús szemléletet, a filmkészítés változását. Emiatt érdemes legalább egy-két darabot megnézni minden évtizedből.
A film magyar szinkronjában van egyébként egy elég furcsa választás: a főgonosznak miért kellett pont Vass Gábor hangját választani? Addig ő volt Connery Bond hangja, ezek után piszok zavaró a fülnek ez a lépés.
A videó gyönyörűen koronázza meg ezt a maratont. Mindent kihoztál ebből a filmből, amit csak lehetett.
Filmdoki 2019.05.29 21:12:33
@madde16: Előbb-utóbb eljutok odáig. Lelkiekben készülök rá :D

@BerserkerGyusz: A magyar szinkronnak ez szokott lenni a hátulütője. A Star Wars hexalógia szinkronja remek lett, azonban nekem bántotta a fülem mindig, hogy Versényi László Yoda hangja a prequelekben, míg az Egy új reményben már Tarkin kormányzót szólaltatja meg.
Üdv! Túlontúl régen volt már bemutató, szóval előkotortam az egyik legikonikusabb rendező, egyik legjobb - ha nem a legjobb - művét, és kicsit górcső alá vettem. Jó szórakozást!..
FILMDOKI Filmnéző Podcast #14 2019.05.08 17:53:09
FILMDOKI Filmnéző Podcast #13 2019.05.08 17:52:03
FILMDOKI Filmnéző Podcast #12 2019.05.08 17:51:29
FILMDOKI Filmnéző Podcast #11 2019.05.08 17:48:42
FILMDOKI Filmnéző Podcast #10 2019.05.08 17:48:04
Réges-rég volt már ez az adás, de linkelem, akárcsak az ezt követőeket is...
Filmdoki 2019.04.30 18:30:17
Én a 6. résznél hagytam abba a szériát. Monoton, buta, túl sok kreativitást nem tud mutatni. Az viszont tény, hogy Jason figurája badass. Viszont a filmeket évente f*sta ki magából a stúdió, és érezhetően csak meglovagolták azt a hype-ot, ami a karakter körül fokozatosan kialakult. Egyébként én abban látom a tucatnyi rész okát, hogy ezeket a filmeket csak arra tervezték, hogy az autósmoziban smárolás közben, vagy a szexuális felvilágosítás órán szerzett elméleti ismeret gyakorlati alkalmazása közben legyen valami háttérzaj. Mert lényegében tényleg mind totál ugyan az. Jön x tini, mind nagyon be van gerjedve, aztán jön Jason és kinyírja őket, aztán őt teszik hűvösre (két kivétel van). Nem mellesleg imádom, hogy Jasonban van egy kufircérzékelő, mert amint megérzi, hogy valakinek veszélyben a szüzessége, megy és feltrancsírozza. A kedvencem az volt, mikor azt hiszem a 4. részben a hullaházban a doki meg az asszisztensnő elkezdik az előjátékot, Jason pedig rögtön felkel az asztalról. Az olyan istenigazán mi a picsa momentum :D
Szóval ezek tényleg csak a gyors pénzszerzés és az ostoba szórakozás miatt készültek. Sajna a filmek java ki lett herélve, ugyanis Tom Savini mesteri maszkmunkáinak a javát kivágták, lévén túl brutálisak voltak.

A videó egyébként szuper lett. Jókat nevettem rajta. Kíváncsian várom a 11. felvonást.
Egyébként ha már említetted a videóban: az lenne király, ha készülne 10 rész a xXx filmekből, és az lenne a xXx X. Jól mutatna a posztereken :D
Filmdoki 2019.04.16 19:50:36
A széria mélypontja. Bár érdemes vetni egy pillantást a rendező nevére: Rachel Talalay. Bizony. Ez a drága hölgyemény készítette a Tank Girlt, azaz a Tank Arankát. Így már nem is meglepő, hogy az egész film roppant debil és sokszor fájdalmas. A 2. és 5. rész legalább próbálkozott sötét lenni, illetve volt egyfajta atmoszférájuk, de itt még az is hiányzik. Legalábbis csak nyomokban tartalmazza a széria alap atmoszféráját.
Az is érdekes, hogy John Doe azt hitte, ő Freddy fia. Na mármost, az első rész a '80-as évek elején játszódik, aztán, ha az ember elkezd kalkulálgatni, rögtön kijön az adat, hogy a 6. rész nagyjából 2000 környékén játszódik. Akkor ez a gyerek, hogy gondolta, hogy ő Freddy fia? Tinédzser, tehát még 20 éves sincs. Freddy pedig feltehetően a '70-es években halhatott meg, hiszen Nancy-ék még kisgyerekek voltak, mikor Springwoodi mészárossá vált.
De a film amúgy sem képes teljesen konzisztens maradni az alapanyaggal, meg úgy önmagával sem. Paródiának nem elég vicces, horrornak meg túl laza. Ha a 4. rész hangulatát stílusát sikerült volna elkapni, akkor oké lett volna, de így... Bár oda meg kellett egy Renny Harlin, aki a saját stílusával feldobta az egészet, így egy nagyon laza, jellegzetesen '80-as évekbeli limonádét hozott össze.
Ami ezen a foson ment, az a hozzá illő fos szinkron. Kicsit csodáltam, hogy nem emelted ki, Reviczky Gábor mennyire jó, mint Krueger. A többi karakter bárgyú szinkronja viszont csak hozzáad a gagyifaktorhoz.
FILMDOKI Filmnéző Podcast #9 2019.03.23 22:38:25
Legújabb adásunkból kiderül, hogy nem kellenek ahhoz tudatmódosítók, hogy az ember jól érezze magát. Meg hogy hatalmas baromságokról beszéljen és egy szar filmet istenítsen :D..
FILMDOKI Filmnéző Podcast #8 2019.03.04 16:01:03
Miután a csajok szabadon engedtek, a Zöld könyv ajánlására elindultunk Pleasantville-be, ahol Gombos Jim alelnök mindannyiunkat Oscarral várt. Jó szórakozást a 8. Filmnéző podcasthez!..
FILMDOKI Filmnéző Podcast #7 2019.03.04 16:00:35
Rendhagyó adás, melyben Lehel és Dante beszélgetnek a Vikingek című sorozat új évadáról. ..
FILMDOKI Filmnéző Podcast #6 2019.02.18 17:25:56
Új taggal bővült a farkasfalka. Vendégünk Baranyai Gergő volt...
James Cameron és Robert Rodriguez új közös filmje. Izgalmas alapok, de milyen a megvalósítás? ..
Ebben a rövid szösszenetben igyekszem felkelteni a ti érdeklődéseteket is a film iránt. Számomra hatalmas élmény volt...
FILMDOKI Filmnéző Podcast #5 2019.01.29 14:10:52
Valósággal újjászülettünk, míg a paddingtoni állomáson nosztalgiáztunk végeérhetetlenül a rádió aranykoráról. Eztán átugrottunk egy szigetre partizni, ahol hallottuk, hogy nagypénteken megöltek pár bábot...