Regisztráció Blogot indítok
Adatok
dakotasámán

0 bejegyzést írt és 14 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A magyar miniszterelnök jól tudja, hogy a tűréshatárok tologathatók, ám léteznek vörös vonalak, melyet nem léphet át következmények nélkül. Vérbeli pávatáncosként azonban megtalálta a megoldást, hiszen másokkal végezteti el a piszkos munkát, ő pedig mossa kezeit. Aki tisztában van ezzel a…..
dakotasámán 2016.10.12 13:00:52
@Right Wing: mint az áljobboldali lapok közpénzen kitartása. minimum 50%közpénzzel könnyű veszteségről papolni
A tegnapi felfüggesztés után jelen állás szerint a Népszabadság - legalábbis abban a formájában, ahogyan eddig ismertük - megszűnt létezni. Ezzel nem halt meg a demokrácia, nem pusztult el a sajtószabadság - de semmi olyasmi se történt, aminek akár hardcore jobboldaliként is örülni lehetne. A…..
„… majd délelőtt tizenegy órakor kapcsoljuk a Sándor-palotát, ahonnan a Magyar Szent István-rend díj átadását közvetítjük” – így szól az állami televízió augusztus 20-ai, ünnepi felhívása. Feltételezem, hogy Önök közül keveseknek szúrt szemet (kevesek fülét sérti) a „rend díj” fordulat, holott az…..
dakotasámán 2016.08.22 13:19:06
dakotasámán 2016.08.19 13:13:08
@pamut: "hogy nem sül a bőr a képedről fideszes! :D"

a genya párt (simicska után szabadon) felépítése: főgenya, algenyák, közgenyák, birkák
dakotasámán 2016.08.19 13:21:37
@Ballib cenzúrázók réme 16:

az adataidhoz:ha nem a körülményeken múlna, akkor ma minimum 7%-nak kellene lennie a gazdasági növekedésnek, mert orbán főgenya ezt beigérte. ellenben 2012-ben -1,7 % volt. nagyon jól csináltak valamit az biztos.:)
a munkanélküliségről csak annyit, 1998-2002 között aki kiesett a munkanélküliségi nyilvántartásból, az már nem is szerepelt munkanélküliként. volt 5.5 % nyilvántartott, és ugyanannyi nyilván nem tartott munkanélküli.
a mostani adatokból ki kell vonni a közmunkásokat, mert ők sajnos munkan élküliek lennének a közmunka rendszer nélkül.
Ismét plakátcunami borította el a magyar települések utcáit és tereit, a televízióból és rádióból pedig harsognak a kormányzati propaganda fizetett hirdetései, akár kormánypárti, akár ellenzéki hangvételű csatornát választunk. A kormány tényleg mindent belead az úgynevezett betelepítési kvóta ellen…..
dakotasámán 2016.08.10 12:39:36
@atomic power: a népszavazás elsősorban nem a migránspolitikáról szól. a főgenya, a további lopáshoz akar támogatást szerezni. az általa gyakorolt "őszinte módon".
Az idei tusnádfürdői illiberális dzsemborin fellépett a Quimby együttes, és ezzel beállt az ottani szellemi ámokfutást jelenlétükkel legitimáló muzsikusok közé - akár tetszik ez a zenekarnak, akár nem. Habár a gázsi és a fellépési lehetőség jól jött, az utólagos rajongói felhördülésekre kellőképpen…..
dakotasámán 2016.07.27 14:29:34
@Muad\\\'Dib: "Előző években nem lettek büdösek az ott fellépő zenekarok? "

miért ne lettek volna azok ? csak a bevált módszert alkalmazzák, mást mondanak itthon, és mást külföldön. hogy nevén nevezzük, hazudoznak. és a fidesz fanok ezt is beszopják.
dakotasámán 2016.07.27 14:20:01
@eßemfaßom meg áll: "No akkor lássuk kik voltak még a diktátor szekértolói 2016-ban:"

valami hitlerre emlékszel ? neki is voltak szekértolói..pl egy heisenberg nevű fizikus, nem is kis név a fizika világából, és még jó páran...ettől persze hitler legitim lett, és a szekértolói nem is sározódtak be. attól, hogy tömegesen követnek el terror cselekményeket, az még terrorcselekmény, és nem bocsánatos bűn. szerintem.
dakotasámán 2016.07.27 14:23:36
@6.Lenin: "Ez igaz, de ennek az ellenkezőjére is van rengeteg példa."

egy aprót azért említhetnél:)