Regisztráció Blogot indítok
Adatok
hllndr

5 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Régóta foglalkoztat, hogy hazánk tanulhatna-e valamit az ázsiai „kistigrisektől”. Joe Studwell How Asia Works című könyve nyújtja a téma egyik legérthetőbb összefoglalását. Adva voltak szegény, elmaradott, alapvetően paraszti országok, ahol a falusi gazdálkodók, zsellérek mindig is az éhínség szélé…..
  hllndr írása   „A társas környezet elvárásai, reakciói, pozitív és negatív visszajelzései pedig észrevétlenül benne tartanak a valamiben, amit nem én választottam, ami nem rólam szól, amit készen kaptam. Pedig soha nem kértem. Soha nem tettem érte vagy ellene semmit. Az egész készen adatott."…..
Forgács István írása   Nem, egyáltalán nem túlzó a cím. Ez az a döntés, amivel a rendszerváltás óta létező kormányok közül elsőként a mostani valóban tehet – és sokunk reménye szerint tesz is – azért, hogy az ország társadalmi és gazdasági viszonyai jó irányba…..
hllndr 2017.03.09 08:31:13
A kérdés ott kellene feltenni, hogy miért csak magyar bölcsészek mosogatnak Londonban, aluliskolázott romák miért nem? Ha Merkelnek hinni lehet, Európának szüksége van olcsó és nem túl képzett munkaerőre, és egy pakisztániak vagy törökök által üzemeltett étteremben a bőrszín alapú diszkrimináció kérdése sem (sem úgy) merül fel, ugye.

Azt szeretném ebből kihozni, hogy nem biztos, hogy az tanulás a felemelkedés módja. Ez nagyon eretnek gondoltnak hangzik, dehát tele van Németország némettanár végzettségű magyar pincérekkel, tehát emberek magasan a képzettségük alatt dolgoznak, azért, mert úgy, ott, többet kereshetnek.

Persze lehet, hogy ettől még, ezen a szinten is fontos egy erős általános iskolai és szakmunkásképző alap és a nyelvtudás, ha a diploma nem is.

De gondolkodjunk ebben! Meg kellene normálisan szervezni a romák külföldi munkavállalását - nem erőltetett kivándoroltatásra gondolok, hanem turnusokra, munkaerőközvetítőkre, akik egy-egy szezonra küldenek ki munkavállalókat, akik ezáltal pénzt, tapasztalatot, világlátást, nyelvtudást szereznek. Ez valószínűleg mindenkinek jó lenne.

Abszurd a helyzet, hogy Magyarország elveszíti az orvosait, képzett embereit, miközben a mélyszegénységben élők tapodtat sem mozdulnak a putrisorról. Az a minimum, hogy őket is megmozdítani egy kicsit. Mindenki jól járna vele.

Ilyen munkaerőközvetítők magyaroknak régóta vannak. Sajnos, nem mind becsületes. A romák esetében a zárt, elszigetelt kultúra a probléma, ezt hagyományosan a magyar építőipar úgy oldotta meg, hogy roma alvállalkozó volt a közvetítő a magyar vállalkozó és a roma munkavállaló között, aki mindkét világot ismerte, aki mindkét fél felé megbízhatóan tudott fellépni, jellemzően olyan roma ember, akinek már apja, nagyapja is valamiféle tekintélyes ember volt a romák között. Az ilyen kubikus alvállalkozókat hívta a pesti szleng "brazil gépsornak". Nem lenne különösebben nehéz ügy ezt a kettőt összekapcsolni.

Gyakran nincs szükség szaktudásra, alapvető nyelvtudásra már inkább.
hllndr írása   A kuruc-labanc témában az igazán érdekes, hogy kevés ország van a világban, ahol több száz éves politikai címkék a mai napig is ennyire időszerűnek, frissnek hatnak, nem pedig régi, lejárt lemeznek. Ennek az az oka, hogy ez a téma valójában egy általános…..
Sokat beszélnek mostanában az eddigi európai rend, az eddigi fősodor, mainstream végéről. De mi is volt eddig a nyugat-európai országok körében ez a bizonyos „mainstream” gondolkodásmód? Az egyik legnagyobb német médiakonszern, az Axel Springer először a hatvanas években megfogalmazott elvei ezt…..
Tegyük fel, hogy néhány évtizeddel ezelőtt önnek adták volna a feladatot: valamilyen közös, nemzetek feletti identitás révén egyesítsen félmilliárd európai polgárt! Az „elavult” nemzeti hűségek helyett formáljon új, közös európai azonosságtudatot! A cél adott volt: a béke garantálása, azaz az új…..