Adatok
MR1 Lajos
0 bejegyzést írt és 29 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Ha nem csak a tengerparton akarsz heverni, akkor érdemes alaposabban körülnézni a félsziget éttermei között is, van pár rejtett kincs!..
Az esztendő legnagyobb slágerei
Könnyedebb témával folytatva, tekintsünk vissza az ötven évvel ezelőtti slágerlistákra és hallgassunk bele az 1966-os év leghíresebb dalaiba. Bizony, ez az esztendő is tele volt olyan klasszikussá érő darabokkal, melyeket a mai napig játszanak a rádióadók és joggal.…..
Fapados tippek, trükkök, élmények
Szívás Debrecenben: újabb Wizz-járat megy a lecsóba
2016.07.19 10:23:40
Komoly gondjai vannak a Wizznek a debreceni bázissal, legalábbis egyértelműen ezt jelzi, hogy alig egy hónappal Brüsszel-alsó után, pár napja kikerült a menetrendből Malmö is. Most már ugyanannyi bukott útvonala van a Wizznek a második számú magyar repterén, mint ahány meg tudott maradni. Ez pedig…..
MR1 Lajos
2016.07.20 12:35:43
Eredetileg a „minden idők legértelmetlenebb felmérése” címet akartuk adni a posztnak, de aztán rájöttünk, hogy a konkurencia túlságosan erős, így aztán visszafogtuk magunkat. (Ennyit a kulisszatitkokról.) Viszont előre szólunk, hogy a következő poszt megállapításait…..
A Who frontembere, Roger Daltrey a hetekben egy heves vitát robbantott ki azzal a kijelentéssel, miszerint a legendás brit rockbanda nem fog több nagylemezt készíteni, ugyanis a jelenlegi zeneipari helyzetben lehetetlen lenne visszahozni az abba beleölt pénzmennyiséget. "Biztosan nem fogok azért…..
MR1 Lajos
2016.07.18 00:50:14
@eßemfaßom meg áll:
Pontosítsunk:
Akik SZERINTED számítanak, mert az a véleményük, mint neked.
Tanulj már meg angolul rendesen...
A Rolling Stone meg csak a szokásos amerikai slendriánság - mit várjunk egy olyan néptől, ahol kézírásban nem tudnak különbséget tenni a kis- és nagybetűk között, és a szó közepére is nagybetűt írnak (és nem a számítástechnikáról beszélek, hanem a sima kézírásról)?
Akik egy csomó zenekart a T betűhöz sorolnak be (gondolom, szerinted helyesen) a the névelő miatt, amitől minden kicsit is képzett nyomdai szedő és könyvtáros szívrohamot kapna.
(Aztán ha megnézed a cikkeiket, egy csomószor the nélkül írják. Ehhez elég lett volna rákattintani az adott linkre, amit ügyesen beszúrtál. Persze a te dolgod, hogy mennyire csinálsz hülyét magadból. Én igyekezlek lebeszélni róla.)

2016.07.18 18:09:33
@eßemfaßom meg áll:
Nem valószínű, csak én el is olvasom az angol nyelvű szakirodalmat, nem állok meg a linknél.
Ha te is így tennél, nem tűnnél hülyének.
Nem valószínű, csak én el is olvasom az angol nyelvű szakirodalmat, nem állok meg a linknél.
Ha te is így tennél, nem tűnnél hülyének.
MR1 Lajos
2016.07.19 15:59:45
Kihirdették tegnap a Nemzeti Borkiválósági Program legújabb fehér- és rozésztárjait, vagyis azokat a hazai borokat, amelyeket nemcsak a kíváncsi fogyasztók, hanem a diplomácia is iszogatni fog idén. Végigvettük, mit kell tudni a Borkiválóságok könyvéről, és 2016 legjobbnak ítélt 13 boráról...
Napi történelmi forrás
"Az oroszok ezrei pusztulnak el az erdőkbe és hóba rejtett finn aknamezőkön"
2016.07.13 09:20:18
A Molotov-Ribbentrop paktum értelmében Sztálin szabad kezet kapott Hitlertől, hogy a Finnország rovására terjeszkedjen. 1939 október elejétől megindultak a tárgyalások Finnország és a Szovjetunió között, azonban Sztálin olyan követelésekkel állt elő, amelyek Finnország számára elfogadhatatlanok…..
MR1 Lajos
2016.07.17 21:24:39
MR1 Lajos
2016.07.18 00:39:27
@Punxsutawney Mormota:
A sértődéhez meg a sértegetéshez nem kell ész, azt a hülye is tud.
A tanuláshoz kellett volna.
A sértődéhez meg a sértegetéshez nem kell ész, azt a hülye is tud.
A tanuláshoz kellett volna.
MR1 Lajos
2016.07.18 09:33:57
Lángoló Gitárok
Meghalt Dan Panaitescu, a Sziget Fesztivál nemzetközi programszervezője
2016.07.16 10:49:49
Péntek éjjel, egy romániai autóbalesetben elhunyt Dan Panaitescu, aki hivatalos titulusa szerint a Sziget Kft. nemzetközi booking menedzsere volt, azaz ő foglalkozott a külföldi sztárokkal. Panaitescut (vagy inkább csak Dant, ahogy mindenki ismerte) a szakmában legendásnak tartották, sok olyan…..
MR1 Lajos
2016.07.18 00:55:58
Ráadásul úgy, hogy dupla lemez lesz. Az egyiken ők dolgoznak fel másokat, a másikon őket dolgozzák fel mások. Utóbbiról egyelőre semmi információ nincs, viszont azt ki lehet következtetni, hogy ők kiket dolgoznak fel. Fejes "a pólómon üzenek" Tamás dobos ugyanis lényegében elárulta a koncerteken,…..
MR1 Lajos
2016.07.13 17:39:27
Úgy döntesz, hogy hátrahagyod a stresszt és kipróbálod milyen az élet falun?
Lefoglalsz egy hosszú hétvégét.
A foglalás eufóriáját követően, ahogy telnek a napok, kételkedni kezdesz döntésedben. Vajon jól választottál? Képes leszel eltölteni három napot, vagy extrém esetben egy teljes hetet…..
MR1 Lajos
2016.07.08 13:07:21
@kekecke:
De még mindig sokkal jobb, mint egy akkora paraszttal, mint te meg Janossz paraszttársad.
Tényleg, alapíthatnátok egy parasztpártot. A földhöz láthatóan úgysem értetek, de legalább jól elfikázgathatnátok másokat egymás közt, ahogy itt is teszitek.

Nyugati Fény
Bojkottálni kell Orbán kvótás parasztvakítását, hogy érvénytelen legyen!
2016.07.07 17:43:38
Bólogató János október másodikára írta ki a kvótás népszavazást.
Napnál világosabb, hogy a Fidesz a menekültellenes uszításban találta meg az utolsó lehetőséget, hogy túlélje azokat a korrupciós botrányokat (Rogántól Andy Vajnáig, az Orbán-kastélyoktól a Matolcsy-alapítványokig), amelyekbe minden…..
Megint lebukott egy fideszes ármány. Gyurcsány Ferenc verte keresztbe a kezdeményezést azzal, hogy egész egyszerűen bemondta, mit ajánlott Kósa Lajos a szocialistáknak. Ha részt vesznek a kampányban, pénzt kapnak érte. Magyarán: a Fidesz kilóra megvenné az ellenzéket, hogy részvételükkel tegyék…..
MR1 Lajos
2016.07.08 15:08:50
MR1 Lajos
2016.07.08 15:09:41
@BircaHang Média szerkesztősége:
Nem valószínű. Ott azért nem módosítják hetente az alkotmányt, mint Orbánék az alaptörvénynek nevezett förmedvényt.
Nem valószínű. Ott azért nem módosítják hetente az alkotmányt, mint Orbánék az alaptörvénynek nevezett förmedvényt.
Annyi ember vagy, ahány nyelvet beszélsz. Ez lebeg a szemem előtt, valahányszor idegen nyelvet használok. Nem mondhatnám, hogy a fenti mondás alapján túl sok személyiség lakik bennem, de velem ellentétben vannak olyanok, akik tudása már majdhogynem ijesztő. Ilyen például Dabi István tolmács és…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Bemész, és az első sarokba beleharapsz.