Regisztráció Blogot indítok
Adatok
demagóg

0 bejegyzést írt és 30 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
MagányosBolyongó Albánia 2016.08.16 23:56:44
Gondoltam, ha már kötelező szabadság kihasználom, és végre eljutok Albániába is. Szégyen, hogy ilyen közel van és még sohasem voltam. Ebből nyilván 16 nap Közép-Ázsia után ilyen nyaralós, utazós lazább program lesz, amihez kölcsönkértem Peti barátnőjét. Edina is hátizsákos világutazó, nagy baj nem…..
demagóg 2017.01.08 17:46:17
A mai történet több mindenre is példaként szolgálhat, ám nekem a legfontosabb tanulság az, amit Anikó is levont az írása végén: akármennyit is kellett neki a skóciai Glasgowban harcolnia azért, hogy eljusson oda, ahol most tart, a Magyarországon maradt család segítsége nélkül…..
Hírmondó Zavar az erőben 2013.02.23 02:50:42
Meg volt a miniszterelnök évértékelője. A valósággal ugyan köszönő viszonyban sincs, de mit számít ez egy olyan ember esetében, aki maga mondta, hogy nem az számít amit mond, hanem az, amit tesz. Így persze felesleges évet értékelni, de azért lássunk néhányat abból, amiket…..
Tisztelt Praxis!   Az én történetem nem olyan vérlázító, mint amilyeneket az önök blogjában szoktam olvasni, mégis kifejezetten dühítő.  Orvoshoz kellett mennem a múlt héten. Kifejezetten ritka az ilyen alkalom, jó, ha évente, kétévente egyszer sor kerül hasonlóra.…..
demagóg 2012.08.10 00:04:31
Mint gyakorló orvos szeretném elmondani, hogy az állami ellátásban egyelőre szinte lehetetlennek látom a kérdés megoldását. Az itt posztolók nem tudják, hogy a rendelések során a receptírás, vagy pl. pelenkafelírás(!) valamint bizonyos előjegyzések (egy kardiológiai előjegyzés mondjuk 40 körüli mező!) kötelező kitöltésének adminisztratív terhei szeptembertől elviselhetetlenek lesznek! Régen nem a spanok előreengedése jelenti a problémát, hanem az, hogy nem minden beteget lehet azonos idő alatt megvizsgálni. Egy ambulancián belül is van, akivel fél órát is foglalkozni kell, és van, akinél 10 perc alatt korrekten elintézhető a a probléma. És nem felejtsük el, hogy a magánrendelőkben is azért tudják tartani az időket, mert a legtöbb "beteg" ott egészséges! A mi rendelésünk esetében egyébként az állam engem délután 4-ig fizet, túlóra nincs, és majdnem minden ambuláns napon 11-12-ig vagyunk ott, hogy mindenkit ellássunk!!! És ez nem tegnap óta van így!!! Nem is beszélve arról, hogy a múltkor este fél 11-kor hív a beteg, hogy akkor ő jönne holnap(!) ambuláns vizsgálatra!!! Nem akut indokkal! Ez OK? A kardiológiai magánrendelésről csak annyit, hogy egy lényegében negatív magánrendelési eredmény után 2 napra rá végeztem a betegnél szívkatéteres vizsgálatot, ahol hosszú kritikus szűkületet sikerült megoldani, és a hangzatos nevű magánrendelésen mindössze 1 magasvérnyomás elleni gyógyszert írtak fel, de a beteg időpontra tudott menni!!! Bravo!!!
Tudom, hogy jó lenne ezt az időpont kérdést megoldani, de erre jelenleg az államiegészségügy keretein belül nem nagyon látok tényleges lehetőséget...
Nemrégiben feltettünk egy hasonló kérdést a férfiakra vonatkoztatva, most eljött a nők ideje. Mit tehet egy nő annak érdekében, hogy a partnere, pasija, férje ne vágyjon más ágyába, vagy, ha vágyik is, mert ugyan melyik pasinak ne lennének vágyai, legalább ne lépjen a tettek…..
Magyar-DRÁMA- rögvalóság. Amiről a politikai-prosectura,temetkezési gigarészvényes betegségiparos- vezető értelmiségi/s a jó pénzért bármire...minden oldali lakájmédia stb.../ VIP elit is dezinformál,elhallgat. "Öreg Néne" tisztalelkűsége     Fekszem az…..
demagóg 2011.12.13 22:52:43
A Cordarone valóban jó pitvarfibrilláció ellen, jelenleg a leghatékonyabb szer gyógyszeres kardioverzió (sinusritmusvisszállítás) esetén, és a sinusritmus hosszútávú fenntartásában is. Nem tudom, hogy a posztoló hány éves, de amennyiben ez nem az első ritmuszavara a katéteres ablációt valóban érdemes fontolóra venni. A cryoabláció (ilyenkor nem hővel, hanem fagyasztással izoláljuk a 4 tüdőből a bal pitvarba szájadzó vénát) jelenleg kevésbé hatékony, mint a radiofrekvenciás abláció, de egyáltalán nem fáj. Radiofrekvenciás tüdővéna izoláció centrumtól függően 70-80%-os sikeraránnyal jár (a cryoablációnál ugyanez 60-70 %).
Pitvarfibrilláció miatti ablációk száma Magyarországon 2011-ben:
DOTE: 66, Gottsegen Kardiológiai Intézet: 72, Pécsi OTE: 76, Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központ: 201, Szegedi Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem: 70, Zalaegerszegi Kórház: 24.
A posztolót szívesen várják szerintem bármelyik centrumban.
Azt egyébként tudni kell, hogy egy ilyen beavatkozás költsége 1,2-1,5 M forint (OEP finanszírozza, de jelentős várólista van, 3-8 hónap, egyébként Angliában ez 1 év , vagy mégtöbb). Az összbeavatkozások számát tekintve Magyarország egy kicsit le van maradva, de az utóbbi időben a lemaradás kissé csökkent. A lemaradás egyértelműen a beavatkozás viszonylag magas árának köszönhető, a magyar sszekemberek abszolút megállják a helyüket világszinten, egyébként azt kell még tudni, hogy olyan szakterület ez, amelyhez a tanulási idő min. 10 év a 2. szakvizsga után, ezért nyugaton az egyik legkeresettebb szakma, ahol a fizetés 15-20 szorosa a hazainak!
Én is arra biztatom a posztolót, hogy valamelyik centrumba menjen el, és remélhetőleg nem fog csalódni.
Tisztelt Praxis blog! Nem mai történet, de elég komoly sebeket és mély nyomokat hagyott bennem a világ legjobb édesapjának, az én drága édesapámnak az elvesztése. 7 és fél év távlatából nyugodtan mondhatom, harag egy csepp sincs a szívemben, csak keserűség és értetlenség.…..
Praxis Csak vártak a halálra 2010.05.24 06:00:00
Nem tudom hogyan szólítsalak meg benneteket. Sziasztok. Csak sírva tudom leírni mindazt ami történt.  Durva, megalázó, felkavaró. Részemre. Meghalt: 2009. december 25.-én, reggel 6 óra valahánykor, a veszprémi kórházban. A férjem, barátom, a mindenem. Tapolcáról vitték át,…..
demagóg 2010.05.25 00:38:10
Gyakorló orvosként azt látom az ilyen - egyébként nagyon jellemző - történetek kapcsán, hogy az egyik legnagyobb probléma a kommunikáció problémája. Szerintem is az az egyik legfontosabb, hogy a pacienst vagy annak a hozzátartozóját megfeleő formában tájékoztassuk, ami persze nem mindig könnyű, és ennek nagyon sok oka lehet. Az okok egy része az orvoson, a másik része meg a betegen vagy a hozzátartozón múlik. Az orvosok - mint ebben a történetben is - sajnos gyakran élnek vissza azzal, hogy olyasvalamivel foglalkoznak, amihez a laikus nem ért, és olyan problémákat kell nap mint nap kezelniük, amivel egy laikus valóban csak néhányszor találkozik életében (élet-halál kérdései, a gyógyíthatatlanság, a minden kezelés ellenére történő meghalás, a sokszervi elégtelenség, stb.). Én azt gondolom, hogy megértem részben az orvost, aki egy ilyen agylágyulás után nem tud mit kezdeni a beteggel, sajnos ez ma nagy valószínűséggel az élet végét is jelenti, kérdés, hogy mikor, és a közvetlen halálok is kérdés lehet.
De emberek is vagyunk, és emberek a hozzátartozók is, ezért igenis fontos, hogy egy ilyen helyzetben a hozzátartozók tudtára hozzzuk, hogy mi várható, sőt, megkérdezzük, hogy akar-e papot stb! A halál igenis a munkánk része, és az élet része is! Csak ezzel alapvetően sem a modern orvos, sem a modern hozzátartozó nem mindig tud bánni!
A történet közreadójának ezúttal szeretném őszinte részvétemet kifejezni, és a kollégáimnak ezúton üzenem, hogy mindig úgy kommunikáljanak, hogy ne felejtsék el, hogy a legtöbb orvosper kommunikációs hiba eredménye!
Praxis A CT baromi drága 2010.04.25 07:00:00
Sziasztok!A történetem nem horrorisztikus, illetve csak egy kicsit, de a vége happy end, amit nem az egyetemi klinika fül-orr-gégészetének köszönhetek, hanem egy maszek dokinak és tanítványának.Éveken át rengeteget szenvedtem télen. Illetve komoly tünet egyszer sem volt, kis…..
demagóg 2010.04.25 18:24:29
@DT_Zeratul: Kedves hozzászóló! Hidd el, hogy az egészségügyben dolgozók lennének a legboldogabbak, ha nemcsak a legmagasabb szakmai színvonalat, de a leghumánusabb megoldásokat is tudnánk alkalmazni! Jelenleg nem eza gond, hanem az, hogy pl. egy klinikának nagyon nem mindegy, hogy mennyit költ! És a betegnek igazából nincs lehetősége a terápiák pluszköltségét pluszba finanszírozni! A legnagyobb problémát az jelenti, hogy a magángyógyítás álalában szűrést, meg utánkövetést jelent, amit a kórházakban nagyon olcsón csinálnak, ezzel szemben a magánrendelőkben az OEP finanszírozás 10-szeresét is odaadják a betegek nem a szakmaiságért, hanem pusztán a kényelmi szempontokért! A kórházakban és klinikákon pedig a jelenlegi szabályozás mellett erre nincs mód! A másik az, hogy pont emmiatt a betegek azt hiszik, hogy az egészségügyi ellátás, a műtétek ára a paraszolvenciák árával összevethető, ami abszolúte nem igaz! Tudni kell, hohy pl egy infarctus ellátásának az ára 1-1,5 M forint, egy spec. ritmuszavarmegszüntetés 1,2-1,6 M forint stb. Még azt teném hozzá, amit már máshogy is leírtam, hogy minden egészségüggyel kapcsolatos panaszkodás ellenére a magyar egészségügy ma meglehetősen jó színvonalú, és nem szabad elfelejteni, hogy akik ide beírnak, azok nem átlagbetegek, hanem megfelelő öntudattal rendelkező, a dolgoknak utánanéző intelligens emberek, akiknek jogos elvárásaik vannak. Az orr felszúrása egyébként egy rendkívül hatékony módszer, amit még sokág nem fog felváltani nagy tömegeknél semmilyen endoszkópos módszer. De a paciensnek igaza van, az élmény lehet elég gáz. Azt azért tegyük hozzá, hogy a magánorvosnak abszolút érdeke azt mondani, hogy elszúrták a másik helyen, mert egyébként honnan lenne betege? Az megint egy másik kérdés, hogy mi a helyzet a CT-vel, eleve lehet, hogy koponya MR-t kellett volna csináltatni, és a CT ügyeleti rendszer miatt mindenkinek jut CT terminus, lehet, hogy a klinika költségvetésébe ez nem fért volna bele. A következő kérdés: Jól jár-e anyagilag a magánorvos, ha azt találja a CT-n, hogy a betegnek orrsövényferdülése van (a beteg szakmailag nem ért hozzá), és azt meg kell operálnia? Természetesen nem azt mondom, hogy a magánorvosokat ez hajtja, de a kőműves sem abból él meg, ha azt mondja, hogy nem házat kell építeni, hanem mondjuk hajót venni...
bodoky Én nem lőttem fejre 2010.01.17 20:49:00
Rebiszesként, vadászpuskával oszlatott 2006. X. 23-án interjúalanyunk. >>> Először beszél, aki lőtt. ..
demagóg 2010.01.18 16:38:20
@az aki: Ez a lényeg, amit mondasz. Ezért foglalkozunk ezzel még ma is, ezért mozdít meg az emberben ennyi indulatot ez a kérdés. Teljesen egyetértek.
demagóg 2010.01.18 16:55:23
@Straight: Te a következményekről írsz, de ennek voltak okai! És amiket @az aki ír, azok mindentől függetlenül érvényesek! ha neked lenne igazad, akkor minden erőszakos történésnél a szemet szemért elvet kéne alkalmaznia a rendőrségnek? Ezt magad sem gondolhatod komolyan!
A lezárt Margit hídon eddig is azt javasolták, hogy a biciklisek szálljanak le és tolják a kerékpárokat, mert a taxik, a villamosok és buszok között veszélyes az úttesten kerékpározni, de az amúgy is keskenyebb járdán a gyalogosok között szintén nincs elég hely biciklivel…..
Jancsi bácsiék végre beszerezték a gyeplevegőztetőt meg a kerti zuhanyt, erre Kurtz ezredes barátunkon keresztül olyan anyagot kaptunk, amin azonnal besírtunk. Korábban ÁSÉS-éknál volt még két csodálatosan részletes komment AgentOtól (ez és ez) a témában, úgyhogy bízom a…..
w A kocka el van vetve 2009.06.04 00:45:00
Seres Mária ötszázezer aláírást szedett össze a képviselői költségtérítésről szóló népszavazáshoz. Az azért már koppan, amikor az asztalra csapják: ennyit a szociális népszavazásnak se kalapoztak, pedig az aztán... szociális volt. Még súlyosabban koppan attól, hogy nem…..
w Túl a csúcson 2009.03.14 06:00:00
Sokan ábrándoznak manapság kétharmados, négyötödös, kilenctizedes Fidesz-győzelemtől, vagy éppen rettegnek tőle. A kutatások erre okot adnak, mindenféle megkérdezésben magasan vezet a Fidesz, az MSZP pedig a rendszerváltáshoz mérhető pofon előtt áll. De ezek mindig…..
Belsőség A legyőzhetetlen 2009.02.13 09:53:00
  Elgondolkoztak-e már azon, miért vettek olyan sokan bogárhátú Volkswagent, és miért rajonganak érte ma is annyian? Ez a sárga kocsi új kora óta egy családnál van, megjárta már többször a poklot és a mennyországot. Most bezárult a kör, újra új autó. Bogár-teszt,…..
demagóg 2009.02.14 11:45:13
Kedves Cikkíró!

Először is őszintén gratulálok a nagyon személyes hangvételű és nagyon jó cikkhez, persze az is igaz, hogy sem a bogárról, sem a Sótonyi családról nem nagyon lehet másként írni.
Nekem a második autóm egy bogár, (az első egy Trabi volt, amit biztonságossági okokból cseréltünk le bogárra), ami immáron 16 éve van az én tulajdonomban, egy alkalommal ellopták, de megtaláltuk, akkor határoztam el, hogy ezt nem autóként, hanem családtagként kezelem, és úgy döntöttem, hogy soha nem adom el. Azt hiszem, hogy jó döntés volt, azóta magam is restauráltattam (egy vagyon volt persze), jelenleg napi szinten használom az 1970-ben gyártott kocsit, persze egy kicsit jobb motorral és fékekkel. Azóta persze mellette vezettem meg "tulajdonoltam" számtalan más, korszerűbb autót, de minden reggel, amikor beleülök, áldom az eszem, hogy nem adtam el, akkora élményt jelent még mindig. Őszintén ajánlom mindenkinek, veterán vizsgával az egy éves biztosítás minimális, lehet házilag is szerelni, és alkatrész is van hozzá!

PS1: A cikk olvasása után picit büszke vagyok rá, hogy az egyik voltam azok közül, aki Pétert arra próbálta meggyőzni (persze nem kellett nagyon), hogy restauráltassák az autót, gyönyörű lett!

PS2: A bal kéz tényleg egy kicsit nehezen fér el, de ez az a kocsi, ahol tavasztól késő őszig ki lehet könyökölni az ablakon, élvezni a menetszelet és hallgatni a felbőgő boxermotor csodálatosan agresszív hangját...
demagóg 2009.02.14 12:06:38
@Zstibi: Elkezdtem írni neked valamiféle reakciót arra, amit írtál a kommentedben, de rájöttem, hogy aki ilyet ír, az arra sem méltó, hogy reagáljanak az írására! Őszintén sajnálom, hogy ennyire ostoba vagy, de legalább ne kürtöld világgá!
Végre egy értelmes ötlet, és bármilyen meglepő, de kormányzati kezdeményezés: "Adminisztratív úton vetne véget a kormány a szakorvosok külföldre vándorlásának. A frissen vizsgázott szakorvosokat 2009-től kormányrendelet kötelezné arra, hogy négy évig abban a…..
demagóg 2008.10.02 21:18:52
Én 12 éve végeztem, és azóta folyamatosan itthon voltam, nem mentem külföldre. Ennek alapján mondom, hogy az első négy évben az egyetem után az ember tudása még nagyon kevés, és ezáltal sajnos abszolút pótolható, ezért szerintem ez a rendelet gyakorlatilag értelmetlen. Az orvosi tudásban ugyanis még mindig nagy szerepe van a tapasztalatnak, amit nem lehet egyik pillanatról a másikra megszerezni, nem lehet elolvasni, hanem sokat kell csinálni ahhoz, hogy felelősséggel tudjon az illető pl egy bonyolultabb műtétet elvégezni. Az igazi tudás ott kezdődik, amikor az orvos szakorvossá válik, ez pedig 4-6 év, utána lenne szükség az orvosok ittmarasztalására, ami sajnos ma leginkább pénzkérdés! Botrányosnak tartom, hogy Magyarországon a szakvizsga közelében álló kollégák azért mennek ki, hogy gyakorlatilag nővéri-asszisztensi munkákat végezzenek, leginkább anyagi okokból! Persze nem egyszerű a kérdés, de ne felejtsük el, hogy a problémát tulajdonképpen az képezi, hogy amíg a vízvezetékszerelő kijön, és a kiszállásért meg a javításért elkéri a piaci árat, és azzal mi is tisztában vagyunk, addig az orvosi tevékenységekkel kapcsolatban ez nincs így, és nem is a betegek feladata lenne beárazni az orvosi tevékenységekért járó honoráriumot, hanem egy normálisan működő biztosítórendszeré, amelyiknek érdeke, hogy olyan orvos gyógyítson, aki rövid idő alatt szövődménymentesen (hatékonyan) képes a munkáját végezni! Ez ma nincs így! A magánorvosok között sajnos nem kevés a szakmáját középszerűen, vagy az alatti szinten végző kolléga, a kórházakban - klinikákon pedig sok helyen a körülmények nem adottak, mert kétségtelen tény, hogy a gyógyulást a hotelszolgáltatás is elősegítheti, bár tény, hogy inkább kerülnék nálunk a 6 ágyas kórterembe, mint sok helyen az egyágyasba, mert egy kórházban is a szakértelem a lényeg, nem a beteg számára biztosított internet, főleg, ha nagyobb bajról van szó... A kamara által javasolt pénzek olyan pénzek, amelyek valóban tárgyalási alapot és reális alternatívát tudnak képezni a gagyi külföldi orvosi munkavállalással szemben. Persze akkor még nem beszéltünk a külföldi tanulmányutak szükségességéről, amelyik szerintem ma elengedhetetlenül fontos, és a mai magyar gyógyászat tudományos felzárkózásának az egyik előfeltétele...
w Legyünk inkább barátok 2008.04.02 06:00:00
Kilencedike után tizedike jött, és tizenegyedike. Aztán harmincegyedike lett, és hipp-hopp megszűnt a kormánykoalíció.Mi folyik itt? Összeesküvés-elmélet van bőven, és nem is indokolatlanul. Hiszen 2004-ben hasonló dráma játszódott le egy SZDSZ-es miniszter felmentése ürügyén.…..
demagóg 2008.04.03 01:33:08
Kedves Gabca, Bastie,
"teljesen igazad van, hogy többet akarsz a pénzedért. Menj maszekhez, ha megteheted! De hányan nem tehetik meg?!
De miért csak szülésről, meg fogtömésről beszélsz?"

Az összes "maszek" hozzám, az "államiba" küldi a gáz eseteit, mert a legtöbb területen csak a kivizsgálást tudják elvégezni, egyébként olyan áron, ami tényleg jól hangzik, 1 EKG+beszélgetés 8e+ÁFA, szív ultrahang 10-15e+Áfa, terheléses EKG 10-15e+ÁFA, Holter 5-8e+ÁFA, és akkor nem történt még semmi, csak tovább van utalva!!! Az OEP ezért 5500 körül fizet a kórháznak és 0-t nekem... A gáz valóban az, meg az lesz, hogy a problémás esetek megoldása már nem működik magánba, mert ott már szakember kell, nem gépek, meg plazma TV-s váró, és sajnos jelenleg a magán intézmények leginkább csak a teljesen rizikómentes szűrést végzik el!

"Lehet, hogy te sokat fizetsz a TB-be, de attól a munkahelyem egy kontrollvizsgálatért csak 500 FT-t kap. Mert ennyi jut. Ilyen az állami egészségügy. Ha viszont rákos leszel, vagy agyműtétre lesz szükséged, akkor ugyanazokkal a gyógyszerekkel, műszerekkel, és ugyanolyan szakmai felkészültséggel látnak el, mint nyugaton. Ez is az állami. És ezt nem tudnád zsebből kifizetni. Közben meg szaros a WC. Meg mogorvák a dolgozók (te is az lennél, ha a ledolgozott havi 220 órádért csak 170-et fizetnének ki, az is milyen órabérrel!)
Azt hiszem azt nem értitek (visszatérve erőspistára), hogy abból a pénzből, amit ma kapnak az állami egészségügyi szolgáltatók, kb. ennyit lehet kihozni. Nincs itt nagy tartalék. Már rég nincs miből pazarolnunk. 1 nővér 15 betegre?"

A magyar egészségügy olyan jól dolgozik, hogy nincs párja! Hol dolgoznak 14-16 órákat az orvosok ma azért, mert olyan beavatkozásokat csinálnak esetleg, amelyeket más nem tud megcsinálni? Hol van ez értékelve? A 170 ezer nettóval, ami egy német takarítónő bérének a fele? És akkor beszélünk itt reformról?