Regisztráció Blogot indítok
Adatok
steven.h

0 bejegyzést írt és 4573 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A La Repubblica legutóbbi számában megjelent egy leírás a Juventus aktuális edzői helyztéről, s a cikk múltbeli aspektusokat is felelevenít. A római lap szerint Igor Tudor és a Juventus vezetése közötti feszültség egy dologra vezethető vissza: a bizalom és a kémia hiánya. Kapcsolatukat hidegnek és…..
steven.h 2025.10.22 13:52:52
@NewJuve1986: Én is Palladinot. Én már Motta helyett is őt hoztam volna a Monzatól, szerintem le is írtam anno. Teljesen érthetetlen, hogy a Fiornál miért kezdték ki a szurkolók, szerintem ott is eredményes volt összességében, viszotn ő is leginkább 3 védőben gondolkodik, amiből nekünk most híjján van.

Másik, hogy örülök hogy megjelent ez a cikk is, tegnap pont a Nem futball calcio podcastben is ugyanezek hangoztak el, hogy nyilván Tudornak vannak korlátai, de nem tudja azt a csapatot felküldeni amit ő elképzelt volna, mert ő kért egy 8-as típusú játékost a középpályára (itt nevesítve van Tonalinak, de gondolom más is jó lehetett volna), 1. helyen szerepelt neki, hogy mindegy mit csinálnak Vlahovic-csal, neki Kolo Muani kell hogy maradjon és Alberto Costát sem akarta lecserélni Mariora, látszódik is, mert nem is játszatja.

Ugyanaz a helyzet, mint Allegri utolsó évében mikor jött Giuntoli. Nem Giuntoli embere volt az edző, nem is volt hajlandó neki igazolni. Most jön hogy Tudor nem Comolli embere és nem is teszünk semmit azért hogy legalább megpróbáljon teljesíteni vagy bizonyítani ,igazolgatunk a vezetőink szája íze szerint.

Aztán meg csodálkozunk, hogy 3 edzőt fogunk fizetni...
Ma délután több forrás is arról számolt be, hogy reggel Lyonban Gleison Bremer orvosi vizsgálaton vett részt, amely során a bal térd belső meniszkuszának sérülését állapították meg. A beszámolók szerint a kivizsgálás után a játékos szelektív artroszkópos meniszkuszeltávolító műtéten esik át. Ezeket…..
steven.h 2025.10.14 17:15:15
@MdewC: www.youtube.com/watch?v=ip_ZFbwIyww

Ja meg azért nézzük meg Marchisio kikkel tudott összejátszani...imádom Marchisiot, de most úgy csinálunk mintha ő nem sarazva lett volna folyamatosan amíg játszott.
steven.h 2025.10.14 17:39:46
@MdewC: Az, hogy azért van felhozva mindig Marchisio, mert pontosan ugyanolyan hányattatott volt az itteni megítélése, mint Locatellié. Marchisio is mindig beleadott mindent a mezért, beáldozta magát a csapatért, ha kellett szürkén végezte a dolgát és mindig elő lett véve. Locatelli is indokolatlanul van elővéve, mert ő is mindent megtesz, és ha mellette is ott lenne Pirlo meg Vidal, de azt mondom elég lenne ha Pogba és Khedira legyen mellette akkor már látszódna, hogy mennyivel jobb játékos ő, mint amilyennek most tűnik. Minden rajta múlik a középpályán mintha ő Pirlo lenne, pedig ő nem az, ő egy Marchisio aki kiszolgálná őket és alájuk dolgozna.

Csupán ennyi az összehasonlítás.
Juventus FC blog Dühöngő 2016.03.19 22:39:46
Ez tényleg egy dühöngő, kiélhetitek magatokat rendesen. Itt nincs OFF-olás, jöhetnek a pletykák, az átigazolások, a vélemények, teljesen vegyesen. Akár a Juventushoz tartozik, akár nem (teljesen). A trágárság, egymás mocskolása persze itt sem megengedett, ezért ettől tartózkodjatok! Mindent bele!…..
steven.h 2025.09.19 13:01:20
@NewJuve1986: én értem a Khedira utálatot, de valahogy mégis eljutott az a csapat a BL döntőig, és 10 emberrel nem vered ki a Barcelonát 3:0-s összesítéssel...

Lehetett volna neki adni, de látszódott, hogy nem a formájával van baj, hanem a térdével, meg nem is úgy ment oda a pályán szerelni se mint régen. Ha minden rendben lett volna vele a sérülése után nem vonul vissza olyan hirtelen.
steven.h 2025.10.13 14:18:29
@venember83: Király, az megint hetek, elvileg... és akkor még kérdés, megint, hogy bírja-e majd.
A Juventus nyáron csatlakozó Jonathan David bemutatkozása ragyogóan sikerült, a kanadai válogatott támadó nyomban gólt szerzett a Parma elleni bajnoki nyitányon, azonban azóta látványosan nem találja góllövő cipőjét. Az ügyben most megszólalt a neves ügynök, Oscar Damiani, aki egykor George Weah…..
steven.h 2025.10.10 07:45:39
@NightProwler: ehhez képest minden statisztikában ő az első, de ettől függetlenül @Gabi 69.: @NagyonJuve: -vel értek egyet. Egyébként erre a szerepre lett idehozva DL meg Koop, de mindkettő felsült, most meg ott tartunk, hogy úgy néz ki a rosszabb játékost tartottuk meg.
Igor Tudor az Amazon Prime számára értékelt a Villarreal elleni döntetlent követően, s a mester egyértelműen dühös volt az elvesztett két pont miatt.. „Kár, hogy nem nyertünk, de ez is a játék része. Az utolsó percekben nem lehet ilyet csinálni egy szögletnél, kár, mert a mérkőzés a kezünkben volt.…..
steven.h 2025.10.02 12:34:04
@venember83: minimálisan fel lehet őt menteni, mert előtte utolsó pillanatban hangyafsznyit hozzáért egy Villareal játékos am valószínűleg pont elég volt ahhoz hogy jobbal így találja el...de azért azt ballal is meg kellene oldani, sőt azzal kellene megoldani.
A Juventus fantasztikus hajrát produkálva ért el 4:4-es hazai döntetlent a Borussia Dortmund ellen, s a Bajnokok Ligája következő fordulójában idegenben, a Villarreal ellen kell pályára lépnie.  A spanyol csapatnak, amely a tabella harmadik helyén áll hazája bajnokságában, nem sikerült jól a nyitó…..
steven.h 2025.10.02 11:50:51
@Andras74: @SuperTrezi: Ha Di Gregorio jelenlegi formáját nézzük, abból a 3 nagy védésből amit bemutatott Perin 1 biztosan gól DiGreg-nél, és igen ő sem lépett volna ki a szögletnél, és egyre kevesebb kapus lép ki.

Szceszny-t el lehetett engedni, csak Carnesecchit kellett volna hozni, aki egyébként most Comolli listáján rajta van... csak a Citynek már nem fog kelleni DiGre és kérdés, hogy van-e olyan csapat amelyik hajlandó fizetni érte...jelenlegi állapotában.
Dean Huijsen édesapja nemrégiben exkluzív interjút adott a Tuttosport számára, melyben fia torinói távozásának körülményeiről beszélt, s egyértelműen Cristiano Giuntolit és Thiago Mottát jelölte meg a távozás okaként. „A távozás híre igazi sokk volt. Nem tudtuk elhinni, megdöbbentünk. Rossz, nagyon…..
steven.h 2025.10.02 08:54:58
@Kives: Kettős állampolgár, 5 éves kora óta él a család spanyolországban, így van spanyol útlevele és állampolgársága is.

Amúgy meg totál elbeszélünk egymás mellett, semmit nem írtam arról hogy mi van azzal hogy most más a példaképe, meg stb. Azt mondtam hogy rohadtul volt Juve kötődése és szarabbul bánt vele a csapat mint a léhűtőkkel szoktunk. Ezzel rohadtul bajom van és elhiszem hogy az apjának is van meg akár hogy benne is van tüske.
steven.h 2025.10.02 10:08:30
@venember83: Hát azért azt soha nem olvastam Arthurral kapcsolatban, hogy el lett volna tiltva az első csapattal való edzéstől, itt meg ha jól értettem erről van szó.

@Kives: Nem az hogy kedvelem, csak ennek így rohadtul semmi értelme amit a klub csinál(t) - remélhetőleg Comollival ez valamit fog változni. Itt a blogon is mindig az van, hogy a Juventusnál nincs idő meg hibázás meg stb, aztán lassan 5 éve sehol nem vagyunk tényezők és akkor Huijsen-t Kellyre cserélünk, Fagiolit meg Koopmeinersre stb. Miközben a Barcelonánál simán bedobják Cubarsit, a Realnal ott van még Asencio. Cubarsi lehet jobb mint Huijsen, de Asencio biztos hogy nem, mégse dobták el őket.

Tök jó ez a next gen, csak ezt úgy kellene használni, hogy aki igazán tehetséges azt itt tartani, aki meg eladható azon meg realizálni a 10 milliós tőkét, főleg ebben az időszakban mikor pénz sincs, eredmény sincs - igazán.
steven.h 2025.10.02 10:17:37
@venember83: jó, hát akkor Mottánál legalább már nem edzhetett, ettől függetlenül nem érzem korrektnek az összehasonlítást.
Maurizio Arrivabene érdekes interjút adott a Tuttosport számára, melyben elsőként az elejtett vádakról beszélt, miután a bíróság szerint a Juventus vezetőjével szemben nem volt meg a jogalap az eljárás folytatására, így a bíróság elejtette a vádakat a Juventus egykori vezérigazgatójával…..
steven.h 2025.10.01 17:06:56
@Wizzurah: Szerintem azt azért tegyük hozzá, hogy olyan sok ideje egyébként nem volt hogy rendbetegyen dolgokat.
A Juventus az Atalanta ellen hazai pályán döntetlenre hozta a meccset, miután a vendégek voltak előnyben az első félidőben, és az egyenlítő találathoz az ellenfél komoly hibájára volt szükség, majd az Öreg Hölgy emberelőnyben játszotta a meccs utolsó részét. „Én a pohár félig teli oldalát látom,…..
steven.h 2025.09.29 16:55:47
@xXPeiperXx: Nehéz nála az állandóságot vizsgálni, mikor folyton csak epizódszerepet kapott, még akkor is, ha mondjuk Tek sérült volt és jól védett. Akkor is felépült Tek egyből padra került, ő egy sokkal magasabban jegyzett kapus lenne, ha nem lett volna a keresztszalag szakadása ami után kezdetben sérülékenyen tért vissza.

Szerintem most a csapatnak kell egy olyan kapus aki képes bravúrokra, és Perinből jelenleg előbb kinézem mint DiGre-ből, az lehet a védelmet is megnyugtatná. Végzetes hibára meg nem igazán emlékszem tőle, mióta itt van.

Más téma: úgy tűnik lehet hogy Chiesa mégiscsak vissza tudta magát építeni a sérülés után, legalábbis most úgy mozog meg látszólag nem sérült mindenféle ok nélkül, bár visszatérésére nem hiszem hogy bármi esély lenne. de azért én örülök neki és remélem a Poolba többet fog játszani, az olasz válogatottnak is szüksége lenne rá.
steven.h 2025.09.29 16:56:16
@Csak Csucsu: kérdés, hogy hányszor 1-2 hónap még...
steven.h 2025.09.30 08:40:28
@venember83: Pogba szerintem nem fog azon a szinten játszani ami után sopánkodni kellene, Chiesa-t én meg személy szerint csak azért említettem mert nagyon erős Marchisio vibe-om volt, hogy soha nem fog profi szintre visszatérni és a tavalyi liverpooli szezonja is ezt sugallta, de úgy tűnik mégse, aminek nagyon örülök.
A Juventus az Atalanta együttesét fogadta, s ahogyan múlt héten, a Hellas Verona ellen történt, a zebramezeseknek ezúttal is döntetlennel kellett beérniük. A hátrányba kerülő Juventusnak az egyenlítés összejött, a csereként beálló, hosszú kihagyás után visszatérő Juan Cabal révén, de több gólt nem…..
steven.h 2025.09.29 10:48:45
@SpiritoJuve: Én imádom Fifában a 3-4-2-1-et, meg a 3-5-2-t is, de a FC26-ért nem vagyok hajlandó ennyi pénzt kiadni :D majd karácsonykor valami leárazáson.
steven.h 2025.09.29 12:14:05
@SpiritoJuve: Nálam is mindig az volt, de egyszerűn nem ad annyival többet, régebben megfogadtam hogy minden 2. évben veszem csak meg, de azt se tudtam tartani, most ezt az első akciózást biztosan meg fogom várni.

Egyébként az elvárások nem a nehézségi szinttől függnek, nem? Mondjuk én nem tudom mert mindig maxra húzom :D
A nagyszerű rajtot követően, a Hellas Verona elleni idegenbeli mérkőzéssel némileg megtört a Juventus lendülete, s az 1:1-es döntetlennel megszakadt a zebramezesek győzelmi sorozata az olasz bajnoki szezonban. A negyedik fordulóban a Juventus az átalakulóban levő Atalanta csapatét fogadja majd az…..
steven.h 2025.09.29 10:13:50
@Andras74: Di Gre nem egy rossz kapus, csak megint az történik, hogy nem az a profil aki kellene...nyilván tavaly ide lett hozva Mottának, akinek azért kellett mert lábbal ügyes kapust akart.
Azért ha jobban megnézzük, hogy a lábbal ügyes kapusok, mennyire is jó kapusok az már eléggé kérdéses. Nagyjából Raya és Alisson van akik lábbal ügyesebbek és az nem megy a klasszikus kapus képességeik rovására, mindenki más maximum átlagos. Di Gre is ez a kategória, nincs is meg az az igazi kapus mozgása szerintem, plusz Tudornál nincs is hangsúly azon, hogy jó legyen lábbal.

A Monzában jól védett, de ott volt folyamatosan munkája, itt meg hoznia kellene 1-1 bravúrt vagy nagyobb védést meccsenként jelenleg, amit nem tud, de Perin lehet tudna.

Korábban már leírtam, de szerintem most is releváns a City esete, hogy ott is Guardiola mérlegelte, hogy mennyit hoz az hogy van egy olyan kapusa aki kioszt 4 gólpasszt is egy évben, de minden kapus tulajdonságában átlagos, vagy kicsit gyengébb szemben egy olyan kapussal aki lehet lábbal nem ügyes, de tud bravúrokat hozni. Utóbbi mellett döntöttek és hozták Donnarummát...

Nyilván utólag könnyű okoskodni, de már 2 évvel ezelőtt is a most újra előkerülő Carnesecchi lett volna jó megoldás, de lábbal ő is csak átlagos, így nem illett a profilba.
A Corriere dello Sport értesülései szerint a Juventus várható vesztesége a 2024-25-ös pénzügyi évre vonatkozóan 40 és 50 millió euró között lesz, ami komoly előrelépés a 2023-24-es évben jegyzett közel 200 millió eurós veszteséghez képest. A Juventus igazgatótanácsa várhatóan holnap, szeptember…..
steven.h 2025.09.26 10:05:49
@Gabi 69.: az a baj, hogy engem meg Blanctól ráz ki a hideg, ha őszinte akarok lenni, Del Pierot meg nem érzem felkészültnek erre (meg nem is szeretném, hogy úgy járjon mint mondjuk Nedved)
Az Inter elleni gólzáporos győzelemmel a Juventus tartja százszázalékos formáját az olasz bajnokságban, s a zebramezesek kedd este a Bajnokok Ligája nyitó játéknapján is felmérhetik erejüket, a Borussia Dortmund együttese látogat Torinóba. Ugyan eddig nem került szembe igazán komoly ellenféllel, a…..
steven.h 2025.09.18 13:10:10
@venember83: @Ethan Hunt: igazából az a helyzet, hogy DiGre azért lett idehozva mert Mottánal egy lábbal ügyes kapus kellett, persze a Monzaban voltak nagy védései, meg nálunk is, de pl a Tudor féle játékhoz nem kell, hogy labdaügyes kapus legyen, nincs annyi hazaadás meg kapustól építkezés.

Manchester Citynél is nyáron ezen ment az agyalás hogy kb megvizsgálták, hogy hoz-e annyit nekik az hogy Ederson gólpasszokat tud osztogatni hátulról, cserébe nem tud konstansan magas szinten védeni, vagy inkább elengedik ezt és kell egy igazi shot-stopper bravúrkapus és végül utóbbi lett és le is csaptak Donnára.
steven.h 2025.09.18 14:17:24
@Attilio79: Azért szerintem Carnesecchi kifejezetten jó kapus, illetve Caprile is befuthat még. Meg volt egy Vicario is, csak őt elvitte a Tottenham.
A Juventus a Borussia Dortmund ellen lépett pályára kedd este, és az Öreg Hölgy ismét sok góllal kápráztatta el a nézőket, hiszen a fordulatos meccs 4-4-re zárult. „Már elegem van az ilyen mérkőzésekből” – nevetett Igor Tudor a Sky Sport Italia számára adott interjúban. „Túl sok gólt kapunk,…..
A Juventus gólokban gazdag meccsen kerekedett felül az Inter együttesén, s a győzelem ellenére az Öreg Hölgy mestere nem beszélt kiváló teljesítményről, Vasilije Adžić gólját viszont kivételesnek nevezte. „Őrült mérkőzés volt, sok góllal, hullámvölgyekkel, végül nagyon boldogok vagyunk, hogy…..
steven.h 2025.09.15 14:23:14
@Gabi 69.: Igazából szerintem ezt mindenki tudta akit nem Mottának hívtak, dehát Koopmeinerst kellett erőltetni a csatár mögött, mindegy volt mennyire nem ment neki.
steven.h 2025.09.16 09:56:16
@Gabi 69.: Akik ezt írták azok a Tudor által alkalmazott formációra vetítve írhatták, mivel Mbangula ténylegesen Yildiz alternatívája lenne ebben a 3-4-2-1-ben, még ha egyébként tök más profil a két játékos. Mbangulát sem tudtad volna szárnyvédőnek berakni, ahogy Concencaio-t sem tudod, így marad a csatár mögötti két pozíció.

Mondjuk a hétvégén pont egy klasszikus 3-5-2-t játszottunk, lehet hogy ez is fog maradni hosszabbtávon vagy váltogatva az ellenféltől függően.
A válogatott szünet után a Juventus hazai pályán lépett pályára az Inter ellen, s gólzáporos és fordulatos mérkőzésen aratott 4:3-as győzelmet, így pedig tovább őrzi százszázalékos bajnoki teljesítményét.  "Nagyon boldog vagyok. Szeretném megköszönni a szurkolóknak, a stábnak és a csapattársaimnak,…..
steven.h 2025.09.15 13:23:43
@babo0410: @NewJuve1986: @venember83: Igazából Tudor nyilatkozata már választ ad arra, hogy nem ez volt a meccsterv, csak nem működött a letámadás és rendre túl gyorsan hátrahúzódott a csapat. Remélhetőleg ezen még dolgoznak és akkor nem lesz ebből gond.

Őszintén szólva Vlahovic-csal alapból szerintem nehéz ezt játszani, David és Openda ebben is erősebb lenne.
steven.h 2025.09.15 14:38:44
@babo0410: Baszki, ő maga nyilatkozta:
"Az elképzelés egy gyémánt alakú középpálya volt, Kenan Yıldızzel Dušan Vlahović mögött, de nem a megfelelő időben fejtettünk ki nyomást, nem úgy csináltuk, ahogy kellett volna. Túl gyorsan húzódtunk túl mélyre."
A Juventus, az Inter és a Fiorentina korábbi szélsője, Juan Cuadrado nemrégiben a La Gazzetta dello Sport számára nyilatkozott, amelyben elmondta, hogy a Juventushoz kerülését akadályozta Antonio Conte, mivel az akkor a Chelsea-t irányító mester nem ápolt jó kapcsolatot az Öreg Hölggyel. „Antonio…..
steven.h 2025.09.12 14:41:49
@venember83: azért az inter ellen még egyszer eltalálta úgy ahogy kellett :D 3 pontos is ért.
Miután a mercato jelentős részében a Juventus és a PSG szinte folyamatosan tárgyalt Randal Kolo Muani kapcsán, végül kisebb meglepetésre a német bajnokságból érkezik erősítés a támadósorba Loïs Openda révén, akivel kapcsolatban Damien Comolli látszólag egyetlen nap alatt megegyezésre jutott a…..
Juventus FC blog Mercato 2018.09.29 19:48:50
08.12. HIVATALOS: Filip Kostić 2026-ig tartó szerződést írt alá a klubbal, átigazolási díja 12+3 millió euró 08.10. HIVATALOS: Nicolò Fagioli 2026-ig hosszabbított a klubbal. 07.20. HIVATALOS: 41+8 millió euró fejében Glieson Bremer csatlakozott a Juventushoz, 2027-ig kötelezte el…..
steven.h 2025.08.11 16:44:35
@west30: Lehet hogy ez kialakult, de azt gondolnám hogy annak nem abban kellene megnyilvánulnia, hogy egy alapjában véve 35 milliót érő játékost még 25-ért se visznek el úgy hogy 25 évesen még akár fejlődhet is. Vagy hogy egy Savonáért 20 milliós árak röpködnek.
steven.h 2025.09.01 14:55:35
@Rocky80: én is sajnálom őt, az árcédula meg egy akkoriban fejetlen PSG miatt tart itt, viszont azzal nagyon egyet tudok most érteni Comollival, hogy akkor előrántotta Opendát és nem állt le a PSG-vel, mert úgy tűnik minket le akartak húzni. Komolyan nem értem egyébként hogy pont egy PL klubbot miért nem akarnak lehúzni a franciák, most ha politikailag inkorrekt akarok lenni, akkor valószínű az UEFA alelnök személye lehet a dologban.
A Bajnokok Ligája mai sorsolásán a Juventus megismerte leendő ellenfeleit, s az eseményen részt vett a Juventus igazgatója, Damien Comolli, aki megosztotta gondolatait a sajtó képviselőivel a zebramezes csapat előtt álló mérkőzésekről, s szót ejtett az átigazolási piac fejleményeiről is. „Úgy…..
steven.h 2025.08.29 11:44:59
@Wizzurah: Savona játszott, csak megsérült, meg alapból sérült is volt, ugye a műtétjét halasztotta a szezon végére. A klub VB-n is ő volt aki játszott, bár a védelem közepén szerintem nem volt jó ötlet őt játszatni.

Én nagyon remélem hogy azért van egy irányvonal a megfelelő egyensúly megtartására a keretben. Azzal feltétlen nincs bajom, ha egy fiatalabb játékos, ez esetben Cambiaso cseréje egy idősebb - csak mondjuk, hogy ez Kostic, az már aggályos.
steven.h 2025.08.29 17:41:55
@Gabi 69.: Lehet hogy félreérthető voltam, nem adtam volna el. Tökéletes jobb oldali belső védő lenne 3 védős rendszerben, de jobb oldali wingbacknek vagy hátvédnek szerintem lassú egyébként, de lehet hogy 4 védős rendszerben is jó lehetne középen, magas, jó felépítése van. Huijsen féle mellényúlás nem lesz az értékesítése, de szerintem ez is fog fájni.
A Juventus ma este hivatalosan is bejelentette, hogy Arthur kölcsönben a Grêmio együttesénél folytatja pályafutását, így a középpályás a következő szezont sem a zebracsíkos mezben tölti majd. "Arthur kölcsönben csatlakozik a Grêmio együtteséhez. A középpályás új kalandba kezd hazájában,…..
steven.h 2025.08.28 09:22:13
@FJuve: Szerintem azért nem jó a példád mert, ha már mindenáron pékes példával akarsz jönni, akkor ott a Juve nem a vevő, hanem a pékség tulajdonosa. A vevő a kenyeret meg fogja kapni, csak más fogja elkészíteni, neked meg van egy lehet tehetséges péked aki mondjuk jó a mindenmentes kenyér sütésében, de neked ez nincs profilban, az hogy akkor miért vitted oda ezt a péket azt vegyük ki a képletből, a többi pék végzi a dolgát, megtehetnéd hogy kirúgod azt aki nem illik oda, közös megegyezés ott se lenne, de akkor meg fizethetsz neki egy rakat pénzt, ezért hogy a költséged csökkentsd bérmunkára adod olyan helyre ahol szükség van rá, csak mondjuk az olyan hely ami nem engedhet meg magának olyan bért.
Mondhatná hogy nem megy át mert ott dolgozni is kell, de erről szó sincs.

Azt nem lehet elvenni Arthurtól hogy a spanyol fociban azért meg tud élni azzal a két képességével ami van neki - nyomástűrés, rövid passzok - az hogy egy Girona szinten az meg a Juventus vezetőség hibája hogy 75 milliós játékost cisnáltak belőle, meg hogy minden pénzt oda kellett neki ígérni, hogy eljöjjön Barcelonából és meglegyen a tőkenyereség.

Azért emlékezzünk vissza, ő nem akart eljönni a Barcától.
steven.h 2025.08.28 10:42:35
@FJuve: az a baj, hogy nem látjuk edzésen hogy hogy teljesített, vagy hogy akarás volt-e és csak szimplán nyögés lett a vége.A kölcsön csapataiban nem lógott ki.

Félreértés ne essék, én nem akarom védeni, én meg se vettem volna, de valahogy nem tudom az Amauri polcra tenni.
steven.h 2025.08.28 11:33:51
@FJuve: Azért minimális inflációt tegyünk bele, hogy az mai értéken mennyi is lenne :D talán a legjobban fizetett játékos volt akkoriban nálunk. :D
A Parma elleni győzelem után a DAZN mikrofonja elé állt a meccs két főszereplője, elsőként a Juventus talán legnagyobb nyári igazolása, Jonathan David, akit arról kérdeztek, milyen érzései vannak új klubjánál. „Ez minden, amire vágytam. Profi döntést hoztam. A szurkolók fantasztikus hangulatot…..
steven.h 2025.08.26 15:53:41
@Rocky80: Kivételesen egyetértek baboval ami nagy szó, minden Juventusnak a történelemben volt egy Locatellije és voltak nagy eredmények - Conte, Tacchinardi, Marchisio, mind volt csapatkapitány is és mindegyik ugyanazokat a kritikákat kapta mint Locatelli - szürke, lassú, nem lehetne kezdő stb, stb.
steven.h 2025.08.27 08:22:30
@Rocky80: Nincs objektív összehasonlítási alapod mert Conte és Tacchinardi még olyan időkben játszott ahol örültünk ha a meccset tudtuk nézni (mondjuk az az idő tavaly is megvolt....), illetve ha a csapat eredményes akkor kevésbé fogod a szürkébb játékosokat is elővenni, vagy alapesetben jobbnak látod őket, mint valójában. Ahogy előttem is írták Locatellit vitte volna Arteta az Arsenalhoz, de ő inkább idejött mert Juve szíve van és ezt becsülni kell. Alapesetben meg azt gondolom hogy pl Tacchinardi kb ugyanaz a profil és szint mint Locatelli, Locatelli lehet pontosabban passzol, míg Alessio jobban lőtt távolról, de sebességben meg küzdésben ugyanaz, és teszem hozzá Tacchinardiért sem álltak sorba sztárklubok, mégis fontos eleme volt az akkori Juvénak.

Ezen kívül szerintem az idő is sokat szépít a dolgokon, de én emlékszem pl arra is hogy Marchisio minden esetben elő lett véve, Conte alatt is, főleg mikor már volt Pogba, de igazából mikor jött Asamoah akkor is, hogy miért erőlteti a bal oldalon őt Conte mikor Marchisio soha semmit nem csinál és fék a csapatban, utána Allegri első évében is ezek a lemezek mentek és talán a második évtől mikor a nagy feltámadás volt az után hogy visszatért akkor kapta meg a megbecsülést, amit már előtte is érdemelt volna. Utána már mindenki érte sírt, hogy miért nem játszik, meg hogy Allegri leépítette őt stb stb, pedig ő aztán tényleg nem tudott visszajönni a keresztszalag sérüléséből sajnos.

Az meg hogy Locatelli nem válogatott az nem hinném hogy az ő hibája, vagy akár a tavalyi teljesítményéi, mivel az egyik legjobb volt a Serie A-ban, hanem a válogatott edzők dilettáns döntéseinek hála.

(egyébként a hétvégén is 8.2 értékelést kapott, míg Koop 6.8-at, de mindenki csak azt hajtja hogy akkor lettünk jobbak mikor bejött Koop, hát nem, attól lettünk jobbak hogy bejött Joao Mario mert Kalulu nettó emberhátrány volt wingback-ben)
steven.h 2025.08.27 09:56:05
@bianconeri81: Hát őt inkább nem mertem hozni példának, de igen.
Ma megszületett a döntés a Juventus védőjátékosa, Andrea Cambiaso ügyében, aki vasárnap a Parma ellen győztes mérkőzésen, a zebramezesek 1:0-ás vezetésénél kapott piros lapot a játékvezetőtől. Cambiaso a Parma védője, Mathias Fjørtoft Løvik ellen elkövetett, teljesen felesleges könyöklésért kapott…..
steven.h 2025.08.27 08:24:41
@Direct_01: Én Hernandezt nem bánom mert öltöző romboló játékos, De Cuypert már annál inkább, de ő csak akkor merült fel mikor úgy volt távozik Cambiaso.

Tekintve hogy mennyire nincs pénzünk, pl most is a hírek, hogy Savonat is be kell azért áldozni hogy valakit tudjunk a jobb oldalra még hozni, meg hogy minden vételünkhöz minimum egy eladás kell, szerintem nem kell csodálkozni, hogy a fenti nevek egyikére sem repült rá a Juve.
A Parma elleni kétgólos győzelem után a DAZN számára nyilatkozott Gleison Bremer, aki hosszú kihagyás után tért vissza tétmeccsen, s kulcsfontosságú belépővel akadályozta meg a vendégcsapat gólszerzését. „A blokkolt lövés? A megfelelő időben voltam a megfelelő helyen. Segítettem a csapatnak, jó…..
steven.h 2025.08.26 16:50:45
@MdewC: Kostic lőtt már győztes gólt az internek, ha jól emlékszem :D (nagy pénzt azért ne tegyetek rá :D )
A Juventus holnap este a Parma elleni hazai mérkőzéssel kezdi meg szereplését az új bajnoki szezonban, s a szombati sajtótájékoztatón a csapat mestere, Igor Tudor beszélt a várakozásokról. "Az érzelmeink nagyszerűek, jól akarunk kezdeni, a csapat motivált. A hangulat pozitív, s a lehető legjobb…..
steven.h 2025.08.25 13:40:43
@Ethan Hunt: Szerintem is oda fognak érni a 4-be, 1 meccsből felesleges hosszútávú következtetéseket levonni - nálunk is, tavaly is nagyon jól nézett ki a nyitány, aztán látjuk mi lett belőle - ne legyen idén így.