Adatok
steven.h
0 bejegyzést írt és 4428 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

A Juventus tegnap menesztette a csapaz vezetőedzőjét, Thiago Mottát, s helyére Igor Tudort nevezte ki, azonban a Tuttosport értesülései szerint ezzel nem értek véget az átalakítások a klubnál, s John Elkann kész arra, hogy megszabaduljon Cristiano Giuntolitól, valamint a szakember stábjától.
A…..
steven.h
2025.03.25 17:00:20
@Shyr Kahn: Az öltözőt valószínűleg ugyanígy elvesztette volna Bremer sérülése ide vagy oda, a védelmünk teljesen rendben volt decemberig, mégis már akkor jöttek a hangok, hogy klikkesedés van, Bremerből meg nem nézem ki, hogy ő egy igaz hangember aki visszaterel majd mindenkit és szembemegy Daniloval vagy Gattival vagy bárkivel.
Felesleges ezen rugózni, meglátjuk Motta mire viszi ezek után, lehet a Bolognánál olyan játékosai voltak, akikkel nem kellett ennyit beszélni hogy értsék mit akar, vagy nem igényelték azt hogy nagyobb pedagógus legyen (lehet bármit mondani Allegrire, de ő azért erre nagyon figyelt - Fagioli nyilatkozat pl), itt meg kellett volna és nem ment.
Azért arra is emlékezzünk hogy Allegrit mikor elküldték még azok a játékosok is szóltak róla pár jó szót, akikről tudtuk hogy nem jönnek ki vele (Chiesa, Vlahovic). Mottától MBangula köszönt el egyedül, ezt kivetíteni arra, hogy Bremer hiányzása okozta a vesztét....erős nekem.
"Ugyan több játékos sem volt jelen Motta legutolsó edzésén a válogatott szünet miatt. De akik nem utaztak el "szürreálisnak" nevezték Motta utolsó foglalkozását.
Állítólag a mester csöndben állt az oldalvonal mellett és csak néha szólalt meg. A játékosok szerint nem változtatott semmin a rossz eredményeket követően és ugyanúgy viselkedett, mint amikor ment a csapatnak."
Tökéletesen megmutatja ,hogy nem jó pedagógus Motta és nincs b terv. Ami Bolognánál nem okozott ekkora gondot, mert most hogy 4.-ek vagy 8-ak lesznek kb mindegy.

2025.03.25 20:22:01
@Ethan Hunt: @OnodiJ: én igazából azt kérdezném meg, hogy aki ennyire el akarja küldeni, az kit hozna a helyére? Mert én nem nagyon látok senkit jobbnak jelenleg nála aki elérhető lenne, Milannal is Paraticiben gondolkodnak ha jól tudom, ennyire nincs választék.
Most hozzuk ide Sartorit? Ő mivel tett le többet, vagy mivel jobb mint Giuntoli? Épp most bukott meg egy Bolognából érkezett edző, most hozzuk ide Bolognából a sportigazgatót?
Én Giuntolit csak akkor küldeném el, ha a személyisége miatt nem lehet vele együtt dolgozni, más esetben nem. Sz@rul nyúlt most bele az edzőbe, van ilyen, de csak ő vitte Nápolyba Spallettit, Sarrit... 15/16-ban vette át a Napolit, rögtön egy második hely, ami lehetett volna akár bajnoki cím is, ha nincs az a lehengerlő tavasza a Juvénak, minden évben 80 pont környékén teljesítettek (rengeteg ezüst éremmel), volt hogy 90 ponttal lettek 2.-ak.
Utána amúgy megint félrenyúlt Sarri után az edzővel, de aztán jött Spalletti és 90 ponttal bajnok.
Szerintem adni kell neki időt.

A Juventus a szezon lezárulta előtt menesztette vezetőedzői tisztségéből Thiago Mottát, s a klub ma hivatalos honlapján tolmácsolta a távozó szakember búcsújának szavait.
"Minden akadályhoz elszántsággal és azzal a vággyal közelítettem, hogy minden egyes nap tovább fejlődjek.
Hálás vagyok a klub…..

A mai napon megérkezett a hivatalos bejelentés is, Thiago Mottát a vezetőség felmentette szolgálatai alól, az új edző pedig Igor Tudor.
„A Juventus FC bejelenti, hogy a klub felmentette Thiago Mottát a felnőtt férfi csapat edzői posztjáról.
A klub szeretné megköszönni Thiago Mottának és minden…..
steven.h
2025.03.24 09:21:53
@venember83: Én várok javulást Kooptól - nyilván nem csak tőle, mert csapatszinten amit az utóbbi időben mutattunk az botrány volt. Engem meglepett, hogy ezt meghúztuk, bár ha tényleg elvesztette teljesen az öltözőt, akkor nem ér annyit a dolog, hogy maradjon és év végén kiértékeljék és pénz nélkül leléptessék.
Tudortól azt várom, hogy a spiritot visszahozza, és hogy a játékosok a helyükre kerüljenek. Ez a keret nem neki lett kialakítva, de heti 1 meccses terhelés mellett nyugodtan hozzányúlhat az általa preferált 3-4-2-1-hez, amivel Koop gyakorlatilag visszakerül az Atalantában játszott szerepéhez, Yildiz végre nem szorul ki a szélre, Cambiaso játszhat wingbacket, ami jobban áll neki, és Weah is feljebb léphet. Szerintem Gonzalez is el tudja játszani a csatár mögötti szerepkört, nagy kérdés Conceicao, de talán neki se lenne teljesen posztidegen.
A Veiga,Kalulu,Gatti hármasnak meg meg kell tudnia oldani hátul, bár tény hogy a legvékonyabbak ott vagyunk.

2025.03.24 13:04:48
@venember83: @bulldeo: szerintem felesleges lenne a játékát kockáztatni, műtsék meg és csinálja végig rendesen a felkészülést. Ráadásul szerintem látszódik rajta hogy hátráltatja a sérülés.

A La Gazzetta dello Sport szerint kedden Maurizio Scanavino jelenlétében összecsapásra került sor kettejük Cristiano Giuntoli és Thiago Motta között, amelyben a vezetők magyarázatot kértek a jelenleg családjával Portugáliában nyaraló edzőtől.
A keddi ebéd közben az edző, Cristiano Giuntoli és…..
steven.h
2025.03.24 10:12:00
@Wizzurah: Lippi? Gasperini? :D
nyilván ezek gyenge ellenpéldák, Marottát a juve zavarta gyakorlatilag el, már csak dacból is bizonyítani akart, 2006-ban meg nem volt nehéz sikerre vinni az intert, ha a Juventusban olyan játékosok játszottak mint Ibrahimovic, Viera akiket apróért el lehetett vinni.
Mondjuk nem tudom rájuk is gondoltál-e, így leírva őket nem is nevezem Juventus kötődésűeknek.

Juventus FC blog
Jugović: "A Juventusnál az ember a győzelmekért és a trófeákért játszik"
2025.03.20 20:56:32

Az egyre mélyülő hullámvölgybe kerülő Juventus kapcsán megszólalt a klub egykori játékosa, Vladimir Jugović, aki talán legfontosabb mozdulataként értékesítette az utolsó és egyben győzelmet jelentő büntetőt az Ajax elleni 1996-os BL-döntőben.
"Az elvárások a Juventusszal kapcsolatban mindig is…..
steven.h
2025.03.21 11:03:40
@Ghun83: Csak Klopp nem vesztette el az öltözőt, nem veszett össze olyan játékosokkal akikre építeni lehetett és függetlenül attól, hogy az eredmények nem jöttek rögtön lehetett látni hogy mit akar a csapat és folyamatosan fejlődött, meg mellette Klopp is finomított az elképzelésein a csapathoz.
Na most ami a Juvénál megy az egy indetitását elvesztő, öltözővel háborúban álló edzővel felálló csapat, ami nem tart semerre.
Nem az a baj Mottával, hogy nem Scudettoért megyünk vagy BL döntőért, hanem hogy nem halad semerre a projekt.

A Juventus elmúlt két meccsen mutatott teljesítménye nyomán sokak számára meglepő, hogy Thiago Mottát még nem menesztette a vezetőség, ám Giovanni Albanese egyszerű válasszal szolgált erre a kérdésre, az újságíró szerint John Elkann azért nem rúgta még ki Thiago Mottát, mert mindenki jövőjét…..
steven.h
2025.03.19 13:04:40
@xXPeiperXx: Chiesát szerintem elég gyorsan elvesztettük rögtön az első évében, de lehet hogy rosszul emlékszem, Kulusevski meg nem tudott konstans teljesítményt lerakni Pirlonál sem, sőt ő még szebb gólpasszt adott az ellenfélnek néha mint Vlahovic.
A védelem erős volt, de nem volt olyan játékos aki előre tudott volna játszani onnan (most itt van Veiga is meg Kalulu is, illetve Cambiaso, akit épp kiutálnak vezetőink - majd úgy járunk mint Huijsennel meg Fagiolival), középpályán Locatelli volt akit visszahúzott egészen a védővonalig hogy valaki megjátsza a labdákat, Rabiot aki futni sokat futott, de bújkált a labdák elől, erre tökéletes példa volt, mikor párszor 3-4-3-at felrakott Allegri és mintha Rabiot ott se lett volna a pályán, így nehéz kombinációs játékot játszani, mondjuk olyat mint az első regnálása alatt, ahol ennyire sose adta át a labdabirtkolást a csapat, maximum ha az volt célravezető.
Beállt egy kontrajátékra és átmenetekre, de egyszerűen nem működött onnantól hogy Chiesa kiesett. Addig nem voltak akkora gondjaink az első évben, amíg ő egészséges volt.

2025.03.19 13:33:57
@xXPeiperXx: Én sem mondtam hogy hozzuk vissza (amúgy szerintem vissza se jönne, hacsak nem Agnelli mégis visszatérne és visszahívná), csak az hogy még mindig rá mutogatnak páran, nem rád gondolok, és hogy bezzeg ő mennyire szar volt, meg hogy mekkora kárt okozott ő a csapatnak az szerintem nem fair és nem is igaz.
Lehetett bármilyen fos a játék, hozta a kötelező BL indulást és a pénzt belőle, Motta még ezt sem tudja hozni, egy lényegesen jobb kerettel és akkor Allegrire mutogatnak.
Majd amikor nem jön össze a BL indulás és Yildizen ott lesz az eladó cédula, vagy Cambiason vagy bárkin akire építeni kellene, mert valami kötődése van a klubhoz és nézhetünk egy identitás nélküli zsoldos hadsereget és imádkozni kell a kupaindulásokért mint anno az internek vagy a milannak, akkor nem tudom ki fogja azt mondani hogy na ez megérte.

2025.03.19 15:17:15
@ggbuffon: én nem tudom eldönteni, én nem adnám el első érzésre, lehet hogy csak PR ez a nagy Del Piero imádat, lehet ő is átúszna bármit ha a Barca hívná, de lehet hogy nem és ez ügynöktől független (lásd Nedved)
Az hogy mennyire nagyobb a füstje mint a lángja, azt egyáltalán nem tudjuk, mert nem elég hogy nem a posztján játszik és össze vissza van pakolgatva, úgy hogy aki meg az ő posztján játszik semmit nem mutat, mégis erőltetve van.

Nicolò Fagioli nemrégiben a Corriere dello Sport számára nyilatkozott, s természetesen részletezte távozásának okait is.
„Sírtam a Juventus miatt. A végén, amikor úgy döntöttem, hogy távozom, megkönnyebbülve éreztem magam. Thiago Motta számára láthatatlan voltam, és végül decemberben úgy…..
steven.h
2025.03.19 13:16:28
@Rikoo: és Danilo nyilatkozata még ide fel se került anno talán mikor megnyerték a szuperkupát nyilatkozott, ahol képzeletbeli projektnek nevezte a jelenlegi Juventust?
Juventus FC blog
Tacchinardi: „Giuntoli feladata eldönteni, érdemes-e Mottát marasztalni”
2025.03.19 05:18:27

Alessio Tacchinardi, a Juventus korábbi középpályása, jelenleg szakértőként dolgozik, és a TuttoJuve.com munkatársával osztotta meg gondolatait.
„Nekem úgy tűnik, hogy ez a csapat nem szeret visszafutni és védekezni, és komoly ütéseket képes elszenvedni. Amikor a játékosok veszítenek kicsit az…..
steven.h
2025.03.19 11:32:51
@Kives: Én nem gondolnám hogy Del Piero ennyire napi munkára vágyna, ha egyáltalán vágyik bármi ilyesmire. Ő azért elég jól el van a jelenlegi szerepeiben, engem már az meglepett, hogy indulna az FIGC elnöki pozicióért - végül nem is indult.
Tudor egyébként más tészta, ő csak a Juvéért volt hajlandó bevállalni a másodedzősködést, mivel ő akkoriban már vezetőedző volt több csapatnál is, mielőtt leült másodedzőnek Pirlo mellé

2025.03.19 13:14:03
@Leram7: szerintem nem feltétlen a sok döntetlen miatt kellett volna felállítani, Conte is pontosan ugyanígy kezdett a Juve padján. Azért kellett volna kiértékelni a helyzetét, mert már akkor is jöttek ezek a hírek amik most teljesen felerősödtek és úgy látszódik igazak, és ezt Giuntolinak pontosan kellett volna látnia - Danilo, Fagioli, Gatti, Cambiaso, Vlahovic, most ehhez már hozzájön Yildiz, Thuram, Perin és még ki tudja kik.
Lehet bízni egy projektben, de itt olyan játékosokról van szó (Vlahovicot kivéve) akikkel soha semmi gond nem volt korábban, még akkor sem mikor 90 percig labdát kergettek egy meccsen.

A La Gazzetta dello Sport és más neves olasz médiumok szerint Cristiano Giuntoli és Maurizio Scanavino vezérigazgató ma délben hosszú megbeszélésre ült le Thiago Mottával, és megerősítették, hogy az edzőt nem fenyegeti a kirúgás veszélye. Ennek ellenére az igazgatók ragaszkodtak ahhoz, hogy gyors…..
steven.h
2025.03.18 17:14:30
@alexGicamo: Hát fogalmam sincs, hogy ezt lehet-e. Gatti állítólag már az eladását kérte, ha Motta marad.
Felkészül Cambiaso, Thuram, Yildiz, Perin? Vagy akár még Locatelli, Pinsoglio stb? Csak hogy a teljes Juventus kötődést kiírtsuk, mert lassan tényleg úgy tűnik ez történik.

2025.03.19 10:39:28
@venember83: Gondolkodtam rajta, hogy előfizetek, de általában mindig inkább kivárom a két hetet mire felkerül a teljes ingyen. Csak hát van hogy kissé így okafogyottá válik a téma, de igazából arra is jó, hogy megtudja az ember hogy mennyire találnak bele a dolgokba :D

A Fiorentina elleni vereség után először Cristiano Giuntoli állt a mikrofonok elé, majd következett Thiago Motta, akit rögtön a felmondásról kérdeztek.
„Túl könnyű lenne, és én nem szeretem a könnyű dolgokat.” - mondta a Juventus edzője a DAZN számára.
„Győznünk kell, meg kell találnunk a módját,…..
steven.h
2025.03.17 10:04:00
@Gabi 69.: annak sok értelme az ősszel se volt, mivel elvileg már ott a sok döntetlen és nem fejlődő játék miatt volt egy ilyen találkozó akkor még Giuntoli és Danilo közt, aminek az volt a vége, hogy Danilo el volt zavarva, pedig csak a játékosokat képviselte.
Egyébként értem hogy Gatti amúgy lehet tényleg csapágyasra van hajtva, bár most már pont átléptünk a heti 1 meccsre, de mégiscsak úgy tűnik, hogy már jóval korábbról jönnek ezek az edző és játékosok közti ellentétek, mert első adandó alkalommal padra került Gatti, aki a legjobb formában van jelenleg és ugyanez történt ősszel is, mikor jöttek a hírek hirtelen Kalulu-Bremer páros lett középen, úgy hogy addig alig kapott gólt a védelem. Gatti csak a sérülések miatt került vissza, ez kb biztos.

A Juventus történelmi vereséget szenvedett, hiszen utoljára otthon 4-0-ra 1967-ben kapott ki, a mester a mérkőzést követően pedig részben a fiatal kerettel indokolta az összezuhanást, ám nem mindenki ért ezzel egyet, a DAZN műsorában Ciro Ferrara teljes tévútnak nevezte a játékosok életkorával való…..
steven.h
2025.03.12 18:40:46
@Shyr Kahn: érdekes hogy a búcsúzott szót használod, én inkább az "elárulta a csapatot a szurkolókat a vezetőséget és lelépett a felkészülés kellős közepén, mert szerinte 10 eurós volt a keret amivel nem lehet vele sikereket elérni"
fun fact: az a keret bl döntőt játszott rögtön utána, ha valaki nem emlékezne és az erősítések amiket követelt azok miatta sem tudtak megvalósulni, tekintve hogy kizúgott a BL csoportkörből és az EL-ben sem sikerült döntőzni sem, ezzel jelentős összegektől elesve, amik akkoriban még nagyon kellettek volna.

2025.03.12 20:32:48
@Shyr Kahn: "Na meg az, hogy Conte 14 evet toltott el a Juventusban jatekoskent, a legsikeresebb idoszakunkban, amibol meg mindig epitkezik a sikereit kovacsolva." - ezért meg is kapta a jól megérdemelt csillagját, amit senki sem vitathat el tőle, de ahogy Nedvednél is külön kell választani a játékost és az alelnököt, úgy Conténál is külön kell a játékost meg az edzőt.
Mindezt azért, mert Conte edzőként legalább annyit köszönhet a Juventusnak, mint a Juventus Conténak. Egy kezdő edző volt aki igazából a Barival tudott igazán felmutatni eredményt, mindenki szidta is Marottát hogy miért őt hozta ide.... (még annyit se tudott felmutatni mint most Motta)
"a bajnoksagban es 102 pontot produkalt. Majd egy ujabb Scudetto-t. Nem-e volt alapja igenyeket szabni ezek utan? Sztem volt." - lehetett volna, csak mondjuk pont a 3 évben az egyik legerősebb Juventust rakta össze neki Marotta a lehetőségekhez képest, ehhez képest ott sikerült a legnagyobbat buknia - függetlenül a Scudettotól. Dupláznia sem sikerült soha, pedig a 2. és 3. évben már elindult a lejtmenetben az inter és a milan is. Emiatt jelentős bevételektől is elesett a klub és pont amiatt, hogy szerintem pont ugyanannyit köszönhet ő is a Juvenak, azért az szerintem nem nagy elvárás, hogy ne hagyja cserben első alkalommal, hogy valami nem úgy van ahogy ő akarja a csapatot a felkészülés közepén.
"lelepes mag nem volt szep, de Deschamps-e sem anno" - Deschamps lelépését meg lehetett érteni, tekintve hogy az akkori vezetés szakmaisága bőven hagyott kivetni valót egyetlen dolog ami miatt nem lett rögtön lebőgés nekik, hogy belenyúltak Ranieribe (a saját stadionért persze köszönet nekik)
"de tudott O valaha egy olyan melyen levo csapatbol epiteni, mint amit Conte kapott 2011-ben? " - nem kellett neki soha, úgyhogy nem tudjuk (prime Allegrire értve). Szerintem a 2015-s feltámadás, ahol a csapat gerincében jelentős változás volt (kp csere, csatársor csere) elég jól összerakta és mindig ott voltunk a 3 frontos küzdelemben.

2025.03.13 17:43:17
@gomorra21: Gyakorlatilag pont ez történik egyébként. Marotta egy kiváló szakember és nem is értem, amikor azt feszegetik mások hogy az internél is Contéhoz nyúlt, pont az mutatja hogy mekkora koponya. Pontosan tudta Conte mire képes és hogy fel tudja építeni a csapatot. És egyébként első évében majdnem megtörtént ugyanaz mint a Juventusos első évében, hogy a listavezető elszórakozza a bajnoki címet, csak aztán végül a Sarri féle Juventus előnye elég volt.
Conte után pedig újra tökéletesen kiválasztotta, hogy ki tudja még eggyel fentebb emelni azt a csapatot anélkül, hogy pénzügyileg az egyensúly kibillenne. Tökéletesen választotta ki Inzaghit, mint ahogy nálunk Allegrit így utólag értékelve.
Lehet hogy egy baromi nagy mázlista és mindig belenyúlt és elég sz@r nézni hogy most az inter élén is hozza ugyanazt és ha őszinte akarok lenni , megértem hogy mosolyog meg örül egy Juventus elleni siker esetén, mert vele szépen elbántak itt a klubnál. Conte inkább a klubbal bánt el a távozásával még szerencse, hogy az akkori kompetens vezetésnek voltak tervei.

A Tuttosport legutóbbi értesülései szerint Andrea Agnelli a Red Bull támogatásával akarja megszerezni a Juventust, megszabadulva unokatestvérétől, John Elkanntól és az Exortól. Enrico Testa, a La Stampa munkatársa azt állítja, hogy a Juventus korábbi elnöke személyesen szeretné átvenni a klubot, egy…..
steven.h
2025.03.12 20:03:30
@Attilio79: azért tegyük már tisztába légyszi, hogy miről is szólt a plusvalenza, mert így értelmetlen az egész eszmecsere. Az hogy egy játékost egy klub megvesz 6 millióért az ennyi és kész, senki nem fogja vizsgálgatni, mint ahogy a transzferek legtöbbjét nem is ellenőrzik ilyen szemmel. Az egy totál más tranzakció, hogy van 2 játékos, aki klubot cserél és mindegy hogy mennyit érnek mindkettőt beértékelik ugyanarra az irreális összegre, vagy hasonlóra és a tranzakció valódi értéke minimális, cserébe a tőkenyereség az baromi magas és nem valós. Ha Vlahovicért most bejönne egy 100 milliós ajánlat, senkit nem érdekelne hogy 30 milliót ér, cserébe ha egy 150 milliós ajánlat jönne úgy hogy valami középszer játékos mellette meg a Juvéba igazolna 50 milliórt, azt már vizsgálnák, mert ott tőkenyereséget ér el a klub azzal, hogy Vlahovic azonnal 50 millióval többért kelt el, miközben az 50 millióért jött játékos egy 5 éves szerződéssel csak 10 millióval terhelné a klubot évente.....
@Rikoo: azt gondolom ezt már felesleges kinyitni, itt mindent Conténak lehetett köszönni csak és kizárólag, nem azoknak a szakembereknek akik bizalmat adtak neki, legjobb tudásuk meg pénzügyi keretek mellett igazoltak neki stb stb.

2025.03.12 20:49:31
@Attilio79: Igen, de ha egy játékost megvesznek 6 millióért és az pénzben realizálódik akkor az egy valós ügylet, míg amiről beszélünk nem valós ügylet, hanem kozmetikázása a számoknak nem valós teljesítményből.
Coviddal kezdődött, ami után nehéz helyzetbe került rengeteg klub és nem lehetett látni a végét, egy fél évet jegybevétel meg minden nélkül maradtak a csapatok, Arthur-Pjanic csere 2020 nyarán történt ami transzfer már valószínűleg egy COVID hozadék volt mert kozmetikázni kellett (Ronaldo bére, akkor előtte nyáron jött nagy pénzért fizetését de Ligt, meg fizettünk 3 edzőt) (változatlanul elítéelem és Paratici egy kókler volt, mai napig nem értem hogy tudta így megvezetni Nedvedet meg Agnellit).
Agnelli a Superligával és a lemondásával 2021 áprilisában állt elő, érdekes módon addig senkit nem érdekelt a Pjanic-Arthur csere és egészen 2021 novemberéig sem érdekelt senkit az ügylet, csak a Superliga szerződés és a 3 alapító csak nem hagyta annyiban a dolgot ezért jött az ellehetetlenítés.
Átgondolatlan volt, ahogy előjöttek a Superligával, de kétlem hogy ez Agnelli egyedüli döntése volt, abben ugyanúgy benne volt Perez is, meg a Barcelona elnök is, hogy akkor és ott jöttek elő (másik két klub is megsínylette a COVIDot), de érdekes módon a másik két csapatnál semmilyen vizsgálat nem indult (pedig a Barcánál ott volt a Pjanic ügylet....)
Az hogy mikor került fel az asztalra a Superliga ilyen szempontból irreleváns, ha nincs a COVID biztosan nem így jöttek volna elő vele.

2025.03.13 08:47:00
@Attilio79: másfél év telt el a csereügylet és a vizsgálat közt, mikor a mezei szurkolók már a bejelentéskor látták, hogy mire ment ki itt a játék, de szerintem felesleges már ezt tovább göngyölíteni. Azt gondolom ha nincs a COVID akkor nem kerül akkora sz@rba a csapat, hogy ezt meg kelljen lépni, de változatlanul tartom hogy ehhez két fél kell, akkor mindkettő kapjon megfelelő büntetést.
A Szuperliga esetében meg persze, hogy ki akarták vinni Amerikába meg persze hogy ki akarták hagyni az UEFA-t. Ennek elég egyszerű akkor is megindokolt oka volt - az UEFA a pénzek nagy részét lenyúlja máig a csapatoktól és nem osztja vissza, de ugyanez a FIFA is. Érdekes módon a PL-lel senkinek semmi gondja nincs, pedig pénzügyileg pontosan úgy működik mint ahogy a Superliga működött volna, hogy a közvetítési és minden egyéb pénzt a csapatok közt osztják szét, ami a ligánál marad az minimális.
Nem hiába lett a legerősebb bajnokság és nem hiába kap több pénzt a ligától vissza egy Ipswich, mint egy Inter a Serie A-tól.

A Juventus ötmeccses győzelmi sorozat után fogadta az Atalanta csapatát, amely az elmúlt időszakban kevésbé meggyőző teljesítményt nyújtott, míg a Juventus kapcsán egyes lapok már a scudettót illető esélyekről írtak.
A sokáig gólt nélkülöző meccset egy büntető nyomán törte meg a vendégcsapat, Mateo…..
steven.h
2025.03.10 08:53:14
@Alex8610: Az Allianzban a Serie A-ban de még a kupában sem kapott soha 4 gólt a Juve (BL-t nem néztem), amikor kapott is 4-et az mind idegenben volt és voltak köztük szégyenteljesek, de ez szerintem most TOP1, mondom ezt úgy hogy nekem nincs bajom Mottával, de egyszerűen ez a Juventus padjához kevés.
1:0-val fordultunk egy kétes szitu után, és 45 perc alatt nem jött meg a megoldás arra, hogy mit kezdjünk az Atalanta emberfogásával - bár nagy meglepetés nem is érhette volna, mert az Atalanta rendre így védekezik, az volt a különbség, hogy most feladta a labdabirtoklást a gyors átmenetért... Szétfociztak minket, de a posztra cserélésen kívül semmi. Lehet szidni Allegri, Pirlot, Sarrit, de ők legalább próbálkoztak, még ha nem is sikerült - felállást, taktikát, meccsen belüli átszervezést.

2025.03.12 12:03:37
@FJuve: Storari, te jó isten mekkora forma volt. Ez már az az év ahol Buffon, Storari, Manninger hármas állt össze, vagy az egy évvel később lett? Azért az nagyon kemény hármas volt a kapuba.

Ez tényleg egy dühöngő, kiélhetitek magatokat rendesen. Itt nincs OFF-olás, jöhetnek a pletykák, az átigazolások, a vélemények, teljesen vegyesen. Akár a Juventushoz tartozik, akár nem (teljesen).
A trágárság, egymás mocskolása persze itt sem megengedett, ezért ettől tartózkodjatok! Mindent bele!…..
steven.h
2025.02.07 09:33:34
@venember83: Igen, de igazából a helyzet nagyjából hasonló, Palladino és Italiano elképzelései közt is elég nagy különbségek vannak, lehet nem akkorák mint Motta és Allegri közt, de ott már az ősszel el kezdett látszódni a munka. Mint ahogy a Bolognánál is már látszódik Italiano munkája, pedig az is teljesen más mint Motta elképzelései voltak.
Ehhez képest nálunk semmi nem látszódik, azon kívül hogy van egy passzív labdatartásunk meg egyéni villanásokra építő támadásépítésünk ami eddig is volt.

2025.03.11 08:09:15

A Juventus a Hellas Verona csapatát fogadta hétfő este, és a mérkőzést hazai csapatként a Juventus uralta, de a számos lehetőség ellenére az Öreg Hölgy nem tudott előnyre szert tenni, mivel Lorenzo Montipó nagyszerűen védett.
Az első félidőben a Juventus középpályásai több lehetőséget is…..
steven.h
2025.03.04 17:59:48
@Andras74: ezt nem lehet tudni, ezért is írtam, hogy ha ezeket a sémákat, küzdést meg a tegnapi játék egyre felépülő morzsáit láttuk volna ősszel, amiből mondjuk ez lesz és ez alakul még a bajnokság végéig, akkor nem merült volna fel Motta menesztése ugyanezen eredmények mellett sem és valószínűleg a szurkolók is elfogadóbbak lettek volna.
Valaki pont írta, hogy Gasperini se tudta megverni a Veneziát itt már akkor a fejét követelnék, csak azért van különbség, hogy egy 0,31 xG mellett játszol egy Venezia ellen egy 0-0-s döntetlent, vagy a meccset 2,87 xG-vel fejezed be mégis 0-0 az eredmény.
Az volt a gond, hogy a legtöbb 0-0-s döntetlenünk az pont kb ilyen statisztikai mutató mellett született, pedig csak ennyit kellett volna tenni mint tegnap.

2025.03.10 08:39:45
@Andras74: Azt hiszem tegnap megkaptuk a választ...

A Juventus győztes meccse után az egyik gólszerző, Khéphren Thuram állt a mikrofonok elé, illetve megszólalt a gólpasszt adó Andrea Cambiaso is.
„Jó teljesítményt nyújtottunk, eltekintve az első öt perctől, amikor két kapura lövést engedtünk.” - mondta Andrea Cambiaso a Sky Sport Italia…..
steven.h
2025.03.04 17:54:05
@Csak Csucsu: annyi kiegészítéssel, hogy nem volt új edző, 2. évét kezdte Allegri, csak ugye a BL döntős csapat egy elég erős változáson ment keresztül és decemberben még ha jól emlékszem alsóházban volt a csapat a vége meg duplázás lett és egy utolsó pillanatos kiesés a Bayern ellen.
Pedig az micsoda csapat lett februárra.
Pedig az micsoda csapat lett februárra.

A Juventus sportigazgatója, Cristiano Giuntoli tegnap egyértelmű nyilatkozatott tett Thiago Motta mellett, ám az olasz sajtó szerint ez mindössze ideiglenes elköteleződésről szól, s a La Gazzetta dello Sport is kiemelte, hogy a BL-helyről való lemaradás a Juventus számára nagyon kellemetlen lenne…..
steven.h
2025.02.28 14:37:24
@bulldeo: Sajnos egyet kell értenem, Deschamps nagyon ígéretesen indult, és soha nem felejtem el neki hogy visszahozta a csapatot a Serie A-ba simán a pontlevonások ellenére. A távozása igencsak sajnálatos volt, de kb azóta lejtmenetben van és ténylegesen az egyik legnagyobb alibi edző szerintem is és tényleg nem értem mit lehet benne látni. Szörnyű az a francia válogatott, pedig uralniuk kellene a tornákat.
steven.h
2025.02.28 15:00:55
@Rocky80: így jár az aki átugorja a kommentement, megspóroltam volna neked jó néhány karaktert :D
steven.h
2025.02.28 16:26:54
@Pavel1988: @Shyr Kahn: Gyakorlatilag lehet rajta ment el, hogy nem tudott visszajönni az Atalanta, nem ő volt a kijelölt 11-es rúgó, talán ketten is előtte voltak. Ami a szívén az a száján, valószínű nem a legjobban kezelte a helyzetet, de azért láttunk már ilyet mástól is, ettől még nem lesz agyatlan, bár ezt így nem ti írtátok. Ahhoz képest hogy ezek szerint utálják mégis mindenki beállt a sorba és elég sok játékos karrierjét mentette meg az öreg.
Vannak vitái, emiatt nekem is vannak ellenérzéseim vele kapcsolatban, de egy kiváló szakember aki itt rendet vágna.
@Shyr Kahn: ""Egyes jatekosok" aha... na meg a sajtoban talalhato visszafogottsag es jatekosok iranti tisztelet miatt nem irnak konkret neveket persze.... :) vicc" - ne tegyünk úgy mintha ne lettek volna nevek a sajtóban vagy pletyka szinten. Már más cikknél is leírtam a Danilo sztori, ezen kívül lehetett olvasni DL-ről (alig játszott), Fagioli (el is lett adva és a padot koptatta), Vlahovic (bármi áron szabadulnánk tőle, jogosan persze a bére miatt is), Gatti (elvette tőle a Csk karszalagot, azóta se kapta vissza egy meccsre se, és nem is játszana, ha nem lenne ennyi sérült, egyik pillanatról a másikra a padon találta magát, pedig alig kapott gólt a védelem és Kalulu Bremer kettős lett az alap és Savona a jobb oldalon Kalulu helyett)
Conte változatlanul ne jöjjön szerintem, fiatalokkal ő se nagyon tud mit kezdeni, nem is szeret.

A Juventus igazgatótanácsa ma ülésezett, és jóváhagyta a 2024. december 31-i konszolidált féléves pénzügyi jelentést, mely értelmében a klub mintegy 17 millió eurós (egészen pontosan 16,9 millió eurós) nyereséget ért el. Ez 112 millió eurós javulást jelent a tavalyi szezon 95,1 millió eurós…..
steven.h
2025.02.28 12:20:26
@venember83: Hát a legfőbb indok, hogy arra az időszakra kell könyvelni, amikorra jár, függetlenül attól, hogy pénzügyileg teljesült-e. Nyilván a Juve keresztéves szóval nem 12.31 a választott mérlegfordulónapja, így egyébként egyszerűbb a szezon bevételeit lekövetni és nem kell az elhatárolásokkal bajlódni, de mikor kiad egy fél éves eredményt, akkor azokat a pénzeket, amelyek alapvetően erre az időszakra vonatkoznak azt be kell mutatnia. Nyilván volt januárban is még csoportkör meccs, azzal mondjuk én pont nem bajlódnék, hogy korrigáljam meccsarányosan, de részletesen egyébként nem néztem meg.
@FJuve: Pénzügyileg kiváló munkát hoz, szeirntem azt nem lehet elvitatni tőle, sportszakmailag vegyes, emberileg meg jelenleg inkább negatív a megítélése ahogy én látom itt a blogon.

A tegnap nyújtott vállalhatatlan teljesítményt követően erősödik a nyomás a csapatot irányító Thiago Motta vállain, aki a mérkőzést követő nyilatkozatában szégyenteljesnek nevezte csapata kiesését, s úgy tűnik, hogy a klub vezetősége is úgy érezte, meg kell szólalnia. A Juventus…..
steven.h
2025.02.27 17:57:02
@Juventino86: PSG, ManCity, melyik csapat volt szerinted sikeres a gazdag befektető és végtelen pénzcsap mellett? 1 db BL győzelem, meg a PSG részéről a bajnokság leuralása, ami a befektető nélkül is azért meg meg volt, Citynek meg néhány bajnoki cím.
Vagy a Chelsea most mivel van előrébb Boehlyval? Ott is nagyon jó szakmai munka folyik. Azért nagyon remélem, hogy nem ez az út vár a Juvéra.
Legalább most akokr megszólalt, megerősítette Mottát ami az elmúlt évek alapján annyit takar, hogy év végén távozik kb.

2025.02.27 18:16:59
@Juventino86: Csak ezeket az eredményeket egy jó szakmai munka meg egy megfelelő elnök mellett is tudja a csapat, azért nem kell eladni a klubot.
Nyilván BL-t nem nyertünk, de egyszer közel voltunk hozzá, meg utána játszottunk még egy döntőt, illetve mindig számolni kellett a klubbal, amellett a duplázás is mindig meg volt.

A Juventus vereséget szenvedett az Empoli ellen az Olasz Kupában, így az Öreg Hölgynek már csak a bajnokság maradt idei sorozatnak.
„Szégyent érzek. Őszintén szégyellem magam azért, amit az első félidőben láttunk, és remélem, hogy a játékosaim is így éreznek.
Nem lehet ennyire elrontani ezt a…..

A La Stampa értesülései szerint Randal Kolo Muani szerződtetése mellett Cristiano Giuntoli a bianconero támadósorát szeretné megerősíteni. A Juventus listáján a következők szerepelnek: Karim Adeyemi, Ademola Lookman, Joshua Zirkzee és Victor Osimhen, de mindezen játékosok elérhetősége természetesen…..
steven.h
2025.02.24 18:16:55
@Rikoo: Scalviniért 70 millió? Hogy amikor most is sérült, alig játszott idén, és a súlyos térdsérüléséből is még csak most tért vissza, nem lehet tudni hogy Chiellini lesz belőle vagy Chiesa - már ami a visszatérés formáját illeti.
Olyan árak röpködnek hogy valami hihetetlen. Szerintem várjuk meg míg kiesik a MU és hozzuk akkor inkább vissza De Ligtet diszkont áron :D :D :D

Manuel Locatelli állt a kamerák elé a Juventus 3-1-es veresége után, de a középpályás nem tudta megmondani, mi okozta csapata nehezen minősíthető teljesítményét.
„Nagyon fáj az eredmény, mert a kezünkben volt a továbbjutás, de eldobtunk egy kvalifikációt. Mindannyian felelősek vagyunk.” - mondta a…..
steven.h
2025.02.21 12:51:55
@venember83: Az Allegris témába nem akarok belemenni, ott szerintem azért anyagi meg a vezetőségben felmerül nagy katyvasz és körülmények is hozzájárultak ahhoz a nagy türelemhez. Meg az hogy Giuntoli első évében későn érkezett a csapathoz és csak idén tudta azt a reformot végrehajtani, amit szerintem már első évében megtett volna.
A másik, hogy a türelem az elég kevés, mert ahhoz hogy valaki a megfelelő türelmet megkapja ahhoz az kell hogy valami látszódjon a munkájából - Klopp a Liverpoolnál azért kapott ekkora türelmet, mert már első pillanattól lehetett látni hogy mi az irány, csak idő kell neki, ugyanez Arteta is az Arsenalnál. Viszont a Motta féle Juventusnál nagyon nem lehet látni még most sem hogy mi is lenne az irány, meg mi is lenne az elképzelés.
Ha csak vesszük a már fent emlegetett neveket, vagy más példákat a Serie A-ból, azért februárra igencsak kiderült hogy melyik új projekt merre is tart és hogy az jó irány-e:
- Palladino lényegesen más játékfelfogást vitt a Fiorhoz, mint ami Italianoé volt, bukdácsoltak is bőve, de azért decemberre már összeállt és látni a fejlődést
- Baroni totál más mint Sarri, mégis már a felkészülés után az első pár fordulóban látszódott hogy mit akar a Lazio és mennek is tovább azon az úton
- Italiano totál más mint Motta, de neki is elég volt 5 hónap hogy működjön amit ő szeretne.
Érdekes módon kb csak a Juventusnál nem látszódik még mindig semmi egy két fellángoláson meg egy-két tökéletes meccstaktikán kívül. Nem hiába nem nagyon van már türelem Motta irányába, még ha egyébként a sok sérülés meg anyagi megkötések miatt nehéz is a dolga.

2025.02.21 13:45:40
@venember83: Ezt értem, de lassan már senki nincs itt abból a csapatból, akinek ez volt a mentalitása, kb Danilo volt az utolsó ilyen. Locatellit nem venném ide, mert ő pont hogy jól játszik és progresszíven próbál játszani. Azon kívül ki maradt akinek ez a berögződése van?
steven.h
2025.02.21 18:06:56
@Ethan Hunt: Eredményei tisztelete mellett én nem vagyok egy Ancelotti fan, és most félretéve azt hogy én nem örülnék neki, szerintem egyrészről realitása sincs, másrészről ezzel a kerettel ő se tudna mit kezdeni, mert nincsenek benne egyéniségek, ő meg abban igazán erős, hogy sok egyéniséget tud kezelni az öltözőben és működő csapatba tudja őket rakni.
Szerintem a jelenlegi Juventus baromira nem kompatibilis ezzel.
@Shyr Kahn: ezért írtam hogy rohamosan fejlődik és a Nice-hez képest is szintet lépett. nyilván meg kell várni milyen lesz a tavasza, de az Ajaxszal eddig nagyon megy neki Európában is. A francia focit erőviszonyok tekintetében nem követem, szóval elhiszem neked ha a Nice-nek egy 5. hely az csalódás (én személy szerint nem gondoltam volna)
Egyébként annak is örülök, hogy te látod, hogy mi lenne a cél a Juventusnál, mert én baromira nem, a másik meg ha nem működik, akkor valószínűleg egyszerűbb edzőt cserélni mint a teljes keretet kukázni. Azért ezzel a kerettel bármennyire is haragszom rá, de Conte vezetné a bajnokságot és a jelenlegi BL lebonyolítás mellett valahogy a 24-be ő is befért volna, ha hajlandó lenne fiatalokkal foglalkozni, meg játékosokat felépíteni (azért ez az elmúlt években nem igazán volt jellemző rá), de azt gondolom hogy Palladino is tudott volna ilyen szintet hozni és neki még kötődése is lenne a klubhoz, de ez teljesen szubjektív.
Magam részéről én nem szeretnék most már tényleg ilyen felmelegített káposztát és ez alatt DD-t is értem, akinek a munkásságát, az eredmények ellenére is, nehéz a nézhető futball kategóriába tenni.
Ha kell kötődés is a klubhoz, akkor ott van Palladino, Grosso, Tudor. Ha meg tényleg valami egészen más irányba akarunk menni akkor tényleg meg kell nézni egy Iraola-t vagy Nagelsmannt ha kivitelezhető.

Thiago Motta az Eindhoven elleni 3-1 után állt a Sky Sport Italia mikrofonja elé, s véleménye szerint nem cserélt rosszul, még ha a cserék kikényszerített cserék is voltak.
„A második félidőben küszködtünk, egy számunkra fontos pillanatban egyenlítettünk, de nem voltunk képesek megtartani ezt az…..

A Corriere Torino megszólaltatta Paolo Ardoinót, aki a Tether vezérigazgatója, annak a cégnek, amely nemrégiben megvásárolta a Juventus részvényeinek megközelítőleg 5%-át, miközben a cég profilja inkább a kriptovaluta és a biotechnológiai szektorhoz kötődik, korántsem a sporthoz.
„A részvények…..
steven.h
2025.02.18 10:49:22
@Rikoo: Igen, ez erre volt utalás, és valószínűleg az olasz szurkolók többsége ezt tudja is, ezért asszociálna rá, semmi odaszúrás nincs ebben véleményem szerint sem.

A Fiorentina hivatalosan bejelentette Nicolò Fagioli szerződtetését, a firenzei klub szűkszavú bejelentése szerint a középpályást a klub kölcsönben szerződteti, kivásárlási kötelezettséggel.
Giovanni Albanese és egyéb források szerint a Fiorentina összesen 16 millió eurót fizet a futballista…..
steven.h
2025.02.05 09:17:10
@bigvee: szeretnék vitatkozni veled, de nem tudok...
steven.h
2025.02.07 10:58:29
@FJuve: Nagyjából hasonlóan gondolom. Lehet, hogy a nagy csapatok ellen jobban érezhető a hiánya (bár eddig pont ott játszottunk mindig jobban) de egy Serie A kieső ellen, ahol 66%-ban birtokoljuk a labdát totál meddőn azon nem egy belső védő fog segíteni. Ha ilyen átlagban 40-50%-os labdabirtoklás jellemezné a csapatot, amit az okoz, hogy nem tudjuk megszerezni ha az ellenfélnél van, akkor releváns lehet, hogy lehet Bremerrel másként nézne ki, de a 2. legnagyobb átlagos labdabirtoklással rendelkezünk a bajnokságban (58.8%) az inter után és a legmagasabb érintés számmal.
Csak úgy szemléltetésként:
Atalanta 56,3% átlag - 15.466 érintés - védekező harmad 4200, középpálya 7076, támadóharmad 4314, büntetőterület 633
Inter 59,5% átlag - 15.058 érintés - védekező harmad 4235 - középpálya 7292, támadóharmad 3637, büntetőterület 594
Juventus 58,8% átlag - 16.618 érintés - védekező harmad 4845! , középpálya 7559!, támadóharmad 3338!, büntetőterület 476.....

Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Nem igazolt szerintem teljesen rosszul, a pénzügyeket meg rendberakta. Csak akkor küldeném el, ha valaki atombiztos nevet hozunk, csak az egyetlen aki eszembe jut az pont Bolognából érkezne, az meg egyszer már besült - edzői szinten.
Nehéz kérdés