Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Dr. Robert

295 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
1962. június 6-án jutott el először a Beatles az Abbey Roadra, ahol első próbajátékuk keretében megismerkedtek George Martin producerrel. Ennek a később döntő jelentőségűnek bizonyuló eseménynek az ötvenedik évfordulója adta 2012-ben az apropót, hogy az együttes kevésbé közismert forradalmi…..
Ez durva éjszaka volt. Nem, nem azért, mert a stúdióban megjelent az az Ivan Vaughan, aki már közel tíz éve mutatta be egymásnak John Lennont és Paul McCartneyt. Nem is azért, mert a szomszéd stúdióban bemutatkozó lemezét rögzítő együttes tagjai is pironkodva benéztek a Beatles felvételére.…..
Ha Lennon képes újsághírből dalt kreálni, akkor McCartney is. A Daily Mailben olvasott egy otthonról elszökő tinédzserlányról, Melanie Coe-ról, akinek hiába adtak meg mindent a szülei, olyan távol akart kerülni tőlük, amennyire csak lehetett. Innentől már McCartney…..
A turnézás alól felszabaduló együttes két fő alkotója, Paul McCartney és John Lennon lubickol a kötöttségek nélküli kísérletezéseknek teret adó, szinte korlátlan stúdióidőben. Újabb és újabb ötletekkel állnak elő, alkotóerejüknek földi erő épp nem bír határt…..
Egy hónap is eltelt, mire múlt pénteken visszatértek a lemez nyitányához. A Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band bőrébe bújó Beatlesnek szüksége volt négy fúvósra, hogy kürtszóval idézzék meg a század eleji varieték hangulatát. James W. Buck, Neil Sanders, Tony Randall és John Burden feljátszották…..
John Lennon hol újsághírekből, hol tévéreklámokból, hol múlt századi plakátokból merít ihletet a dalszerzéshez, most pedig nem más szállított neki inspirációt, mint nem egész négyéves kisfia. Julian színes ceruzákat ragadott, hogy papírra vesse kedves ovistársa, Lucy O'Donnell iránt táplált gyengéd…..
Beatles 50 Tíz kéz, egy akkord 2017.02.23 05:59:00
Valami még hiányzott az A Day In The Life végéről. Valami, ami képes feloldani a nem egész két hete felvett, a nagyzenekari (irányított) káosz keltette feszültséget. Az éjjel egyszerű, de annál hatásosabb megoldást találtak. Három zongorán és egy harmóniumon öt embernek (Paul McCartney, Ringo…..
A mai nap után minden huhogó el fog hallgatni. A Beatles széthullásáról szóló rémhíreket sokan készpénznek veszik, és bár a menedzser is, az együttes is cáfolt, „hiszem, ha hallom” alapon sokan őrizték szkepszisüket. Máig. Tessék lefáradni a boltba, megvenni az új kislemezt, hazarohanni, kitenni a…..
„(…) felveszik, ami megvan, a két rész közé pedig beékelnek egy 24 ütemnyi alapot, amit majd később kitöltenek valamilyen tartalommal” – itt tartott az A Day In The Life három hete, aminek már a keletkezése sem utolsó történet. Múlt héten McCartney és Starr teljesen lecserélték a ritmusszekciót,…..
Lennon elfogadta McCartney ötletét: hajlandó belebújni a fiktív zenekar, a Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band álruhájába. Ettől még senki ne gondolja, hogy háttérbe szándékozik vonulni. Sőt, mintha a kettőjük közötti konstruktív rivalizálás csak egyre termékenyebb…..
Az, hogy a Strawberry Fields Forever és a Penny Lane  nemsokára kijön kislemezen, azt is jelenti, hogy a készülő új albumról lemaradnak. Ezzel lőttek annak a talán kimondott, talán kimondatlan elképzelésnek, hogy a gyerekkoruk köré építsék fel a komplett anyagot. Nem mintha a november vége óta…..
Még kér a rajongó, most kell adni neki. Brian Epstein szerint legalábbis...
Van az a pillanat, amikor az ember tudja, épp élete fő művén dolgozik. Még csak akusztikus gitáron kíséri énekét, maga sem tudja, milyen lesz a kész dal hangzásvilága, a zsigereiben ő is, hallgatói is érzik, valami rendkívüli van kibontakozóban. Paul McCartney, George Harrison,…..
Aki azt hitte, hogy a Strawberry Fields Forever véget érni nem akaró felvételei után a kisebb ellenállás felé gravitál majd az együttes, tévedett. Már a Penny Lane első, december 29-ei felvételi napján, amikor McCartney három sávra három különböző zongoraszólamot játszott fel, látszott, most…..
Furcsán különböző végleteket sodor közel egymáshoz az élet. Tegnapelőtt konkrét zenével (vagy inkább szabad asszociációs hangkáosszal) próbálkozott a stúdióban, ma pedig egy régi vágású filmzene jelent meg Paul McCartney tollából.   Volt róla szó, hogy Lennon is közreműködik, de mivel ő a kamera…..
Talán sokakat meglep, de nem John Lennon az a Beatle, aki mélyre ásta magát az avantgárd világában. Amióta megbarátkozott az LSD-vel, ő is szereti ugyan módosítani a tudatát, de a mostanában a világ fővárosává avanzsáló London kulturális pezsgésében Paul McCartney lubickol otthonosabban. Ő az, aki…..
Múlt héten az ITV stábja mind a négy Beatle-t elkapta az Abbey Road-i stúdió előtt, rövidebb-hosszabb nyilatkozataikat pedig tegnap a Reporting ’66 című műsorban sugározták. John Edwards McCartneytól csak a turnézás nehézségeiről érdeklődik, a többiektől viszont…..
Három próbálkozás (három éve, tavalyelőtt, tavaly) elég volt abból, hogy a négy Beatle egy karácsonyi lemezen köszönje meg a megtisztelő rajongást. Ha már muszáj kiküldeni valamit a fan club tagjainak, inkább a korábbi pantomim előadásaik mintájára rögzítettek…..
Ez sosem lesz kész. Simán lehet, hogy Lennon a végén a kukába dobja az egészet...
Amikor az együttes szekere 1963 elején beindult, évi négy kis- és két nagylemez kitermelésére vállaltak kötelezettséget. Akkor és az azt követő két évben ezt minden további nélkül hozták is, az idei nyár vesszőfutása után viszont már nem az volt a kérdés, hogy a Revolver után képesek lesznek-e…..
Az elmúlt két stúdiónapot is arra a Lennon-dalra fordították, amelyről már csütörtökről péntekre virradóra azt hihettük, hogy szinte készen van. Aligha létezik ma olyan zenekar, amelyik olyan hanganyaggal a kezében, mint amilyet a Beatles múlt héten előállított, ne állna…..
Hét és fél órája érkeztek a stúdióba, most indulnak haza. Hajnali fél 3 van...
Már majdnem három hónap telt el a Beatles utolsó koncertje óta. Azóta is folyamatosak a találgatások az együttes feloszlásával kapcsolatban, Brian Epsteinnek nyilvánosan cáfolnia is kellett a rémhíreket...
Beatles 50 Merre van az amarra? 2016.09.13 10:00:00
Maguk mögött hagyták az őrületet. Csak a hogyan-tovább nem látszik. Nincs több koncert, sem lefoglalt stúdió. Harrison még Los Angelesben, szűk körben azt találta mondani: „ennyi volt, nem vagyok Beatle többé”. Nem tudni, mennyire gondolja komolyan, de az biztos, hogy most semmi…..
Ebben a pillanatban lép színpadra a Beatles a San Francisco-i Candlestick Park epicentrumában, több fényévnyi távolságra a lelátók alig nagyobb felét megtöltő, 25 ezres közönségtől. Bár az elmúlt hónapok viszontagságai miatt minden idegszálukkal gyűlölik a turnézást, az…..