Adatok
Pej Zsófi
12 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Manapság újra felkapott irányzat a körforgásos gazdaság, ami valljuk be, nem új találmány: a hagyományos paraszti gazdaság éppen ezt valósította meg sok száz éven keresztül. Ebben a modellben nincs szemét, legfeljebb hulladék, de ez egy másik folyamat alapanyaga is egyben. Így a beépített anyag és…..
Az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás kapcsán az egyik legjobb hír az, hogy pénz nélkül is jelentős előrelépést lehet elérni települési szinten – ami ezeknek a törekvéseknek az egyik elsődleges színtere kellene, hogy legyen. Sőt, kifejezetten ajánlott ebbe az irányba indulni, hiszen bár oda a…..
Szekszárd 2008-ban csatlakozott a Klímabarát Települések Szövetségéhez, és ezzel együtt vállalásokat tett a kibocsátások csökkentésére és a klímaváltozáshoz való alkalmazkodásra. A város 2010-ben helyi Klímastratégiát készített, amely nyomán minden évben számos tevékenység valósul meg, címkézett…..
2017. augusztus elsejével a beruházó átalakításokba kezdett a Kelenföldi Hőerőmű használaton kívüli kapcsolóházában, így azt eredeti formájában többé már senki sem láthatja.
Az Energiaklub munkatársai az utolsók közt léphettek be Budapest egyedüli valamirevaló Art Deco épületébe, és hallhatták…..
Pej Zsófi
2017.08.07 13:19:48
@fovarosi.blog.hu: Ezt sajnos nem tudta még a sétavezető sem.
Az egyik fontos energiafogyasztó és egyben jelentős szén-dioxid-kibocsátó a közlekedési szektor . Ez ráadásul egy olyan téma, melyben mindnyájunknak felelőssége van, hiszen ki az, aki NEM közlekedik??? (Lásd korábbi blogunkat a személyes kibocsátásaink csökkentésének lehetőségeiről.)
Persze, az már…..
Szerző: Pej ZsófiaLjubjana lett 2016-ban Európa zöld fővárosa. Ez többek közt hatalmas, meglévő zöldfelületeinek, és az utóbbi években sikeresen végrehajtott közlekedés-fejlesztési és hulladék-gazdálkodási intézkedéseinek köszönhető. És további ambiciózus intézkedések is szerepelnek terveik között,…..
Szerző: Pej ZsófiaTavalyi kutatásunk szerint a magyar lakosság több mint 70%-a védtelennek érzi magát a klímaváltozás hatásaival szemben – ennek egy része az információ-hiánnyal és a tehetetlenség érzésével kapcsolódhat össze, melyeken most ezzel a bejegyzéssel próbálunk változtatni, javítani...
Szerző: Pej Zsófia
Éghajlatváltozás? Sérülékenység? Netán klímaadaptáció? Tudományosnak és kissé érthetetlennek tűnő fogalmak....
Pedig ahhoz, hogy ne csak a partvonalról szemléljük a történéseket, amelyek ráadásul saját életünkre is hatással vannak, érdemes velük megismerkedni. A Klímaválasz…..
Szerző: Pej ZsófiaAddig is, míg kiderül, belefektetik-e azt a sok milliárdot a nagy vitát kavaró megoldásba, azaz a mobilgátba a III. kerületi Római-parton, lássuk, mit tesznek a FÁK, melyek némán végzik a dolgukat, és várják tehetetlenül a sorsukat.
A főváros légszennyezettségéről és a melegedő…..
Szerző: Pej ZsófiaAhogyan az első részben ígértük, most megmutatjuk a "jövő városát", amit a Klímaválasz tréning résztvevőivel meglátogathattunk a négynapos norvég tanulmányutunk során...
Szerző: Pej ZsófiaMit mondanának a fák, ha mesélni tudnának? Garay Klára biológus tolmácsolásában ezt is megtudhatja, aki részt vesz a vezetett sétákon a Városligetben (séták időpontja: a Ligetvédők facebook oldalán).
A Liget fái már (ember)nemzedékek óta szolgálják a fővárosiak egészségét és…..
Szerző: Pej ZsófiaA Klímaválasz tréningek legjobbjai, köztük 5 polgármester, 2 alpolgármester, képviselők, négynapos tanulmányúton vehettek részt Norvégiában júniusban. Most induló blogsorozatunk a megszerzett tudásból és élményekből ad ízelítőt, 3 fokozaton keresztül vezetve el az Olvasót a "Jövő…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz