Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Tudósító

488 bejegyzést írt és 48 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Hát igen, ez a pillanat is elérkezett. Ugyan ezt az írás már 2010. márciusában megírtam, de akkor a piszkozatok között maradt. Persze nem mintha nem állna közel hozzám, de ma úgy döntöttem, hogy befejezem a blogot. Számomra és gondolom az olvasó számára sem váratlanul, de…..
27-én van Advent első vasárnapja. Ekkor gyújtjuk meg az első gyertyát az adventi koszorún.Elsejétől pedig elkezdhetjük bontogatni az adventi naptár kis meglepetéseit. Készíthetitek kistestvérnek, barátnak, szülőnek. Lehet benne édesség, de lehetnek apró ajándékok,…..
Kell egy weblap 1. nap 2010.10.05 16:07:00
Ma lesz az első előadás a webmester alapozó tanfolyamon.  UStreamen keresztül lehet követni, remélem nem fog semmi akadályozni...
Kérek mindenkit, aki látja vigyázzon, mert szelídnek tűnik. Senki ne nyúljon hozzá és a gyerekeket is figyelmeztessék erre.Bejelentése az önkormányzaton megtörtént, de érdemes ismét megtenni, ha valaki látja...
Tudósító 2010.09.28 14:55:49
@Aggie: Köszönöm, figyelni fogok, mert gyakran megyünk arra.
Kell egy weblap Bevezető 2010.09.28 12:58:00
Beitarkoztam a Kell egy weblap - Webmester alapozó tanfolyamra. Első feladat volt egy szakmai blog létrehozása. Október 5-én kezdődik és nagy reményeket fűzök hozzá. Már eddig is készítettem weblapot, de a tanulás sosem árt.A niknevem itt Tudósító mert több blogom is van itt.…..
Nem közlekedési lámpákat működtetnének a 10-es út ürömi kereszteződésében, hanem körforgalmat építtetnének - erről Bús Balázs és Lökkös Attila beszélt hétfőn a Budapest határában található közlekedési csomópontnál.A kereszteződés régóta problémát jelent a III.…..
Jelezd nálam, hogy szívesen írnál, én felveszlek társszerzőnek és NYERJ!(emailt kérek) Drága bloggerek! Újabb hálás témát dobunk fel, amit ezúttal több szempontból is körüljárhattok egy-egy posztban. Írjatok a pálinkáról, és nyerjetek 20000 forintnyi pálinka kupont,…..
Csak csendben merem mondani, nehogy elkiabáljam:azt csiripelik a verebek, hogy lámpát kapunk a Szépvölgy-Folyondár sarokra. Jó pár év küzedelem előzte meg.Csak remélni tudom, hogy ezzel együtt egy jobbra lehajtósávot is kialakítanak a Folyondárról...
Feross Aboukhadijeh, a Stanford egyetem hallgatója egy csapásra világhírű lett, és egy igen jó munkaajánlatot is kapott. Feross három óra alatt megírta az instant Youtube-keresőt.Forrás:http://techline.hu/..
  Pályázati felhívás a Marie Claire Az Újrakezdésért -  Kampány A Nőkért 2010 ösztöndíjprogramra. A Marie Claire 2010-ben is szerepet szeretne vállalni a magyar nők terveinek, álmainak megvalósításában, így ősszel az ÚJRAKEZDÉS jegyében ismét meghirdetjük…..
Különleges, Észak-Afrikában készült ókori kerámiaedények kerültek elő Óbudán, az Aquincumi Múzeum ásatásain. A két díszes korsót a római kori polgárváros Duna-parti temetőjének sírjaiban találták. Az egyik egyfülű korsó, más edényekkel együtt egy hamvasztásos…..
Különleges, Észak-Afrikában készült ókori kerámiaedények kerültek elő Óbudán, az Aquincumi Múzeum ásatásain. A két díszes korsót a római kori polgárváros Duna-parti temetőjének sírjaiban találták. Az egyik egyfülű korsó,…..
Monstanában többen kaptak ilyen levelet. A feladó a Beck Reisen utazási iroda, Győrből. Falhívom mindenki figyelmét, legyen nagyon óvatos! Elsősorban kisnyugdíjasokat céloznak meg vele, ezért figyelmeztessük idősebb családtagjainkat. És az olvasnivaló, mielőtt elmenne valaki azzal…..
Részlet Veress Árpád: Ördögoldal című, a Püski Kiadó gondozásában 2008-ban megjelent novelláskötetéből.    Délkelet-alföldön forró, kora nyári nap volt, ezért várható volt a délibáb megjelenése . A pusztában, ebben a szikrázó napsütésben, enyhén…..
Veress Árpád - Kőzet utcai lakó - engedélyével részleteket fogok közölni Ördögoldal című, a Püski Kiadó gondozásában 2008-ban megjelent novelláskötetéből, ami az Ő és családja Békés megyei kitelepítésének története.ElőszóAz alant leírt kis történetek életem…..
Folytassuk a szavazást! Mostanában többen jelezték, hogy fontosnak tartják a kérdést! Kérem terjesszék a szavazás hírét, minél többen jelezzék álláspontjukat.Köszönöm: ..
Balázs Fecó és a Korál együttes neve összefügg egy korszak életérzésével. Az akkori együttes tagjai már nagyrészt máshol zenélnek, de Balázs Fecó közel 40 éve változatlan népszerűséggel képviseli a lírai rock műfaját. időpont: 2010.7.16. péntek, 19h…..
Könnyed beszélgetésre várjuk a hölgyeket ezen a két napon, hogy ne csak a férfiak öröme legyen ez a nyár, mely a foci vb izgalmában telik. Görög Zita várja a divat, szépség, vagy az élet dolgai iránt érdeklődőket egy kis kávéházi traccspartira, sok zenével fűszerezve.…..
Kedves Aggie! A régi lakosok tudják milyen nehéz volt a 165-ös kiharcolása, azelőtt csak a 65-ös járt, a Folyondár Szépvölgyi sarkáról kellett felgyalogolni az embereknek a hegyre. Zebra: Én már sok kört futottam, itt a blogon is volt közvélemény kutatás zebra ügyben. Talán…..
Szinte hihetetlen, de igaz: negyven éve alakult meg az Apostol! Ez az évforduló is egyik inspirálója volt a Nem tudok élni nélküled című musical bemutatásának. A darab története egy 100 éves szálloda átalakítás utáni megnyitója körül bonyolódik. De ez csak az egyik szála…..
A megújuló energiahordozók bővülő hasznosításának újabb lehetőségét jelenti az Európában is újnak számító technológia, az úgynevezett szolár-parabola elvén működő napkollektor. A koncentrált napenergia hasznosító berendezés egy újabb példányát július 1-jén…..
A megújuló energiahordozók bővülő hasznosításának újabb lehetőségét jelenti az Európában is újnak számító technológia, az úgynevezett szolár-parabola elvén működő napkollektor. A koncentrált napenergia hasznosító berendezés egy újabb példányát július 1-jén…..