Regisztráció Blogot indítok
Adatok
júnómeen

0 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2006.04.05. óta tag.
Admin Szerkesztő Tag Vendég
Csáp Géza A sors nem habos kakaó 2006.09.26 14:44:00
Egy nyári zivatar elején nyomtak kezembe egy kékeszöld színű intellektuális poplemezt: az Illuzio (furcsa név és rövid u és o) zenekar Lemonda (furcsa cím: szójáték?) című albumát, amit meghallgattam, és bár alapvetően tetszett, elszomorodtam tőle. Az album szerzői kiadás,…..
júnómeen 2006.09.26 17:09:11
júnómeen 2006.09.26 17:10:08
Csáp Géza Jürgen levizelte a pártkönyvét 2006.08.31 12:29:00
Ezek a fiatalok olyanokat énekelnek, hogy "Lement Jürgen a diszkóba, belenézett a stroboszkópba. Elővette nagy pöcsét, levizelte pártkönyvét". Ez alapján még jó fejek is lehetnének, de nem azok, hanem művészkedős jampecek, megismerem az ilyet. Ezt a típust egy tizenkét…..
júnómeen 2006.08.31 13:19:04
Korunk minden egyéb szellemi vívmánya mellett kétségtelenül a zene volt az, amely döntő és egyoldalú befolyást gyakorolt művészi tartásunk túlhangsúlyozott kifelé fordulására. A zene ragadott ki bennünket abba a térbe, ahol mindentől eloldva lebeghetünk. Ehhez képest a Honek-ker, expanzívnak éppen nem mondható dinamikájával, éppen csak megpöcköli statikus érzésvilágunkat. És ezzel nagyrészt el is jutottunk a gyökereihez. Mert a zene valóban, mint Fákmeen barátom mondta egyszer néhány spangli után, az egyformán működő egyenfutó. Egyértelműen és egy irányban mozog előre, vagy (mint most is) körbe-körbe, miközben csupán mennyiségileg képes a mozgás fokozására. A „zenei forma” ez esetben azonban semmi egyéb, mint megmerevedett dinamika, amely szemlátomást csak azt lesi, mikor zuhanhat értelmetlenül egy meghatározott irányba, beleragadva az ott iszaposodó semmibe. Mindenesetre eddig még semmi sem kényszerített engem ennyire az egyoldalú kifelé fordulásba , mint a Honek-ker ezen egypólusú dinamikája (na jó, talán még Timur), és egyáltalán nincs mit csodálkozni azon, ha egyesek „zenei formáról” kezdenek most beszélni, mintha ez a zene olyan forma lenne, mint a művészet. „A barátnőmnek van formája” (Fákmeen), ez a zene azonban – mint kaligrafikusan azért leírható egység – csak egy levezetett, anorganikus formával rendelkezik, amelynek semmi köze a művészethez. Korlátlan expanziós erejével a zene elméletileg képes teret képezni, de a Lement Jürgen… dinamikájából hiányzik a pólushoz az ellenpólus. Önmagában nincs téralakító ereje. A Honek-ker játéka ez esetben ellenfél nélkül zajlik, amely pedig az organikus élet lényegét jelenti, és amely nélkül nem létezik művészet. A „zenei forma” fikciója általában betölti feladatát, de önmagában bármilyen létfontosságú is ez a fikció, éppolyan életveszélyessé válik, ha feledtetni akarja, hogy csak fikció: ha tehát, mint esetünkben, szétfoszlik annak tudata, miszerint a „zenei forma” csak eszköz annak a célnak az eléréséhez, hogy a zene örökösen egyirányú formavilágának kényszerítő dinamikája ne vonjon bennünket örökösen egyforma körforgásának bűvkörébe, akkor a fikció öncéllá válik, a „zenei forma” pedig a forma pótlékává, ami végül eltorzítja és megfordítja a művészet és a zene kapcsolatát.
Jürgen levizelte a köpenyét - na és? Sztavrogin pedig elkérte a sajátját. Mert unatkozott.
Csáp Géza Buzulós punkfiúk rovarokról 2006.08.29 16:47:00
Ha nem menne a lejátszó, akkor itt van Quicktime formátumban. Van abban valami bizsergetően életigenlő, amikor három-öt fiatalember mosolyogva ugrándozik, folyik róluk az acetonos izzadság, és a zenetévékből jól ismert pózokba feszülve tépik a gitárt. Főleg, ha az énekes olyan…..
júnómeen 2006.08.30 08:19:02
A zene és a szöveg analogikus egysége, a természetközpontú tapasztalat mellett érvelő formatartó, így konzervatív megfogalmazás feltárja azt a tényt, hogy a szúnyog mint probléma mindenekelőtt szubjektum nélküli folyamatként jelenik meg. A szenvedés grammatikai szubjektumának e kidolgozása annak a primér módnak az átformálása, ahogyan az elsődleges zenei élményt a másodlagos szenvedéstörténeti alámerülés követi, s ennek során az élményszubjektum elszövegesül, azaz értelmezői szubjektumként beleírja magát a zenei univerzum közegébe; ami általánosan megfelel az időben ironikusan hasadt modern individuum nyelvi tapasztalatának. A romantikus költői irónia szemszögéből értekező Madafaka átfogó igényű leírását kölcsönvéve: "Ütni kell!" Ez az ironikus nyelv a szubjektumot kettéosztja egy inautentikus empirikus énre és egy olyan másik énre [a zeneértelmező reflektált szubjektumára], mely ennek az inautentikusságnak a tudását hordozó nyelvi formában létezik. Ez a radikális hermeneutikai fordulat BBné KOC-kritikájában leginkább ott jelentkezik, ahol az elsődleges zenei élményre (idegenkedésre) rákérdező másodlagos zenei reflexió (megértésvágy) egyúttal a kritikai beszéd ironikus önreflexióját is jelenti. Ilyen értelemben a 2006-os KOC-olvasatot fogadhatjuk úgy is, mint a zene végegyenlegét, de úgy is, mint a több évtizedes szingli-tangli paradigma tapasztalatait megkoronázó közösségi hitvallást. Hangsúlyos tény tehát, hogy mind Madafaka és a KOC pályaíve, mind a majdani értelmezésekben elhomályosuló, de itt még teljes pompájában ragyogó kritikai "én" újra terítékre kerül; s ráadásul a Madafaka-féle esztétikai szemléletre nyitott befogadó (én) jóvoltából, aki bő másfél évvel ezelőtt egy zenekritikai tanácskozáson éppen a zenei esszé lehetőségeit járta körül.
A nehézkes közízlés és a zseniális ízlésprovokáció mindenkori konfliktusát szimbolizálva erőteljes a késztetés arra, hogy e művet a zenetörténeti kontextusba emelve szemléljük, s mint ilyet, a kétirányú kritikusi figyelem kettős hangütésével terítsük le. Ami viszont az előadói látás- és énekmód további iróniáját: az értelmezői távolságtartás játékos időszerkezetét gyümölcsözi.
felhasználási feltételek adatvédelmi tájékoztató segítség jogi problémák dsa impresszum médiaajánlat süti beállítások módosítása