Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Kalap úrfi

0 bejegyzést írt és 131 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ha az eddigi történetét egy mondatban kéne összefoglalni, azt írhatnók róla, hogy budapesti rádiónak indult, és fővárosi rádió lett belőle. Jellemző, hogy néhány nappal ezelőtt a Szabad sáv című rovatban interjú készült Lázár János főminiszterrel, és a műsorvezető Rangos Katalin kesernyésen jegyezte…..
Kalap úrfi 2016.07.04 20:27:52
@baldoc: szánalmas vagy :)
Hiába a nyári hőség, úgy tűnik, hogy lefagyott a gépezet a Katolikus Egyházban. Ferenc pápa alig egy héttel ezelőtt elhangzott szavai, hogy a keresztényeknek bocsánatot kell kérniük a melegektől, a hívek egy részénél megint kiverték a biztosítékot. Egy-két lényegtelen külső reakció érkezett a…..
  Legalábbis egy újságíró szerint. Akit Szöllősi Györgynek hívnak és a FourFourTwo nevű méregdrága magazin főszerkesztője. Azt mondja: "1986-ban, amikor az idei Eb előtt legutóbb részt vettünk egy nagy futballtornán, az történt, hogy a vb-n úgy jutottunk a legjobb 14 európai csapat közé, hogy…..
A cím valójában csalóka, mert arról lesz szó, hogy miért is nincs közös öröm a magyar életben. A foci-EB kapcsán tapasztalt döbbenetes mértékű ünneplési vágyra még visszakanyarodnék a múltkori poszt folytatásaként. Egy jobbak közé számító A Szerk.-ben a következő, témába vágó mondat nagyon…..
Kalap úrfi 2016.07.03 11:11:48
Kevés téma képes annyira megbízhatóan kihozni az átlagpolgárban lakozó vicsorgó fenevadat, mint a melegek ügye. Szelíd kisnyugdíjasok, keményen dolgozó kisemberek válnak gombnyomásra lila fejű dühöngővé, ha szóba kerülnek meleg honfitársaink. Kidagadt nyaki ütőérrel megy a buzizás a kocsmában, a…..
Kalap úrfi 2016.07.02 11:57:08
@PannonBoy: érdekes, h a lengyelekkel kapcsolatban problémának találod, h nem tanulják meg a nyelvet és a szokásokat, de a melegekkel kapcsolatban nem várod el, h igazodjanak a többségi társadalomhoz.
Kalap úrfi 2016.07.02 22:40:16
@atpijkamo112: ez elég gagyi példa, egyik sem alapjog
A Kávézó megnézte, mit mértek a közvéleménykutatók az utóbbi két évben az Magyar Szocialista Párt és a Demokratikus Koalíció támogatottságáról. A tendencia sokakat meg fog lepni: az MSZP stagnált, a DK ellenben gyarapodik. Ebből az következik, hogy Gyurcsány Ferenc pártja új szavazókat hoz. Nem az…..
Kalap úrfi 2016.07.02 08:49:53
@Lowland: igen, ez 2014-ben is sikeres volt! ja nem
Már most látszik, hogy a Brexit mekkora károkat okozott Nagy Britanniának rögtön már az első napokban is, hát még ami hátra van. Ennek ellenére szerte Európában megbolygatta az unióellenesek fantáziáját. A gond az, hogy ezek egy része nálunk hatalmon van, így pár órán belül a Miniszterelnökséget…..
Kalap úrfi 2016.07.01 23:12:41
@Tibi !: a becsületes oldal az nem te vagy kovika, te egy féreg vagy @pamut: nyomoronc haveroddal együtt, akik parazitáskodtok a többségi társadalmon
Hogy mi választás kérdése? Az, hogy ott leszel-e most szombaton a Pride legfontosabb rendezvényén, a felvonuláson. Ez választás, és mi reméljük, hogy nagyon sokan leszünk! Mondjunk együtt nemet a gyűlölködésre, mondjunk igent arra, hogy minden személy és minden szeretet más, mégis egyformán értékes!…..
Kalap úrfi 2016.06.30 21:47:27
@wolves84lb: tévedés. a protestánsoknál, zsidóknál (még nagyobb számban) ugyanúgy előfordul sajnos
Kalap úrfi 2016.06.30 22:01:21
@Egyallampolgar: tyűűű, ha a homofóbok látens buzik akkor az antiszemiták látens zsidók?
A kormány mintegy 7,5 milliárd forintot különített el a Sorsok Házára, amely most üresen áll. Még az is kérdés, hogy a Józsefvárosi pályaudvar helyén létrejött épületegyüttes állagmegőrzése jelenleg kinek a feladata és az mennyibe kerül. Lázár korábban már bejelentette, hogy addig, ameddig az…..
Kalap úrfi 2016.06.30 16:31:18
@Mr. Neutron: 9/11-ért is orbán a felelős
"Aki ezentúl a „Liget-projekt” védelmezőjévé vagy mentegetőjévé szegődik, az a szélsőjobboldali hatalomnak és újnyilas zsoldosainak is a szövetségese. Nem fogunk többé méltányolni egyrészt-másrészt érveket. Urbanisták, ökológusok, mázolók, művészettörténészek, közhivatalnokok, építészek, kertészek,…..
Kalap úrfi 2016.06.30 08:56:50
@nu pagagyí: azon persze nem gondolkodik el senki, h miért nem szolidáris velük senki
A katolikus egyházfő már megint repült - ezúttal Örményországból Rómába -, közben bevállalt néhány kemény kérdést, amelyekre szokás szerint szókimondó válaszokat kaptak az újságírók...
Kalap úrfi 2016.06.30 08:13:27
@BiG74 Bodri: azért mert pápaként pontosan tudnia kell, h mi történik

@Gégény István: ok, még jó, h nem hit és erkölcs dolgában nyilvánul meg ilyen blődségeket
Kalap úrfi 2016.06.30 08:44:16
@Gégény István: ugyanmár. hoztál ortodoxot és rabbit, akik a csinálnak valamit, a képen szereplő katolikus meg éppen két kézzel fogja a fegyvert. nem pápább akarok lenni a pápánál, hanem birka nem akarok lenni, aki elfogad mindent csak azért mert valaki azt mondja.
Frissítés: a blogposzt publikálása után megkereste a levélíró édesanyját a Józsefvárosi Családsegítő Központ és felajánlotta az átmeneti elhelyezésének lehetőségét a kerületi ún. Lélekházban. Szintén a mai napon a Bíróság -- az AVM beadványára -- 3 hónapra felfüggesztette a kilakoltatás…..
Városi Kurir Ligetdúlás 2016.06.28 18:57:48
A ligetvédők mai kordondöntő akciójának, és az azt követő állóháború előzményei közül a legtalányosabb Sebestyén Eszter esete, akiről a sajtó azt írta, hogy előállítás közben eltörték a vállát. A hétvégén kiadott rendőrségi közlemény cáfolta a hírt, a Városi Kurírnak maga az érintett meséli el az…..
Kalap úrfi 2016.06.29 20:38:43
@Leylandi: te a jezsuita szerzetesért is ennyire jártattad a szád vagy akkor még nem foglalkoztál a politikával?
Ott tartunk, hogy abban az országban, ahol a Fidesz kedvenc udvari kobzosának HELYTELENÜL titulált előadóművész és az Országgyűlés elnöke egyaránt azt vallja, hogy az asszony az otthon, gyerekszülve jó, és ne építgessen magának karriert, szóval abban az országban, ahol a partnerbántalmazás az…..
Kalap úrfi 2016.06.27 13:13:26
  Tévedésben vannak azok, akik szerint a demokrácia azt jelenti, hogy pár évenként a szavazólapon egy x-et húzunk az egyik rubrikába, akár választásokról, akár népszavazásról van szó. Ha ez így lenne, akkor Azerbajdzsán vagy Oroszország ugyanolyan demokratikus ország lenne mint Németország vagy…..
Kalap úrfi 2016.06.27 12:32:04
@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: te egyre szarabb vagy (gyengébb) ezekkel a szánalmas riposztjaiddal, amikor megváltoztatsz egy szót és azt hiszed humoros vagy és valami kibaszott frappánsat mondtál. nem, kva gyenge vagy megkúrt úrfi
 Bekövetkezett az elképzelhetetlen. A britek megszavazták az Európai Unióból való kilépést. Hogyan történhetett meg mindez? Mi vitte rá erre a brit szavazókat?   Az EU menedzselésében súlyos gondok vannak. Hatalmas vízfej, szaporodó bürokrácia, agyonszabályozás és ami a legrosszabb, szűk…..
Kalap úrfi 2016.06.27 11:37:15
@Tibi !: mivan kovi, kijött a faág a seggedből azért vagy ilyen feszült?
Azért a maga perverzitásában szerintem nagyon izgalmas és történelmi időszaknak lehetünk tanúi. Az elmúlt években folyamatosan kénytelenek vagyunk olyan eseményeket átélni, amiről biztosan tudhatjuk, hogy akár már az unokáink történelemkönyvében benne lesz. Most itt a hangzatos nevű BREXIT, ami azon…..
Kalap úrfi 2016.06.26 22:15:06
@Szelid sunmalac: bezzeg te, egy elbszott dohánygyári munkás fosod a fényt az éjszakába
Kalap úrfi 2016.06.27 08:43:29
@Szelid sunmalac: igen, nem felejti el, h sehol se voltál.
Tök szuper a magyar csapat, pezseg a gatyám a sztoritól, de mégis állítsák már le magukat a magyar focit amúgy totál kisajátító, stadionban balhézó gennyek, akik szurkolóknak nevezik magukat, közben szimpla huligánok, akik az otthoni stresszt a szurkolás indokával vezetik le. Hát kanapédrukkerként…..
Kalap úrfi 2016.06.25 22:34:11
@Sherlock_Holmes: te simán csak egy búzacsíra vagy
Kalap úrfi 2016.06.25 23:33:38
Kalap úrfi 2016.06.26 21:45:17
@n3spr3ss0: tudod van aki dolgozik, és nem a pofáját tartja segílyre, mint te. na, azok az eddig megspórolt pénzükből utaznak
Belebukott az Unió-ellenes pávatáncba David Cameron. A brit miniszterelnök egy éve azzal az ígérettel nyerte meg a választásokat, hogy ő majd „visszaadja az emberek kezébe a döntést”, és népszavazást rendez az ország uniós tagságáról. Két oldalról szorongatták az ellenfelei, szüksége volt egy erős…..
Kalap úrfi 2016.06.26 10:37:52
@alfacharlybravo: azért ez a neve, mert óvodáskorától kezdve folyamatosan köpködik és alázzák a való életben. itt a neten próbál kompenzálni
Kalap úrfi 2016.06.26 11:51:38
@alfacharlybravo: mindenképp segíts pls
Kalap úrfi 2016.06.26 12:04:32
@alfacharlybravo: még kell idő, nem jöttem rá
1. Az emberi hülyeség határtalan. De a jó politikus úgy van hatalmon, hogy országa hosszú távú érdekeit tartja szem előtt, a hülyékre csak a gonoszok, a debilek és a hatalommániások lőnek. 2. Mindenhol birka a nép egy része, de néhány egyszerű varázsmondat ismételgetéséve a többség is bárhol…..
Kalap úrfi 2016.06.26 09:52:53
@Brendel Mátyás: buzibrendel féltékeny, mert azt hiszi csak a keresztények fajtalankodhatnak gyerekekkel, ezért ő nem meri csinálni.. buzibrendel egy látens pedofil, hazátlan bohóc,akit senki nem szeret, ezért kell pár évente új országba költöznie (persze a világ a hülye)
Erőset üzent a DK elnöke az éppen tisztújító szocialistáknak. A Demokratikus Koalíció nem csak kitette a néhai szocialista kormányfő fotóját, de párhuzamot is vont Horn Gyula és önmaga Európa-párti politikája között. Egy hasonlóság biztos van a két politikus között: mindketten nyertek választást.…..
Kalap úrfi 2016.06.26 08:17:04
Valamit valamiért. Ha az angolok így döntöttek, akkor menniük kell. Ami történt legyen figyelmeztetés Európa hazardőreinek, populistáinak és nemzetvesztőinek. Elsősorban Orbán Viktornak. Idevezet a hitványságuk: erősödő orosz befolyás, területi igények, zuhanő tőzsdei és valutaárfolyamok. Nem a…..
Kalap úrfi 2016.06.25 08:48:41
@1ghost: és még ez az ostoba barom is szarrá ver titeket minden választáson. na akkor mi a ti szintetek?
Furcsa érzés azzal szembesülni, hogy Orbán Viktor a britek uniós tagsága mellett kampányolt, és vesztett. A magyar miniszterelnök ugyanis az elmúlt hat esztendőben látszólag szinte mindent megtett azért, hogy szétforgácsolja azt az amúgy is gyengécske egységet, melyet lényegében csak a tagok számára…..
Kalap úrfi 2016.06.24 16:40:32
@atpijkamo111: igen, és akik nem szavaztak azok is a bennmaradásra szavaztak VALÓJÁBAN
Kalap úrfi 2016.06.24 21:56:43
@atpijkamo111: tejjjjóóóóóóóééééég..
Kötőszó Foci és kerítés 2016.06.22 08:30:00
„Én most, egyszerűen, mindenféle politikai sallang nélkül szeretnék drukkolni a válogatottnak. Úgy ahogyan azt teszik más nemzetek is a sajátjuknak, meg másokénak. Bár sem a politikát, sem a focieredményeket nem tudjuk varázsütésre befolyásolni, mégis emberként tudunk tenni valamit. Például az…..
Nem vagyok focirajongó, nagyjából harminc éve az első meccsek, amelyeket végignézek (nem véletlenül), a válogatott mostani összecsapásai, fogalmam sincs, Storckot hol mennyiért jegyzik edzőként, elképzelésem sincs arról, mi fán terem a passzsáv, de néhány dolgot tudok cserébe. Egy háromszériás…..
Kalap úrfi 2016.06.23 09:39:36
@yotta: már akinek szar. aki az életét ovi vonzásában képes csak elképzelni és élni, annak biztos szar.
Kalap úrfi 2016.06.23 10:09:55
@yotta: pontosan