Adatok
Far from reality
21 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Sziasztok, ezt a bejegyzést már nagyon rég el szerettem volna készíteni. Mindig halogattam és halogattam és most már nem is olyan aktuális, de mindenképpen meg szerettem volna írni. Tudom, hogy az előző bejegyzés is hasonló volt, ennél tovább már tényleg nem lehet húzni. Szóval ma a…..

Sziasztok, amint előzőleg már említettem most egy könyvajánlóval jöttem. Március 31.-én kiadták a 13 okom volt című könyvnek az adaptációját. Mivel én még a sorozat előtt el szerettem volna olvasni, gyorsan beszereztem a könyvet amit mondjuk csak április elején tudtam elolvasni, de nem baj. Most…..

Sziasztok, tudom, túl sok tag van már így is a blogon és ahelyett, hogy ilyenek kitöltésével foglalkozom mért nem csinálok egy könyvajánlót. Hát igen, ha a címet olvasva ez megfordult a fejetekben akkor már nem vagyok egyedül. Ígérem a jövőre nézve próbálom majd az ilyen bejegyzések számát…..

Sziasztok, mint ahogy a címből is láttátok ebben a bejegyzésben az ifjúsági könyvekről fogok írni. Én javarész ebből a kategóriából szoktam olvasni ,így már megismerkedtem párral. Természetesen rengeteg, de tényleg rengeteg ilyen korosztálynak szóló regényt találhattok a könyvesboltokban, szóval ma…..

Sziasztok! Megint kiragadlak benneteket a könyvek világából és ma 5 sorozatot szeretnék bemutatni nektek.
1. Simlis spinék
Ezt a sorozatot nemrég kezdtem el és sajnos már be is fejeztem. Eddig csak három évad jelent meg az első 8 a második 20 és a harmadik 10 részes. A részei 20 percesek. A…..
Far from reality
2017.02.03 21:16:19
@Dániel Fara: Köszönöm a kommentet :)

Sziasztok! Ma három olyan könyvről szeretnék írni aminek a borítója valamilyen okból kifolyólag nem túl előnyös. Igazából ezt a bejegyzést nem terveztem , de egy héttel ez elött vettem meg az egyiket a három közül és hát szinte biztos vagyok benne ,hogy ennél jobban nem lehet elrontani egy borítót.…..

Sziasztok! Ma egy könyvértékeléssel jöttem. Ezt a könyvet már vagy 4 hónapja vásároltam meg és mostanáig szinte meg is feledkeztem róla , de az a lényeg, hogy most elmondom róla a véleményem...

Sziasztok! Már elkezdődött a suli, sokat kell tanulni és be kell valljam ez nem tesz túl jót a csokikészletemnek. Ma egy csokis book taggal jöttem ahol a csokikhoz hasonlítok könyveket...

Sziasztok! Ma egy reggeliötletet szeretnék megosztani veletek. Lehet, hogy valaki furcsának találja, de csak édesen szeretem a bundás kenyeret. A sós változata nekem túlságosan olajos...

Sziasztok! Sajnos elérkezett a nyár vége. Véget ért a nyári szünet amit eléggé bánok, de megpróbálok a suli idő alatt is rendszeresen blogolni. Nem ígérem 100%-osra mert most váltottam iskolát és a követelményekkel még nem vagyok tisztában, de az biztos ,hogy húzós lesz. Na de ne szaladjunk ennyire…..

Sziasztok! Megint találtam egy olyan taget amit szívesen kitöltenék. Találtam egy hosszabb és egy rövidebb verziót. Most az utóbbit csinálom meg de a távoli jövőben a másik sem maradhat ki. Remélem ti is élvezitek annyira, mint én az ilyen fajta bejegyzések írását. :)..

Sziasztok! Ma az első Lislie L. Lawrence és Leiner Laura élményemet szeretném megosztani veletek. Tudom, hogy sokan szeretik a könyveiket ezért olvastam el egy-egy könyvüket...

Sziasztok! Nemrég írtam egy olyan bejegyzést amelyben 5 olyan könyvet mutattam be amit mostanában el akarok olvasni. Ez meg is történt. Most így elolvasás után is el szeretném mondani a véleményem róluk...

Sziasztok! Ma egy taggel jöttem nektek. Remélem tetszik nektek az ilyen fajta bejegyzés is mert én nagyon szeretem csinálni. Próbálok majd mindig az évszakhoz kapcsolódókat választani, de akkor kezdjük is el...

Sziasztok! Szerintem ti is átéltetek már olyan pillanatot amikor olvasás közben becsukod a könyvet és felordítasz, hogy "ez ,hogy lehet ilyen szerencsétlen". Hát igen ez velem elég gyakran előfordul. Vannak olyan szereplők akiknél nem csak a szerencsétlenségük zavar hanem az egész lényük. Most…..

Sziasztok! Ma egy olyan könyvről szeretnék írni amit a könyvhéten szereztem be. Már nagyon régen kinéztem mert szerettem volna komolyabb témájú könyveket olvasni. Ez a regény a Maxim kiadó által jelent meg és 430 oldalas...

Sziasztok! Ma nem egy könyves bejegyzéssel készültem, mint ami már a címből is kiderült. Mostanában rá vagyok kattanva a nude árnyalatokra és ezért mutatom be nektek ezt az 5 rúzst. Na de hát akkor kezdjük is...

Sziasztok! Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de nagyon meleg van. Ma az évszakhoz kötődően egy tag-gel készültem. Remélem tetszeni fog nektek...

Sziasztok! Most 5 könyvet szeretnék bemutatni nektek, amit mindenképpen ki szeretnék olvasni a nyáron. Ezek a regények nem most jelentek meg, de nekem csak most volt alkalmam beszerezni őket. Előre el kell mondanom, hogy csak annyit tudok ezekről a könyvekről ami a hátoldali szövegben benne van,…..

Sziasztok! Ma egy olyan könyvről szeretnék írni ami nagyon elgondolkodtatott. Véleményem szerint az írónő nagyon jó témát ragadott meg. Ezt a regényt is a Könyvmolyképző adta ki. Amit már az elején megjegyeznék ,hogy nagyon kevés benne a párbeszéd, inkább egy gondolat kifejtős könyv...
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz