Regisztráció Blogot indítok
Adatok
csgabor

0 bejegyzést írt és 116 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Vajon mennyire sokkoló élmény egy férfinek részt venni gyermeke születésén? Szándékosan a dolognak ezen oldalát emelem ki, de persze tudom, hogy egyben felemelő, bensőséges és igazán különleges tapasztalat ott lenni az első percektől, és persze legalább egy picit szenvedni…..
Mint borjú az új kapura, úgy bámultam az V. kerületi Önkormányzat épületére és a mellette lévő ügyfélszolgálat ajtajára, amikor kicsit megkésve a parkolási engedélyemért mentem. Az ügyfélszolgálatunkat ugyanis államosították és a „Budapest Fővárosi Kormányhivatal V.…..
csgabor 2013.03.21 03:04:15
@Nemzeti forrasztékón: már itt vannak.....
Mandiner blog Petőfi hava 2013.03.17 07:17:00
Így szombat éjfél felé, amikor ezt írom, és amikor az összes létező híradó visszanézése miatt vagy nyolcszor hallottam Harangozó Tamástól, hogy „a kialakult helyzetben”, amikor alacsonyan szállnak a minőségi állami szolgáltatásokra szuperérzékeny blogbejegyzések, amikor…..
Na, ehhez vajon mit szólnának a magyar tinédzserek? Megjegyzendő, a svájciak sem örülnek neki, sőt egyre nagyobb a felhördülés és az elégedetlenség. Ugyanis több svájci város és falu is kijárási tilalmat vezetett be este 10 óra után a 16 éven aluli fiatalok számára. A…..
csgabor 2013.03.03 14:00:40
@SzerződésSertés: Pontosan. Sőt, nem értem, hogy miért csak 16 éves korig, hiszen többnyire az idősebb balfékek randaríroznak! Simán lehetne 18 vagy akár 25 éves korig. Utána meg úgyis dolgoznak már, úgyhogy azért ne mászkáljanak az utcán meg buliba! Simán lehetne kijárási tilalom este 10 után, ami mindenkire érvényes lenne. Akkor legalább rend lenne végre! Mert most borzasztó belegondolni is, hogy amíg én otthon alszom, addig mások kint henyélnek az utcán!
Szülők és tanárok nem nyughatnak, a Hoffmann-féle tárca folyamatosan bombázza újabb és újabb ötletekkel őket. Igaz, még azt sem tudni, hogy fog lezajlani az államosítás (nem inkább erre kellene az összes erőt koncentrálni?), a NAT történelem (azaz a múlt uralása) és…..
Annyit dobálták magukat a játékosok az elmúlt idényekben, és ez annyira visszatetsző volt a szurkolóknak, hogy változtatnak a szabályokon: büntetni fogják a faultra rájátszó játékost. A szigorításhoz persze kellett az is, hogy a rájátszásban a sztárjátékosoknak többet…..
csgabor 2012.09.29 05:57:51
Hihetetlenül nagy bunkóságnak nevezte hétfőn Harrach Péter a "Nem vagyok tojóstyúk!" feliratot, amely a Varga István fideszes vezérszónok parlamenti beszéde miatt létrejött Kossuth téri tüntetésen volt látható. A kereszténydemokrata frakcióvezető napirend előtt szólalt fel a…..
Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága hétfői ülésén nem támogatta azt a népi kezdeményezést, hogy legyen önálló büntetőjogi törvényi tényállása a családi belüli erőszaknak. Ez csak a szokásos, de "a fideszes Varga István azt mondta: a népi kezdeményezés…..
csgabor 2012.09.11 01:37:08
@Makkasz: "Na ezek azok, melyekből egyikre sem vágyik egy férfi vagy egy gonosz hímnemű"

Nem tudom te hol laksz, de egy átlagos magyar faluban egyszer nézzél körül légyszives. A nő és gyerekverés mindennapos, nálunk is előfordult a családban, nem egyszer. Mindenki (=tágabb család) szerint rendben volt, legalábbis olyan szinten, hogy a rendőrség senkinek sem jutott eszébe.) Sok más családban ez volt a helyzet.

Igen, vannak normális férfiak és normális nők is, szerencsére ők vannak valszeg többségben. Itt most nem róluk van szó.

"A rendszeres szexuális aktusnál még a faszverés is jobb, a férfiak jó szexet, szerelmet akarnak, akár a nők."

Nemi erőszakot sem kell büntetni akkor, vagy hogy?
csgabor 2012.09.11 03:14:47
@Makkasz: "1. A posztolónak fogalma nincs miért veri, vagy tartja hatalmában a nőt. Amit írt, az hülyeség, nem azért."

Akkor miért? A posztoló nem a "normális" férfiakról írt. Miért veri, miért félemlíti meg egy ilyen férfi a nőt?

A tiszta alsót meg nyilván nem szó szerint kell érteni. Lényeg az, hogy a férfinak kényelmes, hogy valaki ellátja, kiszolgálja.

Én kb. kettőféle motivációt tudok elképzelni, az egyik az uralkodási vágy, a másik pedig az, hogy legyen valaki, aki mindent megtesz neki, mert az úgy kényelmes, egy rabszolga. De nem vagyok szakértő a témában, nem tudom mi az ilyen állatok motivációja. Abban az esetben ahol közel voltam a tűzhöz, az volt az érzésem, hogy nem is volt motiváció igazán. Csak azért csinálta, mert megtehette, mert az volt neki a normális.

Abban egyetértünk, hogy nem elsősorban a törvény a megoldás. De azért beszélni lehetne róla, nem, ha már elismered, hogy van ilyen.

Btw. azért válaszotam neked, mert a férfiakról általában írtál, míg a posztoló nyilván a nőverő beteg állatokról.
csgabor 2012.09.11 03:16:15
@kolbászoszsömle: ha jól értem, csak az volt a kérés, hogy vitassák meg a problémát. Ha az említett eset megtörtént (amit nehezen tudok elképzelni egyébként), akkor nyilván nem tökéletes a jelenlegi rendszer, tehát lehetne javítani rajta.
Elgondolkodtál már azon, miért nem mondják neked, hogy hordj sisakot autózás közben, vagy a fürdőszobában? Pedig az autózás és a fürdés is veszélyes üzem, a hírekben szinte egyebet se hallunk. Szemünkre vetik néha, hogy miért nem propagálunk a blogon mindenféle hadi…..
csgabor 2012.08.17 02:33:15
@zum trucc: Hol lehet erről valami adatokat találni?
csgabor 2012.08.18 00:28:48
@kohabitállak: értem, a statisztika órán csak az átlagszámításig jutottál.

Akkor felejtsd el a statisztikát, csak valami számokat, adatokat méréseket mutass légyszives. A számok is rosszak?
csgabor 2012.08.19 21:35:43
@kohabitállak: Én aztán nem akarlak meggyőzni semmiről. Azt hittem valamivel alá tudod támasztani az érveidet, ezért kérdeztem. Ha nem hát nem. Bocs, de a saját tapasztalat nem túl reprezentatív, ezért nem is írom le a sajátomat.

Ha másvalakit esetleg érdekel, tucatjával vannak ilyen tanulmányok:
www.guardian.co.uk/lifeandstyle/2009/may/07/cycling-safety-york-calderdale

Nyilván, nem biztos, hogy ez Mo-ra is érvényes, mert ott pl. nem sokat javul az infrastruktúra, sőt szerintem romlik. Pl. a közös gyalogos-biciklis utak egyértelműen visszalépést jelentenek és veszélyesek.
HamPLÓ Füst a vízen 2012.07.10 16:00:00
Vonatozós-villamosos túrát csinálni klassz dolog, de azért alapjában véve nem igazán rock'n'roll, ezért amikor jósorsom Ícé és czzf50 társaságában Lausanne-ba sodort, javasoltam, hogy ugorjunk át az onnan csak huszonpár kilométerre levő Montreux-be, utazzunk egyet a Genfi-tó partján járó helyközi…..
A morgás joga Ki a gondos szülő? 2012.06.24 11:35:00
Cséfalvay Zoltán gazdaságstratégiai államtitkár szerint az, aki külföldön taníttatja gyermekét. Nekem egy fiam van, de nagy gondot fordítottam a nevelésére, ezért is vállaltam a külföldi taníttatás terheit. (HVG portré, 2012/25.sz.) Milyen útmutatást ad tehát az…..
  A képviselő-testület visszanyalt. A komlói városatyák combos határozatban ítélték el az Európai Parlament korábbi határozatát, amely elítélte Magyarországot. Az írásbeli intőt a szokásos rendben megküldték Martin Schulz EP-elnöknek.   A három ellenszavazattal…..
csgabor 2012.06.21 20:12:24
@Wegam: Abszolút egyetértek. Annyit tennék még hozzá, hogy (mielőtt pusztulnak), utalják a lóvét, ha jót akarnak!
Úgy tűnik, mostanra a kormányfő is belátta, hogy tarthatatlanná vált Schmitt Pál köztársasági elnök helyzete. Hiába teljesítette maradéktalanul az elvárásokat - azaz írt alá mindent - a törvényalkotás motorja, a nemzetközi színtéren is óriási felháborodást keltő…..
csgabor 2012.02.16 17:00:16
@Jackes: "A doktorinál különben sem a disszertáció számít hanem a védés. Megvédte, elfogadták. Akkor?"

Megvédte és elfogadták, mert tudományosan rendben van a tartalma. Naná, hogy rendben van, SP jó helyről lopta. A gond azzal van, hogy _LOPTA_.

A bírálók nyilván nem ismerték a bolgár szerző művét.
csgabor 2012.02.16 17:16:54
@Jackes: ha ismerték, amit nem hiszek, akkor szimplán ők is csaltak. Természetesen ez nem menti fel SP-t.

Azért nem gondolom, hogy ismerték, mert SP Bulgáriát jelölt meg kiadásnak, és a címet és magyarul írta. Ebből nem lehet rájönni, hogy Lausanneban adták ki franciául, max. ha rákérdeznek SP-nél.

De még egyszer mondom, mindegy, hogy ismerték-e. SP másolt és csalt, függetlenül attól, hogy a bírálók milyen munkát végeztek.
csgabor 2012.02.16 20:21:15
@Napkutya: Oké, akkor lopott.

Egyébként azok alapján a részletek alapján amik megjelentek, a lopás nem kérdéses. Az egyetlen kérdés, hogy mennyit lopott, a megjelent 15 oldalt biztosan lopta. Kérdés mennyit még.
Ott sincs semmi. Mostanában sokszol olvasom itt-ott, hogy itt már nem lehet élni, ergo menni kell innen el. De hova? Arra mindenkinek van egy ötlete. De megéri? Szerintem nem.Előre bocsátva, hogy nyilván nem tudok minden ország helyzetéről mindent, de amiket hallok ismerősöktől…..
Politikai témában továbbra sem kívánok megnyilatkozni, de ha már Kölcsey, akkor irodalom, és akkor fogjuk rá, hogy beleillik a profilba. Az ügyészség vizsgálja Dopeman számát. Vicc bazmeg, az. Persze ha jön a feljelentés, vizsgálatot kell indítani, ezt értem. De jött a…..
A Mr. Porter 5 (méregdrága) szettben mutatja be "mindig jól öltözött" és jóképű többszörös országúti bajnok, a Tour de France, a Vuelta és a Giro d'Italia sztárján, David Millaron, hogy menjünk el A-ból B-be, ha stílusosak akarunk lenni. Millar - a képekhez készült…..
  „Ezek a hitelminősítők nem rendelkeznek először is jogosítvánnyal országminősítések végrehajtására, csak és kizárólag cégeket minősíthetnének.” – nyilatkozta Giró-Szász András kormányszóvivő múlt héten Az Estének, miután a Fitch stabilról…..
csgabor 2011.11.15 05:08:50
@vizipipa: ez a "legveszélyesebb bankok" butaság, rosszul fordították le a "hírt".

A listán szereplő kettő banknál is van számlám, így kicsit megijedtem és megkerestem az eredeti hírt/cikket, angolul.

Nos, nem arról van szó, hogy ezek a bankok veszélyesek, hanem arról, hogy ezek azok a nagy bankok amelyek bedőlése komoly veszélyeket okozna. Azért készítették a listát, mert ezeknek a bankoknak kell bizonyos szigorított előírásoknak megfelelni. Tehát, magyarul, ez a nagy és jelentős bankok listája.
Néhány információ kiszivárgott a készülő nyelvstratégiáról:„A nyolcosztályos gimnáziumokban legalább három idegen nyelvet kellene tanítani, és az angol egyeduralmát megtörheti a francia és a spanyol - az [origo] információja szerint többek között ez áll az oktatási…..
csgabor 2011.07.27 14:59:08
@Baldvogel: "Azzal egyébként egyetlen gyerek sem veszít, ha akár egyszerre három nyelvet tanul"

De igen, veszít. Tanulhatna helyette valami hasznosat is, amiből majd meg fog élni. Valamint, azt is megnézném, hogy a három nyelvet milyen szinten fogja beszéni. Vegyük észre, hogy jelenleg a középiskola egyetlen nyelvet sem képes jól megtanítani.

Nyilván szükség van olyan emberekre akik három idegen nyelvet beszélnek. Csak nem túl sokra. Talán nem rájuk kellene koncentrálni.
csgabor 2011.07.27 17:07:22
@Baldvogel: 9 éves koromtól kettő-három nyelvet tanultam, ennyit az utolsó pillanatról. 3 hónap akkor is kellett ahhoz, hogy a második nyelvből nyelvvizsgát tegyek. (Kicsit túltanultam, 95%-on lett a vizsga.) Ettől függetlenül a nyelvvizsga a phd-hoz teljesen felesleges. Nem igazolja, hogy része vagy a nemzetközi tudományos közösségnek. Mindössze alibi. Viszont a három hónap alatt szinte semmit sem dolgoztam.....

Ugyanígy alibi a diplomához megkövetelt nyelvvizsga. Semmit sem igazol. El kellene törölni a fenébe. Viszont angolul kellene kiadni a jegyzetek, olvasnivalók egy részét a diákoknak az egyetemen, mondjuk harmadik évtől. Na akkor mindjárt tanulnának angolul. Meghívni vendégoktatókat, akik angolul oktatnak. Néhány egyetemen ezt megteszik, a legtöbb helyen nem.
Jasmijn Rijcken volt az a bringás, akit pár hete egy New York-i rendőr meg akart büntetni, de végül csak hazazavarta átöltözni, mert szerinte a rövid szoknyája balesetet okoz. Mármint elvonja az autóvezetők figyelmét (finom egyvelege a szexista, autóközpontú és frusztrált…..
csgabor 2011.07.03 03:03:24
@ZBR: Azt tudtad, hogy Mo-n több az egy főre jutó halálos baleset, mint az USA-ban? Pedig ott sokkal több autó van. Ennyit arról, hogy ki tud vezetni.
w Éljen és virágozzék 2011.06.27 06:30:00
Ven Csia-pao igazán elégedetten távozhatott Magyarországról. Tárgyalásai sikerrel jártak, és legalább annyira otthon érezhette magát, mint Csao Ce-jang 1987-ben. Igaz, hogy Magyarország azóta demokratikus ország lett, de megkíméltük Vent attól, hogy ezzel szembesülnie kelljen.…..
csgabor 2011.06.27 21:08:19
@Weöres Dániel: Én csak kb. egy évet éltem az USA-ban, de senki nem kérdezte meg, hogy vallásos vagyok-e, hátrányom se volt abból, hogy nem. Nyilván vannak itt is sötéten vallásos vidékek, ahol a helyiek kinézik azt, aki nem az, de Mo-n a szülőfalumban ez sokkal inkább így volt (van?). Ott többször akartak megtéríteni is.

Ez alapján:
dailyatheist.blogspot.com/2009/02/most-and-least-religious-countries-in.html
úgy tűnik, hogy nagyok a különbségek az USA-n belül, szerencsére MA az egyik legkevésbé vallásos....
csgabor 2011.06.27 21:09:59
@csgabor: Mármint MA == Massachusetts...
csgabor 2011.06.27 21:30:27
@különvélemény: most akkor a vallás miatt kellene, hogy hátrányosan megkülönböztessenek, vagy a bőrszín miatt?
törökgáborelemez 377. A hitel 2011.06.26 09:52:56
„A kommunizmus volt a legnagyobb baj az emberiség történetében, és nem ünnepelhetjük eléggé, hogy véget ért”– mondta Orbán Viktor idén április végén. „Nem ismerünk a történelemben példát arra, hogy ilyen rövid idő alatt ennyi embert sikerült a…..
csgabor 2011.06.26 14:50:08
@waszabi: "a kinaiak hosszabb ideje üzemeltetik sikeresen a saját modelljüket,"

Sikeresen? Komolyan? Erről a vidéki kínaiaknak szerinted mi a véleménye? Nem szeretnék egy ilyen "sikeres" országban élni.
Érdekes bejegyzés jelent meg az urbanista blogon.  Az első Budapesti Turisztikai Konferencián elhangzottak alapján másfél-két év múlva üvegkabinos lanovkákon suhanhatnánk át a Vigadó térről a Várba. Igaz a projekt az elhangzottak alapján még engedélyezés előtt áll, de a…..
w Van egy régi mániám 2011.05.27 13:37:34
  Trianon olyan a jobbosoknak, mint másoknak a meztelen nő. Legalábbis így gondolta Papcsák Ferenc, és beszállt a kis magyar holokausztiparba.  ..
csgabor 2011.05.27 17:07:32
@spontan: Természetesen egyikük a zuglói önkormányzat és a honvédelmi minisztérium pénzén.
Subba Reptéri lehúzás 2011.05.11 16:37:00
Jó szájízzel érkezz, vagy hagyd el kishazánkat! Lehet ennél jobban bemutatni Magyarországot?Számla a reptéri Leroy étteremből: Egyé ezeröccázé bundáskenyeret, és fizess még egyszer annyit a felszolgálásért! Reakció az étterem vezetőjétől:És egy EPIC Handrástól…..