Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Tzimisce

13 bejegyzést írt és 918 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Tegnaphoz képest két hónapja, május 25-én történt George Floyd halála, ami kirobbantotta az 1960-70-es évek óta nem látott kiterjedtségű rendőrségi brutalitás és rendszerszintű rasszizmus elleni tüntetéshullámot. Rengeteg javaslat és kezdeményezés született az elmúlt két hónapban, tágabb értelemben…..
Tzimisce 2020.07.26 22:23:15
@zord íjász: csatlakozom. Katasztrófa. Szépen, rendesen megdolgozott a napi betevőjéért, remélem felveszik a Mércéhez.
Tisztán emlékszem 2010 első hajnalára, pedig eddigi életem során, akkor voltam berúgva talán a legjobban. A lényeg az, hogy szinte most kezdődött az évtized, és mire észbe kaptunk, már 2019 vége lett. Persze sok minden történt ez idő alatt, többek között 2011-ben elindult a Férfihang, aminek…..
Már az oldal indulásakor magától értetődő volt, hogy a Kickstarter vonzani fogja a csalókat. Szerencsére igazán jól megtervezett (értsd: működő) csalással nagyon ritkán találkozni, mert abba legalább annyi energiát kellene ölni, mint egy becsületes projektbe. Helyette itt vannak nekünk az idióták,…..
Tzimisce 2019.10.23 11:29:25
@Mocsár: Vagy Anita Sarkeesian, aki legalább elkezdte a videóit, de kb a negyedét se csinálta meg a beígért filmeknek...
Aztán együtt sírtak a fent említett hölggyel az ENSZ-ben, hogy milyen szemét az internetes geek szubkultúra...
Najó, NER lovag nem voltam. Ha mindenáron a középkori fordulatokkal szeretnék élni, talán fegyverhordozónak mondanám magam, vagy olyan kígyónyelvű csávónak a gyűrűk urából, aki áll a király mellett és belesúg a fülébe valami gonoszat. A Nemzeti Együttműködés Rendszere amúgy több ízben is…..
Feltűnt neked, hogy az elmúlt években soha nem látott méretekben pottyantak az égből és gombamód ugráltak ki a földből olyan autentikusnak álcázott falusi vendéglátóhelyek, amelyek pár évvel ezelőtt még azt sem tudták, hogy mi az a szőlő, most meg már saját pincéjük is van? Nekem is baszod. Nem…..
Tzimisce 2018.05.09 16:16:05
@diszkriminans: bár alapvetően igazad van, de bizonyos nagyberuházásoknál ez nem feltétlenül igaz. Ha elefántcsonttornyosan nézzük (mit tanítanak az egyetemen) a repülőgépgyártást szokták emlegetni, de gyakorlatilag számos nyomdagép is pl. ilyen, mert bár visszatermeli az árát akár 1-2 év alatt is, de szívesebben indul neki a beruházásnak a nyomdász, ha tényleg megtérül ennyi idő alatt, és nem kell 5-10 évig küzdenie vele, hogy utána a következő 5-10 év alatt nyereséget hozzon, míg végleg elavul.
Budapest szórakozóhelyeit járva újra és újra találkozom egy bizonyos nőtípussal. 35 feletti, csinos, jól szituált. Barátnőivel járja a bulinegyedet, szeret inni, de persze a szalonspicc határán legfeljebb néhány lépéssel megy túl. Imádja a zenét, szívesen táncol, kell a pezsgés, pörgés, minden…..
Tzimisce 2017.12.17 16:05:51
@Ricoka: Ezek pont nem a rendes emberek voltak. A te történeted is azt igazolja, hogy a rendes férfiaknak nehéz, a férjednek szerencséje van, hogy észrevetted.
Március 7-i, genfi sajtótájékoztatóján az EU bevándorlásügyi biztosa, Dimitris Avramopoulos a következőket nyilatkozta: Az EU észak- és nyugat-afrika minden országában bevándorlásügyi központokat fog létrehozni, mert sajnos nincs elég hivatalos bevándorló. Az EU 27 tagországának hamarosan 6 millió…..
Tzimisce 2017.03.21 13:49:15
@Sipi81: Mert az. Deansdale jogosan javasolja, hogy csak abban az esetben tudjuk növelni a bért, ha az adóterheket csökkentjük.
Elmondom miért nem fog csökkenni a profit. Notc már leírta, hogy vannak olyan fejlesztések, amik kidobott pénzek lesznek. Ezen kívül a kockázatot is meg kell fizetni. Látszólag a vállalatvezető csak furikázik az A8-as Audijában. Valójában az Ő vállán nyugszik az a felelősség, hogy ha egy rossz döntést hoz, rengeteg ember veszíti el a munkáját, hiszen a vállalat csődbe megy, vagy legalább is válságba kerül.
A kockázat: Jelenleg kockázatmentesen évi 3-6 % jövedelmet lehet csinálni a tőkéből Magyarországon. Európában ez 1-3% körül mozog. Ha egy kicsit kockázatkeresőbb vagy, ezt fel lehet tornázni a nemzetközi piacon 6-10% környékére (indexkövető alapok, vegyes alapok), ha sokat kockáztatsz, hosszú távon! 15-18% is elérhető (részvények, részvényalapok), de itt már komoly a bukó esélye, és még mindig nem adtál munkát szinte senkinek.
Ellenben ha vállalkozást indítasz, az egy all or nothing hozzáállás, mindent felteszel rá és dolgozol is érte.
Ebből adódóan 20% alatt nem fogsz még csak el se gondolkozni azon, hogy belevágj. Ráadásul 1-5-50 embernek fogsz munkát is adni.
Ezt azonban az állam úgy támogatja meg, hogy szarrá adóz. De csak a KKV-t, a nagyvállalatot nem, mert az sok embert foglalkoztat. (Persze ők is fizetnek adót, csak arányaiban messze kevesebbet)
Szóval igenis az adóztatást kell visszafogni, akkor lesz elég munkahely, és normális fizetés.
Tzimisce 2017.03.21 22:55:04
@Aurelius Respectus: Egyébként ők kezdték el befogadni a volt gyarmatbirodalomből a pakikat, indiaikata meg a többi muzulmánt. Őket csak a svédek előzték meg. Aztán a Németek jöttek a törökökkel, ki nem emlékezne még a nagy ünnepek idején a török vendégmunkások áradatára a határokon. De a lengyel munkás az nem kell...
@KalmanBlog: a legnagyobb röhej, hogy a nagy nacionalisták összemosolyognak. Szerintem rámisztő. No nem azért, mert milyen groteszk, hogy egy gloireban hívő francia összekacsint egy már-már náci AfD vezetővel, meg egy holland Wilders-szel, amikor elvileg utálniuk kellene egymást. Hanem mert ők már rájöttek a közös ellenségre...
Továbbra is mondom, Breivik egy zseni volt, már akkor is mondtam, amikor megtette, amit, de ha nagyon elfajul a helyzet, (sajnos Norvégiában nem fog), simán miniszterelnöknek választják ha lejár a 21 év. (Mint Mandelát)
Nem először melegeznek le, nem is utoljára, ahogy a kommentelőket ismerem, de az kétségtelen, hogy most jött a legváratlanabb helyről. Nem mintha magamra venném, nem erről van szó, csak ennyire nyíltan, a tévében még soha nem mondták. Hiába mondja a FEM3 egyik műsorvezetője, Várkonyi Andrea, hogy a…..
Sziasztok! Egy kérésre osztom meg ezt a cikket, bátran kommenteljétek a véleményeteket. Az előzmény ez a cikk. Megj: Azóta kiderült, hogy a Szellemirtók viszont TÉNYLEG feminista lett. A korábbi cikk okán bojkottálni akartam az új MAD MAX filmet, amikor meghallottam, hogy feminista hátterű, és…..
Tzimisce 2016.08.20 15:29:30
@Deansdale: Köszönöm a kommentet, és úgy vélem, koncepcionálisan igazad van, ugyanakkor én még hiszek abban, hogy nem ennyire tragikus a helyzet, bármennyire is ennek néz ki.
Itt Magyarországon ez szerencsére még nem érzékelhető, és a legtöbb átlagember nem látja mi folyik kint. (Ez nekünk, antifeministáknak a legfőbb bajunk) Inkább azt lehet látni, hogy elharapódzik a PC, és épp ezért van sikere az olyan dolgoknak, amik ezt telibeszarják: Deadpool és Trump, hogy a két legtipikusabbat említsem.
Én nem úgy néztem ezt a filmet, hogy bezzeg nőelnyomás, de elfogadom azt az érvet, hogy a tudatalatti manipulálás aktívan zajlik a háttérben, ahogy ezt Hollywood mindig is tette.
Vee barátunk videójából értesültem arról, hogy új Star Trek sorozat van készülőben, és önmagában a tényből, hogy a nagyszájú román gyerek beszél a témáról, máris tudtam, hogy szart sem fog érni az egész. A tervezett sorozatot taglaló cikk legelőször is leszögezi, hogy a főhős nő lesz. Ezredjére is…..
Tzimisce 2016.08.17 22:18:37
@Ahasverus: A Mad Max valójában nem feminista mű. Írtam is róla egy cikket a férfihangra, sajnos nem fogadták el. Minden lényegi és létfontosságú döntést Max hoz meg. Ha ő nincs, a csajok mind meghalnak.
Tzimisce 2016.08.18 13:12:19
@Ahasverus: Vélhetőleg nem volt eléggé vitacikk, vagy nem volt eléggé antifeminista. Ha érdekel, el tudom küldeni, úgy emlékszem megvan valahol. FB-n megtalállak, ha érdekel.
Tzimisce 2016.08.19 23:04:33
@TrollEdomer: @Ahasverus: @KalmanBlog: Na kérésetek meghallgattatott. Felraktam a blogomra. Íme a link:
tzimisce.blog.hu/2016/08/19/miert_nem_feminista_film_a_mad_max_fury_road
Egy sorozatot fogok indítani, amelyben lementem az érdekesebb nők profiljait, és kicsit elemzem őket. Természetesen mindent kitakarok, ami által felismerhető lenne az illető.  Ez lesz az első rész és majd folytatódik más csajokkal, amennyiben látok még érdekes profilokat. Kezdjük...
A HírTv-hez igazolt Veiszer Alinda, Alinda címen indít beszélgetős műsort hétköznap esténként, első vendége Nagy Kriszta Tereskova festőművész lesz, vettük tudomásul rezignáltan, majd robbant a gecizős beharangozó videó, úgyhogy olyan izgatottan ültünk a tévé elé, mintha…..
Feminista frontról egyfolytában azt halljuk, hogy néhány radikális mérgezi csak az összképet, de a feminizmus valójában egy kedves, aranyos mozgalom amit kizárólag az egyenjogúság érdekel. Vessünk hát egy pillantást a közelmúlt feminizmushoz kapcsolódó eseményeire, vagyis…..
Tzimisce 2015.07.01 16:02:42
@DennisVT1: Ahogy Dean is mondta, nincs azzal semmi baj, amit írtál szerintem.
Pistit sajnálom kicsit, mert az Ő nevében művelnek egy páran katasztrofális dolgokat a Hangon, holott Ő is leszögezte azt kulturáltan, miszerint a Férfihangot szereti, tiszteli, de baromira nem ért egyet vele, mert szerinte nem tárgyalni kell, hanem ellene menni, ennek az útja a MGTOW. Ennek ellenére a betelefonálásakor is azt mondta, hogy helyes, hogy van ilyen oldal és igenis kell.

Szerintem egyébként közvetve Pisti blogjának lezárása és az afelett dögkeselyűként megindult feminista fröcsögés indította meg azt a dühöt, mind Alter Egoban, mind Belvedereben, mind Versusban és vélhetően sok más emberben.
Megértem őket, én is csalódott voltam. De felül kell ezen emelkedni. Higgyétek el, én pontosan tudom, milyen gyűlölni a nőket, de ezen túl kell lépni. A magány rossz, de számos előnye is van. Élvezzétek ki, amíg tudjátok, hogy van időtök és pénzetek (na jó, a pénz nem vészes) :)

Szóval nosza, szedjük össze magunkat, és térjünk vissza az eredeti útra! Legyünk büszkék, hogy vannak a sorainkban antifeminista nők, akik saját elképzelésükből akarnak a Hangon lenni, nem azért, mint a manginák, akik azt hiszik, ha bólogatnak, kapnak nőt. Legyünk többek, mint a fröcsögő feministák Antoni Ritástól, Gerle Évástól, nőkertestő, feminfóstul!
Nőket gyűlölni egyedül is tudnék! Szeretném azt, hogy a hitvallásom, az antifeminizmus szalonképes háttérrel rendelkezzen, ne mondhassák rám, hogy De Ti is! Így is árral szemben kell úsznia annak, aki anti-feminista. Legalább egymást ne nyírjük ki, ugyanis tudjátok kik járnak ezzel legjobban? Így van, a feministák.
intra to inter Elsők 2014.07.17 01:37:48
Kedves olvasóm! Ha idekeveredtél valahogy, és nem szaladsz el, beleláthatsz kicsit egy éppen ma 41 éves férfi zenei ízlésének széles palettájába, ami esetleg benned is feléleszt némi nosztalgiát. A blogot igazából magamnak írom, egyfajta zenei naplóként, de nem zavar, ha más…..
Tzimisce 2014.07.17 14:38:10
VV Zsófi sírva, VV Viki döbbenten vette tudomásul, hogy lemaradt a 12 millióról, lakásról, autóról, nyereményútról. Egy százalék különbség is alig volt a két döntős között. A sok ülvöltözéssel tarkított finálét itt közvetítettük...
Még mindig van hátra 30 nap a választásig, de már most elképzelhetetlenül magas szintre lépett az Összefogás Kormányváltás szívatása.Zusi visszatért.És nem is akárhogy! Zuschlag Consulting, hívjon most! Nem vicc. Ekkora vastagbőrt rég láttunk, már most megemelem a…..
Tegnap este már Lilu irányította a bolondokházát, nem mondom, hogy nem hiányzott, mert de, Istenes alatt a dolgok kicsit ellaposodtak és jelzőből is csak egyet ismer (érdekes), igaz néha hozzáteszi, hogy "nagyon", így szavunk nem lehet. A villalakók azonban nem veszik komolyan,…..
Nő vagyok, tehát természetesen teljesen elítélem a családon belüli erőszak egyik leggyakoribb formáját is Természetesen teljesen elítélem a családon belüli erőszak minden formáját, és mivel nő (sőt anya) vagyok, a gyerekbántalmazás mellett különösen annak egyik leggyakoribb…..
Barna hajú lányok Oriana 2013.11.03 07:34:00
..
Az Adweek idén is összeszedte, melyik sorozatban érdemes hirdetni, melyikben mérik a reklámhelyeket a legdrágábban, és hova ne toljuk a pénzünket, már ha médiavásárlók vagyunk és nem mezei olvasók, akik a következő irodai kurvaanyázáshoz igyekeznek erőt gyűjteni az ilyen…..
Tzimisce 2013.10.17 13:50:08
@retrodj: Vélhetően azért nem tetszik, mert nem vagy geek, de még nerd sem. Így nem meglepő, mert renegeteg a belső poén. Neked mást javaslok, nézz HIMYM-t (főleg a régi volt jó) vagy a Modern Családot.
A sorozat executive producere Carter Bays azt mondta a TV Guide-nak, hogy még mindig elképzelhető, hogy egy spinoffal folytatódik az Így jártam anyátokkal. Ennél többet persze ő sem mondott, nyilván azért mert egyáltalán nem biztos, hogy bárhogy is lesz folytatása Ted szoknyapecér…..
Szinte pont egy évvel ezelőtt balhézott össze az MSZP a Népszavával, mert az anyagi gondokkal küzdő lap lehozott egy féloldalas, tehát közel 800 ezer forintba kerülő Közgép-hirdetést. A szocik közleményt adtak ki, miszerint "Az MSZP elhatárolódik attól, hogy a Népszava teret…..