Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Malonyai

0 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Érdekes interjút adott az Indexnek Putyin egyik embargó feloldás lobbistája, Budai "Mögénézésibiztos" Gyula. Nem, az interjúban nem az az érdekes, hogy Budai verbálisan lábon lövi magát a putyinszolgálat igyekezetében. Sokkal inkább ez a kismiújság érdekes: "A 2010 utáni ügyeket is fel kéne majd…..
Proszektúra Tudta? 2016.07.19 13:44:08
Ez a népszavazási plakátkampány immáron a néphülyítés újabb dimenzióit hódította meg. Korábban Brüsszelnek küldözgettünk üzenetet, most viszont már nemzetünk polgárait okítjuk kérdésekbe csomagolt állításokkal, pontosabban ijesztgetjük olyasmikkel, hogy „a bevándorlási válság kezdete óta” mi…..
Gondolta volna, hogy a cukorborsó leszedése olyan fontos egyes önkormányzati földeken, hogy akár még ünnepnapon is berángatják emiatt dolgozni a szerencsétlen közmunkásokat magukat kereszténynek hazudó pártok polgármesterei? Diósviszlóban például ez történt pünkösdhétfőn. Így lesz a…..
Utolsó két kihívójának visszalépésével Donald Trump már csak egy lépésre van attól, hogy az USA Republikánus Pártjának jelöltjeként megmérettethesse magát a világ talán legfontosabb politikai tisztségéért, az amerikai elnökségért. Népszerűsége mind a demokrata, mind a republikánus proteszt-szavazók…..
Malonyai 2016.05.19 11:40:42
@Muzsikok közt: Muzsikok közt gondolhatnál a valódi megoldásra! Trump és Sanders a KGB, azaz mai álnevén FSZB, tehát Putyin fizetett ügynöke, bábja. Bőröndnyi pénzekkel támogatja mindkettőt - nem véletlen, hogy titkolják forrásaikat -, de a szívéhez közelebb Trump áll, aki már be is jelentette, hogy Európát átengedi Putyinnak. Azazhogy kivonja haderejét, ami ezzel egyenlő. Trump, akinek orosz felesége - minő "véletlen", hogy a magyarországi sajtó erről a tényről mélyen hallgat -, Ivana rendszeresen egyeztet orosz ügynökökkel, "kiváló amerikai" elnökfeleség lenne. Azonban, ha mégsem, akkor a másik táborban ott van Sanders, aki nem kevésbé fogja szolgálni Putyin világbirodalmi érdekeit. Ennek lehetséges következményeiről van most szó, nem kevesebbről.