zenevadasz 2024.01.27 14:16:59

@Indián Joe: Mivel ez egy szubjektív blog és vélemény-nyilvánítás, ezért sosem lesz objektív. :-) Egyáltalán lehet objektíven hozzáállni a zenéhez? Persze, a kiadók / istállók ezt teszik sokszor, a bevétel végett, de nem mi.
A 90-es évek szerintem pont egy letisztulás és sok új hatás, őszintébb zenék szülő-időszaka volt, bár a 80-as évek is roppant fontosak voltak, csak szerintem pont akkor k...ították el a zenék egy részét sokan, és még egy Celtic Frost-ból is hajmetált próbáltak csinálni a kiadók. A többi műfaj köszönte szépen, virágzott akkor is :)
Szerencsére a reneszánsz, barokk, 19-20. századi stb. nyugati és a máig élő és fejlődő keleti klasszikus zene, vagy a népzene sosem megy ki a divatból, pedig nincs előtérben (kivétel a Bartók rádió, néha a Tilos és a Civil is hoz ilyesmit), de mégis nagy az érdeklődés. Mert nem divatból zenéltek, mellesleg a klasszikus zenéhez ugye mély tudás is kell.

Kb. '86 után egy olyan kor, jött, amikor végre már nem csak a 20 éve hype-olt x/y sztár lehetett meghatározó, akiket a giga-producerek tettek naggyá, és a tv/rádió/lemezbolt volt max. a hozzájutási lehetőség, meg itthon a fémkalapács-újság (a “nótaújság”), és az ex-külügyminiszterünk fia, Jeszi a tv-ben.

A punk, dark, industrial résznél ki van fejtve, miért tartom Desmondunk véleményét baromságnak. Attól, hogy valaki nem virgázik, nem lesz rossz hangszeres zenész, főleg, hogy élőben néha mit műveltek. Megemlítettem Jerry Cantrellt is, hát a legjobb gitárosok közt van, csak hallgasd meg a mai lemezeit.

Ha csak a rock/metal/vagy relatíve ismertebb szakaszt nézzük, a '90-es években ért be a death/black/doom metal is az elődök (Bathory, Tormentor, Celtic Frost stb.) után olyan jóságokkal, mint a Paradise Lost, Fear Factory, Tiamat, Cannibal Corpse, Obituary, Morbid Angel, Entombed, Darkthrone, Dismember, Carcass, Hypocrisy, Meshuggah, Type O' Negative, Dan Swanö dolgai, stb., de a Slayer se szűnt meg, aztán az angol indusztriális-gitáros vonalról a Godflesh, Fudge Tunnel, korai Pitch Shifter és a “határvidékről” a Prong, Ministry is olyat hozott, ami addig nem volt, jött a noise rock/punk, shoegaze stb. alapú grunge és a Stabbing Westward, reneszánsza lett a hardcore-nak, a dark, etherial vonalon a Fields of the Nephilim, Dead Can Dance is akkor írt még rengeteg jó zenét , még ha legtöbben a '80-as évekbeli világukat is szeretik, aztán a zömmel angol - bizonyos szinten majdnem mainstream - elektronikus vonalnak is ez volt a csúcskorszaka (Orbital, Underworld, Chrystal Method, Prodigy, FSOL, Aphex Twin, Autechre, Uncle, The Orb), ahogy az EBM-ből induló formációknak is, ambientnek, industrialnak szintén (Biosphere, Vidna Obmana, OYC, Coil-csúcskorszak), de sok minőségibb világzene (pl. Hedningarna, Garmarna, Ghymes, Suns of Arqa) és dub is akkor ért be még jobban - bár a dub a reggae-vel már ment 30 éve, vagy jóval régebben, aztán jött a Cypress Hill, Biohazard, Therapy?, majd egy újabb generációs, profi elektronikus vonal, és még sorolhatnánk a neveket. (Nyilván ott is vannak producerek, csak nem mindent a gigabevételekért csinálnak, és nem viselkednek később irigykedő - nyafogó “félistenként” - meg sokan inkább saját maguk producerei lettek. Amúgy nemrég jelent meg Rick Rubin könyve a "kreativitásról", nem lehet rossz.)

Nem tudom amúgy, melyik szeretett “muzsikád” lett marginalizálttá téve, szerintem ment mindig minden, legfeljebb az 1980-90-es évekbeli mainstreamben működő fiú/lánybandák és nyálas rock húzott le sokmindent, ahol a kinézet és a popsirázás számított, de ha a rock/metál verziót szereted elsődlegesen, az mindig is egy stabil ágazat volt és fix bevétel a kiadóknak, de egy újabb generáció nagyon mást hiányolt már, nem csak Kiss, Aerosmith, Edda, Ossziánt - végre. Más kérdés, hogy 1997 után elindult a retrózás, és ismét jött a dallamos hardrock, korai heavymetal-utánzatok garmadája, velük a giccs is is visszatért, persze ott is volt néhány jó formáció.

Meg sokáig túl is volt pózolva az egész. De a kitérőm - terjengősségem erről is szólt, hiszen ez a bejegyzés zenevesézés, ami régóta tervben volt.

Mellesleg direkt is lett hosszú, mivel nem naponta publikálok, és manapság egyre kevesebben olvasnak, így kíváncsiság is egyben a 2006 óta tartó blogolásom pár éves ritkulása után.

Utánanéztem, sokan képesek 1 soros beszólós kommenteket írni / olvasni órákig, néhányan még oda is írják, hogy csak 2 percet hallgattak az 1 órás videóból, nemrég pár portálon és nézettebb videó alatt text fájlba vagy seo szoftverbe bedobva megnéztem, mekkora a hozzászólás-karakterszám, hát lestem rendesen, némelyik összmennyisége egy fél Dosztojevszkij vagy Jung könyvet is kitett, és a fele csak hergelés. De ők nem írnak se blogot, se semmit, a tudományos / történelmi / ökológiai téma valahol kilóg persze, ott előfordulnak jó / értelmes gondolatmenetek is.

zenevadasz 2024.01.27 15:55:21

@Indián Joe: meglepődsz (szerintem már meséltem), de bizony bőven még vannak rádióhallgatók, ex-melóhelyen tapasztaltam leginkább, és hazai téren nem a minőségit hallgatják, hanem a rágógumit, de zömmel szidják a felhozatalt, ami 25-30 szám / nap, és 1 hónapig ez megy. Azt nem hallgatták, ahol tényleg változatos / mélyebb a zenei világ (Bartók, egyes Tilos, Civil adások, vagy a régi Petőfi pl., ahol tényleg minden volt, teljes lemezeket adtak le sokáig, de azt is elrontották), zömmel pont a korosztályunk a határ, sokaknak azért kell a rádió, hogy "csak szóljon valami", nyilván mi nem ezt tesszük, mert van érdeklődésünk, tökmindegy, hogy zeneboltból vagy online feliratkozásból, blogokból jön az infó és ízelítő.

Bizony, teljesen jól mondod, hogy a korábbi időkben sokkal limitáltabb volt a hozzáférés a zenékhez, és egymásnak mutogattuk őket, cseréltünk, de a koncertek is így terjedtek, ezt nem is diszkrét bájnak mondanám, hanem inkább valamiféle "őszinte lángnak", mert tényleg érdekelt, főleg, hogy sokszor hónapokat vártunk még egy akár cd-n megrendelt zenére is, és koncertekből sem volt olyan dömping, mint ma.
Pontosan, nekem is vagy agyonmásolt kazettákon jöttek a zenék, akár levelezéssel (Budaörstől Nyíregyházáig), de néha másképp is, de zömmel barátoktól, ismerősöktől, Te is sokmindent mutattál, még ha más irányba is mentem úgy 1995 után, de a régi kedvencek érdekeltek mindig, meg képes vagyok máig objektíven zenét hallgatni - na jó, nem teleobjektívvel vagy makróval, úgy legfeljebb ambientet vagy deep technot, perzsa radifot, közép-szibériai zenéket, stb., erről is lesz érintőleges bejegyzés :-)
Az tény, hogy valóban sokkal nagyobb öröm volt egy-egy jó album beszerzése, de már egy demóé is.
Valódi sajtó alig volt, pár fanzine tett le sok igazán értékes ismertetőt, Második Látás, Straight Edge, Tajtékos Lapok, Stiff and Cold, stb....

Korai időkben (korai... alig telt el 30 év, ami az egyetemes zenetörténetben semmi), nagyon vegyes volt minden, mert a kisebb közösségek azért hírét adták az újdonságoknak, legyen az dark/goth, punk, alter, progrock, psychedelia, metal, electro/techno, industrial, darkambient, light-ambient, kortárs és középkori klasszikus zene, vagy a post-industrialból leszármazó “neofolk”
Utóbbi ugyanolyan rossz kifejezés, mint ami pl. az indie-ből lett, ami értelemszerűen independentet jelentett anno, aztán ráhúzták pár alter / punk / dark / rock-metal / ethereal keverékre, pedig valahol a dEUS, Morphine, Lush stb. volt olyasmi, és még számtalan formáció, de ugyanilyen “sajtós” szó a post-rock, csak azért kapta meg ezt a jelzőt, mert más hatásokkal is játszottak rock hangszereléssel zenét, egyszerre megjelent bennük a melankolikusabb, befele fordulóbb, de egyben felszabadítóbb zenei világ is, ambienttől a psychedelikus és klasszikus zenei hatásokon át akár a zajosabb noise rock-ig, vagy hardcore-ig, a koncertjeik meg olyanok voltak sokszor, mint egy Boldog Karácsony.

Nagynehezen vissza is tértem a grunge-hoz, ami - szvsz. - nem volt kifejezett műfaj, igazán nem néztem mélyen utána az elnevezés eredetének, mert nem volt nálam elsődleges, manapság viszont nagyon megszerettem pár előadót és ős-hatást, de valami őszintébb hangot hallottam tőlük, egy nagyon nagy kedvencem mondjuk ott van abban a “kategóriában”, az Alice In Chains és a hozzájuk kapcsolódó oldalhajtások (Jerry Cantrell lemezei nagyon ajánlottak), és a mai napig aktívak. Talán a seattle-i időjárás, hangulat, sokak kilátástalansága és egy új világ nyomta rá a zenére ezt a hangulatot, és kiadták magukból, amit ki kellett.
Érdekes, a Pearl Jam-et sosem tudtam megszeretni, nekem olyan “nyafis Led Zeppelin”, a Soundgardent egy karizmatikus frontember vezette (nyugodjon békében Ő is), kiváló dinamikával, a Nirvana pedig egyértelműen erős punk, alter, noise, garage rock gyökerű formáció, sokáig én se hittem el, hogy tényleg nem akartak "sztárok" lenni, aztán a befutás után nehezebben emészthető albumokat alkottak, amikkel visszamentek a gyökerekhez, az ős-hc, noise stb. zenék technikusa/zenésze, Steve Albini keverte a lemezeik egy részét. Hatásaik közt volt az EARTH, ami máig egy csoda, egyben a Sunn O))) inspirálója is, vagy a Melvins, és szerintem erősen a Sonic Youth, de itt már ismétlem magam...
Más gyökere volt minden seattle-i zenekarnak, a Nirvana sikere nyomán nyilván fel akartak rakni a térképre másokat is, de igaz, hogy mindnél volt erő, egyéniség.
Amit sokan elfelejtenek a grunge-nak nevezett műfaj indulásánál, az 1984-ben indult Screaming Trees (Mark Lanegan kiváló énekessel az élen, Ő sincs már köztünk, elképesztő életműve volt rengeteg együttműködéssel.)
Valami “Jézusi egyszerűség” is volt ezekben a formációkban, természetes reakció a túlzottan teátrális dolgokra, visszatérés a “modern népzenéhez”.
Közben most extrémmetálban, egyebekben újra divat lett ilyen maszkos, kőkemény démonnak beöltözős zenélés, már van ilyen fesztivál is.... külsőségfeszt.
A grunge zenei témában jó hazai oldal: grungery.hu/