Regisztráció Blogot indítok
Adatok
wordrecorder

65 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Huerco S. munkásságáról nem állítható, hogy a house-ban megszokott pályát írná le, pláne azután, hogy a klubok hangzásától rögtön a kezdeteket követően eltávolodott, legújabb lemezének még kísérletezőbb megszólalásáról pedig már a jól kivehető ütemek is eltűntek...
A Birmingham-ből érkező Laura Mvulának már rögtön 2013-as első albumával sikerült egy meglehetősen egyedi hangot megütnie, a folytatás azonban egy még magabiztosabb előadót mutat,aki könnyednek ható, mégis összetett hangszerelésű dalaiban a legnyersebb érzelmeit sem szégyelli a közönség elé tárni...
Két évtizeddel bemutatkozása után ismét új albummal jelentkezett Maxwell, aki a soul hagyományait -radikálisabb kortársaikkal szemben - ezúttal is a rá inkább jellemző szofisztikált stílusban viszi tovább...
Nem mindennapi utat járhatunk be Bat For Lashes legújabb, immáron negyedik albumán, amelynek nagyívű, már-már audiovizuális projektté növekedő keretein belül először a filmzenének is beillő dalokat adta ki a multiinstrumentalista énekesnő...
Ian William Craig magával ragadó világában hasonlóan hangsúlyos szerepet játszik az opera, mint a végletekig manipulált zörejek hálója, évről évre megjelenő lemezeivel pedig fokozatosan közeledik egy már-már tradícionálisabbnak is nevezhető hangzáshoz. A kanadai énekes…..
A kifinomult északi popzene egyik legjelesebb képviselőjeként jut el ma este hazánkba Tobias Wilner és projektje, a Blue Foundation, amely első itteni fellépésének alkalmából szeptemberre várható ötödik albumának dalait hozza el az A38 közönségének...
A „koreai pop” szóösszetételről a többségnek elsőre még nagyon sokáig a Gangnam Style, meg úgy általában PSY neve fog beugrani, annak ellenére, hogy bár otthon is emblematikus figura, szólóelőadóként inkább ritkaságszámba megy abban az országban, ahol közel húsz éve mindent az ügynökségek által…..
Az Amphetamine Reptile történetét összefoglaló cikkünkhöz íme a függelék, az idén harmincéves kiadó legjelentősebb lemezeivel...
Tom Hazelmyer kiadójának említése nélkül sem a számottevő független lemezcégek, sem a noise-rock amerikai történetét nem lehetne megírni. De akkor mégis hogyan lehet, hogy mára az Amphetamine Reptile szinte összes zenekara kikopott a köztudatból?...
Csúcselőadókkal dolgozó rockmenedzser, akié az ország egyik legkomolyabb gitárgyűjteménye, ráadásul ezek egy részét történetesen ő maga készíti, egy részük pedig állandóan kölcsönben van a legkülönfélébb zenekaroknál, gitárosoknál. A Hangszerkollektorban ezúttal egy…..
A női test fegyverként való bemutatása nem kifejezetten nevezhető új fejleménynek a popkultúra történetében, de Brooke Candynek - aki a Hustler pornómagazin szerkesztőjének lánya - mégis sikerült új szemszögből meglovagolnia a témát...
Két év is eltelt már a legutóbbi How To Dress Well lemez óta, de Tom Krell (egy)személyes projektje körül most ismét megindult a mozgolódás, ami már az ősszel megjelenő, immár negyedik album bevezetésének szól. A klipben félmeztelen testek találkoznak, az elővillanó cicik miatt nem teljesen…..
A máltai zene talán legfőbb exportcikke, a Tribali csütörtökön este lép fel az A38-on, hasonlóan energikus hazai világzenei produkciók kíséretében...
Tom Petty és állandó zenekara, a Heartbreakers neve szinte teljesen egybeforrt a debütáló lemezüket követő negyven évben, 2008 óta viszont a kevésbé elhivatott rajongók számára sem titok, hogy az eredeti felállás még Mudcrutch néven indult neki a '70-es éveknek. Az anyazenekar összeszedése ugyan…..
Az amerikai fekete közösséget sújtó rendőri túlkapások az elmúlt héten ismét olyan méreteket öltöttek, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni (az eseményeket tovább eszkalálta, hogy a rendőri brutalitások elleni tüntetésen Dallasban egy mesterlövész megölt öt rendőrt). Alicia Keys…..
2014-es bemutatkozásához hasonlóan erős atmoszférájú és (szexuálisan is) túlfűtött videóval jelentkezett Banks, aki Fuck With Myself című dalával már szeptember végén érkező második albumának is megágyaz...
Szokásos nyári, környékbeli országokra fókuszáló fesztiválkörképünk első sorozatában július végéig ajánlunk, méghozzá ezúttal azt a Siren Festivalt, amely a közép-kelet európai körút (Inmusic, Halfway, Pohoda, Creepy Teepe, Colours Of Ostrava) után az olasz tengerparti város, Vesto díszletei közé…..
Habár az utóbbi évek során számtalan különböző feldolgozásban meghallgathattuk már Leonard Cohen 1984-ben felvett dalát, a Hallelujah eredeti szellemiségét nem sok előadónak sikerült úgy megszólaltatnia, mint a Rufus Wainwrighttal kiegészült Choir!Choir!Choir! kanadai kórustársulatnak...
Újabb Bob Marley utód lép fel hazánkban, Ky-Mani Marley vérében legalábbis biztosan megtalálható az igazi jamaicai reggae, a német Gentlemannel közös projektjét pedig szerda este a Budapest Park közönsége is megismerheti...
Szokásos nyári, környékbeli országokra fókuszáló fesztiválkörképünk első sorozatában július végéig ajánlunk, de az egymást követő horvát (INmusic), lengyel (Halfway) és szlovák (Pohoda) helyszínek után ezúttal érdemes kicsit hosszabb időre egy országban maradni, mert a…..
Szokásos nyári, környékbeli országokra fókuszáló fesztiválkörképünk első sorozatában július végéig ajánlunk, főleg hogy a június végi INmusic és Halfway Festival után a július is végleg megérkezett, második hétvégéjén a cseh Creepy Teepee-vel, amire még pont át lehet…..
James Brown több mint ötvenéves pályafutásának számos csúcspontját lehet és érdemes kiemelni, a Key & Peele amerikai humorista duó egyik tagja, Jordan Peele azonban ezúttal egy nem éppen dicsőséges, de (a YouTube-nak köszönhetően) akár ikonikusnak is nevezhető pillanatát eleveníti meg a zenész…..
Ugyan a Years & Years debütáló albumának megjelenése óta még mindig csak egy év telt el, Olly Alexander és két zenésztársa egy jóval hosszabb utat is megjárt már az indulás óta, amelynek újabb mérföldkövéhez a Worship című dalukhoz készített videóval jutottak el...
Több mint ötvenéves pályafutás és 37 stúdióalbum után ma már nehéz elképzelni, de nemzet(köz)i intézménnyé válása előtt Bob Dylan is csak egyike volt a nagyvárosban szerencsét próbáló számos vidéki folkénekesnek. A korábban ismeretlen interjúkat animációs filmmel életre keltő Blank On…..
Szokásos nyári, környékbeli országokra fókuszáló fesztiválkörképünk első sorozatában július végéig ajánlunk, az INmusic és a Halfway Festival után ezúttal az idén huszadik jubileumát ünneplő Pohoda Festival-t, ami az elmúlt évekhez hasonlóan most is július második hetében adja meg az igazi lökést a…..