Regisztráció Blogot indítok
Adatok
renhoek

2 bejegyzést írt és 170 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A nőknél már egy ideje zajlik a plus size modellek forradalma, ami a jelek szerint lassan a férfiakat is eléri. Ennek egyik első jele, hogy Zach Miko személyében megjelent az első testesebb modell egy nagy ügynökség alkalmazásában...
renhoek 2016.03.31 22:20:47
@A nép fia: Ez érdekes, 180/65 kg vagyok, és a nekem való jóféle ingek pólók nincsenek egyszerűen, csak a b..szom nagy XL, XXL cuccok :D Pedig én is a West Endbe szoktam néha elnézni.

Farmerből is nagyon ritkán tudok jót venni, nagyon trék vannak általában. Vagy szétszorítja a heréimet, vagy lóg mint egy hullazsák.
A húsvét hétfő a locsolkodás mellett általában az alkoholról (is) szól, rendszerint a lelkes locsolók minden lányos háznál kapnak egy pohárka áldomást, és a rokonság, baráti kör nagyságától függően délre, kora délutánra már borvirágosak az arcok, homályosak a tekintetek, az igazi bajok azonban…..
Aki a kilencvenes években volt gyerek, bizonyára nagyon örül majd a hírnek, hogy visszatérnek az éra talán legemblematikusabb rajzfilmsorozatai. Azokról az időkről beszélünk, amikor még mi, magyarok is idióta amerikai rajzfilmeket néztük, amiket minden bizonnyal kemény füvesek készítettek szintén…..
- Szóval a csajnál nem volt pénz, aztán mondta, hogy máshogy is megoldhatjuk – Yussef hevesen dugdossa a mutatóujját a másik kezéből formált lyukba. Az asztaltársaság röhög, én hüledezek, majd egymás szavába vágva lökik a történeteket. Nem értették, hogy miért akarok a…..
renhoek 2015.02.22 19:53:49
@vfo: "You must be fun at parties"
A klasszikus Wellington bélszín nem véletlenül élvez kultstátuszt világszerte, ugyanis elképesztően jó étel. Egy óriási baj van vele, sehol nem lehetett ilyet kapni. Egészen mostanáig! Ez alapvetően egy ünnepi fogás, de az ünnepi fogások legfontosabb tulajdonsága az, hogy…..
Volt szerencsénk közelebbről is barátkozni egy eddig ismeretlen név mögé rejtőző távol-keleti vendéggel. A Honor 6 készülék járt nálunk, amiről korábban annyit tudtunk, hogy egy régi ismerős új mutációja, és hogy valami nagy gurítással igyekszik meglepni az európai…..
renhoek 2014.11.24 22:05:52
@SupRman: Moto G, meg LG G2? 50K alatt?? Hol?

Sehol kb... LG G2 80K-ért látom mindenhol, Moto G is drága...

Na meg 30-40K-ért továbbra sincs olyan, mint anno a Blade volt. szinte 99%-ban rosszabb a PPI érték mint ennek. Moto E-nek is éppen rosszabb.

266 ppi-nál 30-40K-ért nincs egyszerűen jobb sajnos :(

Az meg egy vicc, hogy veszek egy hiper szuper új telefont, és szarabb a kijelzője, mint a 4 éves Blade-nek :D rossz vicc az egész...

Remélem egy idő után mindenki csak 20-30K-s kínaiakat fog venni, és nem a túlárazott szarokat... akkor talán lemennek az árak értelmes szintre...
A családterápia mestere, Virginia Satir viszonylag korai művében, a Conjoint Family Therapy-ben olvashatjuk a következő megszívlelendő tanításokat.Az alacsony önértékelésű ember sok-sok szorongást és bizonytalanságot él meg önmagával kapcsolatban. Ez fakadhat abból, hogy gyerekként és fiatalkorában…..
renhoek 2014.06.09 00:14:04
@A megvalósult amerikai ólom..: ... én biztosan tudom, hogy nem a szüleim hibája, ez nem is kérdés :) Csak itt páran próbálják bizonyítani a szülők abszolút felelősségét. Ha valami hibájuk is volt, az az, hogy néha nem rúgtak p***n amikor bunkó voltam velük... de szerintem mindenki átesik a lázadó korszakon.

@nihajuk: "annak oka van, ha egy iskolai beszolast erzekenyen elsz meg" ... Például az, hogy az agyam genetikailag olyan felépítésű, hogy eleve nehezen élem meg ezeket. Apám és anyám is ilyen, de ettől még nem hibáztathatom ezért őket. Számtalan variáció van, mélykeresztény szigorral nevelt gyerek a legnagyobb barom, és szabályosan eldózerolja a másikat, vagy a tökéletes ellentéte.

Olvashatsz ezer és ezer pszichológiai művet, járhatsz évekig pszichiáterhez, a gyermeki fejlődésedre számtalan hatás volt... a TV-től kezdve az iskolatársaidon keresztül az egyik legfontosabb tényező az a genetika. Pont ezért nem tudok maradéktalanul "hinni" a pszichológiában. Nem lehet modellezni jól matematikával, biológiával, genetikával. Egy elme, egy személyiség felépítését (hogy mi miért alakult így ki, milyen idegpályák alakultak ki, és miért, milyen események hatására) szerintem csak és kizárólag úgy lehetne maradéktalanul megérteni, ha elemeznénk a teljes géntérképet, és minden szociális, környezeti behatást hozzávennénk. Ez gyakorlatilag lehetetlen.

Csak egy érdekesség, mennyire bonyolult ez a dolog. A toxoplasma parazita a lakosság egyrészében megtalálálható latens módon. Nem okoz semmiféle tünetet, viszont összefüggést találtak a közúti balesetek és a "felelőtlen" vakmerő viselkedés között a fertőzöttek/nem fertőzöttek között. Nem tartom kizártnak, hogy bizony ilyen alapvetően nem ismert tények is befolyásolják az önértékelést, a kalandvágyó tetteket stb. Egy egyszerű parazitáról beszélek! Az agyról, mint bioelektromos gépezetről szinte semmit sem tudunk. A személyiség pedig ennek a kivetülése... Eleve itt hatalmas evolúciós kérdésekről is beszélhetünk: Vajon az óvatos, megfontolt kevésbé kalandvágyó ember életképesebb, vagy ennek az ellenkezője? Kinek jutott a jog, hogy továbbadja a géneket? Hogyan hat erre a jelenkori párválasztás, és "szelekció"... tekintve, hogy 6 millió éve váltunk el a csimpánz fajtól, viszont csak pár ezer-tízezer éve lehetséges az, hogy azok az egyedek is továbbadhatják a génjeiket, akik amúgy gyengék, betegesek, az állatvilágban totál életképtelenek lennének.

Itt milliónyi megválaszoltatlan kérdés van, amire manapság még nem tudunk választ, amíg nem ismerjük az agy pontos működését. Csak találgatni tudunk, miért lettünk ilyenek...
  A korombeli fiatalok, ismerőseim, barátaim egy jelentős része pár évvel a diploma előtt vagy éppen a megszerzése után járnak az életben. A baráti beszélgetések alkalmával rendszeresen visszatér az álláskeresés témája. Pontosabban az, hogy milyen nehéz, már-már…..
renhoek 2014.04.27 17:47:18
@sanyix:

"Mindenhol ezt az egetrengető hülyeséget szajkózzák... ha mást nem is, ezt beleverik az ember fejébe, akármekkora ökörség."

Érvek esetleg?

Lehet a szalag mellé nem kell ilyen látásmód, de ha valaki kreatív mérnök szeretne lenni, aki problémákat old meg, eszközöket fejleszt, teljesen új technológiát hoz létre a semmiből, annak elengedhetetlen minden területen műveltnek lenni. Legyen az matematika, fizika, biológia, informatika stb...

Nem tudnék olyan nehéz és haszontalannak tűnő tárgyat mondani, ami később ne ugrott volna csak úgy be, hogy hoppá ezt lehet így is. Komplex problémák, komplex látásmódot igényelnek, márpedig pl egy orvosi eszköz tervezésénél az összes diszciplínára szükség van. Különben meg totál nem érdekel ez a vélemény, mivel én egyetem előtt több évet dolgoztam, és egy sötét bunkónak nevezném magamat azon időszakban... saját tapasztalat, hogy egy komplex probléma megoldásakor sorra ugranak be ezek az emléknyomok, amiket soha életben nem gondoltam volna, hogy hasznos lesz.

Szóval ha valaki kreatív kutató-fejlesztő munkát fog végezni, annak baromira nem haszontalan ha megdolgoztatja az agyát az egyetemen... és bizony elég sok ilyen munkakör van, mert egy egyszerű dolgozónak is bármikor beugorhat egy zseniális megoldás...
Amikor egy család gyerekekkel vág neki a külföldi életnek, az egyik legfontosabb kérdés az iskolai beilleszkedés. Különösen nehéz lehet a helyzet, ha nyelvi nehézségek is adódnak, márpedig általában ez a helyzet – még szerencse, hogy a gyerekek gyorsan tanulnak és…..
Szombat este a pécsi Est Caféban, koncertezés közben ütötték meg a Kolin nevű buzi-popcsapat frontemberét, Linczényi Márkot. A zenekar egyik önsztároló látványeleme, hogy előadás közben felhívnak egy lányt a közönség soraiból a színpadra, akit az énekes az éppen aktuális…..
Régóta izgatott a kérdés, hogy vajon mi a férfiak véleménye a sminkelésről, és főleg az, hogy mit utálnak ezen a téren. Meg is kerestünk egy sor ismerőst, akik közül 26-an segítettek nekünk a véleményükkel. A minta persze nem reprezentatív, hiszen az ismerőseink közé…..
Billy Monk (1937-1982.) a '60-as évek második felében, Cape Town egyik becsületsüllyesztőjében, a Les Catacombs Club  nevű nightclub kidobóembereként dolgozott. És fotózott. Nem művészi céllal, inkább a partyfotósok indíttatásával, így képei bő negyven év elteltével is hihetetlenül közvetlennek,…..
Varánusz Folytassa kommunizmus 2011.03.10 06:00:00
Kedves honfitársaim a Nemzeti Együttküszködés Rendszerében!Itt állok most előttetek a Frusztrált Idióták Demagóg és Epehányó Szövetségének nevében, mert felhatalmaztatok, megbíztatok, felkértetek, szinte rinyáltatok, hogy itt legyek. Két szavam van hozzátok kedves…..
A Sorozatjunkie-n olvastuk tegnap, hogy Bordán Lili, számos magyar mozifilm és külföldi sorozat (Law&Order SVU, Robin Hood, Painkiller Jane, Silent Witness, stb.) után jelentős szerepet kaphat a BSG Blood and Chrome című spinoffjában. Ő lehet Beka, akibe majd az ifjú Adama szerelmes…..
renhoek 2011.02.08 15:31:07
Subba ELTE: Ruma-ruma 2010.12.15 13:57:00
Inkább nem mondanánk semmit. ..
Subba Csonti már verselget is! 2010.12.09 21:00:00
Kedvenc autókereskedőnk már jambusokban büntet:MOST MÚLIK PONTOSAN, ENGEDEM HAD MENJEN, SZALADJON KIFELÉ A TELEPRŐL A 320d AZ EGYETLEN. NINCS ITTEN JÓ HELYEN, EGYSZERŰEN NEM VALÓ NEKEM. PEDIG KLÍMÁS ÉS BŐRÖS IS, ÉS EGYSZER MÁR MEGVETTEM. LÁTOM, HOGY ELSUHAN, TŐLÜNK A KIS MADÁR.…..
renhoek 2010.12.09 22:15:57
RÖVIDHÍR Hihetetlen hekkertámadás érte az ötven éve tartó Permanens Nemzeti Négyharmados Forradalom jubileuma alkalmából a Simicska Lajos Közpénztisztasági Emlékalapítvány és a Matolcsy György Csodacsináló Intézet által szervezett történelmi emlék-rendezvénysorozat…..
renhoek 2010.11.24 18:59:42
@dbox5: 2/3-ad nép :D Ez jó :D
Subba Új Rubik világrekord! 2010.11.15 11:33:00
Szegény kiskölyök, aki csak tizennégy másodperc alatt rakta ki, milyen szomorú már!? :-((( ..
Már járok egy ideje szalonokba, persze mindig máshoz, mert szeretem a változatosságot. Idén nyáron elmentem egy nagyon igényes helyre egy korábban kinézett 21 éves lányhoz. A nevét inkább nem mondanám, később kiderül miért. Viszont az eddig megszokott kedves és bájos viselkedés…..