Regisztráció Blogot indítok
Adatok
KralleKralle

50 bejegyzést írt és 9 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Emerson Matsuuchi ezúttal a Távol-Keletre a Felfedezések korába kalauzol minket, ahol a tengeren utazva, felfedezve kell kereskednünk az aranynál is drágább új fűszerekkel. A tervező neve, illetve a játéksorozat címe nem véletlenül ismerős, A Kelet csodái a Century sorozat nagyon várt második…..
KralleKralle 2018.11.19 15:00:10
@M_Peti: Hozzáállás kérdése is szerintem, ahogy fentebb is írtam én nem vártam _teljesen új játékot_. Ha elvonatkoztatok az első résztől, akkor is nagyon jó a Kelet csodái. Írj majd, ha kipróbáltad, kíváncsi vagyok, hogy tetszett!
    Építésznek lenni az Ibériai-félszigeten menő. Legalábbis erre a következtetésre juthattak néhány társasjáték-kiadónál, ugyanis tavaly két nagyon népszerű absztrakt játék is e téma köré épült. A Spiel des Jahres díjat is elnyert Azulról már írtunk egy lelkendező cikket, de úgy éreztük, hogy a…..
A ledolgozós hétvége nem is igazán hétvége, és ahogy közeledik úgy csökken az ember kedve bármihez, kivéve… Ha épp erre a kurta hétvégére esik idén a Társasjátékok Ünnepe, mert akkor egészen más a helyzet. Lebegjen szemetek előtt célként, hogy elgyertek munka után, vagy…..
Minden évben érdeklődéssel szemléli a szerkesztőség a Spiel des Jahres díjátadó gáláját, és azt azt követő kommentvihart különböző fórumokon. Az év legrangosabb díja közül mindig nagy vihar kerekedik, és ettől ez az év sem tér el egyáltalán...
 Hosszan elmerenghetnénk azon, hogy a Spiel des Jahres jelöléssel vagy épp díjjal plecsnizett játékok valójában jó társasok-e. Vannak, akik egyetértenek magával a díjjal és a jelölésekkel, és akadnak, akik nem, de abban megegyezhetünk, a Spielre jelölt darabok körül mindig forr a levegő. Kivéve,…..
  Breaking! Újabb trónbitorló kapaszkodik felfelé a boardgamegeek party játék ranglistáján, és már csak egy hajszál választja el a jelenlegi első helyezettől, az általunk is imádott Fedőnevektől. Vajon, melyik az a játék, ami képes lenne megugrani a Fedőneveket? Kattints, és…..
A társasos banda titkos jegyzőkönyvéből: “-... De Zsolti, beválogattalak a csapatba, mert elutasítottad mind a két csapatot, amiben Laci is benne volt. Össze-vissza pofáztál meg meresztgetted a szemedet. Tudod, mit legközelebb akkor sem bízok benned, ha tényleg egy csapatban vagyunk! Nem hiszem…..
KralleKralle 2018.02.26 20:10:27
@Echo73: Nálunk is előfordulnak maratoni partik, teljesen megértem. Emiatt vettünk egy Kutschfahrtot, hátha az is bejön, persze, azóta is érintetlen.
Múlt héten elmondtuk, miért szeretjük, most viszont jön a feketeleves. Lehet, hogy fájni fog, de ennek így kell lennie. Következzen hát 5 ok, amiért utáljuk a M.A.G.U.S.-t! 1.) Mert ez a játék végtelenül sznob. Az aquir ereklyék nem arra valók, hogy a Mesélő a Játékosok kezébe adja…..
KralleKralle 2018.02.23 12:50:23
@Tamás Jenővári: Ez egy páros cikkünk egyik fele még a tumblr mélységes bugyraiból. Ez a másik oldal: diceandsorcery.blog.hu/2015/06/17/5_ok_amiert_imadom_a_magust
  “Rengeteg lehetőség, minimális szerencsefaktor” - ezzel a felütéssel kezdtem a cikkem, amikor az Ave Roma című társasjátékot vettem górcső alá és úgy tűnik ez a mondat Szőgyi Attilával kapcsolatos mottónkká is válhatna, ugyanis ez a Prehistoryra is igaz. This post is…..
We started our review of Ave Roma with the phrase “A lot of options while keeping luck at a minimum” back in those days when its Kickstarter campaign was launched. It seems the above sentence could be a trademark of Attila Szőgyi as it stands true for his second big box game Prehistory as well...
Kétféle ember létezik: van aki _odavan_ a szusiért, és akad, aki undorral küszködve rázogatja le az fekete algaizét az íztelen rizsről, miközben a vaszabis szójaszósz az orrát csavargatja. Én az első kategóriába tartozom, bármikor szívesen látok egy adag szusit a konyhaasztalon, legyen szó ételről,…..
A divat mindenhol felüti a fejét, így a társasjátékok esetében is beszélhetünk divatról. Ilyen például az, hogy a játék alkotóelemei között egyre népszerűbbek a minik, amire már külön hobbi is épült. Ugyanakkor a menő miniatűr figurás játékok mellett az is divatba jött, hogy klasszikus…..
--------------------------------------------------------------- L E Z Á R V A ------------------------------------------------------------------- A karácsonyi kívánságlistánkon jó gémerhez híven jelentős többletben vannak a társasjátékok (Na, jó, csak azok vannak rajta…), esélyesen nálatok is…..
  A Sims generáció gyermeke vagyok, esténként lecóírás után helyett rengeteg időt töltöttem a családommal. Illetve családjaimmal, sőt valójában a házaimmal, vagyis inkább azok építésével...
A Társasjátékok ünnepének érdekes hangulata van, már érezteti velünk a karácsony előszelét, ugyanakkor erős fesztiválos érzetet is ad. Ha valakit be kéne rántani a hobbiba, csak magammal vinném az Ünnepre, mert itt minden megtalálható, amit szeretek a társasjátékozásban. A…..
 „Én elmegyek Essenbe meghalni. Hisz ott még meghalni is jó.” Ez, az azóta lett szállóige egy Pandemic Legacy parti közben hangzott el – a játék hevében elröhögcséltünk rajta, hiszen Essen mindenkinek fontos. Mármint társasjátékos berkekben, ahol az időszámítást is meghatározza a SPIEL. Napjainkban…..
KralleKralle 2017.10.25 21:44:59
@Madnezz: Nem egészen, hanem pl. így a sárga játékos odaküld 1 munkást, a következőnek ugyanazért az akcióért 2 melóst küldenie, a következőnek már 3 főt.
KralleKralle 2017.10.27 16:34:07
@Aranytorkú Károly Művész Úr: Fordításnak sem mondható, én is a címét nehezményezem.
Ami a magyar megjelenésű társasjátékokat illeti, idén rendesen el vagyunk kényeztetve. Szerencsére az évnek még közel sincs vége, és nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy még hátra van pár izgalmas magyar megjelenés (bizony, ezeken túl is). Ezúttal három fémdobozos Gamewright játék kap magyar…..
  Akadnak társasjátékok, amelyek már a megjelenésük előtt nagy port kavarnak, más játékok pedig csendesen megjelennek és csak utóbb robbannak. A Fűszerút az első kategóriába tartozik, hetekig volt téma társasjátékos berkekben. Hogy miért?..
Alább változtatások nélkül közöljük Horváth Vilmos zseniális Bëlga átiratát amely a társasjátékozás világának mélyebb rétegeibe ás le. Teszi ezt könnyedén, iróniával fűszerezve - miközben rávilágít komolyabb Facebook-társadalmi témákra is, mint az adminok élete, a beskatulyázás, a csoportos…..
A Virágoskert és én először a 2016-os Társasjátékok ünnepén találkoztunk. Rögtön kiszúrtam a tömegben, félszegen rámosolyogtam, majd kerülgettük egymást egy darabig. Hol én voltam elfoglalt, hol ő volt éppen játékban, de végülis sort kerítettünk a közös…..
 A fenti mondat egyáltalán nem jellemző a gésák életére, ám hatványozottan igaz a Hanamikojira, ahol nem csak azért kell küzdeni, hogy ne veszítsd el a partit, hanem főleg azért, hogy ne az ellenfeled nyerje meg. A Hanamikoji Kiotó  Gion városrészének egyik leghíresebb utcája, amely tele van régi,…..
  Számunkra már novemberben véget ért az év, már ami magyar társasjátékos paletta idei legnagyobb dobását illeti - vagyis megtettünk mindent az emberiségért, amire képesek voltunk. A Pandemic Legacy 1. évada számunkra véget ért, csalódással a szívünkben söpörtük össze a maradványokat, majd tettük…..
Vadnyugati ügyeskedés A vadnyugat a társasjátékvilág egyik kedvenc témája, se szeri, se száma a különböző cowboyos játékoknak, elég csak az itthon is példátlan népszerűségnek örvendő Bang! kártya-, illetve kockajátékokra, vagy a tavalyi Spiel des Jahres győztes Colt Expressre gondolni. Ezt a…..
KralleKralle 2016.12.17 01:17:52
@Cukimutyi: klassz poszt :D nekünk is tetszett.
A Patchworköt is elkövető Uwe Rosenbergnek különös tehetsége van ahhoz, hogy a legkevésbé vonzó témákat rendkívül szórakoztató módokon dolgozza fel társasjátékos formában. Ennek egyik legékesebb példája az eredetileg 2007-ben megjelent Agricola, amely már a nevében sem kínált zsákbamacskát, hiszen a…..
KralleKralle 2016.12.09 21:56:53
@gergengocia: Az emberekért valóban sok pont jár, de elég sok áldozattal jár őket "eltartani" is, ráadásul az akcióhoz is szükség van rájuk, így érthető, hogy díjazza a játék, ha minél több fővel zárod a végét. A kősobákért is rengeteg pont jár, de az agyagszobákkal is lehet nagyot szakítani, főleg akkor, ha osszekombózod egyéb fejlesztésekkel, mesterségekkel. Én eddig sosem éreztem kiegyenlítetlennek a pontozást, nálatok mi okozott ennyire éles eltéréseket?
KralleKralle 2016.12.10 14:10:18
@gergengocia: Tény, hogy az nagy pontveszteség a végén. Nekem eddig kétszer fordult elő, pedig van benne pár játékom. Muszáj játék alatt kidolgozni valamiféle stratégiát az etetésre pl. kenyérsütés, állatvágás, mesterséggel kaja szerzés, ez a játékban a fő vonal.
A szerkesztőség gyakran jár játékboltokba, illetve társasjáték klubokban, kávézókban is meg-megfordulunk, sőt láttunk jó néhány lenyűgöző személyes kollekciót is, éppen ezért azt gondolhatná rólunk az ember, hogy egészen magas az ingerküszöbünk, ha asztali játékokról van szó. A 2016-os Társasjátékok…..