Regisztráció Blogot indítok
Adatok
hagyma8

0 bejegyzést írt és 107 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Dig Down címmel megjelent egy új Muse-dal, amihez klip is készült, ez látható lentebb. Az új szám nem jelenti azt, hogy jönne az új album. Csupán annyi történt, hogy az angol zenekar bevonult a stúdióba, és felvett három dalt. Állítólag egy ezek közül kemény lesz, a többi nem lesz annyira kemény.…..
hagyma8 2017.05.19 15:04:25
@NZperX: a Queen-es beütés nekem is iszonyat bejött, főleg a United States of Eurasia-ban.
Ennek a számnak a refrénje viszont egy az egyben George Michael - Freedom. még a szavak tagoltsága is ugyanúgy jön ki, a hangok egy az egyben azok, és a refrén végén a hajlítás is tök ugyanaz.

Az oké volt hogy hajazott a Queen-re stílusban (ami azért sem baj mert nemsok ilyen zenekar van), de nem gondoltam volna hogy egy az egyben lenyúlnak egy refrént. Azt gondolnám a Muse annyira kreatív, mint amennyire volt. De itt a szinti hang az elején is nagyon hasonlít pl. a Madness-ére, meg ugye a refrén....

Reméljük nagylemezre jobban összeszedik magukat, illetve a beígért "kemény számot" is várom :)
Nem ez volt az első alkalom, hogy Elektronikai Cuccokat Okosító András kisegített a bajból, így teljesen nyilvánvaló volt, hogy amikor rászántam magam motoros átbeszélő beszerzésére, akkor nála kezdtem az érdeklődést. Egyrészt tudom, hogy sokfélét ismer, árulja is őket, sőt…..
Még mindig a Facebook a világ legjobb hírszerkesztője. Tarlós hozta a formáját, és szőrmentén lebuzizta egykori és leendő ellenfelét, de az erről szóló FB poszt attól lesz igazán ütős, hogy a véletlen okán mi került alá a hírfolyamban  :-)   //…..
Az Ecserin vettem kilencezerért, róla szól a poszt. Akkor a Mobil boltban egy vagyonba került a 40 km/h-t tudó S51N újonnan, de kinn, az M5-ös tövénél levő Nagykőrösi úti zűrzavarban is 15 ezerért mérték őket használtan, egy Simsonnak nem volt akkoriban értékvesztése.…..
Félpucér bulák (micsoda meglepetés) nem voltak a tegnapi Voice-ban, pedig a Tv2, pont úgy, mint a nagyok, remek műbalhét rendezett a harmadik élő adás előtt, döbbent énekessel, mentorral, hatalmas szilikoncsöcsöket morzsinkáló szőke táncosnővel. Az adást elnézve persze nem…..
Hanzo egy japán motoros. Olyan férfi, aki imádja a motorját és szereti fényképezni is azt. Nem csak úgy lekattintja, hanem félelmetes precizitással komponál, majd lő. Nem tudjuk ki ő, csak Flickr galériáját találtuk: a mappában 194 kép található Honda CB750 RC42-jéről. A…..
Yangshuoba eleg korulmenyes volt eljutni az elozo varosbol (nem irom le tobbszor a nevet), eloszoris 12 orat kellett vonatozni. Delutan fel 4-kor indult a vonat, amibol az kovetkezik ugye, hogy ejjel fel 4-kor kellett rola leszallni. Innen (Liuzhou) busszal ket es fel oranyira van Guilin, ahonnan…..
hagyma8 2011.08.19 16:48:12
Gergo csak remelte, hogy csak az utikonyvunk elavult es igazabol egy hipergyors vasuttal jutunk be a varosba es bar a neve ez volt, de sajnos nem. Reggel fel 7kor szallt le a repcsink es 9 korul ertunk a szallashoz, de mivel a szobank csak 3ra keszult el azt gondoltuk setalunk egyet, keresunk egy…..
Pentek este 10kor megerkeztunk Helsinkibe. A szallasunk a kozpontban volt, ugyhogy odafele menet atvonszoltuk a borondeinket a bulizo fiatalok tomegen es el is hataroztuk, hogy amint letettuk oket belevetjuk magunkat a helsinki ejszakaba. Egy full dizajnos, ujonnan berendezett szobat kaptunk a…..
Péntek éjjel meg szerettem volna nézni valamit a Jobbik Facebook csoportjában, de nem találtam sehol se. Bevallom férfiasan először azt hittem, hogy kitiltottak, mert túl sokat lázadtam a szittyák ellen.Így felkúsztam a Jobbik honlapjára és a Facebook-ból kijelentkeztem. Az…..
   A Jobbik és a KDNP már egy ideje vált-vállvetve követeli Alföldi Róbert leváltását. Összenő, ami összetartozik mondanám, de nem szeretném, hogy esetleg a KDNP-s és Jobbikos képviselők rosszat gondoljanak. A mostani indoklás az, hogy Alföldi Róbert egy…..
hagyma8 2011.05.24 13:24:50
itt nem az a baj, hogy alföldi hogy rendez. Hanem, hogy eegy nemzet színháza ne a deviáns szexualitású abnormális emberekről szóljon, és ne gyalázza a magyarságot. Szerintem az sokkal alázóbb és megvetendőbb, hogy nagymagyarország térképre recskáznak a katonák. Tökmindegy, hogy látta-e vagy nem a darabot. Ha ez benne van (és nyilván nem kitalálják, hogy benne van), akkor undorító, és a magyar történelmet gyalázza. Itt az a lényeg, hogy MAGYAR NEMZETI színház. Ott a magyar nemzeti irodalmi értékeket kéne képviselni, nem az ellenkezőjét. Ezt a polgárpukkasztó, "művészi" dolgot csinálhatja máshol is. Igény biztos van rá itt pesten. Sok debil elmegy ilyenekre és beleerőlteti hogy mekkora művészet. Ez kb olyan, mint a feketére festett kép, aminek az a cime, hogy sötétség. Több százezer forintért....Nekem az a véleményem, hogy aki pl festő, az tudjon anatómiailag pontosan is festeni, és utána "művészkedjen". Szerintem ez az alföldi csak ezt tudja. Azért mert régóta ott van a közéletben, nem jelenti azt hogy tud is valamit. És persze igény arra van, amit kap az ember. (lásd Valóvilág, Győzike show, satöbbi), akármennyire is szar. És ha nem akarjuk, hogy utódaink torz, nemnormális emberként nőjjenek fel, akkor korlátozni kell a kultúrát. Ha minden szabad lenne, elszabadulna a pokol. Alföldi meg menjen akármelyik másik színház élére, és ott csináljon azt, amit akar. De takarodjon onnan ahol most van. Ez, hogy most ezt mondta, csak eszköz az elvátolításához,. Sztem ez nem annyira megbotránkoztató. De korábban is voltak ilyen dolgai, ezért használja most ki a jobb oldal ezt.

A poszt írója pedig felháborító hangnemben írt. Ez is ugyanolyan undorító poszt, mint az alföldi, és ez az egész ügy.
Ehhez nem sokat lehet hozzátenni. A Jobbikhoz közelálló Nemzeti 1 online televízió tegnap esti híradója megemlékezett Adolf Hitler születésnapjáról. A barátságos, családias vágóképekkel illusztrált anyag a náci diktátort "német politikusként" aposztrofálta, és…..
hagyma8 2011.04.21 14:55:09
@Born to be wild: Mondtam, hogy nem? Csak ő nem kifejezetten csak a zsidókat, cigányokat stb... ő mindenkit, oroszokat is...
hagyma8 2011.04.21 15:16:10
@Lófasz Hadnagy: személyeskedhetsz (mire föl? nem ismersz), próbálhatsz gúnyolódni, engem nem zavar. Ez egy fórum, mindenki írhat névtelenül (hülyeségeket is). Nem fogjuk meggyőzni egymást, ezért akár abba is hagyhatjuk.
Avval, hogy véded az atombombát ledobó amerikaiakat, ugyanazt követed el, mint aki védi a zsidókat ölő Hitler. Én egyáltalán nem védem, és elítélem amit művelt. De elítélem az ameriakiakat is. Nincs olyan hogy kisebbik rossz. Ahhoz az egésznek persze semmi köze, hogy ki akarták próbálni az új csodafegyvert élesben. Kiváncsi leszek melyik ország szívja meg legközelebb, mikor kefejlesztenek valami új tömegpusztító fegyvert.
Részemről lezártnak tekintem ezt a vitát Veled, mert nem győzzük meg egymást, ráadásul személyeskedsz.
Aki eddig azt hitte, hogy az Echo Tv-nél jobbra már harcsabajuszos betyárok olvassák a híreket fokossal a kezükben, azoknak az N1 Híradó kísérleti internetes adása csalódás lesz. A Jobbik propaganda-híradójából ugyanis kiderül, hogy a nemzeti oldalon sem kötelező kellék már a…..
hagyma8 2011.04.19 13:04:54
@Kassian: Név szerint az LMP és az MSZP. De persze a Fidesz is. Mind, aki próbálja (sajnos sikeresen) beállítani az Egyetlen igazi nemzeti pártot olyannak, mint Hitler náci pártja, vagy mint a nyilasok. Elítélik az igazi magyarokat, kinevetnek valakit, és belekötnek az utcán, ha valaki mer nemzeti ruházatot hordani. Persze az astorián senki sem nevet, ha valakin sábesz van, és 30 centis pajesz lóg a füle mellett. Inkább segítik a cigányokat, úgy készítik el a jogrendszert hogy a szegény 10gyerekes cigány családok kihasználhassák, persze munka nélkül. Szemben a dolgozó magyar emberrel.
hagyma8 2011.04.19 13:11:07
@Legelő Őse: például az, hogy ha nincs munkája a szülőnek akkor közmunkát fog csinálni kötelezően. A gyerek fogja látni dolgozni a szüleit, de persze ha problémás a család, és a gyerek is, akkor ezek külön bentlakásos iskolákban fognak tanulni. Ezeket persze egybe lehet kötni egyházi tanokkal is. Nézzetek meg videókat, milyen szépen ülnek katolikus templomban a cigányok, és énekelnek. Én nem vagyok igazán vallásos, de a keresztény kultúra rettentő fontos, főleg ennyire szocializálatlan körökben. Akik rendes ember módjára élnek cigányok, azok el is határolják magukat a bűnözőktől. Senki nem veszi magára....
Az index által készített videókon meg egyértelműen látszik, hogy szándékosan bőg a cigányasszony, hogy megsajnálják a nagy fővárosban az emberek....rettentő álszentek. Én már befejeztem ezt a vitát. Ne csak indexet olvassatok, meg a hozzá csapódó oldalakat. Érdemes.
hagyma8 2011.04.19 13:35:45
@Legelő Őse:
nem csak romáknak. Nyilván olyan helyen ahol többségben romák vannak ilyen helyzetben, ott nekik is jobb, ha együtt vannak. Viszont ha nem működik az integráció, és magyarok szenvednek miattuk, akkor a szegregáció esetleg fog. A beilleszkedni vágyó, rendes cigányok viszont ha akarnak be fognak illeszkedni, és senkinek nem lesz semmi baja. Itt nem a cigányok összességéről van szó, hanem az elég nagy százalékú deviáns cigányokról.
„A szó szemüveg, s részben szem is ahhoz, hogy mit gondoljunk. Birtokba venni egy szót annyi, mint birtokba venni az általa jelölt valóságelemet. Minden definíció kérdése.” (Giovanni Sartori) Magyarországon kegyetlen háború dúl a verbális hadszíntéren. Arra hívom az…..
„A szó szemüveg, s részben szem is ahhoz, hogy mit gondoljunk. Birtokba venni egy szót annyi, mint birtokba venni az általa jelölt valóságelemet. Minden definíció kérdése.” (Giovanni Sartori) Magyarországon kegyetlen háború dúl a verbális hadszíntéren. Arra hívom az…..
hagyma8 2011.04.03 09:46:08
@Tgr: azért van ez így, mert ahol laknak, azt a saját területüknek tartják, és ott inkább mernek emberkedni. De este a Deák téren is ugyanugy félek, ha szembe jön 3 cigány. Nem tudom Te miről beszélsz, valószinűleg soha nem keveredtél bajba velük. Akkor elmondok egykét sztorit. Előre mondom, hogy én békés vagyok mindenkivel, és ha kötözködnek akkor is azon vagyok, hogy ne legyen gond. Megyünk valamikor szombat este a városban a tömött 6os éjszakai buszon, egy cigány és a magyar csicskája a csukló részbe berakodd egy (vlószínűleg lopott) padot. Baromi szép volt, filccel borítva, és jó nagy. Valami bárból csórhatta. Elővette a kését és ott mutogatta nekem, hogy milyen szép bökője van. Aki véletlenül hozzáért a padhoz, arra úgy ráüvöltött, hogy ne merjen hozzáérni mert szétüti a fejét. Mesélt is nekem arról, hogy ő boxol rendszeresen, és látszott is rajta. Én azért nem szeretem ezeket mert több, mint két méter magas vagyok, és a kis boxoló cigányok ezt alapból provokációnak veszik, hogy miért vagyok ilyen nagy és olyanokat mondanak hogy: "azt hiszed, hogy azért mert magas vagy nem tudlak szétverni?" úgy, hogy még csak rájuk sem néztem, oda sem szóltam. (pont pont pont). A deák térnél felszállt pár teljesen normális, habár már vszeg ittas fiatalember, és akkora tömeg volt, hogy folyamatosan hozzáért a táskájával a padhoz. A cigány nem szólt semmit, felpattant és behuzott neki egy akkorát, hogy azonnal eltört az orra és ömlött belőle a vér. Az persze nekiment egyből, de pont megállo következett, én próbáltam leráncigálni, mondtam hogy kés van nála, levettem a táskáját is hogy legalabb azert jojjon le, de nem jott, ott bunyoztak tovabb. Mikor csukodott az ajto, visszadobtam a taskat, es nagyon remelem hogy nem esett ennél nagyobb baja. Magamra néztem és felkartól az ujjaim hegyéig tiszta vér voltam, nem látszódott a bőröm. Bementem a mekibe megmosni, azthitteék valami gyilkos vagyok..

kettő:
A hirekben is lehetett olvasni, hogy egy egyetemistának nekiment egy cigány, mert veszetett a játékgépen, a kocsmában. Ez egy Kandós egyetemista volt, én is oda jártam, és emlékszem erre. Kb fél órával az eset után értem be a suliba, 3 rendőrauto állt, vitték be a cigáányokat, a cigányok meg ott jajveszélektek...elkaptam egy telefonbeszélgetés, ahol azt üvöltötte a cigányasszony, hogy "nekem 8 gyereket kell eltartani, mi lesz így velem". kb 40 évesnek nézett ki, de maunika showból tudjuk, hogy az kb 30 éves lehetett....mindegy, ez csak egy háttérinfó volt. Az volt a sztori, hogy nekiment a srácnak a cigány, az meg visszarúgott. fél perc múlva 10en lettek a cigányok, egy asszony szólt a 10 éves(!) kisfiának, hogy menjen fel és hozza le a konyhakést (hírekben konyhakés, akik ott voltak barátaim és látták, azok azt mondták, hogy egy kurvanagy macséta volt) és avval mentek neki. Szerencsére be tudott menekülni, az iskolába, és bezárták a kaput. Ja és közben üvöltötték, hogy "megdölesz magyar". Szerencsére a elítélték őket és összesen 26 évet kaptak a rohadékok. Persze ez kirívó eset, de az első egyáltalán nem. Amig nem éltél ilyen környéken és nem tudod, hogy mi történik, mégha csak lopnak is havonta Tőled, akkor nincs jogod beszélni arról hogy nincs cigánybűnözés, és a Jobbik hazudik és uszít. Nem tudom láttad-e azt az indexes videót ahol a Hajdúhadházi Szebb Jövőért polgárőregyesület munkáját mutatták, és bebizonyosodott, hogy sokat ér. Sokkal többet, mint a helyi polgárőrök. Az index.hu miért tenne ki ilyen videót, mikor pont a másik oldalon áll? :) Azért mert belátják, hogy a van ebben igazság. A videóban amugy beszéltek arrol, hogy egy cigány öngyilkos akart lenni, és ők mentették meg...(moderátorok töröljenek megint, ha akarnak. így sok értelme van vitatkozni erről ha csak az egyik oldalt engedik...)
hagyma8 2011.04.04 09:17:17
engem nem vertek meg, csak láttam hogy valakit szarrá vernek. Belém csak rendszeresen belém kötnek. Volt pl olyan, hogy a suli előtt állok a barátaimmal fényes nappal, erre 3 puja odajön, (7 éves, 10, éves, kb 13 éves) és elkezdik kérdezgetni hogy milyen magas vagyok. Mondom nekik, hagyjanak békén, a barátaimmal akarok lenni. Erre a legkisebb (kb 7 éves) elkezd boxmozdulatokat csinálni (kb 1 méter volt a gyerek) és azt mondja: "azt hiszed azért mert magas vagy nem tudlak szétverni, geci!" mondja egy 7 éves egy méteres, egy 26 éves 2 méteresnek. Én nem keresem a bajt, el is mentem onnan, és amúgy sem kenyerem a gyerek verés, de itt az a gond hogy ezek mernek ilyen kiskorukban is emberkedni, mert tudják hogy fél perc alatt ott terem a 2 és fél méteres kigyúrt Rikárdó meg a bandája késekkel meg vascsövekkel. Jó, persze ez most egy kis túlzás volt, de tényleg pikkpakk ott teremnek sokan. Ja és mondanom sem kell, hogy mindez suli időben volt, amikor mindhárom gyerkőcnek iskolában lett volna a helye. Ez pedig tényleg mindennapos. Vidéken a rablások is azok. Amúgy a macsétás eset volt a hiradóban is, foglalkozik vele a média most is, szóval az alapból sem lehet hazugság. Engem sem úgy neveltek, hogy ne szeressem őket. Egyáltalán. Apám 30 éve egy olyan iskolában tanít ahol az osztályok 10%-a cigány minimum. Azok mondjuk rendesek, mert járatják iskolába a gyereket. De ő is tudja, hogy a cigánygyerekek sokkal erőszakosabbak, valószinuleg azért mert nincs meg a rendes családi háttrük. Az ilyen gyerekekre szarnak a szüleik, mert van még másik 8. Tudok erre is egy példát. Bátyám is oda járt 4.-ig, volt egy cigány osztálytársa, aki eléggé züllött volt, mert a szülei szartak rá. Valamelyik osztálytalálkozójukon (kb 20,21 évesek lehettek) hallotta hogy meghalt ez a srác kábítószer túladagolásban. Ennek a srácnak a legjobb barátja a suliban pedig az a Bedák Zsolt volt, aki most nemtudom hány ökölvívó bajnokságot nyert az öccsével (Bedák Pál - Pimpa) egyetemben. Amikre büszkék lehetünk. Nekem is voltak cigány barátaim, volt egy csomó akivel együtt zongoráztam, meg osztálytársaim is voltak.
Nem velük van a baj, hanem a bűnöző cigányokkal, akikről korábban beszéltem. És ez probléma, ezeket hivják cigánybűnözőknek. Szerintem nem kell kivesézni ennyire ezt a szót, mert létezik. Azok akikről utóbb beszéltem meg utálják a bűnözőket és ki is nézik, mert miattuk bélyegzik meg sokan őket is. Ők rendesen együtt akarnak élni a magyarokkal, de sokszor a másik rész miatt nem tudnak.
hagyma8 2011.04.06 08:48:23
@kolbenheyer: Mint már mondtam, a jó érzésű cigányok utálják a legjobban a bűnözőket, és próbálnak távol maradni tőlük. Ők nem veszik magukra. Nem akarják, hogy tovább lejárassák a cigányságot, épp ezért ezek általában magyarnak vallják magukat. Míg a bűnözők ki nem állhatják a magyarokat, ők különbözni akarnak (pl az egyik példámban is szitkozódtak, hogy "megdöglesz magyar", "kiírtunk titeket"). Most is biztosan én uszítok :) Az igazság elhallgatása sokkal jobb (ami a hatalmasoknál is folyik, és itt is)
Példák:
www.indavideo.hu/video/Ciganybunozes_3
www.youtube.com/watch?v=6PeZ0ra_m9Y

Ez a baj, hogy a Jobbikon kívül a többi párt el sem fogadja a szó létezését, így nem is foglalkoznak a problémával. Csak nevetnek. Lejáratják a magyarokat, és ott tartunk, hogy Magyarországon ciki magyarnak lenni. Aki tiszteli a történelmét és szereti a hazáját.
Ciki hagyományörző bocskait vagy attilát felvenni az utcán, mert belédkötnek. Mert azt hiszik, hogy aki magyar, az utálja a többi népet, pedig ez kb pont fordítva van. A magyarok mindig befogadó nép voltak, csak akik jöttek ezt kihasználták, és a visszájára fordult minden.
Ismert Jézusos illúzió feldolgozása, ezúttal ezzel a majommal...
A mai képen néhány tigrist láthattok. Igen, jól mondtam, nem egyet, hanem néhányat...
Kedvenceim a #48, #18 de az abszolút nyertes a #11 :D Ha a Mesterlövész magyar szinkronja is indulhatott volna, kb 20 hely alapból foglalt lenne. De tudjuk, hogy az a szinkron tette azzá a játékot, ami, úgyhogy nem lehet egy szavunk sem. ..
Akinek tetszett a Mikrobi kalandjai, az élvezni fogja a Loondon-t is. Gyönyörűen rajzolt környezetben vezetgethetjük főhősünket, aki a boldogságot keresi. A játékmenet lineáris, kihívás az nincs benne, viszont az egész annyira lebilincselő, hogy így is muszáj végigjátszani.…..
Ha már unalmas a Converse-táskás bakfislányok, az aktatáskás bizniszmenek, a teszkósszatyros csövesek, a hátizsákos alsósok, meg a kínaipiacos "luivutonos" középkorú hölgyek látványa, és szeretnéd magadra felhívni a figyelmet, vagy csak nagyon unatkozol,…..
A mai képen el van rejtve valami, aminek igazából nem feltétlenül van köze Einsteinhez...
Sokszor mondtam és mondom is. A grafika nem a legfontosabb dolog. De ez azért már valahol elég gagyi.  A szőnyegszerűen odafosott földminták elég rondák, de a képkockás lövősnyomok már kifejezetten kínosak. Anno ezekre így nem tértem ki.  Ha nosztalgiáznátok:…..
Újból szintihardverben utazik az E-mu, ráadásul a legmegfizethetőbb, legalsóbb árkategóriában. A LONGboard ára ugyanis 500 dollár, azaz 100 ezer forint alatt lesz - ezért egy 64 megabájt memóriájú, E-mu hangokkal megtöltött mintalejátszót kapunk, 128-as polifóniával,…..
A tegnapi képhez hasonlóan itt is meg kell találnod egy elveszett tárgyat, az indián tomahawk-ját...