Adatok
alone
0 bejegyzést írt és 38 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
„A francba, ne haragudj Nóra, hisztizek itt mint egy gyerek” kiáltással üti fel a makk ászt rinyáló Berényi Miklós cár a kerekes székben, míg Nóra öleli azt az okos fejét. A cár azt hitte, hogy ő majd kemény lesz és felépül, de hát mi lesz így vele? Mondjuk…..
alone
2011.09.09 21:39:34
Ez jó volt!:-)))Ebből az anyagból ez volt a kihozható maximum...
Agyadra mennek a PestiEst erőltetett, cseppet sem humoros képregényei? Te ennél százszor jobbat tudnál, csak éppen a rajztehetséged nincs olyan szinten, hogy ezt be is bizonyítsd? Talán nem véletlenül kímélt meg eddig a sors bennünket a képregényeidtől, de te most az arcába…..
A lány megismerkedett egy fiúval, beleszeretett, és rögtön elveszítette a szüzességét. A fiú ezután értelmetlen vitákba kezdett és nekiállt befűzni a lány barátnőjét is. A következő történet igen tanulságos, ugyanis láthatjuk, amint egy lány mi mindent megtesz, hogy…..
Valamelyik nap a Porontyon egy kommentben volt elsütve a következő szöveg: "egy elkényeztetett leányka, akinek pusztán az a baja, hogy a szülei elváltak amikor ő 13 éves volt". Később el lett mondva, hogy a szülők szépen váltak el, nem volt veszekedés, vita a láthatás…..
Délutáni rövid, kemény tini csaj, rimánkodó kamaszfiú, és egy winter ninja.A kép innenSziasztok,ez nem egy hosszú történet. Tényleg fiatalok voltunk. Mondjuk én most sem vagyok idős, 17 vagyok most a srác 19. Kb 2 éve történt ez az egész.Áprilisban érdekes telefonhívást…..
Délelőtti szabály: Meg akarsz dugni egy nőt? Nézz át rajta!Innen loptuk Legyek mondjuk en, 25, masodik munkahely, de meg igazabol friss diplomas, kozepcsinos, szorakoztato, szemtelen csajszi, titkarnoje a nagyfonoknek, aki legyen mondjuk 40, poziciojahoz kepest fiatal, de azert mint…..
Délelőtti szabály: Ha kell a csaj, akkor nem kerülgetni, mert nem forró kása. Alszabály: A dohányzás káros blabla. Innen loptuk Ez van. Szakítshabírsz.blog.hu? Lehet.. Mondanám, hogy nem érdekel a forma, de az enter után backspace, shift+enter. Ideges vagyok. Közzéteszem.…..
alone
2008.12.16 10:28:56
Mai szabály: hajnali 3-kor ne hívjuk a párunkat részegen azzal, hogy eddig dolgoztunk, és pont lekéstük az utolsó metrót, mert az nem szerencsés.
Kedves szakítós blog!
Mint annyian, én is sokat gondolkodtam, hogy érdemes e megírni az én kis történetem, de aztán úgy döntöttem…..
Mai szabály: soha ne ismerkedj autóból kiesve. Ne haragudjatok, de borzalmas történetet akarok megírni nektek. Egyedül élő 27 éves lány vagyok. Talán ott kezdeném, hogy nagyon régóta nem volt rendes, igazi kapcsolatom. Az utolsó másfél évben egy harmincas sráccal volt…..
Kicsit csúszásban vagyok, de így legalább sokkal izgalmasabb az elsőzés is. Az ilyeen lányoktól üt meg a guta engem is: elhitetik, hogy célegyenesben vagy, amikor kiderül, kurvára másik pályán versenyzel. Kurva idegesítő, minden férfival megtörténő poszt ez most.
Kedves…..
A liliomtipró szakítgatja a virágokat, miközben mindenki hülye körülötte, pedig remegve várja a McDonald's játszóbuszánál, hogy újabb lány legyen 15 éves. Várom a címkejavaslatokat!Üdvözlök mindenkit, úgy döntöttem, a múlt heti dolgok miatt megérnek ezek a csudaleányzók…..
Hétvégén egy follow up, hogy tudjuk, mi történik a levélíróinkkal. Innen loptuk Sziasztok! Először is, xy néven küldtem be pár hónapja az alábbi sztorit, és többen kérték, hogy update-eljem őket, hogy mi történt azóta. Íme a link, Mi lett volna ha? címmel futott.…..
Feladtuk. Továbbra sem értjük, hogy mi miért történik a Fejükre estek-ben, úgyhogy nem erőlködünk, hátradőlünk és élvezzük, ahogy Fiala hisztizik Afrika közepén, ő többet nem szól senkihez, Bódiék szarkeverők, nem szeretne velük egy levegőt szívni Afrikában,…..
Csodálatos napok egymás után. A balos kultúrharcosokban - ebben mondjuk tökéletesen egyformák a jobbos kultúrharcosokkal, liberálisok sajnos jó ideje nincsenek - az az egyik vicces, hogy a véleményszabadságot pontosan addig támogatják, amíg valakinek nem támad az övéktől eltérő…..
értékellek mint embert
Kérdés a Parázs-társasághoz, illetve azokhoz, akik már megvették
2008.10.04 19:51:00
Hogy tetszik a könyv?[Jövő hét pénteken 5 órakor a Parázsban találkozunk, amikor a Táp színház mutat be valamit nekünk a könyvből, és Karafiáth Orsolya is fellép műsorvezetőként. A szakítóskönyv a könyvbemutatón féláron lesz kapható!] ..
Nem csak hosszú, szomorú is. Találkozás az A38-on, pezsgős vasárnapok, de a szánsájn-hepinesz után már csak "Hazajön, tévé, jajdefáradtvagyok, semmi beszélgetés, arcra egy puszi, alvás" megy. Sziasztok, kicsit hosszú lesz... Már lassan egy éve egyedül vagyok,…..
Folytatódik a szakítósblog szappanoperája Az előző részek tartalmából. Első rész-ben a léhűtő udvarló az apját választotta a lány helyett, a Második rész-ben jött az élet a borostás pasival, most meg kiderül, mi is történik azon a nászéjszakán hátulról. És…..
Az apokalipszis lovasai ernyedten engedték el harsonáikat, amikor az előttük álló fiatalember a naplemente állásából kiszámolta szerelmét. És ne legyen közünk tőrös férfiakhoz, ne feledjük. Innen loptuk Sokáig gondolkoztam, hogy megírjam-e nektek a most következő sztorit,…..
Vannak az ilyen teljesen hihetetlen sztorik, de mivel hasonló esetről nem egyszer derült már ki, hogy megtörtént, ezért most a kedves olvaskra bízzuk, hogy a levélíró haverjának geciségét elhelyezzék az etikus újságírás skáláján. Verespálné, mit tesz ilyenkor egy jó…..
"Maradj otthon, nézzél tévét, töksötét vonatokat mutat minden csatona" - mondtuk volna ennek a fiúnak, ha megkérdezi tőlünk, hogy érdemes-e egy wiwen megismert, msn-en flörtölt lány után vonatozni egy szalagavatóra. Kedves Szakítós!Elmesélem történetem, mely…..
Mai posztunkban barátságból lesz szerelem, vagy legalábbis valami ehhez hasonló, amiben sok az utazás, a féltékenykedés és félrekúrás. De ki szopat kit?
Sziasztok!
Régóta olvasom a blogot, egyszer-egyszer hozzá is szólok. Sőt meg is említettem már, hogy nekem is van egy…..
Volt már olyan sztorink, ahol a lány nem akart szexrabszolga lenni, most egy fiú sokallt be: neki nemcsak a szex mennyiségéből lett elege, hanem a helyszínek változatosságából is. Na igen én is eljutottam idáig, h kiöntsem nektek a szívem búját:). Na jó ez így túlzás, a…..
mivel gyors segítséget várok, ezért feltettem ide a postomat. bocsi, lehet hogy még elő fog kerülni a szakítóson is (http://szakitshabirsz.blog.hu), és előre is bocsi az ottani blogosoktól, de egyszerűen megöl a kín, és muszáj, hogy valami tanácsot kapjak..."Sziasztok!Nem…..
Egy szőke lány és egy egész Lúzer FC szép vidéki környezetben. Hát persze, hogy olyan dolgok történnek a koleszszobában, amire a két éves komoly barátok még csak gondolni sem mertek. "Sziasztok! Friss a történet, nem túl hosszú, megpróbálom csak a lényeget: Adott egy…..
Mai óránkon az elutazásról lesz szó. Valaki elutazik, amivel egyben zárójelbe teszi az életét, mintha színes maszkot húzna fel, szabadon csókolhat, flörtölhet. Majd hazajön. Szerencsére a párkapcsolat olyan élő dolog, hogy nem tudunk normálisan egymás szemébe nézni, ha…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz