Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Dartagnanxy

0 bejegyzést írt és 85 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az UEFA elnöke, Aleksander Čeferin nem fogyott ki a fenyegetőzésből, s ismét arról beszélt, hogy a Szuperliga megalapításában részt vállaló klubokra szankciók várhatnak. "Úgy éreztem magamat, mint akit mosógépbe raktak. Szombaton a hazámból Svájcba mentem, ami nyolc óra autóút. Minden készen állt…..
A Juventusnál csatárnak lenni igazán jövedelmező állás, azonban nem egyszerű megmaradni az Öreg Hölgynél ezen a poszton. Április elején a La Gazzetta dello Sport beszámolója szerint már a 2021-22-es szezon áll számos torinói telefonhívás középpontjában, a jövő tekintetében pedig szinte bármi…..
Dartagnanxy 2021.04.09 10:24:41
A Diario AS spanyol napilap szerint nem az a kérdés, hogy Zinédine Zidane elhagyja-e a Real Madridot, hogy visszatérjen a Juventushoz, hanem csupán az, hogy erre mikor kerül sor. A francia szakember a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a Liverpool fölött aratott 3:1-es győzelmet követően nyilatkozott…..
Dartagnanxy 2021.04.08 21:00:34
@delpi0823: Ez is igaz. Meg az is, hogy úgy tolták a Realt, mintha nem lenne holnap.
Egyre kétségesebbé válik Paulo Dybala jövője a Juventusnál, mert a legújabb sajtóértesülések szerint az Öreg Hölgy visszavonta az új szerződésre vonatkozó ajánlatát. Az argentin támadó jelenlegi, évi 7.5 millió eurós bérezést biztosító szerződése 2022 júniusában jár le, s a Juventus korábban új…..
Dartagnanxy 2021.04.06 20:30:43
@Camo76ers: Mióta Sabatinivel van együtt, teljesen elveszítette a profi és nagy terveket dédelgető focista karakterét. Nem is játszik, mégis kb Balotelli jut róla eszembe egy ideje.
Hamarosan 28 éves lesz, de úgy viselkedik mint egy hülyegyerek.
Dartagnanxy 2021.04.06 20:54:20
@venember83: Az nem, de Madrid vagy Barcelona jobban feküdne a leánynak. Aztán kiderül majd, mi lesz belőle. Mindegy is, hogy mi lesz a vége, az eléggé látványos, hogy nem tesz jót ez a kapcsolat Dybalának. Legalábbis sportszakmai szempontból. Lehet, hogy más területen kivirágzott!

Sokat elárul a sivár lelkéről, hogy Torinótól néhány órára van még vonattal vagy kocsival (de gondolom Dybcsi mostani sekélyes fizetése elegendő azért a repülőre is) Milánó, Nizza, Genf, Firenze és Velence is. Ahogy mondani szokták, az unatkozó ember általában önmagát unja. Illetve, aki kíváncsi, sosem unatkozik.
Alessio Tacchinardi a Porto elleni meccsen jól teljesítő kevesek egyikét, a Juventushoz nyáron csatlakozott Federico Chiesát méltatta, az egykori középpályás szerint igencsak fényes jövő áll a 23 éves játékos előtt. „Megvannak benne a Juventushoz köthető gének: a kudarcot nem ismerő vágy a…..
Dartagnanxy 2021.03.11 11:50:42
@Lanzafame: Nedved 31 évesen kapott aranylabdát, az elég történelmi, 23 évesen még a Sparta Prahában játszott. Chiesa is 23 éves, és úgy lógott ki felfelé a Juventusból, mint Ronaldo tette volna fénykorában.
Dartagnanxy 2021.03.11 12:09:17
@Lanzafame: Hát ebben nem teljesen értünk egyet. Nedved 24 évesen, 96-ban debütált a Lazióban, de első idényében nem volt kirobbanthatatlan. A válogatottban 24 évesen szerezte az első gólját.
Mindössze arra céloztam, hogy ugyanabban az életkorban Chiesa előrébb tart, mint anno Nedved, aki 31 évesen lett aranylabdás istencsászár.
Tehát korainak tartom leírni jelenlegi egyik legjobb játékosunkat :)
A Juventus BL-kiesését követően mindenki felelősöket keres, és természetesen a felelősök sorába tartozik sokak szerint Cristiano Ronaldo is, aki a Porto ellen nem talált be a visszavágón, sorfalban mutatott viselkedésével pedig csak tovább rontott a saját maga és csapata helyzetén. Ezért többekben…..
Dartagnanxy 2021.03.11 11:53:31
@Il Principino: Évi 50-60 millával nyomja a könyveket (független ez attól, hogy milyen konstrukcióban kapja a fizetését - hiszen ugyanezt a konstrukciót mással is meg lehetne tenni). Nagyon korán estünk ki a BL-ből, ez több tízmillió euró kiesést jelent.
Nem lehet egyszerre erősíteni és ennyi fizetést kinyomni. Sztem nem fér bele a klubnál, hogy éveken át százmilliós veszteségek keletkezzenek.
De majd kiderül.
Nem enyhültek az FC Barcelona gondjai, a katalán csapat a Cádiz otthonában elszenvedett 2:1-es bajnoki vereséggel hangolt a Bajnokok Ligájára, s a csoportkör utolsó mérkőzésén a Juventus lehetetlen küldetést teljesítve, 3:0-ás győzelmet aratott felettük, ezzel megszerezve a csoportelsőséget. "Úgy…..
A Juventus parkolópályára került német középpályása, Sami Khedira nemrégiben egy német műsorban jelent meg testvérével, az Augsburgnál futballozó Rani Khedirával, és ecsetelte aktuális helyzetét, illetve jövőbeli terveit. "Ha az ember nem adhat bele mindent a mérkőzéseken, megpróbálja ezt megtenni…..
Dartagnanxy 2020.11.29 22:23:34
@Pjanista: Így van!
Jó volna javítani a fals infókat.
A Real Madrid szurkolók emlékeiben még elevenen élhet a pillanat, amikor az Öreg Hölgy bejelentette Cristiano Ronaldo megszerzését a 2018-2019-es szezonban, most pedig, ha hinni lehet a francia pletykáknak, Zinedine Zidane-nal is felvette a kapcsolatot egy jövőbeli megbízás tekintetében. Nem…..
A nyár talán legkomolyabb, de minden bizonnyal legdrágább igazolása a Juventus számára Matthijs de Ligt volt, akinek nem kezdődött egyszerűen a torinói kaland, hiszen Giorgio Chiellini komoly térdsérülése nyomán azonnal mélyvízbe kerrült. A fiatal holland védő a Ziggo Sport munkatársának…..
Dartagnanxy 2020.03.06 16:30:12
@rockitbaby: "ki lehetett - és kellett is volna -" írod. Ez nem múlt különösebben Sarrin, inkább azon, hogy Demiral még mindig mankóval jár.
Dartagnanxy 2020.03.06 17:07:26
@rockitbaby: Hát ennek szerintem egyszerű oka volt. Chiellini sérülésével De Ligtet be kellett dobni egyből állandóra a kezdőbe. Amikor De Ligt is kicsit lesérült és a formája sem volt bizakodásra okod adó, akkor Demiral bekerült a kezdőbe, és gyakorlatilag 4 meccsen keresztül ő volt a kezdő - sőt, a szuperkupán is kezdő volt és végigjátszotta (ez azt jelenti, hogy 3 hónapig padozott Demiral, eközben egy meccsen játszott, ahol emlékeim szerint riasztóan szar volt).
Ha Chiello nem sérül meg, akkor a csereidőt De Ligt kapta volna.

Demiral 3 hónapos "beépítési" periódusa Juve-szinten nem tűnik soknak. Ráadásul ahogy élt a lehetőséggel, simán bekerült a kezdőbe.

Mindegy is, csak arra vonatkozott a hozzászólásom, hogy ő nem volt kimondottan mellőzött játékos, egyszerűen volt egy pár hónapos átmeneti időszak, amíg nem játszott. De ez más új igazolásnál is volt így.
A Juventus januárban kölcsönbe adta a Torinóban partvonalra szorult középpályását, Emre Cant, s a Borussia Dortmund ma este hivatalosan is bejelentette, hogy nem vár nyárig, s opciós vételi jogával élve, már most véglegesítette a német válogatott játékost keretében. Emre Can eredeti…..
Dartagnanxy 2020.02.18 21:25:03
@Il Principino: Azon meglepődnének az Atletico játékosai, ha kezdő lenne a Pool ellen :D
Ismételten igencsak nagy gödörbe került a Juventus, néhány forrás szerint hamarosan edzőváltásra kerülhet sor, és az sem jó hír, hogy Sarri és Agnelli egy közös vacsorán vett részt. Igaz, a hírek szerint jól sikerült a megbeszélés, de mikor már erre sor kell, hogy kerüljön, az nem jó jel. Kár is…..
Ivan Rakitić az utóbbi időben kevés szerepet kap klubjánál. A Barcelona középpályása ennek kapcsán egy interjúban elmondta, nem elégedett helyzetével. "Mitől érezném jobban magam? Ha játszhatnék!" - nyilatkozta a 31 éves horvát futballista a Movistar+ számára. A válogatott labdarúgó így folytatta:…..
Dartagnanxy 2019.11.13 14:11:05
@Alex8610: Órákig sikongatnék a gyönyörűségtől egy ilyen biznisz után.
A 31 éves Ivan Rakitić januárban klubot válthat, miután idén Ernesto Valverde sokkal kevésbé számít rá, mint a múltban, ezt jól mutatja, hogy bár a tizenkét tétmeccsből nyolcon pályára lépett, ám összesen csak 203 percet kapott. Frenkie de Jong nyári érkezésével és Arthur folyamatos játszatása…..
Az olasz szövetségi kapitány, Roberto Mancini a pletykák szerint azon gondolkodik, hogy búcsúajándékként behívja Gigi Buffont a keretbe, amint bebiztosította a válogatott a kijutást a 2020-as Európa-bajnokságra. A nyáron Torinóba visszatért kapuslegendának elvileg tavaly kellett volna búcsúznia a…..
Dartagnanxy 2019.10.09 14:58:59
@m.martin91: Már melyik válogatottsági rekordot? A világrekordot? Ha kijutnak a vébére, akkor meg tudta volna dönteni, feltéve, hogy döntőt játszik a csapat :)

Ramosnak valóban van még 2-3 éve (talán több is) nemzetközi fociban, 190-200-ig eljuthat.
A Juventus bevétele az elmúlt szezonban 621,5 millió euróra rúgott, azonban a klub 39,9 millió eurós veszteséget volt kénytelen elkönyvelni Cristiano Ronaldo átigazolását követően. A Juventus pénteken kiadta a 2019 június 30-án véget ért év pénzügyi jelentését. A klub bevétel tekintetében…..
Dartagnanxy 2019.09.24 17:07:56
@pedronegroo: Igen, valóban zuhant 6%-nyit tegnap. Viszont a mai érték még mindig a 2017-es érték NÉGYSZERESE.
Dartagnanxy 2019.09.24 17:22:53
@pedronegroo: Persze, de pont az az érdekes, hogy 2017-ben, amikor elindultak felfelé a részvények (és a trend azóta is emelkedő), akkor még szó sem volt CR7-ről. Az ő érkezésével jött egy extra boost.
Most Sarrival és a bizonytalansággal, meg a pénzügyi nehézségekkel némi visszaesés látható. Ám ha Agnelliék terve hosszú távon működik, akkor a részvények értéke nem fog visszaesni tartósan. És pont a Guardiolás hatás igazolja, hogy Agnelliék miért építenek "Galactikus Juventust" - így tudnak extra pénzt teremteni. Sarrival kurvára nem sikerült ez - Sarri neve nem sokat ér, és kizárólag egy lehengerlően sikeres idénnyel tudnánk elhitetni, hogy Sarri képes Galaktikus Juvét építeni az Agnelli, Paratici, Nedved hármassal.

Ha a részvények értéke jelent is valamit, akkor egyelőre azt mutatja, hogy zárkózunk fel a gigaklubokhoz.

Persze ilyenkor lehet nagyot esni pofára. Sarrival nagy lutrit vállalt a csapat, az biztos.
Ha idén kiesünk a nyolc között és nem lesz bajnoki cím sem, akkor tippre elég nagy szarban leszünk (pedig nem egy nehezen elképzelhető forgatókönyv).
A Juventus mestere, Maurizio Sarri igencsak komoly módosításokat tervez a Juventus kezdőjét illetően a Verona elleni meccsre, így például kezdő lesz Emre Can a torinói találkozón. A német középpályás rendkívül dühös volt, amiért az ígéretek ellenére kimaradt a csapat BL-keretéből, most azonban…..
Dartagnanxy 2019.09.20 18:30:28
@Marvin88: Nem pontosan értem, hogy Khedira miért csak egyszer kezd, ha van belőle még 3 a padon... Fibonaccit pedig vétek kihagyni a kezdőből.
A Juventus előkelő helyen szerepel azon a listán, amely a Bajnokok Ligája 2019/20-as szezonjának főtáblásai közül a legtöbbet költő együtteseket sorolja fel - állapította meg tanulmányában a Corriere dello Sport. Az összeállítás első három helyén a spanyol gigászok találhatók. Az élen a Real Madrid…..
Dartagnanxy 2019.09.17 14:58:56
@JuventusFanatikus: Fura, hogy ennek ellenére nincs valamirevaló középpályánk...
A La Gazetta dello Sport nyomozása révén kiderült, hogy az olasz labdarúgó bajnokság élvonalában szereplő húsz klub éves bruttó bérköltsége összesen mintegy 1,36 milliárd eurót tesz ki - többet, mint valaha! A csapatok közül - nem meglepő módon - kiemelkedik a Juventus, amely az olasz lap szerint…..
A mercato utolsó napjára is maradt bejelenteni való, a Juventus a közösségi médián keresztül kürtölte világgá, hogy kölcsönben megszerezte a Cagliari észak-koreai támadóját, Han Kwang-song-ot, s a torinói klub opciós vételi jogot is szerzett a fiatal játékosra. Han Kwang-song neve régóta a Juventus…..
Dartagnanxy 2019.09.02 17:30:28
Dartagnanxy 2019.09.02 18:37:05
@rockitbaby: Nem dél, hanem észak-koreai. A Serie C-ben játszó U23 csapat tagja lesz.
Régóta dolgozom a reklámszakmában, de ezt nem látom annyira erős brandépítő húzásnak.
Dartagnanxy 2019.09.02 19:37:47
@rockitbaby: azért hoztam fel, amit most írtál.
Észak-koreai. Észak-koreaban kevesebb tévé lehet, mint nálam otthon.
Azt pedig nehéz elképzelnem, hogy azon a kevés tévén a Serie C küzdelmeit néznék.
Ázsiai rajongókat pedig vélhetően az én leigazolásommal is többet szerezne a klub, mint egy észak koreai csávóval.

De majd meglátjuk.
A Juventus csapata az elmúlt egy évben nagyságrendileg megháromszorozta követőinek számát az Instagramon, és immáron a Manchester Unitedet is megelőzve, a Real Madrid és a Barcelona után a harmadik legnépszerűbb klubbá vált a közösségi felületen. A Football Italia beszámolója szerint a Juve-brand,…..
Dartagnanxy 2019.08.30 17:09:06
Ha valaki 2011-ben, a második zsinórban elért hetedik hely után azt mondja nekem, hogy "Figyelj ide, a következő 8 évben folyamatosan bajnok lesz a Juventus, közben általában kupagyőztes is, és a BL-ben is rendre az esélyesek között fogják számon tartani, összejön pár döntő is, de sajnos a győzelem nem. Ám! 2019-re a szurkolók úgy fognak picsogni a fórumokon, mintha a csapat a Serie C-be esett volna ki." - szerintem nem hittem volna el.

Lehet, hogy én vagyok nagyon rugalmas, de kénytelen-kelletlen elfogadtam, hogy a labdarúgás egy "kissé" megváltozott az utóbbi évtizedben. Nincsenek már Del Pierók, Tottik, Maldinik és Zanettik. Helyettük kurva sok pénz van. Lehet dédelgetni a szimpatikus, jóságos csapat képét, akihez hűségesek a játékosok, csak tök felesleges.

A Juventus 2018-as bevétele 442 millió dollár volt, a Manchester Unitedé 737 millió dollár. Ezt a szakadékot akarnánk ugye megugrani - és annyira nem is megy szarul, ha azt nézzük, hogy a Manchester United játékosai épp azt nézegetik a térképen, hogy hol a pék tökében van Astana és Kazahsztán, ugyanis oda fognak utazni Európa Liga bohóckodni.

A vezetőség úgy próbál bevételeket és eredményeket maximalizálni, hogy közben egy kutyát nem érdeklő bajnokságban játszunk.

Ha a 30 millió instagram követő csak 1 százaléka vesz mezt, és abból a klub mondjuk mezenként 40 eurót kap, akkor máris csökkenthettük 12 millióval azt a különbséget, amennyivel többet kap a televíziós jogdíjakért a Premier League kiesője a zsinórban 8x bajnok Juventusnál. (A Huddersfield Town 96 millió fontot kapott)

Kizárólag azzal tudunk lépést tartani, ha a BL-ben minden áron a végső győzelemre törünk. Onnan jön a bevétel, és ott lehet a marketingértéket is növelni.
Dartagnanxy 2019.09.01 11:30:04
@Wizzurah: A brexit érdekes kérdés. Korábban ugye nehéz volt a PL-be igazolni, mert kellett a work permittel bohóckodni még. Nyilván gördülékeny ez sztároknál, de előfordulhat, hogy egy Manchester City nem tud majd a kispadra is csilliókért igazolni. Én igazából valahol a szívem mélyén remélem, hogy sokat fognak szívni a britek a brexittel. Nem csak a foci miatt :D

A tegnapi Juve - Napoli igazán közönségszórakoztató játékot hozott, a játékosállomány is erősebbnek tűnik az idei évben. Conte, Sarri sem ismeretlen már külföldön.
A Manchester City csapatától igazolt Danilo személyében ma bemutatkozott egy újabb játékos is a Juventusnál, s a brazil védőjátékos egy sajtótájékoztató alkalmával mesélt a klubváltásról, valamint az első benyomásokról. "Az első benyomásaim jók voltak, meleg fogadtatást kaptam, s nagyszerűen érzem…..
Dartagnanxy 2019.08.14 14:43:32
@Rocky80: Ha meleg, annál jobb. Talán a Thébai Szent Sereg példája lebeg Agnelli előtt. Bernardeschi, Sandro, Danilo, Pellegrini (igaz, ő végül nem maradt) mellett CR7-ről is voltak pletykák, hogy nyitott minden jóra! A lényeg, hogy szeressék egymást, és ne civakodjanak! :D
Maurizio Sarri szerint kínos helyzet állt elő a Juvenutsnál, mivel több játékosnak mindenképpen ki kell maradnia a BL-keretből, illetve elmondta, hogy az ő véleménye Paulo Dybala kapcsán egyáltalán nem számít. A mester rendkívül őszintén beszélt az Öreg Hölgy helyzetéről az Atlético Madrid ellen…..
Dartagnanxy 2019.08.12 10:36:08
@Bagg10: Én ezt simán alá is írnám, Icardi nélkül. Viszont honnan lesz 100 milliónk Neymarra és évi 30-40 milliónk a fizetésére?
Dartagnanxy 2019.08.12 13:53:48
@gomorra21: Valahogy én nem érzem, hogy ütné a játéka CR7-ét. A gurulásokról meg azt gondolom, amit Tevezről is: nálunk gyorsan rájönne, hogy más a rendszer. Tevez is egy botránycsászár volt előtte, a Juventusban pedig jól állt rajta a 10-es. Jobban mint azóta bárkin.
Neymar egyébként sok esetben valóban azért gurul, mert megölik a pályán. Aztán megszokta, hogy minden belépőre feltűnően kell gurulnia, különben a sporik hagyni fogják, hogy meghaljon. Lásd, a vb-n kettétört gerincét.
Juventus FC blog Dühöngő 2016.03.19 22:39:46
Ez tényleg egy dühöngő, kiélhetitek magatokat rendesen. Itt nincs OFF-olás, jöhetnek a pletykák, az átigazolások, a vélemények, teljesen vegyesen. Akár a Juventushoz tartozik, akár nem (teljesen). A trágárság, egymás mocskolása persze itt sem megengedett, ezért ettől tartózkodjatok! Mindent bele!…..
Dartagnanxy 2019.08.10 20:07:23
@Ádám.84: A "jó hír" az, hogy Chiellini és sérült lesz az idény során vagy 3 hónapot összesen. Simán elfér ennyi belső védő.
A Juventus ajánlatot kapott Franciaországból Paulo Dybala kapcsán, az Öreg Hölgy tízesét a PSG kivásárolná. Miután a Romelu Lukaku - Paulo Dybala csere megfeneklett az argentin játékos komoly követelései miatt (amelyek a pletykák szerint leginkább annak tudhatók be, hogy a játékos nem hisz a…..
Dartagnanxy 2019.08.06 12:32:46