Regisztráció Blogot indítok
Adatok
hpeter

0 bejegyzést írt és 55 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nem múlhat el az év úgy, hogy nem beszéljük ki az év videojátékos termését. Szokás szerint Mazurral és Sasával ültünk össze, hogy saját toplistáinkat ütköztessük. Elég meglepő dolgok maradtak le vagy szerepeltek csak egy embernél, de szokás szerint sok indie (vagy legalábbis "indie") cuccot tudunk…..
Nem kevés olyan vendégünk volt már, aki külföldön próbált szerencsét, és neves játékcégeknél hagyta ott a kéznyomát. A Kecskemétről származó Vass Attila is ezt a tábort erősíti, és különösen mozgalmas életutat tud felmutatni: ott volt a sűrűjében a Segánál, a Sonynál, dolgozott önvezető autókon és…..
Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor…..
A Maxis nevét elsősorban Will Wright designer játékairól ismerjük: kortól és ízléstől függően a SimCity, a Sims vagy a Spore jut a legtöbb ember eszébe a színes logo láttán. Pedig a Maxis ezen sikerprogramok mellett temérdek egyéb játékot is kiadott - és ezek jókora része ugyancsak…..
Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor…..
hpeter 2019.02.12 18:52:10
@Garott: Jajj, a Chicken invaders christmas edition-t, mennyit nyomtuk! :)
Néztem a Sine Mora-t, PC-re $9.99 Switch-re $29.99...
Nagyon sokan várják az új Mac mini érkezését, ami több szempontból is fura. Ez a gép az Apple egyik legolcsóbb gépe és valószínűleg a Windows userek legjobb módja arra, hogy betekintést nyerjenek a MacOS világába, hiszen nekik amúgy is alap a saját periféria használata. Mindezek ellenére a Mac…..
hpeter 2018.08.29 23:13:35
@morph on deer: Hidd el után néztem, mert a munkámhoz kellett. És sikerült is begépelnem mindent. De bevallom elsőre a billentyűzeten kerestem, de ott nem találtam.;-) Arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy a csodás dizájn sok esetben a használhatóság rovására megy. Pl. az, hogy egy magyar billentyűzeten nincs feliratozva a @ vagy a <> &# jelek, raádásul kifizettem érte majdnem 20.000 Ft, szóval nah! :)
hpeter 2018.08.29 23:20:14
@morph on deer: Ami még bosszantó pl. hogy a magyar kiosztáson a <> karakterekhez 3 gombot kell lenyomni, de a «» karakterekhez, amit az életben nem használtam semmire - sőt nem tudom, hogy valaki használta-e már valamire - elég a kettő. Azért egy XML vagy egy Html fájl szerkesztésekor eléggé gáz... :)
Volt olyan az építkezéseden, házfelújításodon, hogy olyan hibát tapasztaltál, hogy sírni tudtál volna a nevetéstől? Ha még nem érkeztél el erre a pontra, akkor mutatunk néhány képet, amitől lehet, hogy elsőre elszörnyedsz, de a végén már csak nevetni fogsz...
Tegnap élesítettem Zelda-minisorozatunk első részét, és akkor mára ígértem a következőt. Mivel nem szeretném, ha a magyar Zelda-rajongók elképesztően széles tábora - ami talán még a magyar Giana-rajongók táboránál is nagyobb, de azért lehet, hogy nem - elsöpörne haragjával, betartom a szavam...
hpeter 2018.06.15 10:48:57
@Zarbon: ők a keveset játszottak kategóriába tartoznak... :)
Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor…..
hpeter 2018.05.04 01:13:29
Hétfőn új résszel folytatódott az HBO sorozata, a Westworld. Alábbi posztunkban, illetve kommentekben spoileresen beszéljük meg a második évad második epizódjának eseményeit...
hpeter 2018.05.01 15:36:56
@bvr: "Sőt, akár nagyon sokkal később is lehet (tehát hogy közben volt az első évados westworld-történetük Williammel. Majd kiderül) "
Ennek nem kell kiderülnie, szerintem ezt lehet tényként kezelni, hiszen addig William szinte semmit sem tudott a parkról, itt pedig már elég tájékozott volt. Ráadásul a sógora már egy roncs volt, neki meg már gyereke van, pedig az 1. évadban még csak tervezte, hogy elveszi a csajt.
Sokszor beszélünk a videojáték-ipar üzleti oldaláról, de fennállásunk három éve alatt egyetlen dedikált adást sem szenteltünk ennek. Na majd most, ugyanis egyik előző évados vendégünk, Vigh Attila bejelentkezett, hogy szívesen beszélne erről, mi pedig örömmel az arcába toltuk a mikrofont...
hpeter 2018.02.26 11:05:47
@defaultXEX: Konnekted podcast is jó, bár egyre ritkábbak az adások.
Rögtön úgy indult az év, hogy a videojátékok negatív kontextusban járták meg a mainstream sajtót. Történt ugyanis, hogy a WHO betegségosztályozási rendszerének új bétaverziójába bekerült a videojáték-függőség viselkedési zavar. Erre az elhivatott gémerben rögtön beindulhatnak a védekezési és…..
Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor…..
Hát itt vagyunk végre megint, boldog új évet mindenkinek! Tervezett kimaradás volt a podcastben (ezért soroztunk meg benneteket adásokkal az óév végén), de ekkora szünetet azért nem terveztem. Mentségemre szóljon, hogy 1. a mostani adás több mint háromórás lett és elég sok meló volt összevágni; 2.…..
hpeter 2018.01.24 20:20:48
@Stöki: Sokan szundítva hallgatva, nem REMelhetnek a dudaszó miatt, szerintem ez fáj nekik!
Kösz a tavalyi évet, mindkettőtöknek!
Visszatérő vendéggel támad az eheti Checkpoint: Juhász Viktor narratív dizájnerrel beszélgettünk Ron Gilbert játékairól. Viktorral az első évadban már kitárgyaltuk a játéknarratíva szépségeit és buktatóit, és most a történetszövés és a kalandjátékok egyik mesteréről ejtettünk szót...
hpeter 2017.10.13 00:57:53
@Stöki: Szerintem a gyerek játékos korszakot nem kéne annyira mellékvágánynak tekinteni. Igazán szórakoztató, nagyon jól megírt játékok voltak azok, az adott kategóriában egyedülálló, minőségben szerintem a mai napig vállalható szinte mindegyik, amivel mi játszottunk a gyerekekkel.
Üdv mindenkinek, ez itt a Checkpoint Kurrens Lópáncél Legott Edition, avagy névadásban nem vagyunk jók. Szóval ez egy újabb patreonos vállalás teljesítése: ígértük, hogy negyedévente lesznek olyan adások, amik nem régi játékokkal foglalkoznak, hanem a játékipar jelenlegi felhozatalával. És mivel…..
hpeter 2017.06.19 22:46:11
@Grath: Igen, tudom, és az a legdurvább, hogy ezeket a sport programokat is képes elvinni hardcore szintig. Pl. a Mario Tennis-t próbáltam kimaxolni Wii-n, nagyon közel voltam ahhoz, hogy odavágom a kontrollert és az egész konzolt mindenestül. Talán még a Mario Kart-nál is genyóbb és csaló algoritmussal látták el. :)
Amikor elindult a Patreon-kampányunk (aminek sikerétől még mindig szédülünk), tettünk vállalásokat mindenféle stretch goalokra, és a 600 dolláros így szólt: Indítunk egy új weboldalt, amin hetente lesznek hosszabb retrocikkek (ezekről néha podcast is készül, de általában inkább nem). Na, ezt a…..
  Drága olvasóink/hallgatóink/követőink! Harmadik éve toljuk rendületlenül a Checkpoint szekerét, idén még elszántabban, mint valaha (2017-es indulásunk óta egy hét sem maradt ki, figyeltétek?), és most szeretnénk tovább pimpelni a podcastet. Ehhez viszont némi pénzre volna szükségünk – igen, egy…..
IDDQD Checkpoint 3x09: Amiga 2017.05.21 22:53:56
Először is egy szolgálati közlemény: tovább szeretnénk pimpelni a podcastet, ezért kilőttünk egy Patreon-oldalt, vagyis mostantól pár fityinggel lehet támogatni a Checkpointot, hogy még pöpecebb lehessen. Csomó új tervünk van, és a pénzt visszaforgatnánk a podcastbe illetve a támogatóknak. Itt írtam…..
Folytatódik a szomorú harcom. Aki nem olvasta az előzményeket, annak ajánlom a két hetes posztomat elsőként.Röviden arról van szó, hogy több éve nem sikerült az 576 KByte üzletből rendelnem bármit is és gondoltam teljesen poénból (ezt már rég nem lehet komolyan kezelni) utoljára rendelek egy játékot…..
Sok szempontból rendhagyó az eheti podcastadás, például azért, mert televágtam zenékkel, és azért is, mert két vendégünk közül az egyik csak az adás felénél kapcsolódik be a beszélgetésbe. Hogy egész pontosan idézzem őt: az a tetves, nyüves, nyálán nyafott, telibe rakott, félpályásan lezárt,…..
Igen, ennek az adásnak múlt héten kellett volna megjelennie, de családozás és egyebek miatt mostanra csúszott, elnézést. Megérte várni rá, mert másfél órát beszélgettünk egy régi kedves vendégünkkel, Hancuval (akinek a gnóm WoW-karakteréről (Hunhancuki) nem találtam képet, szóval ha valakinek…..
Tegnap megtörtént az, amit bevallom őszintén soha se gondoltam volna, a Wii U-ra készült Zelda spin-offot, azaz a Hyrule Warriors-t kimaxoltam. A Hyrule Warriors egy kevésbé népszerű Nintendo játék. A játékosokat világszerte megosztja, van aki szereti, van aki utálja, itthon pedig szinte alig…..