Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Csavarhúzós

30 bejegyzést írt és 593 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nem szerencsés, ha egyetlen vidéki háziorvos akarja eldönteni, hogy bezárjuk az országban az összes óvodát és iskolát. Nem szerencsés, ha megkérdőjelezhető kijelentéseket kérdőjel nélkül adunk közre. ..
Csavarhúzós 2020.11.07 18:54:44
Amiben a dokinak igaza van: ha nem teszünk VALAMIT, tragédia lesz. Hogy az a valami pont az isklabezárás, azon lehet vitatkozni.

> Zárt térben talán valamennyit segíthet még egy jó maszk, legalábbis nem árt.
-Bizonyítottan hatásos, nem "talán".

>Emlékezzünk vissza: szakmai konszezus volt tavasszal, hogy az iskolabezárások szükségtelenek, hatástalanok és károsak.
-Konszezus az nem volt, legfeljebb többségi vélemény. Arról meg, hogy káros lenne (járványügyileg) még nem is hallottam.

> Az iskolabezárások nem egyszerűen megfosztják a legszegényebb diákokat a tanuláshoz való jogtól, de nullára szűkítik kilátásaikat a nagybetűs életben.
-Vadászati világkiállítás = 50 milliárd(!) Ft. Ebből minden általános és középiskolás kaphatna egy 40eFt-os tabletet. A különadótól rettegő mobilszolgáltatók meg adnának hozzá kvázi-korlátlan mobilnetet, ahogy a tavaszi hullámban is. De ha csak a nélkülözhetetlen világkiállítás belföldi reklámra költött részét nulláznánk le, a legszegényebbeknek abból is lehetne digitális eszközt venni.
Ami meg a "megfosztást" illeti, azt is vegyük hozzá, hogy ahogy mélyül a pandémia, egyre gyakoribb lesz, hogy hiányzik egy osztály negyede. Lesz ez a szám nagyobb is. A másik oldal is fogyatkozik, tehát helyettesítik a pedagógust is.Tehát nem a "békeidő" hatékonyságához kell viszonyítani a távoktatást, hanem ehhez. Aki hiányzik a hagyományos oktatásról, az rosszabb helyzetben van, minttha online oktatás lenne, mert a hiányzóknál tényleg minden a diákra-szülőre van bízva.

>hogy a már amúgy is szinte egész napos maszkviselésre kényszerített gyerekek, akiknek semmi bajuk, hiszen ezt minden reggel a bejáratnál ellenőrzik,
-A homlokhőmérő és a hőmérséklet-kritérium együtt kábé senkit nem szűr ki, csak az extrém magas lázasokat, akik amúgy sem jutnak el az iskoláig. Sok gyerek egyszerűen "low", azaz méréshatár (34 fok) alatt kihűlt, mert hideg van és sapka nélkül jönnek az iskolába. Alsóban meg nincs maszk, van viszont tömeg. Lányoméknál pl. tilos ugye vándorolni a termek között, az IKT-t így a tanító néni laptopja jelenti, amit kivetítő nélkül, köré gyűlve néznek-hallgatnak maszk nélkül. Múlt héten egyszer rosszul is érezte magát a kislányom, délután aludt 3 órát, pedig amúgy soha nem alszik. De aztán felébredt és azóta semmi baja. Viszont mi meg valószínűleg tőle kaphattuk el a betegséget, mert amúgy nagyon vigyázunk, légmenetes FFP2-es maszk, kézfertőtlenítés, stb. a munkahelyen. Tehát valószínűleg a gyerek hozta haza a kórt. Hogy ez a covid-e, az majd a tesztelésen kiderül, mindenesetre ha nem, attól még lehetne, szóval szerintem az iskolába járás egy komoly rés a pajzson.

>A veszélyeztetett tanulókat és tanárokat jól be lehet azonosítani, számukra külön bevezethetőek óvintézledések, és akár ideiglenesen felmenthetőek, magántanulóvá is lehet őket tenni.
-Ezeket meg kellene tenni, de nincs ilyesmi meglépve, sőt. Cukorbeteg (potenciális áldozat) tanároknak csak a fizetés nélküli szabadság a felajánlott lehetőség. Ami a diákokat illeti, fiam autista, magántanuló, heti 10 órát biztosít az iskola a felkészülésre. Ezt nem tömbösítve rakták be, pedig dolgozunk délelőtt, nem tudjuk megoldani, hogy 1-1 órára bevigyük, utána hazavigyük. Megoldás lehetne, és a technikai feltételek is adottak, de a Skype/Teams/stb. alapú online óra TILOS, mert azt csak az operatív Atyaúristen engedélyezheti. A tankerület vezetője is azt üzente, hogy megérti, de nem lehet. Hát lehet hogy a Magyar Bálint nem rakott ki gólyás zászlót, de akkoriban nem voltak ilyen büroktatikusan kézivezérelve az iskolák, sőt bürokrácia sem létezett hozzá.

>Az, hogy otthon maradunk a kertes házunkban és egész napot a gyerekeinkkel töltjük, együtt tanulunk csak a magasan képzett, rugalmas munkaidőben, távmunkában dolgozó felső középosztály kiváltsága
-Vagy az alsó népsztályoké, akik fiatalon vállaltak gyereket, így még a nagyszülő nem ápolásra szorul, hanem segítség a gyereknevelésben.
Továbbá lehet, hogy ez hamis dilemma. Az is segítség lenne, ha online közvetítenék az órákat, és aki akar bemegy, aki nem az otthon marad. Vagy ha a 7. osztálytól lenne online oktatás, akkor a többi osztálynak több terme lenne csportbontásra és a legkisebb termekbe nem kényszerülne teljes osztály.
Az autizmus oksági tényezőit illetően az intenzív kutatások ellenére még hiányosak az ismereteink. Az autizmussal kapcsolatba hozott okok csoportosítása sem egyszerű feladat, a genetikai meghatározottságtól a környezeti hatásokig széles a kínálat, s a születés előtti hatásoktól a korai gyerekkorig…..
Csavarhúzós 2018.02.01 22:13:36
Az autizmus nem egyféle betegség, hanem sokféle tünet, amiket az "autisztikus triász"-nak való megfelés tesz egy közös halmazba. De az autisztikus triásznak való megfelelés nagyon sokféle résztünetből állhat össze. Egyesek képesek az arcmimikát ösztönösen értelmezni, mások nem. Egyeseknek vannak repetitív, repkedő mozdulataik, másoknak nincsenek. Stb. rengeteg ilyen eltérés van, ezért beszélünk autizmus "spektrum"-ról. Ezt bizonyos szempontból helyes egyetlen halmazként kezeni, más szempontból viszont ne felejtsük el, hogy ez eleve sokféle tünet, ami mögött még számosabb ok (nevezzük akár betegségnek vagy rendellenességnek, vagy eltérésnek - de ne keverjük a tünettel, ami a megfigyelhető okozat) állhat.
Emiatt semmi csodálkozni való nincs azon, hogy a kimutatott korrelációk gyengék. Azaz sok dolog okozhat bizonyítottan autizmust, de mindegyik csak kis valószínűséggel.

Egy mechanikai hasonlat: autóknál például van a "nemindulási tünetcsoport"-nak nevezett jelenség, amikor a műszerfal életjeleket ad, de az autó mégsem képes elindulni. Az autót nem nyithatjuk fel, és a működéséről is csak sejtéseink vannak. A "nemindulási tünetcsoport" kapcsán egy kutatócsoport összefüggést talált azzal, hogy az autó karosszériáján hány lövedékbecsapódási nyomot találtak. Voltak autók, amiket egyáltalán nem lőttek meg, mégsem indultak, meg olyanok is, amire egy egész sorozatot lőttek, mégis indulnak, statisztikailag mégis kimutatható egy gyenge, de szignifikáns korreláció. Egy másik kutatócsoport hasonlóan gyenge, de szignifikáns korrelációt talált a nyirkos időben parkolva töltött idő és a nemindulási tünetcsoport között.

Mi, akik már ismerjük a megfejtést, tudjuk, hogy a golyószórónak nincs specifikus hatásmechanizmusa, sokféle dolgot elronthat sokféleképpen. A nedvességnek meg van, összerozsdál a fék, különösen ha dobfék, különösen ha gagyi utángyártott alkatrész, és ha már ezt így tudjuk, többféle megelőzési és javítási stratégiánk is van.

Az autizmusnál csak sejthető, hogy a genetikai romlás "golyószóró" jelleggel hat, nem specifikusan, bár sajnos (az autós példától eltérően) örökölhetően.
Elképzelhető, hogy vannak specifikusan ható okok is, csak azért nem nyilvánvalóan erős a korreláció az ok és az autizmus között, mert - a fenti hasonlattal - nem a "fékpofa beragadt", hanem az "autó nem indul" tünettel vetjük össze.

@Meleg Sándor:
"Ami előttem is talány, hogy egyetlen, igen változatosan megnyilvánuló szindrómával állunk szemben vagy több, önálló, de alaptünetekben hasonló mintázatot felmutató betegségről van szó - ez a terápia szempontjából igen fontos kérdés."
-Abban szinte biztos vagyok, hogy a genetikai ok "golyószóró", azaz sokféleképpen rombol. Abból is látszik, hogy vannak kórképek, amik autizmus nélkül, önállóan is léteznek, de autistáknál gyakran megfigyelhetők, pl. ADHD vagy ADD, mindenféle "disz"-ek, epilepszia, stb. Kérdés, hogy az autizmus több-e, mint néhány ösztönös, veleszületett kommunikációs készség hiánya (és aztán az általános intelligencia használata "mankóként")? (Ilyenekre gondolok, mint az irónia megértésének képessége, mimika és gesztusnyelv ösztönös dekódolása, meg még biztos egy csomó minden, amiről azért nem tudunk, mert nekünk, nem autistáknak ezek tudattalan automatizmusaink. Sokak szerint a nyelv is ösztön: a mestereséges intelligencia már önállóan megtanul világbajnos-verő szinten sakkozni - szemben a Deep blue-val, ami emberi játszmákból tanult -, de nem tud hibátlanul, "emberszerűen" beszélni.
Talán ilyen, "nem csak hiány, diszfunkció is" típusú dolog az autizmusban a nagyfokú rugalmatlanság - de ebben sem vagyok biztos, mert ez meg a kényszerességgel rokon, ami szintén előfordul autizmustól függetlenül, önállóan is.
Azt már mindenki kívülről fújja, hogy a minimálbér 2018-ban 138.000 Ft-ra emelkedett. Ez a kötelező minimálbér azonban sok más jövedelmet is befolyásolhat. Ilyen például a gyermekgondozási díj (GYED), amely alapesetben a gyermek 2. életévének betöltéséig jár, azonban ikergyermekeknél további 1…..
A katonák azt hitték, valami parádé, hadgyakorlat vagy oktatás vár rájuk azon a verőfényes vasárnapon, hiszen díszegyenruhában rendelték a reptérre őket. Csernobilhoz közeledve azonban már nem lehetett nem észrevenni a füstölgő négyes blokkot...
A TV2-t nem büntetik a paksi erőművet népszerűsítő pillanatreklámok miatt. Ez azt jelenti, hogy az újabb kísérlet, amivel a Fidesz-közeli médiamogulok játszadoznak, jogszerűnek bizonyult. Ijesztő. Kezdjük azzal, hogy idézzük az Index tudósítását a fejleményről, miszerint: "A hatósági vizsgálat…..
Az egyik legidegesítőbb, ha a kis, kerti veteményesünket kártevők pusztítják el. Nem feltétlenül kell vegyszerekhez nyúlnunk, ha meztelen csigák felzabálják a kertet, többféle ház praktika is létezik ez ellen. Bálint gazda szerint a növények köré hamut, tojáshéjat vagy sót kell szórni, ez ugyanis…..
Csavarhúzós 2016.05.07 10:53:52
        " A matematika felvételi az utóbbi 10 év legnehezebb vizsgája volt, több gyerek is sírva hagyta el a vizsgatermet - számoltak be a pedagógusok." (penzcentrum.hu)       "Elképesztő feladatok a felvételin. " (mno.hu)       "Matematikából tíz feladatot kellett megoldani, amelyen összesen…..
Csavarhúzós 2016.01.24 09:51:25
@Mészáros Laci: Az, hogy az elitiskolák visszacsúsznak a Nahalka-féle "hozzáadott érték" rangsorban, törvényszerű, a rangsor számítási módjából következik.
A kompetenciamérés feladatsora sokkal elemibb, mint a elitiskolák felvételije, így ebben már nem tudnak sokat fejlődni, mert már eleve magas pontot értek el. Azt a kevés fejlődést meg Nahalka modellje a családi háttérnek tulajdonítja, így az iskolának már nem tud mit hozzáadni, bármit is tesz.
Az infokommunikációs technológiák fejlődése miatt alapvetően változott meg az 1990-es évek végén születettek világlátása, gondolkodása, készségei és kompetenciái, erre a kihívásra pedig a jelenlegi oktatási modell egyelőre még keresi a válaszokat. Miközben a pedagógusok…..
Csavarhúzós 2015.10.11 10:18:28
Mint informatikát (is) tanító tanár, az a véleményem, hogy vannak eltérések a mostani generáció és a korábbiak között, de hogy ők lennének a "bennszülöttek" én meg a bevándorló, az baromság.
Semmiben (még a facebook beállítások rejtelmeiben sem) tudnak többet nálam.

Amiket írnak a Z generációról, hogy pl. szkippelve olvasnak, pillanatok alatt átlátva pl. egy Google találati listát, és a lényeget kiszűrve mennek tovább a megfelelő irányba - na az RÁM igaz, de a tanítványaimra sajnos nem. Talán annyi, hogy kialakult bennük valamiféle reklámvakság, tehát azokat a képernyőrészeket, ahol a reklám szokott lenni, nem nézik, de amúgy mennek tovább az első találaton, mert gondolkodni fárasztó, olvasni pedig csak lassan (és csak magyarul) tudnak.

Ami sajnos igaz, hogy a világ sokkal pörgősebb, információdúsabb lett, így a hagyományos tábla-füzet-tankönyv (csendben van és figyel) iskolát nehezebben viselik. Jóllakott egérnek a liszt is keserű... Mikor én középiskolás voltam, akkor fekete-fehér tévénk volt, két csatornával, ha beszélgetni akartam a haverokkal, akkor el kellett egymáshoz buszoznunk. A buszozás is unalmas volt, hacsak nem tudtam közben olvasni. Akkoriban sokkal több "könyvmoly" diák volt, aki információéhségében kiolvasta a községi könyvtárat - ma inkább a weben olvas (ez még jó is lehetne) de inkább virtuális világokban játszik.

Lehet persze érdekesebbé tenni az órákat ("gamification"), úgy beletölteni a gyerekbe a tudást, hogy észre sem veszi, hogy tanul, de azért komoly eredmények csak akkor várhatók, ha AKAR erőfeszítéseket tenni a tudásért. Nekünk sokkal könnyebb volt rávenni magunkat mondjuk a rendhagyó német igék bemagolására, mert az alternatív délutáni program, miről lemondtunk, az mondjuk a hagymakiszedés a kertben :)
Legújabb sorozatunkban minden héten kiválogatjuk a hét legszebb-legjobb új magánhirdetéseit az Otthontérképről! Alapvetően a szép fotókat, valamint a pontos és hasznos információkat vesszük alapul. Vagyis a legnagyobb esélye annak lesz bekerülni a heti válogatásba, aki a lehető…..
A Mecsek hegység nyugati részén, a homokköves típusba sorolt mecseki uránérc-lelőhelyen 1953-ban indult meg az uránérc-kutatás. A kutatások és bányabeli feltárások megteremtették és megalapozottá tették a Minisztertanács 061/1955 sz. határozata alapján 1955. július 1-jei…..
Egy 19 éves srác legyen szíves hivatalos dokumentumokkal bizonyítani, hogy valószínűleg sosem látott dédnagyapja mit csinált 70 évvel ezelőtt. Ha nem tudja, akkor nyilván náci volt. "Egyetlen kérésem van mindenkihez. Tegye fel a kérdést magának, hogy hol voltak, mit csináltak,…..
A piliscsabai, római katolikus Páduai Szent Antal Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 2 kisdiákja reggelente elkésik a napkezdő miséről. A szülők egy fegyelemre nevelő levelet kaptak az intézménytől, melyben kiemelik: hogy aki késik, annál egy…..
Már látom, előző bejegyzésemben nem kellett volna a jövő évi választásokra utalni. A kommentek egy része egyből a magyar közpolitikai kultúra szintjén kezdett „szín szerint” narancs, vörös vagy kék színekben vagdalkozni, túl sok értelem nélkül, de rendkívül érzelemteli…..
Csavarhúzós 2013.07.27 01:12:22
Csavarhúzós 2013.07.27 01:53:36
@bölcsbagoly: van ebben igazság, de ezzel nagyon nem értek egyet:"Most azért kiáltanak kigyót-békát a mostani kormányzatra mert ennek véget akar vetni és az alkalmatlan, hivatalnok tanárok vesztüket érzik, ez a szakfelügyelet és az életpálya modell elleni tiltakozásuk gyökere is."
Mondok egy sarkított példát, ami remélem nem lesz tipikus, de mivel törvényileg megengedett, előfordul majd. Adott egy iskola, ami szakközép és szakképző is. Itt tanít Fásult Ádám és Szikra Jenő matematikát és fizikát. Annak idején csoporttársak voltak a főiskola mat-fiz szakán. Fásult Ádám azóta elvégezte a közoktatás-vezető továbbképzést, nem mint ha intézményvezetői ambíciói lennének, de így tudta a legkönnyebben megszerezni a pedagógus szakvizsgát, amivel fizetési kategóriát tudott lépni. Mást nem végzett el, mivel már a főiskolán is alig ment át, tehát kemény reál tárgyakkal nem próbálkozik többet. Szikra Jenő pedig megcsinált egy középfokú C angol nyelvvizsgát, matematikából egy egyetemi kiegészítőt, majd fizikából egy MA-t.
Az élepályamodellben Fásult Ádám összeollóz (sőt összevásárol) egy portfóliót, és 2014.01.01.-től Pedagógus II fokozatba lép. Jelentkezik a szakfelügyelő továbbképzésre, el is végzi, így őt várakozási idő nélkül minősítik majd mesterpedagógussá. Ő fogja majd tanártársait minősíteni. Nyilván "ne szólj szám, nem fáj fejem" alapon mindenkiről jót ír majd, abból baj nem lehet.
Szikra Jenő pedig szintén elkészíti a portfólióját, de mivel nem szakvizsgázott, nem lép automatikusan, öt év múlva minősítik Pedagógus II. fokozatba. Ott eltöltve további hat évet és közben saját költségén (félmillió Ft) szakvizsgázva jelentkezhetne ugyan mesterpedagógusnak, de nem teszi. Ugyanis ott meg 8 év az időablak, amíg a minősítése elhúzódhat - márpedig a minősítések pénz hiányában húzódnak, mert mindig csak annyit lehet minősíteni, amennyit a költségvetés elbír. Mivel a Fásult Ádám szakfelügyelők mindenkit átengednek a minősítésen, igazából nem a tudás számít, hanem a kapcsolatok, hogy ki kerülhet minősítésre egyáltalán. Szikra Jenő kiszámolja, hogy most 45 éves, pesszimista (ám a valósághoz közel álló) becslése szerint mindig a törvényi határidő végén kerül sorra, tehát 5+6+8=19 év múlva, azaz a 20. évtől kapna emelt fizetést, az meg már nem igazán hozná vissza a tandíjat és az ötezres vizsgadíjat.
Szóval míg jelenleg Szikra Jenő picivel bár, de többet keres, mint Fásult Ádám, az életpályamodellben ez fordítva lesz. Fásult Ádám meg megy tanfelügyelni a nálánál okosabb kollégáit. Fásult Ádám szaktárgyi hiátusai ellenére még lehet született didaktikai zseni, aki mindenkit képes inspirálni, node nem az. És egyelőre nem látszik olyan szűrő a rendszerben, ami a valamilyen szempontból kiválóakat válogatná ki a szakfelügyelői pozícióra.
Csavarhúzós 2013.07.27 01:55:15
@Csavarhúzós: jav: ötezres -> ötvenezres
a vizsgadíj...
Nevelek A nagy pedagógus-átverés 2013.07.20 23:17:09
Az Orbán-kormány rendkívül intenzív, hosszú és fordulatokban gazdag kommunikációs hadjárata lassan végére ér: már a legeldugottabb magyarországi tanya, tömegkommunikációval alig találkozó lakója is tudja, hogy rettenetesen jó lesz most már a pedagógusoknak, mert iszonyatosan…..
Csavarhúzós 2013.07.22 10:15:33
@Tihanyi Zsófia: Én ezen a szakon végeztem (88-ban kezdtem az egyetemet) Hárman jelentkeztünk a 15 helyre. Ettől függetlenül nekem 110 pontom volt a 120 pontos rendszerben, sok más helyre is bekerültem volna.
Csavarhúzós 2013.07.22 14:57:35
Hogy a blogbejegyzésre is reagáljak, csodát nem vártam. A mindenkori kormánytól azt várom, hogy amit lehet, tegye meg. A fizetés az annyi, amennyi. Végül is, akár le is lövethetnének minket, ahhoz képest milyen jó :)

Sajnos az elosztása igazságtalanabb lett, mint volt. Nem mintha az óraszám jó mérőszáma lenne a munkának, de semmi instrukció nincs mellé téve annak, hogy 22-26 óra a kötelező óraszám, (sőt ha valaki beteg, akkor akár heti 32 is lehet). Sejthetően az lesz, hogy ha valaki egyedüliként tanít egy szakot egy kisebb iskolában, és mondjuk a biológia oktatás lefedhető heti 26 órával, akkor a biosztanár heti 26-ot fog tanítani. Kicsivel kevesebb pénzért, mint amennyiért a rajz-ének tanár heti 22-t, mert ő kap kétszakos pótlékot.
A másik durva maga az "életpályamodell", aminek legdurvább eleme, hogy valaki hiába tanul tovább, az állam dönti el, hogy egy 8 éves időablakon belül mikor hajlandó őt minősíteni.
A szakfelügyelet is sajnos problémás lesz, mert nem az lesz szakfelügyelő, aki valamilyen szempontrendszer szerint kiváló, hanem akinek most van szakvizsgája (többnyire közoktatás-vezető végzettség, ami egy mezei tanár számára irreleváns tudás) és jelentkezik a gyorstalpalóra. Nem kell hozzá egyetemi végzettség, középfokú nyelvvizsga vagy bármi egyéb szűrő. Minden alkalmatlan jelentkezni fog, mert nagy csábítás a mesterpedagógus kategóriába ugrás. (Különben meg hiába tanít valaki 25 éve, 5 éven belül lesz pedagógus II. utána ott hat évet eltölt, közben szakvizsgázik (kb. félmilliós tandíj), utána jelentkezik minősítésre (50eFT), majd várja, hogy a törvény szabta 8 éves határidőn belül mikor kerül arra sor. Kb. sohanapján.

Ami nem tetszik a változásokban, az a képmutatás akár az abszurdig fokozva. Például a NAT 2012 tervezői abban a tudatban, hogy az informatika óraszám felmenő rendszerben nőni fog, némileg bővítették az anyagot. Utána a kerettanterv pedig megfelezte az óraszámot (sőt szakképzésben meg is szüntette). Nyilvánvalóan megoldhatatlan feladat, de letagadják. A szakképzés három évessé visszaalakításának tervezésekor eldöntötték, hogy a közismeret aránya legyen 1/3. Utána jött a mindennapos testnevelés ötlete, és az bizony nem szakmai gyakorlat, az közismeret. Így a kémia-fizika-biológia-földrajz együtt heti egy órás tárgy "természetismeret" néven. Még ez se lenne tragédia, ha
1. ehhez törpült volna a kerettanterv
2. elfelejtenénk a "szakma után két év alatt érettségit" képzést, mert ilyen alapokkal az irreális. De nem, szerintük szakmunkásképzésben egy dupla órában meg tudom azt tanítani, amit gimiben heti két órában egy fél év alatt. (Még a dallamát se lehet... ;)
Ezt négyszemközt mindenki elismerte eddig, de hivatalosan lelkesedni kell, mint az 50-es években a gyapottermesztésért. Fog az menni, csak akarni kell, elvtársak!
(Jönne még egy hosszabb sirám a központosítás miatt növekvő bürokratikus terhekről, de most kisfiam elzavar a számítógéptől...)
Csavarhúzós 2013.07.22 21:32:18
@Tihanyi Zsófia: A gyengébbek kedvéért: közoktatás-vezetői szakvizsgája az igazgatónak és helyettesének (helyetteseinek) van, mert nekik kötelező.
>Hát nálunk a tanári 1/3-nak van, volt hogy a felének volt (de már nyugdíjba mentek) Az egyik helyettesnek meg konkrétan nincs is (és nem is akarja megszerezni, mert nem szeret helyettes lenni)

>Régen még támogatták a szakvizsga megszerzését, ma már erre kevés az esély, pályázati pénz kellene hozzá.
-Saját zsebből is megérte, mert a magasabb bér 4-5 év alatt visszahozta a tandíjat.

>De mikor egyezne bele a főnököd abba, hogy közoktatás-vezetői szakvizsgát tegyél le? Hiszen akkor konkurenciát jelentenél neki!
-Nem kell, hogy beleegyezzen, de amúgy ez a konkurencia sem komoly dolog. Nem ez dönt az igazgatóválasztáson, hanem hogy ki kit ismer...

>Úgyhogy van szakvizsgázott tanár, de többnyire csak a vezetők meg a szakmailag igényesek, akik még a támogatott időkben szakvizsgáztak.
-Ismerek olyan szakmailag igényes fizikatanárt (Ericson-díjas) aki évekig próbált fizikából szakvizsgázni. De sosem indult a képzés kellő jelentkező hiányában, mert a tömeg inkább a könnyen elvégezhető közoktatás-vezető szakot választotta. (Így aztán ő is.), Emiatt nem értek egyet azzal, hogy a szakmailag igényes pedagógusok részhalmaza egybeesne a szakvizsgázottak halmazával. Aki szakmailag igényes, az a tanításban használható továbbképzésekre ment: elvégezte ugyanazon a szakon az egyetemet, elavult orosz tudását angolra cserélte, tréning jellegű pedagógiai készségfejlesztő továbbképzéseken vett részt (a projektpedagógiától a mentálhigiénén át a csoportmódszerig). A közoktatás-vezetés egy kémiatanárnak tökéletesen értelmetlen, az a része, ami nem, az pedig elavult - már tőlem kérdezgetik a kvalifikált kollégák a köznevelési törvényt, mert ők még a közoktatásit tanulták.
Létezik persze olyan, hogy valaki szakmailag igényes, ugyanakkor volt lehetősége a szakvizsgára, és azt anyagi érdekből meg is csinálta, tehát nem azt mondom, hogy a szakvizsga kontraszelektál, csak éppen pro sem: nem alkalmas a leendő szakfelügyelők kiválasztására.
Furdancs Blog Hőpajzs - Reloaded 2013.07.12 09:43:28
Eredetileg a cikksorozat következő része a HP4 bevonat pára és penészedés okozta problémák kezelésében való eredményeiről szólt volna. De miután jött néhány hozzászólás az első poszthoz, úgy gondoltuk, részben erre is kellene reagálni. A válaszadó a Hőpajzs Kft egyik…..
Csavarhúzós 2013.07.16 21:57:22
>Ugyanakkor azt is elmondták, hogy a jelenleg alkalmazott energetikai számítások nem ismerik, és nem tudják értelmezni a hővisszaverés fogalmát, értékét. Minden képlet az anyagok hővezetési tényezőjével számol.
-Dehogy.
1. a hővezetésben benne van az esetleges hővisszaverés is. A grafitos polisztirol hővezetési tényezője amiatt kisebb mint a sima fehér polisztirolé, mert a grafit hőtükörként viselkedik a cellafalaknál. Ezzel nem kell és nem is lehet külön számolni, az alacsonyabb hővezetési tényezőben benne van a hővisszaverés hatása. Szóval az anyag belsejében történő hővisszaverés vagy benne van a lambdában, és akkor az azzal együtt annyi, vagy nincs is.

2. a hőátadási tényezőkben is benne van a sugárzási és a konvektív komponens is. Itt viszont lehet külön is számolni, ha indokolt. Például a belső oldali hőátadási tényező függőleges falra 8 (kb. 4+4 a sugárzási és a konvektív), de ha az mondjuk egy légcsatorna fala, ahol áramlik a levegő, akkor már nem alkalmazható ez az egyszerű összevont képlet. Ja, és természetesen vannak képletek külön a sugárzási és a konvektív hőátadásra, csak ki kell nyitni egy képletgyűjteményt. Vagy tessék beírni a google-ba, hogy "sugárzási hőátadási tényező", így idézőjellel.
Ismert dolog tehát a felülethatáron történő hőtükrözés hatása is, és ismertek hőtükrös tetőfóliák, radiátor mögé helyezendő hőtükrös szigetelők, ezek nem misztikus dolgok, hatásuk számolható. Ebből a számolásból az jön ki, hogy a hatásuk nem túl jelentős, illetve az is, hogy a hőtükör-hatás növeli a hőlépcsőt. Tehát ha a festéknek lenne ilyen hatása, akkor a fal belső felülete hidegebb lenne, így jobban lecsapódna ott a pára...
Otthonaink hőszigeteléséről már írtunk korábban is.  Az épületek hőszigetelése a legtöbbünk számára azt jelenti, hogy házunkat, lakásunkat kívülről csomagoljuk be. Persze a technika fejlődése a hőszigetelés területét is eléri, a mai írás egy, a problémát merőben…..
Csavarhúzós 2013.06.28 17:23:59
(x) a szerző, az fizetett hirdetést jelent?
>Ugyanis segítségével a párásodás és a penészedés okozta gondok száműzhetőek az ingatlanból.
-Ellenkezőleg, a gondok fokozódnak. Ha a hőszigetelő hatás a hősugárzás-visszaverésen alapszik (festék vastagságban máson nem is alapulhat, tehát a másik opció, hogy egyáltalán nincs hőszigetelő hatás) akkor a hőátadási tényező csökkenése miatt a szoba levegője és a fal közötti hőlépcső MEGNŐ. Másképp magyarázva: a festék hátoldalától a kinti környezetig ugyanaz a fal van, mint eddig. Azon csak úgy áramolhat át kevesebb energia, ha a fal belső oldala hidegebb. Mivel a festék vastagsága hozzá képest nüansznyi, a festék belső oldalának hőfoka is kisebb. A hidegebb felületen viszont intenzívebb a páralecsapódás. Tessék megnézni a képeket itt:
thermo-shield.info/

>A technológia elterjedését egyébként épp ezek a kiemelkedő tulajdonságok néha nehezítik is, a hagyományos „iskolákban” tanult szakemberek sem minden esetben tudják elfogadni, hogy egy 1 mm-es bevonat hővisszaverő hatása érhet annyit (sőt, többet) mint mondjuk egy külső 5 cm vastag szigetelés.
-Naná hogy nem, ha a hősugárzás 100%-át visszaverné, akkor a belső oldali hőátadási tényező 8 helyett 4-re csökkenne, mert kábé a felem adódik át sugárzásként. Így, hogy csak 70-90%-át veri vissza, mondjuk 5-re. Már egy B30 falazaton se túl jelentős a hatása, egy PTH38-on meg szinte semmi.
EPS-egyenértékben 0,27 mm (!) hőszigeteléssel egyenértékű a hőellenállása, ami messze áll az említett 5 cm=50 mm-től. Gyanús nekem, a fenti reklámcikkben szereplő 50-et úgy kapjuk a tényleges 0,27-ből, hogy 666-tal szorozzuk :)
  Minden, amit a gázszámla kapcsán tudni akarunk, de soha senki nem magyarázza el nekünk! Mivel az elmúlt hónapokban a csapból is a gáz- és áramár, illetve rezsikérdés folyt, megspékelve egy kis számlaképpel és számlaértelmezési kísérletekkel, azt hihetnénk, hogy mára…..
Ez az önéletrajz egyik állandó rovata, mert szinte mindenkinek szüksége van számítógép-kezelési ismeretekre a munkája elvégzéséhez. A tudásod leírásának módja, a megfogalmazás, a sorrend, itt is sokat segíthet, vagy ronthat az önéletrajz megítélésén. Lehetőleg ebben a…..
Csavarhúzós 2013.02.26 11:03:00
Ehhez mit szóltok:
kozigallas.gov.hu/pages/jobviewer.aspx?ID=wjxg1og7d9

Professzionális rendszergazda ismeretek, tapasztalat feltétel, ECDL előny :)
Naivan azt gondolhattuk, amikor értesültünk a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) nyíregyházi tevékenységéről, hogy ha a leírtak igazak, azért valakinek felelnie kell majd. A Nyíregyházi Tankerület ugyanis városbéli szakiskolák és szakközépiskolák…..
Csavarhúzós 2013.02.04 15:28:22
Mint középiskolai tanár, a következőket tudom hozzáfűzni a "mennyire hihető" kérdéséhez.

Az tény, hogy a KIK járási kirendeltségeinek semmije sincs, csak amit kapott. A járások kicsit előbb alakultak meg, és mivel ők az önkormányzatok főnökei lesznek, elvittek minden úgymond felesleges, nélkülözhető irodabútort és informatikai eszközt. A KIK-eknek maradt, ami maradt. Nálunk pl. semmi, van egy üres szobájuk, szék és asztal nélkül.
Majd lesz nekik valami, és számítógépeket is vesznek maguknak, de a közbeszerzések átfutása minimum két hónap.
A mi tankerületünk vezetője köztiszteletben álló egykori iskolaigazgató. A gyerekei korábban nálunk végeztek, úgyhogy régi ismerős. Bejött az iskolába kérni, hogy 2-3 hónapra tudunk-e nekik adni számítógépeket. Kapott egy viszonylag újat, meg egy ősöreg CRT monitorost. Utóbbit örökbe, hogy ne nekünk kelljen elvinni a veszélyeshulladék-gyűjtőbe :) Mivel a gazdasági hivatalunk leépült, ott is van egy fölös gép, de kb. fél nap meló lenne egy gépre összelapátolni a szoftvereket. (Eltérő java-verziót igénylő szoftverek, csak trükkösen telepíthető) Utóbbit egyelőre nem kérték, mert nincs hová letenni.
Szóval az egyik lehetséges hírmagyarázat az, hogy tényleg a megszűnt gazdaságis munkahelyek bútorait és számítógépeit vitték el, megállapodás alapján. Ezt meglátta valaki, aki jelentette a sajtónak, mert
a. útálja a Fideszt
b. ő szerette volna megkapni az LCD monitort/íróasztalt, mert neki rosszabb van

A másik, hogy nem megállapodás volt, hanem diktátum, az iskolaigazgató pedig nem mert szólni, de amikor rájött, hogy akár más is láthatta a "rekvirálást", akkor inkognitóban ő szolt a sajtónak.

Szóval szerintem nem ez a fő probléma - amúgy probléma van bőven. Csak valószínűleg ez a laikusoknak jobban megfogható, mint pl. hogy tulajdonképpen nem is lehetne jogszerűen szakközépiskolai képzést indítani szeptembertől:

27. § (3.)
"Módosított vagy új OKJ, szakmai és vizsgakövetelmény, szakképzési kerettanterv alapján iskolai rendszerű szakképzésben a szakmai elméleti és gyakorlati képzés csak akkor indítható, ha a módosított vagy új OKJ az indítandó képzés tanévét megelőző év augusztus 31-ig, a módosított vagy új szakmai és vizsgakövetelmény, szakképzési kerettanterv kiadására az indítandó képzés tanévét megelőző naptári év utolsó munkanapjáig sor került."

{mind a mai napig nem adták ki az informatikai szakmákra, pedig már a dec. 31.-i legvégső határidő is letelt}

92. § (2.)
"A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: Kt.) és az Szt. szabályai szerinti szakiskolai és szakközépiskolai képzés utoljára a 2012/2013-as tanévben indulhat."
{Szóval a régi szerint már biztos nem lehet indítani}

Káosz van, na - már ugye jelentkeznek a diákok, de mi még azt sem tudjuk, hogy miket kell nekik tanítani, sőt egyáltalán indulhatnak-e azok az osztályok.
Szegregáció, lelkivizsgálat, üresen álló önkormányzati lakások, óvodahiány – sokan sokféle problémát felvetettek már az ingatlanukat elvesztett devizahiteleseknek épített ócsai Patyomkin-falu kapcsán. Jöjjenek most a be nem tartott építési követelmények, a…..
Csavarhúzós 2013.01.27 09:39:13
Az energiatanúsítványt nem kell favorizálni, ha elkezded számolni konkrét esetekre, rájössz mekkora baromság.

Ha jól olvasom a belinkelt műszaki leírást, a külső falon 10 cm EPS szigetelés van a téglafalon, a könnyűszerkezetes födémen 20 cm kőzetgyapot - ezek optimális értékek. Vízteres kandallós központi fűtés, a korszerű nyílászárók miatt külön légbevezetéssel. "A legalsó téglasort a hőhídhatás csökkentésére jobb hőszigetelő képességű pólusos szerkezetű falazóanyagból (pl. Ytong) javasolt készíteni." Ez is tetszik, ráadásul értelme is van - mondjuk az energetikai besoroláson mit sem javít. Azt olyasmivel lehetne javítani, mint pl. a villanybojlerbe egy Cser-féle hőcserélővel télen a fatüzelésű kandallóval csinálni a HMV-t, nyárra meg egy olcsó (csak nyári) Praktikeres napkoli a tetőre.
Amúgy nem írja, hogy C lenne, csak hogy "legalább C", ami új épület voltából következik.

-"Egy szó mint száz, felmerül a gyanú, hogy azért nem készültek el azok az energiatanúsítványok, mert az ócsai házak nem érik el a kötelező C szintet."
-Nem, különben nem kaphatott volna építési engedélyt. Az energiatanúsítvány pontosan ugyanazt a számítási metódust használja, mint amit az épületek tervezésénél használni kell. (Olyannyira, hogy csak hivatkozza azt a rendeletet) Ezek után maga az energiatanúsítvány új lakásokra csak adminisztráció, meg "lehúzás". A tanúsító nem számol semmit (azt már a tervező megcsinálta), csak kiállítja a tanúsítványt.

A 300eFt-os építési négyzetméterár sem sok, ha figyelembe vesszük, hogy ezek pici házak, fajlagosan drágábban építhetők, ráadásul az állam a megrendelő, ami bizonytalanná teszi a fizetési fegyelmet (csomó cég ment már csődbe az állam késedelmes fizetése miatt), valamint nem lehet a dolgokat szürkén intézni. Nem véletlen, hogy többszöri nekifutásra és ilyen áron sikerült csak kivitelezőt találni.

Azzal egyetértek, hogy tökéletesen értelmetlen (csak PR-okokkal magyarázható) maga a beruházás. Fogyó népesség mellett felújítani kell, nem újat építeni, de ha mégis, akkor nem a puszta közepén.
Emberekkel nagyon egyszerű fűteni, nem kell hozzá más, csak csövek, pumpák és víz. Na meg persze rengetek ember, sok felesleges testhővel. A technológia azon kívül, hogy roppant gazdaságos, még a környezetet sem szennyezi. Mostanság nagy az aggodalom a fosszilis fűtőanyagok…..