Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Akarki lehetek

0 bejegyzést írt és 153 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Azt reméltem, hogy az Avensisünk szerelős posztjai nem fogják a Belsőségről kiszorítani Csikós szarjait, mert hát egy Toyota nem romlik el. Ami persze nem igaz, hiszen kopik, és ami kopik, az egyszer elfogy. Ennek ellenére nem panaszkodnék túlzottan. Tán emlékeznek még páran a…..
Nem kell ide cirkalmas szöveg: ez itt egy egyszerű kis blog, itt nem kell vitatkozni, politizálni és veszekedni, ez csupán egy kedves kis retró-ablak a múltra, melyet néhanapján visszasír egy picit mindenki. Ez itt puszta szórakozás, ha egy pici vidámságra van szükséged, nézz be…..
Most olvasom Bende Tibi posztját a véresen komolyan vett gyorsulási versenyünkről és rádöbbenek, hogy tulajdonképpen ja, rákészültem én is. Pedig nem is terveztem különösképpen, úgy gondoltam, hogy odamegyek, vívunk egyet a Motordokival (ahol ilyen rövid távon ő az esélyesebb)…..
Akarki lehetek 2011.08.30 10:53:03
@esef: igen, az 50 liter gázolaj 1 liter 2T olaj keveréket használják is sokan, sőt, az egy tele tankba egy litert is, ami kicsit kevesebb kenést ad, főleg, ha 80 literes a tankod. De ha veszel 359-ért 60 liter gázolajat, mert mondjuk akkora a tankod és ahhoz 1.900-ért a legegyszerűbb 2T Repsol motorolajat, ami még ásványi eredetű, akkor is 384 Ft literje, akkor érdemes boltba menni olajért, beönteni, szarakodni vele? Ha kúton veszed a 2T olajat, akkor nyilván drágábbra jön ki ennél is. Ha megvédi az alkatrészeket, mert nő a belső kenés, akkor persze megéri. De ha esetleg ezt tudja a prémiumgázolaj is, akkor nem látom értelmét.
A kérdés, az mennyivel jobb? Valóban kiküszöböli-e ezen hiba lehetőségét?
Akarki lehetek 2011.08.30 12:01:56
@Shadowbull: akkor el tudnálak keseríteni 1-2 prémiumgyártóval kapcsolatban (egyébként a munkaadóddal is), ahol a mi termékeinkre (mint részegység-beszállító) az autógyár által létrehozott ellenőrzési ciklus a gyár szerint egy 5 éves normál használatnak felel meg...

Az előírt gázolajra a gyártónak követelést kell adnia. De a gyártó által elvárt üzemanyagnál lehet akár az adott ország üzemanyagminősége gyengébb is?
Szerintem igen. De ez tőlem megint kérdés, mert fogalmam sincs, de mint kérdés megfogalmazódik.
Logikus alapja is van ráadásul a gondolatmenetnek.
Csak lehet hülyeség :)
Ez tipikusan az a videó, amin először felröhögünk, aztán nyomban elszégyelljük magunkat. Gyarlók vagyunk. ..
Akarki lehetek 2011.08.26 16:51:50
@subtotal: konkréten valahol a '90-es években elakadtál. Az elektonika bevezetésével egyre kevesebb kormot eregetnek a diesel motorok. A CR technológiával még kevesebbet, de sajnos azt akkora méretben, amit az emberi szervezet képtelen kiszűrni.
Ajánlom, nézegesd meg, hogy a normák mennyire szigorították a koromrészecskék kibocsátását. Egy új autó nem is szokott kormolni. Az csak akkor, ha sosincs húzatgatva. De az, amit akkor is kormol, köszönőviszonyban sincs ezzel a szarrakással a videóban.
Kormolni nem kell ész, csak a tüzelőanyagtáblát át kell írni. A tudomány abban van, hogy kormolás nélkül legyen jó, de nyilván csak ilyen teleptuner megoldásra volt ammojuk...
A címválasztás néha annyiban nem konzekvens, hogy már nekem is feltűnt: látszólag minden második posztban csúnyáz valamit a robogóblog. Pedig nem is ez a szándék, korábban mindig ezt dobta a gép. Viszont a mai Vespát elég nehéz lesz leszólni, mert ez a robogó arra…..
Akarki lehetek 2011.08.16 22:17:31
@Lipton: A tied biztosan 4 szelepes, de ez leeht, hogy kettő, mert nem írta, hogy leader-e? 125-ben van 2 és 4 szelepes is. A kétszelepes konstrukciók LE-re kevesebbet tudnak, de a nyomatékuk magasabb szokott lenni, és általában alacsonyabb fordulaton adják le. ugye az sem mindegy, hogy mekkora fordulaton dolgozik a variátor. Ez is lehet ok a fogyasztásra, meg az, hogy nem tudod, mekkora fordulaton használja a tesztelő.
Én a gyári 2T 125-tel is tudok 3 litert etetni, meg 4,5-öt is. 3 literes fogyinál általában nem megyek jobban, mint a forgalom, ha lassítást látok, akkor kuplung be (persze ezt variátorossal nem lehet megjátszani), és csak ritkán lépem túl a 70-et. Lehetne talán lejjebb is vinni, de nekem az már nem kényelmes. Ebből adódóan a 4T ehet akár ilyen keveset is, ha a tesztelő direkt kíméli, ne feledjük, kölcsönmotor, illetve a tulaja is eleve mindentől óvja, lehet kiemelt figyelmet kapott a motor.
Illetve egy igazság. Benzinmotornál állandó a keverék minősége. Azaz minél nagyobb a motor hengerűrtartalma, annál több levegőt szív be, és több levegőhöz több benzin kell, hogy tartsd a keverési arányt. Ergo nagyobb motorral a városban, ahol sokat állsz, többet pöfögsz el "feleslegesen". Persze konstrukción belül sok minden befolyásol még, de alapvetően egy nagyobb motor álló helyzetben többet eszik, és városban sokszor van állás is. Meg mér sok oka lehet, csak gondoltam párat sorolok.
Akarki lehetek 2011.08.16 22:22:14
@kőbájker: GTS pl 12 collos.
Szerintem Vespánál kizárólag az önhordó lemezkasztnisok sziluettjére koncentrálnak. Legalábbi sszerintem, mert az hozta a hírnevet.
Akarki lehetek 2011.08.17 13:15:07
@Compressor: nem mondtam, hogy az ET4 mennyit eszik. Nem is tenném, mivel sosem használtam, sőt semmilyen műanyag Vespát nem használtam, mivel a régiek elegek, másik robogóra pedig nincs szükségem.
Csupán belsőégésű motor szempontjából, és hajtás szempontjából vázoltam, ha nem annyi a fogyasztása, akkor az miből adódhat.
Mint említettem, nekem mezei 2T-k vannak, váltósok. Ahol a variátoros hajtás hátránya a fogyasztást nem befolyásolja, tudok kuplungolni bármikor. Nálam még membrán sincs a szívóoldalon, azaz egy pazarló öreg 2T technika van benne, de 3 literrel el tudok járni. Erre alapozom, hogy ugyanazzal a dinamikával egy 4T a fejlettebb technikának köszönhetően akár tudhatja ezt. Hangsúlyozom, akár tudhatja. Nem azt mondom, hogy megy annyit.
Mivel nem ismerem a motor nyomatékát, tippelni sem tudok, mekkora fordulaton dolgozik a motorja.
De a BP-i "váltós" Vespások ahogy olvastam, 4 litert általában megetetik az ő 125-kel. Szóval ennyit arról, mennyire mást fogyaszt egy gép más domborzati viszonyok között.
megyeszékhely és síkság vs. Budapest, esetleg Budai oldala. Ők is vigyáznak a sajátjukra, mégis ott az 1 liter diffi köztük és köztem.
De arra ezek után kíváncsi lennék, ha valaki minden nap jönne mögöttem egy ET4 125-tel, akkor mennyi lenne az átlagfogyasztása a két gépnek? Mert a 2T az nem megy, nem erős, sokat eszik, mindig ezt hallom "szakértőktől", amikor megtudják, hogy 2T Vespám van. De amikor 4T 125 a téma, akkor kiderül, hogy azok is megeszik értelmes haladáskor a magukét.
Amit biztosan állítok, egy éve használom kizárólag a 2T 125-öt, azóta a fogyasztása 3-3,5 között alakul városban, minden teletanknál kalkulálok! Én városon kívülre nem megyek. Először belvárosból ki, majd 2 km, amit 70-80 körül szoktam abszolválni, ha nincs forgalom, csak akkor lassabban, akkor 60-70 között.
A másikat 6 felömlős 177-es Polinivel nehéz volt 3 literen tartani, legtöbbször 3,5 literre jött ki. Ha gyilkolnám, szerintem a 4,5 litert is túllépné akár. Persze az megy is szépen, és meg sem próbálok vele lassan gyorsítani, csak amikor a motor még hideg. Elvégre nem azért lett átalakítva :)
Nem kell elkeseredni, már bőven kétszázezer alatt is van megoldás! Sőt, százért is. Fospisztolyok reklámáron, ha nagyon kell a négy kerék. Mai cikkünk blogposztja...
Akarki lehetek 2011.06.23 11:31:08
@deviron: akkor ti nagyon beszoptátok... Meg is értem, hogy nem kellene ingyen sem ezek után, a rossz tapasztalat az durva, ha meg kiskorodban volt, még jobban beléd ég.
De hidd el, nem ez a jellemző rájuk...
Nekem van is, volt is, megbízható autók. Nekem sem kevesebb, sem több nem lesz attól,hogy a véleményed mi, nem akarom fényezni. Egy olyan autó, ami arra jó, amire kitalálták, kár lenézni, de fényezni is.
De ez abnormális dolog, amit felsoroltál.
Váltóhibát gondolom a szervíz el akarta kerülni, mert az nekik ingyenmeló, nincs bevétel. Ez sajnos bevett szokás manapság is még sok helyen...
A féltengelycsukló az sokat kibír, ha alászedett kormánnyal nem nyírja ki az ember lendületes elindulásokkal. Akár annak a ropogó hangját is hallhattátok, egy törésig már annyira durva hangja van, hogy nem lehet nem észrevenni... Ott szerintem a használat volt durva. Persze lehetett hibás alkatrész is.
Elektronikára nem tudok mit mondani, mert ilyennel még nem találkoztam, de bármi elektromos cucc beszarhat, ez tény. Akkor pedig az akksi lemerül...
Ha viszont most kipróbálnád a Puntom, meglepődnél, meg akkor is, ha te tetted volna bele azt a pártízezer km-t, és tapasztaltad volna, hogy semmi baja nem volt.
Egyszerűen egy autóhoz szerencse is kell. Tudok VW-ben is ilyen betegágyat, ami nektek volt, meg Renaultban is, de én például ettől függetlenül meg tudnék bízni azokban is.
Persze az sem mindegy, hogy ha kell, akkor komolyabb kasztnizáson és fényezésen kívül mindent magam megcsinálok rajta. Szóval én könnyen beszélek talán.
Akarki lehetek 2011.06.23 12:06:48
@lobaszopiatej: igen, ebben igazad van :)
vezérlés az autómhoz 10e, és ráérős időmben pikk-pakk kicserélem ingyen, a Maunikasó meg hasonlók úgysem érdekelnek.
Aki nem ért hozzá, az szerelővel menjen.

Legutoljára egy 330e km feletti olasz tádét vettem, a listámra kigyűjtöttem, mi lehet rossz rajta, meg az árait. Ott egyből tudtam, mennyi az átírás, mennyit kell rákölteni, hogy tudjam , mennyiben lesz.
Ha mindenki így menne, akkor nem érné meglepetés.
Így jutottam 140e-ért egy 94-es 90 LE-s 1,9-es diesel autóhoz, ami utcán állva -10 fokban pöccre indult, és volt rajta egy év műszaki. Klímás, plüssös, szervós, légzsákos, gyönyörű fényezése van. Alján kis javítanivaló.
Pontosan 312e-ben áll most, 4 hónap alatt már beletettem 6e km-t, ő a rohangálósom.
Ebben már benne van az összes hivatalos fizetendő sáp, eredetvizsga, meg egy évi kötelező biztosítás (összesen 99e), mert a súlyadót az előző tulaj fizeti idén még.
62e-ért vettem rá cuccokat, de összes vízcső, 2 első lengőkar kompletten, karbantartáshoz olajak, szűrők, szíjak... Így hibátlan jelenleg, és ha az aljára ráteszek ~20-at, akkor 3 évig volt kábé 400-ban a műszakikkal és biztosítások meg súlyadókkal együtt. Ha eladom 150-ért korrekt állapotban 2 év műszakival, akkor 250-be volt, azaz évi 85e-be üzemanyag nélkül. Ennél kevesebbet bukni talán nem is lehet.
Már csak meg kell vele zabáltatni a maga 5,7 literjét, mert 6e km alatt ez az átlaga. Munkáslónak vettem, még a műszerfalizzókat is felírtam, meg az üzemanyagot, ami az elhozásához kellett.
Lehet hülye vagyok, de meglepetés nem ért, ezért ez a módszer szerintem közel tökéletes.
Ha mindenki ilyen felelősen menne autót nézni, akkor sok ráncot megspórolnának...
Abban meg holtbiztos vagyok, hogy 3 év múlva 150-ért egy rendbetett öreg olaszt is el fogok tudni adni 2 év műszakival... Mindig lesznek szegény emberek, akiknek nem telik jobbra. De ha az öreg autó rendesen karbantartott, akkor szarba lépni úgymond nehéz.

Karbantartás alatt a kétévente fékfolyadékcserét, meg 4 évente fagyállócserét értem, a magas futásteljesítménynél vízcsövek cseréjét (belülről fog szétmállni), meg hasonlókat értek, nem pedig azt, hogy ha valami beszarik, akkor foltozom, és sosem érek a végére.

"Kapálni nem a derékig érő gazat kell, hanem az épp kibújót, hogy ne erősödjön meg"
  A gyári állásajánlatokat böngészve bárki érdekes információkhoz juthat az autóipar helyzetéről. Az elmúlt évek pangása után százszámra hirdetett betöltetlen állások például azt mutatják, hogy az autógyárak szerint a válságnak valóban vége van, sőt az elmúlt…..
Akarki lehetek 2011.01.02 12:08:15
Csak mert sokan említették, és hallottam már én is régen ügyfelektől.
Amikor még szerelő voltam maszek szervizben, mi mindig a régi alkatrészt az új dobozába tettük, és egy reklámtáskában a jobb első lábtérbe. Koszt nem hagytunk ott, de ellenőrizhette az alkatrészeket, hogy nincs-e átverve. Persze nem olajra gondolok, ami veszélyes hulladék, hanem csapágyra, vízpumpára, izzítógyertyára, stb... Az emberek mindig visszajártak, a mai napig is járnak abba a szervizbe.
Manapság csak ismerősöknek javítok, mint hobbi, de ez a szokásom megmaradt. Ha kérik, akkor veszem is ki, és kidobom én, de becsületes embernek a legfontosabb mindig az, hogy észrevegyék a becsületességét.
Persze ez a rendszer is átjátszható lenne, egy idő után nem kéri senki az alkatrészeket, és lehetne eltenni következő alkalomra.
De emberismerettel szerintem ki lehet kerülni ezeket az átveréseket.
Vagy mindenki irassa fel a márkaszervizben a munkalapra, hogy az ügyfél kéri elvitelre a kiszerelt alkatrészeket. Nem tudom, ez ütközik-e valamilyen környezetvédelmi előírásba, de ez javulást eredményezhetne.
Ha szervizem van, akkor a saját szakállra dolgozó szerelő ellen ez egy bevethető dolog lenne. Aláiratni ügyféllel, hogy az alkatrészeket elvitte-e? Ha nem, akkor lehetne leltározni is, hogy minden megvan-e? Ügyfélnek elmagyarázni, hogy ha aláírja hogy elvitte a használt vízpumpát, de a szerelőnél hagyja, akkor a többi ügyfél ellen dolgozik, meg maga ellen is.
Biztosan okosan ki lehetne találni, hogy mivel lehet megakadályozni ezeket az átveréseket. Viszont amíg nincs megfizetve egy szakember, addig keresni fogja az átverés lehetőségét. Ami biztos megoldás, a szigorú ellenőrzés + szakember megfizetése. Ha van jövője, meg fizetése, akkor már el fog törpülni a plusz pénz. Már ameddig az ellenőrzés hatékony.
Ön jó néven venné, ha a nappalijába bejönne a szomszéd Pistike távirányítós helikopterével, és lekaszabolná a kristálycsillárt, vagy benyúlna a hűtőbe és megenné a sonkát? Ugye kérdőn nézne? Esetleg akkor is ellenérzései volnának, ha Pistike pár év múlva a kocsiját…..
Akarki lehetek 2010.12.22 09:53:03
@Ciri: Nem értek egyet. Ismétlem magam, nem szabadna ilyennek megtörténnie, és rettentően sajnálom a motorost, illetve a családját.
De ha teniszpályát akarok a salakos telkemen, és hálót feszítek ki és abban meghal?
Itt egy passzív dolog volt.
Ha direkt öl valaki, az aktív rendszer. Mozgásérzékelő, megfogom elverem, stb... Ha a telken ott lett volna páry ki tudja kióta ott lévő betontuskó a fűben, amit nem vesz észre, akkor is a tulaj a hibás? Hát ha sziklakertje van, és annak esik a motoros?
Egy területet megveszel, a tiéd. Föld szintje alatt és felett is meghatározott magasságban, punktum. A te tulajdonod, azt teszel vele, amit akarsz, mert sokat dolgoztál érte. Ha épületet tennél rá, engedélyezteted. Ha mást, akkor nem kell. Ezt is szabályozzák, és a szabályzás ellenére lett ítélet, mert ráhúztak egy másik kijelenthető dolgot is. Ezért szép az ügyvédszakma itthon. Erősebb kutya...
Mindenesetre nekem megvan a tanulság, nem megyek más telkére, és ha igen, vállalom a felelősséget, mert ez a minimum, ahogy belémnevelték. Ha gyorsabban megyek, és jön a bünti, akkor is elismerem, és fizetek, mert tudom, hogy én voltam a hülye. Bár adatott volna meg a motorosnak, hogy csak elesik, nem sérül meg, csak a motor minimálisan. Akkor lehetősége lett volna bebizonyítani, hogy nem pereli a bácsit, és lehetősége lett volna a későbbiekben jobbanodafigyelnie ezekre a dolgokra, és továbbadni az ismerősei felé.
Sokan mondták már, hogy ha az övet becsatoltam volna, ha kicsit türelmesebben hajtok, stb... Itt sajnos tragédia lett a dologból. De attól még nem szabadna automatikusan a nagyobb kárt elszenvedő félnek igazat adni. Szerintem.
Közlekedjünk felelősséggel, és inkább vissza tartsuk magunkat az ilyen helyzetektől, mint belelovalljuk egymást. Csak akkor tudjuk elkerülni ezeket a helyzeteket...
Akarki lehetek 2010.12.22 10:12:59
@Ciri: Szerintem is tudta. Mindenki tudja, hogy egy drótkötéllel lehet embert is ölni, mert a fizikai adottsága megvan.
De az is látszott, hogy nem sutyiban bosszúból tette, hanem kitáblázta, és megjelölte, pedig a saját területeden levő dolgot nem is kellene. Azaz nem emberölés volt a célja, hanem számított rá, hogy ha kiteszi, akkor végre kikerülik a telkét. Gondatlan sem volt, mert jelezte. Vagy naponta 3x kellett volna ellenőriznie, hogy nem tépkedték-e le a kötélről a szalagot?
Ez esetben ha betörnek a pincémbe, beveri a fejét a 190-es ember és meghal, akkor én hibás vagyok, mert nem tábláztam ki, hogy 1,8m a magassága az áthidalónak?
Vagy ha leesett a tábla, akkor én lennék a hibás?

Ha a módszer felháborít, akkor mondd meg, te hogy érnéd el a dolgot? Hogy oldanád meg, hogy ne menjenek keresztül. Persze úgy, hogy abból ne lehessen ilyen eset, kerítés nem ér (többször épített a bácsi). Biztosan sokan örülnének neki, ha lenne valami megoldás. Akkor ötleteljünk ezen, teljesen jobbító szándékkal.

Nem akarok senkinek ötletet adni, de ezek után arra nem fog járni motoros, az ziher. A bácsi pedig egy pillanatig sem ül. Ha valaki felvállalja tudatosan ezt a 2 év felfüggesztettet, hogy biztosan ne menjenek arra mások?

Erre is gondolni kell. Én azt mondom, mindenki azt tesz, amit akar, én a magam részéről nem megyek más telkére, mert nem ismerem, nem az enyém, stb. Ha meg igen, akkor így jártam, el kell fogadni.

Pl. bemegyek egy telekre, ahol sáros időben megsüllyedt markoló áll, én mellé megyek, és valahogy rám dől. A tulaj lenne a hibás?

Tudom, ez nagyon rossz példa, de csak arra kellene odafigyelni, hogy idegen telken akármi általunk ismeretlen veszély lehet, attól függetlenül, hogy a tulaj nem akar másnak kárt okozni.
Legutóbb ott hagytam abba, hogy a fekvőrendőrökön leér a kipufogó, meg a termosztáttal valami nincs rendben, mert nem melegszik fel a víz – akarommondani hűtőközeg - rendesen. Ez a két probléma határozta meg az elmúlt időszakot. Ezek a termosztátcsere eszközei…..
Belsőség Punnyadunk, punnyadunk? 2010.03.10 12:26:00
  Istenem, hány lóerő kell ahhoz, hogy az ember jól érezze magát egy autóban. Háromszáz? Vagy még az is kevés? Asszem, kihaltak a jó GTI-k. Vélemények az azonos című írásunkról...
Karesz persze nem bírt magával, szokás szerint mire kettőt pislogtunk, könyékig belenyúlt a motorba. Reggel már jött az esemes: megvan a hiba igazi oka...
Akarki lehetek 2010.03.09 23:27:33
@gyvy: ebben maximálisan igazad van. Próbáltam leírni valamit lefekvés előtt, de elég hülyén fogalmaztam meg. Aztán azóta is itt ülök, mint a régi szép időkben. Este, és TC :) De örömmel teszem, mert ilyenkor már legalább lefeküdtek az önjelölt igazságosztók, akik idejönnek azért, hogy lefikázzanak valakit, aki tett is le az asztalra.
Egyébként igen, az egyre homogénebb keverék előállítása miatt a dieseleknél is lehetővé tette, hogy a CR-t csökkentsék. Így még halkabbak lettek. Viszont az öngyulladás miatt nem vihatték le egy szint alá. A hidegindításhoz meg az euro norma miatt amúgy is szükség van izzítógyertyára, sőt a hidegüzem alatt is izzítanak bizonyos hűtőfolyadékhőfokig, a jobb károsanyag miatt. Tehát ha amúgy is kell izzítás, meg így halkabb lehet egy autó, mert kisebb a CR, akkor miért ne? Hiszen a jó égés létrejön a magas nyomás és többszörös bef. miatt is.
Akarki lehetek 2010.03.09 23:39:00
Amíg a tréleres autó - egy hármas BMW - megérkezik a két t-s Puttgardenbe, a társaság Csikós bagószagú, lepukkadt hotelszobájában múlatja az időt, optimizmusuk visszatért, folyamatosan röhögnek - magukon. A kopasz fázósan az ágyban fekszik, a paplan alá bújva, nem csoda, elég kimerült lehet. A…..
Ecetes László naplójából:2004 tavasz: Végre akció az autókereskedőnél! Lecseréltük a 20 éves csotrogányt egy újra. Alig gurultunk ki a szalonból, az asszony már próbálgatta az elektromos ablakemelőt, a gyerek a CD-s rádióval játszott, én meg tekergettem…..
Autófília Háromliteres Suzuki 2009.11.30 13:00:00
Na nem úgy, hogy 3000ccm. Fogyasztásilag. Szerencsétlenül járt Swiftem helyreállítása közben kezdtem el nézelődni a neten. Mivel az elejét gyakorlatilag lerombolta a Corsa, teljesen mindegy volt, mit építünk az elejére. Kíváncsi voltam, mi jön ki relatíve olcsón, és közben…..
Akarki lehetek 2009.11.30 20:23:39
@prokee: Ezt az autót ismerem, tíz héten át flexelte a tulaj este 10-kor :)
autózz! Ha előzök, ne adj gázt! 2009.11.25 11:56:00
Más megközelítésből, ám szintén autós témákkal foglalkozó bloggerkollégám, boylepke hozott egy rossz döntést és robogóval próbált meg közlekedni. Naná, hogy lett is egy kis incidense egy autóssal. Azt meg mindenki különösen szereti, ha a másik félnél beakad a lemez és…..
Akarki lehetek 2009.11.25 13:41:38
@newtehen: igaz, elsiklottam az 50-es felett!
Akarki lehetek 2009.11.25 13:45:13
@Tökös Veréb: igazad van, elsiklottam felette. Egyébként egy 50-es Piaggio persze, hogy nem ugrik 50-ről, örül, ha eléri :D
Akarki lehetek 2009.11.25 13:48:49
@newtehen: végülis a Piaggio már 50 előtt is gyártott robogókat :)
Én nem vettem észre, hogy 50-es, de leírta. Viszont ha 50-es, ha nem, tudni kell visszahúzódni is. Ha kivágott, de biztonságosan nem tudja befejezni az előzést, akkor fékezzen, és visszamehet a motor mögé. Nem akarta ő sem megoldani a helyzetet, inkább bevágott a robogós elé lesz ami lesz alapon.
Mostanában a hétfő reggeli Totalcar értekezleteknek van egy rituálisan visszatérő eleme. A tárgyaló hosszú asztalánál Bende mindig baloldalt ül, mellettem. Komoly arccal, igazgatói fontosságának teljes tudatában adja elő a napirend előtti pontokat, mindenki őt figyeli. Aztán én…..
Belsőség 300 paci fillérekért 2009.11.10 08:27:28
  Régi a vas, de távolról sem ócska. Egy gonosz kis turbófeltöltőnek hála, az egyszeri Civic motorja körülbelül 300 lóerős, van is meglepetés, mikor zöldre vált a lámpa. Vélemények az azonos című írásunkról...
Belsőség Hibrid, hibrid... 2009.11.08 09:58:00
Nem vettem porszívót. Nem is akaram venni. Gyalog mentem, nem kocsival. S hogy mi a fenét keres ez a cucc mégis egy autós blogon? Kérem, az árcédulát figyeljék! Illetve azt az izét, amire ki sem merik írni az árát. A termékfejlesztő felhörpintette az utolsó korty kávét, és…..
Akarki lehetek 2009.11.08 12:33:55
@FCs: miért is hibrid? Kizárólag elektromos árammal működik, az pedig akárhonnan nézzük, csak egy. Szerintem...
Akarki lehetek 2009.11.08 12:43:43
@FCs: Szerintem ez csak szócséplés. Ha valaki hirtelen egy fogalmat másképpen használ, mint az emberek 99%-a, attól szerintem nem lesz igaza. Mondjuk vitatkozni kár róla, annyit nem ér. De a hibrid szó jelentése: , felemás, keresztezett, torzszülött, félvér, korcs. Aztán felőlem arra értik amire akarják, de nem fogja senki annak érezni. Na megyek, és levágom a hajam a hibrid hajnyírómmal :)
Kevés jobb, előremutatóbb autó létezik ma a Priusnál, mindenki imádja, akinek esze van. A szívvel bírók többsége is általában szereti. Nem adócsaló-hibrid, nem ímmel-ámmal hibrid, mint az Insight, ez a real job, a Hibridnirvána 2009-ben. De, ámbátor, és mindazonáltal a Toyota…..
  Ennek a BMW-nek tizenöt éve felfelé megy az ára, és már tíz éve nagyon messze volt. Nagyjából ennyi hibáját találtam. Ja, és szűk a hátsó ülése. Vélemények az azonos című írásunkról...
Akarki lehetek 2009.08.09 13:28:14
@UltimateUbul: ez nem is azért van. Ezzel vasárnap néha fognak kimenni. Ez emlék lesz, úgy, mint manapság a sok öreg autó. Az értéke nő, és a fiaink unokáink részére is marad fent az régi korokból.

Egyébként szelephangja hallatszott, azt nem tudja az akusztika generálni. De hengerfejfelújítás után az idősebb technikáknál szokott is lenni. Kicsit járódik, és akkor behangolják megint.
Akarki lehetek 2009.08.09 15:10:58
@Il mio nome è Nessuno: "Viszont tôlem akár lóvasútban is gondolkodhatott a szerzô, akkor sem állja meg a helyét az állítás, hogy az E9 lenne a legszebb BMW-veterán."

Magyarul van egy véleményed, más meg leszarva. Ha neki ez a legszebb, akkor ez a legszebb. A szépség szubjektív dolog, ha elfogadod, ha nem.

"Milyen részletekben?"

A karosszériában. Mert az ember azt tudja, hogy tetszik-e neki, vagy sem? De hogy miért, bagója sincs. Ugyanúgy bemutatta, mint a Seat a dááájnámik lájnját...

"a saját munkájában semmiféle javítanivalót nem talál, az túlságosan el van telve önmagával"

Ő egy szóval sem mondta, hogy nem talál kivetnivalót. Ezt te próbálod a szájából elhangzottnak beállítani.

"Én az égvilágon senkire nem vagyok ráutalva, ezt elhiheted."

Akkor miért is jársz ide folyton kötekedni? Tudod, hogy erre számíthatsz, akkor minek olvasod? Mint aki utálja Palikot, de nézi. Vagy a Bochkor Boros párost, ne adj Isten Győzikét...

"Ki fizeti meg a munkaidômet? Te?"

Az kit érdekel? Szabadidődben próbálsz belekötni valamibe, akkor szabadidődben bizonyíthatod, hogy jobbat tudsz. Itt egy BMW-ben járatlanabb ember utánanézett dolgoknak, rendszerezte, és tálalta, ahogy az olvasók nagy részének tetszik. Ez egy vasárnap reggeli könnyed dolog, nem szakmai diskurzus.

"Az M30 és a Getrag 262 rövid leírásával nyitnék"

Mert ezt akit érdekel nem tudja? Akit érdekel, az végigolvassa a külföldi lapokat és tudja. Vagy benéz a BMWPowerre, ahol általában aki tud csinálja, aki nem, az oktatja...szájjal...

"kik voltak a korabeli "ellenfelek" az utcán "

Ez lehetett volna, hasznosnak tartanám.

"Leírnám, hogy annak idején mekkora extrának számított európában egy klíma"

Ez is megérdemelne pár sort.

"Kidobnám a szöveges rizsát a mûszaki adatokról"

Nagy többség nem kezdene vele semmit.

"Levinnék egy E30 M3at, és tennék egy rövid összehasonlítást"

Jó ötlet, de itt a cél nem fejlődéstörténet tesztelése volt, hanem egy darab autó bemutatása. Mivel már említve lett, és a Belsőség olvasói kérték Zsolttól.

"Ha sok idôm és büdzsém lenne "

A sok időről tudsz olvasni, ha látsz és nem nézel, akkor kitűnt a kommentekből, hogy idő van a legkevesebb. Azt nem tudni miért, rossz szervezés vagy sok meló. De idő nincs sok, azt sokszor írták már itt.

"Tippeket adnék a gyenge pontokról"

A tulajnak nem biztos, hogy érdeke ezeket megosztani. A restaurátorok megoldják. Ha te kitaposol egy utat, akkor nem fogod továbbadni. Hogy ez irigység, vagy a restaurátor iránti tisztelet, azt döntse el ki-ki maga. Embertípusa válogatja.

Összefoglalva: miért nem írod meg a cikkedet? Én elolvasnám azt is, és előítélet nélkül véleményezném. Sőt, amiket leírsz, az alapján nekem szerintem tetszene is. Nagyon szeretem a szakmai írásokat. Ráadásul neked a BMW a kedvenced, hazai pálya is lenne. Sőt, lehet a Belsőségre is írhatnál néha, ha kedved van. De ettől még ez a cikk a többség igényét kiszolgálja.

Szerintem ha a Belsőség kap egy jó cikket, kiteszi. Ha meg szabadidődben nem akarsz ilyennel foglalkozni, akkor szabadidődben miért kritizálsz? Valószínűleg sok dolog munkaidőn kívül jön össze így is, csak azért, hogy kitűnjön a többi közül. Szerintem sikerrel.

Remélem haragot nem szítottam, de a véleményem ez. Vitázni sincs kedvem tovább. Inkább olvasnék helyette még ilyencikket, vagy technikait.
Akarki lehetek 2009.08.09 22:40:43
@lacza87: Ha már a mercinél tartunk gondolom a C126-ot C216-nak gondoltad, nem? :) Mint a legújabbé, aminél most van mopf. De igazad van, W, C, és X kódokat használ a Merci. A-B osztálynál mindhárom szerepelni fog, aztán igazodjatok ki rajta :)