Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Felélem a halálom

0 bejegyzést írt és 5 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Egyre szürreálisabb fordulatokat vesz a Juhász Péter Bekussoltatása-hadművelet, a tegnapi napon éppen a tragikomikum volt soron. Kezdődött ugye minden azzal, hogy A Tények riportere, Kunfalvi Nóra igyekezett kicsit tendenciózusra vágott riportjában Juhászra rábizonyítani, hogy lopcsalhazudik -…..
A Bors hozta le először a hamarosan induló Nagy Duett párjainak összeállítását, bár ha minden igaz, ők is csak tippelgettek a csatorna honlapján látható videókból kiindulva. Mindegy, hátha bejött nekik, és akkor mi sem írunk hülyeséget. A párosok a Bors szerint: Pál…..
Na, lássuk csak mi is történt eddig: A Tények igyekezett egy tendenciózusan megvágott riportban hazugnak beállítani Juhász Pétert, majd amikor a politikus kitette a Facebookra az egész beszélgetést, amiből kiderül, hogy amit mondott, az nem úgy hangzott el, ahogy, na akkor ahelyett, hogy elnézést…..
Kenyéradó gazdájának nevezte Handó Tündét a Szegedi Ítélőtábla elnöke, ráadásul úri klubnak titulálta Strasbourgot. Itt az ideje, hogy valaki kicsit a helyre tegye a felháborítóan pimasz és szervilis Harangozó Attilát...
Lauren Blog A hazai divatkultúra 2016.03.11 11:03:57
Változott egyáltalán, és ha igen, akkor miben a magyar öltözködési kultúra az elmúlt évtizedekben? Mit jelent ma Magyarországon a divat, és jellemzőnek mondható-e honfitársainkra a divat orientáltság? Emellett divat-körkép arról, mennyibe kerül egy átlagos helyen vagy egy Andrássy-i úti boltban…..