Regisztráció Blogot indítok
Adatok
HussarX

0 bejegyzést írt és 101 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Szombat este végre kialakult az amerikai elnökválasztás végleges eredménye. Biden győzött, az öröm pedig hatalmas, mind a magyar ellenzékben, mind a nyugati mainstreamben. Ez teljesen érthető. Bár számomra erősen kérdéses lett volna, hogy elmenjek-e szavazni (ahogy 2016-ban is), valószínűnek tartom,…..
HussarX 2020.11.09 23:09:57
Én 21 éve eljöttem onnan, mert úgy érzékeltem rossz felé haladnak a dolgok, leginkább a gondolatdiktatúra elszabadulása zavart ott is, mint ahogy 34 éve itthon is a szabad gondolkodás tiltása miatt léptem le.

Néha azért hiányzik az ottani légkör, mert a divatos magyar felfogással ellentétben nem tartom az LA-környéki népséget butábbnak az átlag európainál, horribile dictu, szerintem sok tekintetben még élesebb is az eszük, mindenképpen gyakorlatiasabbak és főleg önállóbbak, kevésbé önsorsrontók. A leginkább a problémák és kihívások bátor és önálló megoldására való hajlam, az innen nézve hihetetlen individualizmus ellenére mégis kollektív csapatmunkára törekvés az, ami miatt talán még nem reszeltek az USA-nak. Meleg szívvel gondolok rájuk még ma is, még úgy is, hogy jobban szeretem hallgatni a Bródy-féle "Hungarian blues" panaszkodva vonyító hegedű hangját, mint a harsányan marsoló trombitákét, de tudom, ha elegem van a panaszáradatból, csak egy fejhallgató és egy monitor távolságra van az örök álom, ami csak is amerikai álom lehet. Ha mást nem, ezt biztosan adta nekünk Amerika, egy szép álmot az égbetörő hegyek, a végtelen folyók és határtalan puszták világán úrrá lenni képes kisemberről, akik mi vagyunk még akkor is, ha történetesen diktátornak, uralkodónak, cipésznek vagy bármi másnak születtünk is.

Trump azt ígérte marad az a régi álom, Biden talán egy újabbat szeretne adni nekünk, de kérdem én, mennyire hihető ez a megújulási hajlam egy öreg bácsitól? Igen, Trump tényleg nem tűnik valami műveltnek, főleg nem az európai elvárásokhoz képest és még amerikainak is túl nyers, de ahogy a blog is célozgat rá, kellett a világnak ez a pofon, hiszen pont Ő szembesített bennünket kedves álmaink avultságával éppúgy, mint azok végleges kiradírozásának veszélyével. Amikor egy G. Washington vagy egy Abe Lincoln is megkérdőjeleződik, amikor porba hullhat szobor fejük, akkor az egész amerikai álom is megkérdőjeleződik és a mostani lakosok "akár" még az őslakosaikat is követhetik az eljelentéktelenedés útján.

A kérdés csak az, hogy akkor ki fogja húzni az emberiség szekerét? Sleepy Joe talán pont annak a beismerése, hogy ők már belefáradtak, és most már húzza más. Talán. Én azért még nem temetném a nyugati álmot, a Csendes-óceán naplementéjében kirajzolódó cowboy illúziója még erősebben vonzza idegpályáim felfoghatatlan káoszába rendezett énem, mint a távol-keleti pengetős hangszerek halk aláfestésére egy lábon egyensúlyozó kung fu katona csábítása. Főleg, ha a lemenő napot mélán bámuló huszár, akarom mondani cowboy imázsa alatt Morricone orkesztrájából hallom, ahogy a rívó vonósok párbajoznak a harsány rezesekkel, mert az amerikai álom valójában a mi álmunk, az európai őseink hozták létre, hogy legyen egy világ, ahol szabad álmodni.

Trump azt harsogta, igen, minden úgy lesz, mint régen, de tudjuk, az időt megállítani nem lehet, erre még Donald egója sem képes, bármilyen nagy is legyen az. A kérdés csak az, hogy mindenki Jhonny-ja képes lesz-e a régi álmok modernizálására, vagy jobb, ha megbarátkozunk a kung fu harcossal, és legalább mi magyarok ki akarjuk-e kaparni a forró hamuból Előd őseink keleti lepénykenyerét, és persze hogy mennyire leszünk csalódottak, ha ott is csak alufóliába csomagolt újvilági krumplit találunk majd ...

Nem, nem szívtam vagy ittam semmit, ami mesterségesen kiterjeszteni agyi idegpályáim határait :)
Reaktor Mi szóltunk: Trump nyer! 2020.11.04 10:26:53
Érdemes volt minket követnie annak, aki nem akart meglepetésre ébredni: tegnap azt jósoltuk, hogy Trump 274 elektorral nyer, és potenciálisan felmarkolhat 3 államot még. Ebből Arizona és Pennsylvania jelenleg is játékban van. PA az erősebb, ezért a végeredmény lehet 295 elektor is. Frissítés a cikk…..
  Most, amikor folyamatosan ott lebeg a pallos az iskolák feje felett, hogy a hagyományosból az "online mizériába" térjenek át egyik pillanatról a másikra, különösen jó érzés visszagondolni arra, amikor a gyerekeim kipróbálták Nicaraguában az iskolát. Ennek közel másféle éve... Sok tapasztalattal…..
HussarX 2020.10.26 13:47:10
Talán valahol a két rendszer között lenne ideális. Elég sok hondurasi és nicaraguai embert ismertem Kaliforniában, általában nagyon jó emberek voltak de még a segédmunkáknak is csak a legalját végezték, igaz, azt nagy szorgalommal, megbízhatóan. Az ember a saját gyermekeinek azért általában komolyabb jövőt vizionál... Jó buli a gyerekeknek egy ilyen suli, de később sajnos nagy árat fizetnek érte az életben, hacsak nem eleve olyan gyenge képességű gyerekekről lenne szó, akiket semmilyen módon sem lehetne még egy egyszerűbb szakmára sem megtanítani. Az olcsó édesség pedig lehet, hogy inkább átok, mint áldás, valahogy az egyetlen jó csaj anyuka pont a magyar lány :) Mindezt nem kritikaként írom, mindenki éljen ahogy akar, a nicaraguaiaknak is meg kell erre adni a jogot, de sok tudóst így nem fognak adni a világnak, az emberiség össz-érdeke pedig az, hogy előbb-utóbb ki tudjunk szabadulni véges világunk szorításából vagy... Vagy, végig bulizzuk azt a kis időt, amíg megérkezik a következő aszteroida és újra megnyomja a reset gombot. Persze azt megjöhet akár már jövőre is és ha nem lennének tudósaink, nem is tudnánk az utolsó pillanatig, hogy megyünk a dínók után, de lehet, hogy van még pár ezer évünk, csak azt kell eldöntenünk, hogy addig elbulizgatunk, vagy fejlődünk tovább. Minden esetre én sem bánom, hogy vannak még ilyen relaxált helyek a világon, csak ne ez legyen a követendő példa mindenki számára (ahogy az európai, az amcsi vagy éppen a kínai rendszer se legyen kötelező).
"Fogsz egy bélást és rádobod a zsinórra." - mondja Deák "Bill" Gyula gyermekekkel játszva egy kőbányai telepen, a Kopaszkutya című, 1981-ben készített legendás rockfilmben. A mai 50-es-60-as korosztály jó része bizonyára ismeri és még emlékszik a mai blogunk címében szereplő fogalomra, azonban a…..
Néhány hete nagyot ment a magyar interneten egy londoni lakás ijesztően magas ára. Mellesleg itt is. Erről osztanám meg gondolataimat...
HussarX 2020.09.29 16:18:48
Sajnos nem csak a lakás/lakhatás a drágább, hanem szinte minden. Londonba 6 éve kivándorolt egyszerű szállodai és kicsit jobban fizető éttermi munkát végző rokonaink a 6 év alatt semmit nem tudtak még félretenni, úgy, hogy 6 nap/hét a munka, ketten laknak egy pici lakásban, se gyerek se kocsi. Viszont ami miatt jobb nekik kint: az ottani fizuból itthon magán dokihoz tudnak járni, még a Wizz költség is belefér nekik (az más kérdés, hogy kint miért nem sikerült rendesen kezelni őket). Szintén előny, hogy egyszer majd itthoni pénzben számolva jó nyugdíjuk lehet (most kicsit 50 felettiek), és még a végrehajtó sem éri őket utol kint.

Én 13 évet éltem nyugaton, igaz kb az 5. évtől az átlagfizu kb kétszeresét kerestem, de akkoriban egyedülálló voltam így tényleg jól éltem. Itthon 5 gyerekkel sem élünk rosszul, ha nem is luxusban, de kint nem mertem volna ennyi gyereket bevállalni az tuti, nem csak az ottani "minden fizetős" ok miatt, de ott semmi családi segítség (pl. nagyi) vagy családi közös élmény nem lett volna.

Szerintem amíg az ember szingli és egészséges, tök jó a nyugat, ha pedig beteg, akkor haza kell húzni, a magyar egészségügy olcsó és jó dokik is vannak :) Ha gyerek van, akkor is jó itthon, mert a magyar állam (az adófizetők) sokban segítik azokat, akik gyermeket vállalnak. Ez az ország amúgy mindent kibír, kevés gazdagabb ország van, olyan, amit ennyiszer szétloptak és ennyien elhagytak, mégis olyan embereket termel ki (oktat, gyógyít, nevel), akik bőven megállják nyugaton a helyüket. Ilyen országból sajnos elég kevés van, talán csak néhány másik közép-európai.

Londonban én csak kétszer voltam néhány napot, nem tudom milyen ott tartósan élni, nekem az az éghajlat már eleve kizáró ok, mert napimádó vagyok, de pl. az unokaöcsém legfőbb indoka, amiért Írországban él, az az, hogy ő utálja a meleget és a napsütést. Kinek mi tetszik, oda megy, ez a nagyszerű a mai Európában, nekünk még "disszidálnunk" kellett annak idején :(
Egy ország, amely állandóan a katasztrófa szélén lebeg, ahol a vallási korlátok és a tiltott élvezetek mellett még egy expat-buborékban élve is elképesztő élmények érik az odaköltöző magyart, derül ki Erika posztjából...
HussarX 2020.09.18 15:29:30
@Arthamyr: Sajnos elkéstél, már jelentkeztem, én fél milliárdért elvállaltam :)
HussarX 2020.09.18 15:29:52
@adamskij: Szerintem a morvák a történelem során szinte mindig "fejlettebbek" voltak nálunk a szlovákok pedig a kettőnk új keletű keverékei, mind földrajzilag, mind fejlettségben a kettőnk között vannak/lesznek.

@Nagy kámpics: A tornasorban jobbra tőlünk inkább olyan 30-35-en lehetnek, ha a törpe államokat nem vesszük, de nekem így is jó, mert pl. a nagy fenekű Germánia nekem még úgy sem kell, hogy jóval jobbra áll tőlem kedves mosolyával, pedig az őseim is onnan menekültek ide vagy 300 éve és mivel vérem germán, szívesen hatalmas keblére ölelne--csak ott én fuldokolnék a nagydarab mutti szabályaitól ("Ordnung muss sein" vagy mi a fene)...
A kertgondozás velejárója a zaj, ez pedig általában a fő konfliktusforrás a szomszédokkal. A cserjék metszése, az ültetés, vagy akár az öntözés (és számos más tevékenység) persze teljesen ártalmatlanok, és nem okoznak súrlódást a közelben lakókkal, azonban van pár kifejezetten hangos tennivaló, amik…..
Figyelem! Közérdekű Közlemény! A blogunkat új felületre helyeztük és új nevet adtunk neki. 2021. októberétől az alábbi linken olvashatóak a bejegyzéseink: www.aborondomesen.com A travelbug.blog.hu oldalon nem jelennek meg az új írásaink, viszont a régi posztok természetesen továbbra is…..
HussarX 2020.04.05 00:02:55
Hát(al nem kezdünk mondatot), de mégis hát... 11 évig éltem ott, szerintem ott élni és dolgozni nem volt unalmas, annyi lehetőség van ott szórakozásra kirándulásra vagy sportolásra, hogy párját ritkítja a világban. Az igaz, hogy LA szerintem sem egy turista látnivaló, inkább Las Vegasba kellett vinnem minden magyar látogatót, ha tömény turista élményre vágytak. Na a sivatagi 500 km-es éjjeli vágtákon jól jött volna egy 460 lovas Mustang, de nekem olyan sajnos nem volt. Az első kocsim egy 1978-as Chevy Impala volt, ami majdnem tök olyan, mint a Caprice, a Mustang-nál gondolom nagyobb lehetett, de lusta vagyok megnézni, aztán lett egy 1986-os Bronco-m, az sem volt kicsi, de soha nem volt annyi parkolási vagy "elférési" gondom, mint azokban a nagy európai városokban, ahol volt szerencsém vezetni, beleértve Budapestet is. Persze pl. Venice beach-re tényleg csak bámészkodni, esetleg enni érdemes elmenni a sportoláson kívül és semmi esetre sem autóval, mert LA sztenderdek szerint nagyon szűk utcák vannak arrafelé. Mi pl. amint lehetett ledobtuk az autót és kerékpárral mentünk végig a tengerparti kerékpárúton, ami eléggé látványos és kellemes mivel mindig van látnivaló és a kellemes óceáni szellő plusz szikrázó napsütés jó feltételeket biztosít egy komolyabb bicajtúrának is. De valóban LA szerintem sem olyan pörgős hely, mint pl Miami, de élni kényelmesebb, és ahol én laktam 5 évet a 11-ből ott nagyon természetközeli és nyugis is volt, meg lehet keresni a Google Maps-on: 327 Latigo Cny Rd (papíron Malibu, de Greater LA), először persze a "Valley"-ben laktam én is, mint a legtöbb bevándorló aki a filmiparról álmodik, még emlékszem is az első olyan címre, ahol több, mint néhány hónapig laktam: 280 N. Florence St, Burbank, na az forró hely volt, sokszor még Februárban is. Érdekessége, hogy egy köpésre volt Otto's Hungarian Deli-től (keressetek rá, úgy látom valaki még mindig működteti, nem hiszem, hogy él még Ottó), ahol az ügyes kereskedő Ottó régi kimustrált magyar Ludas Matyik, karácsonyo mákos bejgli, Floridában termelt (nem édes!) "magyar" TV paprika és Pick szalámi mellett mindenféle kelet-európai cuccot is árult amerikai árakon + unikum felár, de azért bírtam a fazont :)

Ma. hová kalandoztam már... Szóval szerintem sem egy ilyen 2 napos turista paradicsom, kell egy helyi idegenvető, hogy kicsit elkaphassa az ember az LA feelinget és ne csak a kommersz helyekre jusson el.

Lassan 21 éve költöztem haza, egy csendes kis faluba, ha néha "felmegyek" Budapestre eszembe jutnak az LA dugók és nem kívánkozom vissza, de néha mégis elugranék egy hétre, hogy végigzabáljam a világ legjobb konyháit megfizethető áron és óriási választékban és 1-2 amerikai klasszikust is persze. Tudjátok pl, hogy élhetsz úgy LA-ben, hogy gyakorlatilag minden nap valamiféle étteremben eszel a barátaiddal/kollégáiddal, de 11 év alatt egyszer sem eszel mekiben? Soha nem jutott eszembe, és amikor a Nyugatinál lévő világ legszebb mekiébe becsalnak néha a gyerekek, rájövök miért: borzasztó ott a kaja a többi gyorséttereméhez képest (vajon miért ez a világon a legnépszerűbb?). Persze az is igaz, hogy az itthoni Starbucks vagy KFC sem hasonlítható ízben az eredetiekhez de választékban főleg nem.

Itt is és ott is vannak jó dolgok, szerintem aki huzamosabb időt töltött Kaliforniában az tudja, hogy nem egy rossz hely, ottani zsargonban nem is "az amerikai dél legnépesebb állama" hiszen az "American South" az máshol van, és persze az égész USA legnépesebb állama, nem csak az amerikai dél-nyugaté, de kicsire nem adunk! Van a szövegben több hiba is, ami teljességgel megbocsájtható egy turista tollából, csak olyanoknak szúrja a szemét, akik több időt töltöttek el arrafelé, ne vegyétek sértésnek, ha nem laktam volna ott, nekem sem tűnének fel annyira.

Sokszor nekünk is teli volt a hócipőnk LA-vel és elutaztunk néhány más államba, de 1-2 hét után visszakívánkoztunk... Persze lehet, hogy csak megszokásból. Ja, érdemes lett volna felmenni Big Bear Lake-be februárban, olyankor ott hódeszkázni is lehet konkrétan 2 elég jó helyen is, én végül is onnan költeztem haza, az utolsó 4 kinti évemben a Big Bear City-ben laktam, a 1024 Mt. Doble Dr. volt az utolsó házam és a teleket kint töltöttem a hegyen főleg a Snowsummet nevú helyen a nyarakat pedig a tavon (Big Bear Lake). Szóval ha én vagy valaki ottani magyar vittünk volna körbe 1 hétig, tuti más lenne a véleményed :)
HussarX 2020.04.05 08:36:08
@Árva Gabriella: Abban is egyetértünk, hogy a Soap Plant, a katedralis vagy a Last Bookstore nem kommersz helyek, de azokról nem is nyilatkoztatok negatívan. Ha belegondolok, jobb lenne a "turisztikai látványosságok vagy érdekességek" kifejezés a felsorolt helyek többségére. Ezt úgy értem, hogy ott élő ember ritkán fordul meg ott, ahogy egy átlag pesti is ritkán megy fel a Halászbástyára vagy megy be a Mátyás-templomba nézelődni, az idelátogató turistáknak viszont szinte kötelező program.

Leginkább abban különböznék a cikk vezérfonalával, hogy LA unalmas hely, azt úgy pontosítanám, hogy turisztikailag nehezen értelmezhető, nem egy pörgős centrummal rendelkező, hanem alföldnyi területen szétterülő, sok kisebb központtal rendelkező, a több-száz, sokszor markánsan különböző, mégis egyformának tetsző "városkából" turistáknak nehezen áttekinthető massza. LA igazi értéke szerintem az, hogy naponta több száz álmodozó érkezik oda a világ minden tájáról, olyannyira, hogy némelyik nagyobb filmstúdiónak a HR osztálya a bejárat mellé került, hogy a jelentkezőknek be se kelljen menniük zavarni a forgatásokat (tapasztaltam). Ezek az emberek aztán az évek alatt megtalálják a helyüket a városban és igen excentrikus dolgokat képesek művelni, amit azért szokni kell.

Ami még érdekes (greater) LA-ben, hogy dacára a 10+ millió lakosnak elég könnyű szinte teljesen érintetlen szépségű parkokat találni a környéken, sőt még úgymond a várossal körbezárva is, én fél napokat tudtam lovagolni pl a Griffith Park egyes részeiben, úgy hogy alig találkoztam valakivel (en.wikipedia.org/wiki/Griffith_Park) de ugyanez elmondható sok környékbeli állami parkról (state park) és "nemzeti pihenő helyekről" (National Recriational Area). Nekem, mint ott lakónak az olyan dolgok voltak fontosak, hogy mindig történt valami a városban, rengeteg koncert minden stílusban, rengeteg sport lehetőség, ugye ott az elhíresült kérdés, hogy melyik nagyvárosban lehet még ugyanaznap szörfölni és hódeszkázni is? Mindenki mást keres, amikor utazik, nekem a legfontosabb a város hangulata, az emberek hangulata, a szórakozási lehetőségek és az éttermek minősége, egy kis építészet is sokat tud dobni a hangulaton. Ezekből van amiben gyengébb LA, mint a legtöbb európai város és jó néhány több történelemmel rendelkező amerikai nagyváros, de ha jó idegenvezetőtök vagyis inkább vendéglátótok lett volna, aki feltárja előttetek LA magyar szemmel szinte végtelennek tűnő lehetőségeit, akkor valószínűleg kicsit másképpen is láttátok volna. Én elég sok ismerőst vendégül láttam, ez ott szinte egy helyi sport, majd minden háznak van külön vizesblokkos vendégszobája, soknak külön kis vendégháza is. Szerettük látni a csillogást a vendégek szemében, amikor megmutattuk nekik az LA élet szépségeit, amibe pl olyanok is beletartoztak, hogy "átugrunk" Las Vegasba, megnézzük a Grand Canyon-t, hiszen én pl az utolsó 4 évemben kb 200 km-re laktam Hollywood-tól, hetente többször bejártam, ez innen nézve felesleges luxusnak, pazarlásnak tűnik, de ha ott élsz, mindennapos dolog, hogy napi több órát az autóban töltesz, hiszen mindegy melyik városrészben laksz, ha a munkád nem egy helyhez köt, úgyis állandóan úton vagy, 110-120-al "száguldozol a 3-6 sávos, mindig telített pályákon, abban reménykedve, hogy nincs nagy baleset, vagy öngyilkosjelölt, aki éppen arra a pályára karja levetni magát egy felüljáróról, amin éppen te utazol, mert nagy az Isten állatkertje mindenhol, de LA-ben, NY-ban vagy SF-ben különösképpen az :) Ezek a megapoliszok nagyon szuper helyek annak aki karrierről és a lehetőségek szinte végtelen tárházáról álmodik, fiatal és egészséges, és az sem árt, ha az átlagnál kicsit talpraesettebb, de családot (jól) nevelni elég nagy kihívás, igaz nem is kell sok gyermek, annyi a bevándorló. Engem eddig 5 gyermekkel áldott meg a sors, örülök, hogy élhettem ott, de vissza nem mennék, amíg családos vagyok, öregnek pedig már minek? :) Turisztikailag? Azt ajánlom mindenkinek, szerezzen egy ismerőst, aki körbe viszi, azt mi ott nagyon szerettük csinálni, mert a vendégek öröme átragadt ránk és irtó jó volt látni a csodálatot a szemükben.
HussarX 2020.04.05 08:54:14
@tottiking: Szerintem is az egyik legjobb hely élni és dolgozni, de ha nincs senki, aki ezt feltárja, megmutassa, akkor persze, unalmasnak tűnik, mert nem egy turistákra gyúró nagyváros, nem abból próbálnak megélni, az inkább Las Vegas. Miami vagy New Orleans sokkal hangulatosabb turisztikailag, de no Sir, nem élnék/dolgoznék ott soha, már csak a páratartalom miatt sem, de Miamiban sikerült is olyan "karibi" helyet találnom, ahol nem akartam kiszállni, sőt a bérelt kocsit követte egy rendőr, aki szólt, hogy segíthet-e megtalálni, amit keresek, mert itt már a helyiek "kifigyeltek", hogy idegen vagyok. Persze nálunk is ott volt East-LA vagy Compton, de én hosszú szőke hajjal dolgoztam ezeken a helyeken halál nyugodtan, soha nem kötözködtek, legfeljebb csúnyán néztek. Ha nem vagy banki alkalmazott, LA nem annyira veszélyes hely és tényleg nagyon hiányoznak az éttermek, itthon sajnos az Adriáig kell mennem, hogy valami hasonlót találjak. Viszont van disznósajt a hűtőmben, megyek eszek is belőle... :) Ami a leginkább xar LA-ben, az az, hogy nem lehet pöttyöst kapni! Mindig azt kellett becsempésznem a kinti magyaroknak, ha tudták, hogy jövök haza :)
Ada tízezres, Tisza menti kisváros Szeged vonzáskörzetében. Trianon után a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, a későbbi Jugoszlávia része lett. A túlnyomórészt katolikus magyarok lakta település azonban hitbélileg változatlanul a kalocsai érsekséghez tartozott. Ezzel magyarázható, hogy Várady Lipót…..
HussarX 2020.02.17 10:41:03
"Miért nincs vasfüggöny Horvátország és Bosznia között?" Mert nem schengeni határ? Vagyis: nem kötelesek regisztrálni aki átkel, sőt nem is kötelesek észrevenni őket. Egyszerűen összegyűjthetik és átvonatoztathatják őket a magyar határra, ahol mi már a Dublini Szerződés szerint kötelesek vagyunk őket regisztrálni, így hivatalosan nálunk lépnek be Schengenbe, vagyis ha nem kellenek a német munkaerőpiacon (embervásáron), akkor "jogszerűen" küldhetik őket vissza hozzánk az emberséges nyugatiak.

Amúgy ha én arab családapa lennék, húznék onnan az egész családommal, mielőtt elterjednek a Teslák és nagyot hasal az olaj ára. Fognám a gyermekeim és turistaként bejönnék mondjuk Magyarországra, feketés kezdenék dolgozni, amíg a feleségem nem szül 1-2 "magyar" kisgyereket, hátha azok révén itt maradhatnánk. Én teljesen megértem a menekülteket, én sem cselekednék máshogy. Ha pedig a Viktor lennék, akkor befogadnék évi 20-30ezer menekültet, hogy befogjam a sunyi balos nyugatiak száját, plusz emberségből és az ország jól felfogott demográfiai érdekében is. Persze mivel itt jönnének be, annyi eszem azért lenne, hogy válogassak (mint pl. a nagyon humánus kanadai Trudeau (aki már a menekült táborokban lefölözi őket) vagyis a gyerekeseket és azokat részesíteném előnyben, akiknek van munka tapasztalatuk, szakmájuk, esetleg tudnak valamilyen európai nyelven is.. Ha vannak köztük üldözött keresztények, azokat is, de ez nem lenne annyira fontos szempont, mint az hogy azokat nem fogadnám el, akik a Koránnal kelnek és fekszenek, de nem azért mert rosszabb emberek lennének a többieknél, hanem abból az egyszerű okból, hogy nehezebb lenne őket integrálni és ha összeverődnének egy helyen elegen, akkor lenne még egy vallási csoport nálunk, ami nem hiszem, hogy szükséges: van nálunk választék, ha valaki hinni szeretne, van vagy 4-5 komolyabb "történelmi" egyház és több kisebb is,-- de mondom, nem vagyok hit ("vallás") ellenes, de minek idehozni a vallási háborúkat, örülök, hogy az itteni vallások nagyjából elvannak egymással.

Szumma szummárum, sem vitéz vezérünkkel nem értek egyet, sem a bennünket ekéző a nyugat sunyisága felett szemet hunyó kerítés-gyűlölőkkel, de úgy vagyok vele, mint az előttem szólók, ha a 2 rossz közül kell választani, akkor már inkább legyen egy kis kerítés, menjenek körbe és regisztrálja őket Szlovénia vagy Ausztria, ahol elkapják őket Schengenen belül (megjegyzem a sógorok sem nagyon lelkesednek, ha kell Schengenen belül is építenek kerítést, de attól még ők persze sokkal humánusabbak, mint a patás Orbán.

Abban pedig komoly igazsága van a blog bejegyzés szerzőjének, hogy természetesen egy ilyen "nemzetegyesítő kormánynak" meg kellene tudnia oldani, hogy az elszakított magyar honfitársaink (testvéreink) könnyedén át tudjanak járni munkába vagy látogatni. Ehhez csak néhány olyan kisebb ellenőrzött átjárót kellene létrehozni ahol csak ők járhatnának át (külön igazolvánnyal), meg mondjuk a gyalogos és kerékpáros forgalom. Szerintem 2-4 ilyen átkelő bőven elég lenne és sokat segítene ezeken az embereken.
HussarX 2020.02.17 11:57:04
@Kampfer:

"Én teljesen megértem a menekülteket, én sem cselekednék máshogy."

Vagyis akkor éppen annyit érsz, mint azok! Annyira is tartanálak.

------------------------------------

Miért, ha te oda születtél volna ott is maradnál? Vagy úgy gondolod, mindenkinek ott kellene maradnia, ahol születik, bármi történjen is? Mert csak szólok, hogy akkor az emberiségnek még mindig antilopokat kellene üldöznie Afrikában. Hasak nem tényleg lapos a Föld...

Persze ez nem azt jelenti, hogy szeretném vagy megengedném, hogy ide jöjjenek tömegesen, vagy hogy ne legyen kerítés. Én ott lennék az elsők között aki, igaz nagyon sajnálva őket, de kénytelen lennék akár lelőni is őket ha betörnének hozzánk, de ez ön és családvédelemből lenne, és nem örülnék neki, ha idáig fajulna a dolog. Sajnos azonban ha elhasal az olajár, pokol lesz ott, azt pedig meg tudom érteni, ha valaki előrelátóan menekülni próbál a pokolból-- erről írtam, nem arról, hogy nekünk ezt hagynunk kellene. Ezt azonban egy mein(fotel)kampfer hogyan is tudná higgadtan értelmezni? Szerencsétlen Adolf is rengeteget ártott hőn-szeretett ária fajának, nézz a mai Németországra... Sajnos a mindhalálig ész nélkül kampfolók kb annyit is érnek el ezzel, meghalnak a nagy kampfjukban, rengeteg honfitársukat magukkal rántva, ezzel megteremtve a helyet azok számára, akiket éppen gyűlölnek.

"Make love, not war", a mai világban többre mész azzal ha felnevelsz 5-10 hazafit, mint azzal ha bátornak érzed magad nindzsa ruhában masírozni a rendőrsorfal mögött :) Barátom, jobban járnánk ha "többet ésszel, mint ész nélkül" kampfolnánk, de lehet, hogy ezt nem igazán érted, bárit is írok neked.
Dániáról sokszor leírják, milyen nagyszerű hely, persze távolról nézve sok ország az, közelről inkább látszanak a hibák is. Mindenesetre a rendszeresen a világ legboldogabb országai közé sorol Dániának is akadnak hátrányai, Natalie írása mind a kettőből válogat...
HussarX 2020.02.06 15:26:58
@Söme: ....csak azért van WC papír, mert még nem loptuk el :( Erről az jutott eszembe, hogy Olaszországban a sok csillagos kempingben ki volt írva magyarul, hogy "Ne lopd el a WC papírt!" és nálunk a Duna-parti önkormányzati ingyen kempingben EU-s pénzből (persze felfújt költségvetésből) létrehozott ingyenes WC-zuhanyzóba sem tudunk annyi papírt kitenni, hogy ne lopják el fél napon belül. Olyannyira elfogadott ez itthon, hogy mivel a sörkerttől hallótávra van a vizesblokk, hallottuk már, ahogy a törölközővel körbecsavart vendég leordít a sátránál álló társának, hogy "Hány gurigát hozzak?" és viszi a frissen kitett tekercseket, nappal, mindenki füle és szeme láttára. Ezért könnyű a Dánoknak, ott apróságokat még nem lopnak, de minél többen odaköltözünk, majd változik ez is :(

Viszont ezek a fizetés kalkulációk nagyon sánták ám mindig. Londonban 1000 font nem ér annyit, mint itt 400ezer forint, kár is átszámolgatni. Mi itt kényelmesen eléldegélünk 3 gyerekkel nettó 400-ból, londoni nagynénénk pedig gyerek és minden nélkül (se kutya se macska) most tudott a havi 1200 fontos fizetésével 5 év után olyan házba költözni, ahol nem kell másik 4 keleti családdal osztozkodnia a konyhán és fürdőszobán, igaz ez csak úgy sikerült neki, hogy az élettársa is kiment és most ketten már fenn tudnak tartani egy albérletet, úgy hogy mindketten 6 napot dolgoznak hetente egy jó szálloda konyháján, ahol a férfi viszi a reggelizős műszakot a nagynéni csak szobalány.

Szóval a forintra számítgatás sokat nem jelent, még Magyarországon sem sokat jelent egy bruttó érték bemondása, hiszen pl a mi esetünkben tavaly nyárig beszámított 3 gyerek, ami azt jelentette, hogy az első 310ezer forint adómentes volt, rájött 48ezer családi pótlék, oviban ingyenes suliban féláras volt a kaja. Ráadásul mivel kistelepülésen élünk, a legtöbb helyre bicajjal eljutunk, a heti 4 foci edzés ingyenes a kisfiamnak, a kislánynak a heti három kézi edzés havi 2000 forint, ezekben a buszos versenyre szállítások is benne vannak, szóval ha az ember mindent bekalkulál, nem annyira nagyok a különbségek ma már, mint voltak valaha. A feleségem pl. most 1-én kapta meg a bérmegállapodási papírját, a Lidl-ben 2-es kategóriájú üzletvezető helyettes, tehát nem 1-es (az magasabb kategória) és nem is üzletvezető, a mostani 369ezres bruttója jövő márciusra 2 lépcsőben 451ezerre emelkedik, ha addig kibírja ott :)

Tudom, hogy van aki nettó 120ezret keres csak itthon, de remélem lassan megváltozik ez is, hiszen az előző házasságomból a nagy fiam szeptemberben kezdett el itt falun dolgozni, és sok munkával ugyan, de nettó 300-320 meg van neki, igaz ő imád gépekkel dolgozni, hétvégén is vállal maszek munkát kovácsol ezt-azt, élez láncokat, késeket, de valamiért nem akar elmenni, pedig küldözgetem, hogy lásson világot, Kanadában és Floridában is van olyan ismerősom, akihez mehetne, de itthon akar maradni. A nagy lányom első éves a Corvinuson, már most bombázzák jó ajánlatokkal a multik. Ja és ingyenes neki az egyetem, 9000Ft/hó a kolesz, ami Kaliforniában azért több volt ha jól emlékszem. Holnap viszem mind a 3 lányom (van még 2 fiam is) a maszek fogsoroshoz Pestre, hihetetlenül olcsó a kinti árakhoz képest nem panaszkodom rá. A 82 éves faterom a múlt héten hoztuk haza a kórházból, a 3. csípő protkót kapja állami rendszerben, magánban nem tudnánk megfizetni, csak dicsérni tudta az ápolókat és a kaját, a WC papír persze olt, hiszen minden kórteremnek külön zuhanyzója van ma már a legtöbb kórházban, az hogy a kinti várókból ellopják vagy ki sem teszik oda, az sajnos valóban rossz fényt vet ránk magyarokra, de azért nem csak ez dönti el nálam a lakhelyválasztásom. Most ha már kivesézzük ezt a WC papír ügyet, jelentem, a feleségem vittem mondhatom szuper orvosokhoz Szegedre a pajzsmirigy problémája miatt, és amíg vártam rá, beugrottam az illemhelyiségbe, ami egészen kulturált volt és papír is volt, igaz ez csak egy eset, amiből nem lehet általános következtetéseket levonni, de azért azt megállapíthatjuk, hogy nem mindig hiányzik a papír. Ja, a fater adott a dokinak egy liter páleszt meg 20ezer forintot, amit a pesti doki megköszönt és eltett, de a szegedi doki pl. nem fogadott el jattot a feleségemtől, szóval van ilyen is, meg olyan is, de egy súlyos műtétnél 20 rugó szerintem nem pénz a már legtöbb magyarnak sem, főleg ha azt vesszük, hogy Kaliforniában egyszer 107 dolcsit fizettem egy db. vérvétel/vérképért még a 90-es években, és 500 dolcsi felett volt egy korona a fogamra.

De szerintem nem ezek a dolgok számítanak, sok olyan értelmiségi munkahely van, ahol jobban megbecsülik a dolgozókat és sokkal jobb perspektívát tudnak nyújtani, lazább a légkör, kevesebb a kivagyi főnök, jobb a légkör, szerintem ezért megy el sok jól képzett fiatal, meg persze természetes kalandvágyból. A pénzbeli különbségek ha nagyom lassan is, de biztosan olvadoznak.
HussarX 2020.02.06 15:27:10
@Lynxxnyl: "En a magyar dialektusokat nem tudom megkulonboztetni." -- akkor nem voltál még kis szatmári falvakban vagy pl. szeged környékén, esetleg Nógrád egyes részein, mert ha nem is érthetetlen az ottani beszéd csak néhány szó, azért íze van :) A feleségeméknél pl. "nem nálad voltunk", hanem "hozzád voltunk" a talicska természetesen furik, a begyújtós "gerjesztő" a paci "csida" és te látol meg hallol miközben a gyermek játszódik :)
HussarX 2020.02.06 15:27:18
@Arthamyr: "A pöcsméregetés szempontjából nem ideális a 14 fokos víz, már ha a nagy méret számít jónak. :D" - Az is lehet egy versenyben szempont, hogy kinek ment össze kevésbé, esetleg bemenet előtt kell mérni, ha már szó szerint értelmezzük :)
Amikor először meghallottam, hogy ma már a piacra dobtak olyan hamburgereket is, amelyek műhúst tartalmaznak, az első gondolatom az volt, hogy a civilizációnk tényleg megérett a pusztulásra. Ennél már csak az lett volna fájdalmasabb, ha okoshamburgernek vagy okoshúsnak nevezték volna – talán ennek…..
Amikor Rákosi Mátyás új himnuszt szeretett volna íratni Magyarországnak, a felkért Illyés Gyula és Kodály Zoltán megijedt a feladattól, de a top tenünkben listázott többnyire középszerű vagy annál is rosszabb műdalok alkotói híján voltak az aggályoknak, és bátran bevállalták, hogy megírják az új…..
HussarX 2019.11.19 22:27:19
Hidat ígért a szegedieknek, de rosszabbul szerepelt, mint Botka László korábbi kihívói. A függetlenként induló, ám komoly kormányzati hátszéllel kampányoló Nemesi Pál vereségéhez olyan baklövések járultak hozzá, melyeket gyengébb ellenfelekkel szemben sem engedhet meg magának a Fidesz, nemhogy a…..
HussarX 2019.10.30 18:09:39
Nem vagyok szegedi, nem tudom ki lenne jobb a szegedieknek, csak az állandó "média fölény" emlegetéshez tennék hozzá 2 gondolatot. Az egyik, hogy van olyan ember aki nem az Indexről tájékozódik leginkább? Nem mindegy hány darab média terméke van a Lőrincnek, ha senki nem olvassa azokat? A másik pedig, ha nincs igazam, és a lakosság több mint fele Lőrincéket olvassa/nézi/hallgatja, akkor sem hinném, hogy rájuk szavazna csak ez miatt, hiszen amikor majdnem mindenki RTL-t nézett, akkor is tudott nyerni a FIDESZ, és fiatal koromban, amikor a hivatalos média 100%-a Kádáré volt, akkor sem szavazott rájuk a többség, sőt... Szerintem ha túltolják a propagandát, azzal csak maguknak ártanak, és ez Szegeden is bebizonyosodott. Szerintem nem annyira a FIDESZ politizált jól az utóbbi választásokon, inkább az ellenzék csinálta rosszabbul. Szegedre visszatérve, mostanában kétszer voltunk ott a feleségemmel, meglepődtünk a sok fázó és éhes kódison a belvárosban (még a kaját is elfogadták, tényleg éhesek voltak), de amúgy egy kellemes város, habár szerintem nem "pörög" úgy, mint pl. Kecskemét, ahova gyakrabban járunk, mert közelebb is van hozzánk. Én drukkolok minden városunknak, az egész országnak, mert szeretem látni, ahogy szépülnek a városaink, falvaink, és mindig tisztelem a helyi választók döntését, nekik kell tudniuk mi jó nekik. Remélem szeged is tovább fejlődhet, mert egy fontos építőköve az országnak.
Olyan érzésem van, mióta lakóautóval járjuk a világot, mintha egy ketrecből szabadultunk volna, és nem elsősorban fizikai értelemben, sokkal inkább ideológiai téren érzem az elmaradottságomat, amit még a világháló sem tudott eddig kompenzálni. Persze, fél füllel hallottam már homechoolingról…..
HussarX 2019.04.24 21:06:05
Ha kételkedsz, csak hallgasd újra: www.youtube.com/watch?v=5IpYOF4Hi6Q

Én a magam részéről így gondolom: Nem baj, ha tanul, nem baj ha kiváló, ha ő akarja. A többieknek pedig kötelező a sport a többi "elég ha görbül", legyenek gyerekek másszanak fára, élvezzék az egyetlen igazán boldog részét az életüknek. Ezt talán Mark Twain fogalmazta meg a legtömörebben: www.quora.com/What-did-Mark-Twain-mean-when-he-said-that-I-have-never-let-my-schooling-interfere-with-my-education
"Hogy szoktuk mondani itt, az Exatlonban? A vége valaminek akkor van, ha vége van" - ezzel az örökbecsű mondattal gazdagította életművét Palik László a maratoni hosszúságú sportvetélkedő, az Exatlon utolsó adásában, én meg megnyugodtam, hogy ezek szerint csak jó döntés volt nem nézni a műsort, ami…..
HussarX 2019.04.23 19:57:47
Egészen jó volt az első Exatlon, de csak akkor, ha az embernek volt ideje végig követni a valóságshow elemeket is, mert maga a sport teljesítmény nem volt önmagában annyira izgalmas, hogy csak azért nézze az ember. Palik eleinte nagyon döcögött, de ahogy megismerte a játékosokat egészen jól ráérzett mivel lehet őket egy kicsit felpiszkálni, hogy felszínre kerüljenek az elnyomott ellentétek és a versenyek kommentálása is javult, ahogy belejött. Ennyi óra anyagból persze ki lehet ragadni gagyi mondatokat, kíváncsi lennék, melyikünk tudna ennyit beszélni úgy, hogy egy felületes kritikában ne lehetne belőle kiemelni néhány esetlen mondatot.
Valóban nagyon nehéz, vagy talán még lehetetlen is igazságosan, fair módon összevetni a férfi és a női bajnok teljesítményét, talán nem is kellene erőltetni. Amikor néztük a futamokat, sokszor úgy tűnt, hogy a legjobb női versenyzők simán futhatnának akár a legjobb férfi versenyzők ellen is, de a végső "szuper döntőt" megelőző időbeállító futamokban, amikor mérték az eredményeket, látszott, hogy 3 pályán, 3 ügyességi játékkal a férfiak átlag ideje jó 20%-al rövidebb, mint a hölgyeké. Az, hogy a leggyorsabb kiesett férfi és női összetett eredményt vették alapidőnek talán a legkevésbé rossz megoldás, de így sem volt igazán értelmezhető a fair play szempontjából. Péter ugyanis pont egy jó napot fogott ki, és nagyon erős alapidőt állított be, míg Reni folyamatosan maga ellen drukkolt és Timit segítette, amivel tudtán kívül egykori csapattársa, Patrik ellen dolgozott, mert ugyan Timi megnyerte az 1 milla különdíjat, de egy elég gyengus alapidőt sikerült összehoznia, amivel a női versenyző, azaz az ellenlábas kihívó csapat játékosának esélyeit növelte.
Érdekes volt látnom, hogy a nézők többsége a kék csapatnak drukkolt, legalábbis azok, akikkel beszéltem a műsorról. A gyerekek néha ide, néha oda szurkoltak, de a feleségem munkahelyén a csajok (német multi kereskedelmi egységnél vagy 17-en) mindannyian a pirosok ellen voltak, mint a legtöbb kisember, ellenszenvesnek találták az olimpikonok és világbajnokok gyakran tetten érhető önteltségét (tisztelet a kivételnek). Én a magam részéről eleinte a piros csapatnak, a bajnokoknak drukkoltam, mert a kihívóknál voltak vállalhatatlan és irritáló figurák, akik lehet, hogy jót tettek a valóságshow elemnek, de engem post elidegenítettek, mert az igazi kukucskálós, veszekedős valóságshowkat valamiért én nem tudom nézni. Később aztán inkább személyeknek drukkoltam, mint csapatoknak, de aztán inkább a kékek felé húzott a szívem, habár sok piros játékos is szimpatikus lett számomra, ahogy idővel egyre jobban megnyíltak.
Valahogy én nem tartom helyesnek, hogy kritikát ír valaki egy olyan műsorról, amit nem is nézett, én sem véleményezem az Örökösöket, majd csak akkor, ha esetleg a neten végig néztem a sorozatot, de lelke rajta, ha ez szerinte így professzionális, akkor magát minősíti.
Egy újabb Exatlont talán újra megnéznék, ha megint télen adnák, mert én olyankor nem szeretek tévét nézni, amikor kint még világos van. A legvégét a formátumból választható opciók közül egy másikra cserélném. Ha nincs megfelelő, akkor talán lehetne egy férfi és egy női díjazott győztes (20-20 milla jutalommal) és a végén mehetnének egymás ellen úgy, hogy a női versenyző megkapja a szokásos előnyét (mint a több dobó eszköz vagy kisebb dobó távolság) és a nyert pénzükből bármennyit feltehetnének a szuper döntőre magukra fogadásként, úgy, hogy amit feltesznek azt megduplázza a TV. Tehát pl. ha a férfi versenyző nagyon biztos abban, hogy ő le tudja győzni a női versenyzőt, akkor feltenne 5 millát, de mondjuk ha a női versenyző csak egy millát akarna feltenni, akkor 12 milla lenne a szuper döntő díja. Ha bonyolítani akarnák és bevonni a többi játékost is, akkor ők is feltehetnék az addig megnyert pénzüket dupla vagy semmi alapon. Ha egyik sem tenne fel tétet, akkor valami kisebb összegért (pl 1-2 milla és egy trófea) futnának még egy ki-ki meccset.

Valaki említette, hogy fagyiért futkároztak néha és ez tényleg méltatlan és kissé unalmasabb volt, több közbenső pénzdíjas verseny kellett volna vagy komolyabb jutalmak és a medálok mellé is járhatott volna kp, így a sérülés miatt kiesett erős játékosoknak is lett volna egy kicsit komolyabb keresetük a szokásos bulvár hírnév mellé.
Reggel munkába menet, a gúnyhatár szélén eső koszos kisvárosom vasútállomásán találkoztam Zsuzsával. Róla azt érdemes tudni, hogy mikor még a NER-nek gályáztam aprópénzért, akkor ő az egyik kiemelt aktivistája volt a körzetemnek, de olyan szintű elvakultságot még nem láttal, ahogy Zsuzsa nincstelen…..
HussarX 2019.04.11 10:36:56
Akkor most írtál jelentéseket vagy nem?:)

Én is voltam 2-3 alkalommal szavazatszámláló bizottságban, de tök ingyen (balek vagyok?). Azonban nem az ingyen szendvicsek miatt nem bántam meg, hogy elmentem, mert amúgy nálunk a faluban ez egy jó kis ismerkedős beszélgetős buli és betekintést is nyer az ember egy sokak által rejtélyesnek, esetenként gyanúsnak is gondolt folyamatba. A mi kis falunkban szerencsére kedélyesen viccelődik egymással DK-s és Jobbikos és mindenki más legalábbis abban a szavazó körzetben, ahol én is megfigyelhettem és számlálgathattam. Akár érdemes is lenne az ottani élményekről hosszabban írni, mert akadnak néha a dögunalmat megtörő érdekes jelenetek ("nagy az Isten állatkertje").

Az én esetem azért nem általános, mert a 29 választó körzetünk béli település közül egyedül itt nincs narancs többség, és így még ilyen túlfüggetlen, de legalább inkább jobboldali gondolkodókat is felkérnek a FIDESZ-ből, csak hogy valahogy feltölthessék a létszámot (főleg ha ingyen lehet). Amúgy engem minden politikai hívő támad, mert minden ügyet egyenként vizsgálok és a habár a véleményem inkább a jobbos pártokkal szokott egybe esni, azért korántsem mindig és soha nem lépek egyszerre így rétest sem kapok soha, ami nekem így nagyon meg is felel. Olyan Schiffer Bandi féle jobboldali vagyok inkább, kár hogy már ő sincs.

Szóval igen, minden oldalon vannak idióták, nálunk pl. korán reggel első szavazóként megjelent egy ismert gyümölcs tolvaj DK-s kitűzővel hogy kiderítse hová rejtettük a rejtett kamerát a szavazó fülkében. De igen, hihetetlen érzelmeket tud kiváltani néhány "hasznos idiótából" a politikusok uszítsa. Lassan jó ha 3-4 havonta írok csak kommenteket is, annyira fölöslegesnek érzem már a a cikkben említett minden pártban előforduló aktivisták által használt homokozók látogatása.

Lehet, hogy egyszer valami elit blogot kellene egyszer létrehozni, aminél a regisztráció előtt egy IQ teszten is át kellene mennie a potenciális vitapartnereknek. Persze akkor talán én sem tudnék hozzászólni, na mind1.
Én már az Exatlon első promója láttán attól rettegtem, hogy előbb-utóbb eljön az a pillanat, amikor a távolról skorbutos öregasszonynak tűnő Palik László lefordul a dobogóról Dominikán. És akkor még nem is tudtam, hogy a műsorvezető csak gyümölcsöt és zöldséget eszik, és minden nap edz valamit de a…..
Erre magunktól nem tudjuk a választ, úgyhogy meg is kérdezzük a Postától. Szia Hilda! Az alábbi mail-t küldtem most a Postának. Ha gondolod, és érdemesnek találod rá, tedd ki az oldalra. Ha esetleg válaszolnak, update-elek. BB..
HussarX 2019.02.22 18:53:48
Én több, mint 10 éve küldök ki csomagokat postán külföldre (mindenfelé), korábban havi átlagban 20-30, mostanában csak 10-15 csomagot, mert az EU-s csomagokat már szinte csak a GLS-el küldöm, olcsóbban és megbízhatóbban, kivéve az 500 gramm alattiakból a távolabbi országokba irányulókat. (Rém)regényt tudnék írni, de megpróbálok inkább néhány hasznos tanáccsal szolgálni. Először azonban a probléma gyökerére is rá próbálok világítani:

Sajnos vagy szerencsére, de a 12-13 évből 8 évben egy kis településről adom fel a csomagokat. Mivel a posta úgy áll hozzá, hogy a vidékiek úgyis időmilliomosok, ide nem ad bélyegnyomtatókat, csak nyalogatós bélyeg jöhet szóba. 8 éve minden évben leírom nekik, hogy mi ezzel a baj, tömören, nem fér a 9-11 bélyeg a csomag A6-os címkéjére a többi ráragasztós dolog és a cím/feladó mellé, hiszen elég nagy a vonalkódos címke, és ügye van az elsőbbségi címke is. A hab a tortán, az 5 forintra végződő összegek az árlistájukban, amit 8 éve kérek, hogy szüntessenek meg, mert időt és bélyeget buknak rajta, mindezt 5 forintért, és így eggyel több bélyeget is el kell tudni helyezni a kicsi felületen. A csomag hátulját elfoglalja a vámáru nyilatkozat. A posta sem bélyegnyomtatót nem küld, hiába kérjük, sem az 5 forintos végződést nem szünteti meg, sem 1000 forintnál nagyobb bélyeget nem nyomtat, mindezeket hiába javaslom nekik 8 éve. Valójában visszaküldenek egy semmitmondó választ, hogy köszönik az észrevételeket és a következő évi áremelésnél marad minden a régiben. Kb. 4-5 éve még egy olyan "fejlesztést" is csináltak, hogy a postás kisasszonyoknak egyenként be kell vinniük „a gépbe”, hogy milyen címletű bélyegeket fognak felragasztani, amikor majd lesz idejük. Ha viszek 2-3 nemzetközi ajánlott csomagot, anyám csuklik a mögöttem lévők jókívánságaitól, mert nem tudják gyorsan befizetni a gyorshajtási bírságaikat, amíg a 35 bélyeg be nincs könyvelve és fel nincs nyálazva. Amikor néha nagyobb helyen adom fel a csomagokat, ott flottul megy minden, felragasztják a 7.705,- forintos nyomtatott bélyeget és kész az ügylet, ott más gondok szoktak előfordulni, de ne részletezzünk mindent, a lényeg, hogy zsigerből egyáltalán nem foglalkoznak a vevőik kéréseivel, igényeivel, és jelenleg ez a posta legnagyobb gondja.

Szóval a konkrét tanácsok: a külföldre feladott regisztrált (ajánlott) leveleket (2 kg alatti levélként feladott csomagokat) leginkább a célország postai követőrendszerében érdemes követni, ami az esetek több mint 90%-ában sokkal fejlettebb, mint a magyar posta (ki tudja hány milliárdos?) fejlesztéseinek az eredményeként létrejött nyomkövető rendszer. Manapság már néha a magyar posta rendszerében is előfordul, hogy a nyomkövető gagyi megjegyzésekkel ugyan, de tényleg ad információt a csomag hollétéről, de általában a kanyarban sincs azokhoz az amúgy akár gazdaságilag elmaradottabbnak elkönyvelt országoknak a postai követési rendszereihez képest, ahová küldünk csomagokat. Ezeket a nyomkövető oldalakat a „postal tracking” + a célország angol neve kereséssel általában könnyen elérhetjük, de még erre sincs szükség, mert rengeteg nemzetközi oldal létezik, ahol ezeket az úgynevezett 13 jegyű nyomkövető számmal ellátott „EMS” (express mail service) küldeményeket lehet nyomon követni eléggé egyszerűen (pl: RR123456789HU). Sok cél postánál már akár SMS vagy e-mail értesítést is kérhetünk a címzett nevében, teljesen ingyen hogy láthassa, mikor érkezik a csomagja.

Van egy listám legalább 40 posta nyomkövető oldaláról, azokból az országokból, ahová leggyakrabban küldünk csomagokat, a blog bejegyzésben szereplő Norvégiába is küldünk sok csomagot, ott sajnos számítani kell kb 5-10 nap vám késedelemmel amúgy a csomag maga ÁLTALÁBAN (nem karácsony előtt) 1-3 nap alatt Norvégiában van, de az a szerencse, hogy nagyon részletesen és korrekt, érthető megjegyzésekkel kapunk információt a norvég (nem a magyar!) posta nyomkövető oldalán, így a megrendelőink nem izgulnak, hogy mi van már a csomagjukkal. Azt hiszem, semmilyen személyiségi jogot nem sért, mert névtelen, ha példaként bemásolom egy 2018.12.18-án feladott csomag követési linkjét a norvég posta oldaláról:
sporing.posten.no/sporing.html?q=++RR420622654HU&lang=en
Itt azért látszik, hogy még 2018-ban is voltak gondjai a magyar postának karácsony előtt, mert kb. 20 nap kellett nekik hogy kiküldjék a csomagot Norvégiába. A magyar posta ugyanezzel az EMS számmal persze alig ad információt: posta.hu/ugyfelszolgalat/nyomkovetes?ids=RR420622654HU

mivel csak 5000 karakter engedélyezett: folyt.köv...
HussarX 2019.02.22 18:54:50
folytatás:

A jó hírem hogy vannak olyan oldalak, amiken bármelyik célországba feladott EMS számmal ellátott csomagokat elég jól lehet követni, néhány ezek közül:
globaltracktrace.ptc.post/gtt.web/
track.aftership.com/

De talán a legjobb az az oldal, ami megmutatja a célország követési oldalát, vagy egy keretben vagy oda irányít: www.track-trace.com/post - ezzel az oldallal csak annyi nehézség adódhat, hogy komolyabb angol nyelvismeret kell hozzá, mint az előző két oldal használatához.

Ezeken kívül még „kismillió” helyen lehet találni követési információkat egyetlen hatalmas, szinte megoldhatatlan kivétellel: 2015 október 1. előtt Észak-Amerikába öröm volt EMS számmal ellátott csomagot küldeni, mert az amerikai ( tools.usps.com/go/TrackConfirmAction_input ) és a kanadai posta követési rendszere már vagy 15-20 éve olyan fejlett volt, amit ma is megirigyelnénk a magyar posta oldalán. Még azt is láttuk, ki vette át a csomagot és hány óra hány perckor. Aztán a USPS és a Canada Post tovább lépett és még komolyabb követési rendszert épített, persze kissé egyoldalú döntéssel, így a többi posta rendszere nem volt kompatibilis velük többé. A világ legtöbb postája kis morgolódás után fejlesztette a rendszerét, hogy az kompatibilis legyen az észak-amerikai rendszerrel, mondanom sem kell, hogy a magyar posta inkább kamuzni kezdett és évekig ez volt fenn az oldalukon:

„Az Amerikai Posta (USPS) döntése alapján 2015. október 1-től nem teszi közzé az USA-ba küldött ajánlott levélre vonatkozó nyomkövetési információkat a saját weboldalán. A nyomkövetési adatok a Magyar Posta számára nem kerülnek átadásra, ezért a posta.hu oldalunkon üzemeltetett nyomkövetési rendszerünkben nem szerepelnek, valamint az Ügyfélszolgálati irodánk sem tud bővebb információval szolgálni. Amennyiben küldeményeit továbbra is online nyomkövetési lehetőség megléte mellett szeretné feladni, vegye igénybe Nemzetközi EMS (PRINT) szolgáltatásunkat. Így továbbra is egyszerűen és gyorsan tájékozódhat küldeményei aktuális státuszáról. A Nemzetközi EMS szolgáltatásunkról ide kattintva olvashat részletes tájékoztatást.”

Ezzel csak 2 komoly baj volt, az egyik, hogy valójában közzéteszi a USPS a nyomkövetési információkat, ha a partner posta lefejleszti a kért kompatibilitási modulokat és ehhez segítséget is nyújt: about.usps.com/postal-bulletin/2015/pb22424/html/info_002.htm

Az az ajánlat pedig, hogy inkább küldjük a csomagokat a „nemzetközi EMS (PRINT)” szolgáltatással, azért nem vehető komolyan, mert akkor már magasabb a küldemény ára, mint a legtöbb konkurensnél, tehát pl. mi is ilyenkor inkább már a GLS futárszolgálattal küldjük a csomagokat, de így az ára már többszöröse az ajánlott levélcsomagok árának. Csak a példa kedvéért, a 2019-es postai árlistában egy 2 kg-os „nemzetközi EMS csomag” kiküldésének az ára 15.100,- forint, míg egy szintén 2 kg-os ajánlott elsőbbségi levélcsomag ára 7.705,- forint. A különböző futárszolgálatok árai hasonlóak a posta által ajánlott árhoz, a mi esetünkben a GLS-el és a DPD-vel kialakított partneri viszony miatt azonban egyrészt olcsóbban is elérjük ezt a szolgáltatást, másrészt alap esetben is sokkal magasabb értékhatárig biztosítják a csomagokat, valamint ha az USA vámolásnál kérdések merülnek fel, az ottani ügynökükkel direktben tudjuk kezelni a problémát, az eddigiekben gyorsan és hatékonyan.

Kb. 10 éve még használtuk az MPL belföldi csomagküldő szolgáltatásait is, de sajnos 10%-nál is magasabb volt a panaszos küldemények aránya, és ügye nem is mindenki panaszkodik, csak nem rendel tőlünk többé a futár lelkiismeretlen munkájának eredményeként. Mint címzett, úgy látom valamit fejlődtek azóta, de még mindig évekkel le vannak maradva a legjobbak mögött, akik 10 év alatt 1 csomagot veszítettek el, és a kárt 1 héten belül rendezték, panasz pedig hozzánk még nem érkezett rájuk. Ez pedig felüdülés ahhoz képest, hogy 10 éve minden délelőttöm azzal ment el, hogy az MPL (amúgy kedves) ügyfélszolgálatos munkatársaival levelezgessek a panaszos ügyekben, illetve hívogassuk egymást és a felháborodott címzetteket.

Nem tudom a Magyar Posta miért nem foglalkozik érdemben a felvetett problémákkal, melyek megoldása szinte semmibe nem kerülne, de nekik is és a csomagküldő cégeknek is komoly megtakarítást eredményezne, a hatékonyságnöveléssel pedig az egész magyar KKV export ágazat is nyerhetne, ami ugye mostanában kitűzött kormányzati cél is, csak éppen tettek nem követik, legalábbis nem ott, ahol a legkönnyebb lenne eredményt elérni: a Magyar Posta hozzáállásának és egyértelműen alkalmatlan vezetésének a megváltoztatásával.
Ötven millió forintot lehet nyerni az ATV-n hamarosan bemutatkozó, 500 - Az ország géniusza című vetélkedőjében, ami a TV2-n frissen besült Legyen ön is milliomos!-hoz hasonlóan tudásalapú, és ha csak az amerikai eredetiből indulunk ki, eléggé megizzasztja a játékost. Mert hát, 500 kérdés, baszki...
HussarX 2019.02.08 10:19:04
@sixx: Szeretem olvasni a kritikáid és egyéb cikkeid (mint a kuratóriumi Varga István), de mintha tendenciózusan azt érezném ki belőlük, hogy ami TV2, az csak lúzer lehet, ami pedig RTL/ATV az inkább sikertörténet :)

Pedig nem végzett olyan rossz munkát szegény megboldogult Andy, sajnálnám ha Mészárszékre kerülne a médiabirodalma. Ahogy Andy is nyilatkozta az Indexnek, nagyon jól beágyazott sorozatok ellen nem könnyű gyorsan nyerni, de azért lassan alakulgatnak a nézettségi mutatók is: brandtrend.hu/media/2019/02/RATINGS_2019_w5.pdf

Nekem azért furcsa ez a "pártos" hozzáállás, mert sokkal jobb világnak tartanám azt, ahol a szórakoztató műsorokat nem pártszimpátia alapján ítélnék meg, esetleg nem egymás becsmérlése lenne az általánosan elfogadott színvonal. Én csak egy 1000+ fős FB csoportot moderálok, blogom már 2 éve nincs, de a vádaskodó, végletekig elfogult, diszkurzusra nem nyitott háeszeket nem hagytam eluralkodni soha.

Remélem egy konstruktívabb és pártatlanabb hozzáállásra is lesz igény előbb vagy utóbb, habár tudom, hogy évtizedek óta nincs már független média, csak fokozatai vannak a bértollakoskodásnak, hiszen ha az író pénzzé akarja tenni a tehetségét (vagyis a pályán akar dolgozni), akkor a tulaj elvarásainak megfelelően kell látnia/lefordítania a világot. Sokan nem akarják meghallani, de pont az Andyk azok az emberek, akik megengedhetnek némi függetlenséget a beosztottjaiknak, és sajnos egyre kevesebb van belőlük. Ha a TV2 is valóban az igénytelen médiához kerül (tudom, sokak szerint ott van most is, de nekik semmi sem lehet jó, ami nem O1G), akkor tényleg temethetjük a magyar tévézést, mert az RTL sem "függetlenebb kerTV" csak annyira ügyesen manipulál, hogy sokan nem látják merre is befolyásolja a gondolkodásukat.

Alapjában nem hibáztatom egyik TV-t sem, mert ilyen az egész világ, féknyúz és féligazságok mindenhol, de mivel téged (és az Index legtöbb munkatársát is) rendkívül tehetséges e-újságírónak tartalak, jobban örülnék, ha néha több szemszegből is vizsgálódnátok, és legalább az egyértelműen szórakoztató műsorok megítélésénél nem lenne szempont az O1G. Persze lehet, hogy akkora a kormányzati nyomás az újságíró társadalmon hogy nehéz, vagy szinte lehetetlen elvonatkoztatni, de legyetek már különbek azoknál, akik a világ és személyük minden problémáját csak egy indokkal tudják kifejezni, legyen az akár Soros vagy O1G, ugyanaz a primitivizmus, ennél ti azért sokkal többre vagytok hivatottak.
HussarX 2019.02.08 23:54:57
@sixx: Elég korrekt válasz, az MTVA 1-es szerintem is, ahogy írtam "igénytelen média" az időjáráson kívül szinte minden migráns riogatás, ha van kivétel bocsi, már nem tudom nézni. Viszont az MTVA 2-re például szükség volt már, mert a gyereknek nem lehetett erőszakmentes csatornára kapcsolni, most már van az Andy médiában is nézhető mese csatorna, a Kiwi. A Dunán is előfordulnak jó főzős és dokumentum műsorok és az Eurovíziós műsort is meg kell csinálnia valakinek, valamint az ingyen sport is jól esik a népléleknek, szóval az MTVA-t sem hiszem, hogy mindenestül kukázni kell, de vitathatatlan tény, hogy drága és túltolja a propagandát, de ezzel nem is vitatkozom, mert mindenki látja, aki nem vak.

Ami miatt úgy tűnhet, hogy nem állod a TV2-öt az az, hogy ilyen beszólások:

"ami a TV2-n frissen besült Legyen ön is milliomos!-hoz hasonlóan tudásalapú"

"a teljes lakosságot nézve az Exatlon az első 30 program közé sem fér be, a 18-59-es közönségarányuk átlaga pedig 15%."

Akkor most nem a 6. mindkettőben (4+n és 18-59)?: brandtrend.hu/media/2019/02/RATINGS_2019_w5.pdf

Ez a durva csúsztatás lehet, hogy csak az USA TV piac nem ismeretéből fakad, de azért durva:
"A TV2 amerikai verziót is emleget, ami csak részben igaz, hiszen a Telemundo nevű tévén ment Exatlón Estados Unidos címmel, az USA-ban élő, spanyol ajkú lakosságnak, az meg ugye nem ugyanaz, mint CBS este kilenckor, de mindegy (ez olyan, mintha az Ecranul Nostruról elhallgatnánk, hogy nemzetiségi műsor)."

A Telemundo nézettsége az első 5-ben van a világ legjelentősebb piacán: "According to data provided by the network, Telemundo ranked among the top five broadcast networks with NBC, ABC, CBS, and FOX, during the season among adults 18-49 and adults 18-34 and delivered the youngest audience among all broadcast networks regardless of language, including the largest composition of adults 18-34 out of total viewers."
Source: Nielsen; Projections - www.mediamoves.com/2018/09/telemundo-celebrates-consecutive-season-ratings-wins.html
Az "Ecranul Nostru" nézettsége pedig mérhetetlen még a "valamivel kisebb" magyar piacon is. :)

Régóta olvasom a műsor elemzéseid, lehet, hogy csak én képzelem be, hogy néha nem túl elegánsan oda-oda szúrsz a megújuló TV2-nek is, a régebbit ritkábban néztem, akkoriban nálunk is az RTL ment 80%-ban, ha kerTV volt bekapcsolva. Ha azonban olvasod a kommenteket is a cikkeid alatt, akkor láthatod, hogy mennyien "veszik a lapot" és látják úgy, hogy a cikkek alátámasztják meggyőződésüket, hogy az RTL egy különb kerTV, mert egy néhány éve a hírekben bemondja, hogy a falusi Fityesz képviselő neje mosógépre pályázott és nyert "má' megin" és a kórházak is összedőlnek, meg nyugdíj sem lesz és Füstfalván a kutyát is kitették a hidegbe, mert O1G.

De végig olvastam az érveid, és el tudom képzelni, hogy pártatlanul próbálsz írni, aminek örülök, mert hihetetlen sokat írsz (dolgozol) és többnyire érdemes megfontolni a véleményed, még ha ugye "van akinek a pap, van akinek a papné". A korhatáros szerelemről sajnos nem olvastam az akkori kritikád, most megnéztem, tényleg nincs benne TV2 szapulás.

Összefoglalva, szerintem ez a TV2 már nem az, ami volt Andy érkezése előtt, és furcsa, ha nem így látod. Én évekkel ezelőtt nem emlékszem, hogy beléptem volna valamelyik rokonhoz, ismerőshöz és a TV2 ment volna éppen, mindenki RTL-t nézett, manapság alig látom hogy valaki még nézné, pedig a legtöbb ismerősöm szerint is O1G. Ez persze két kérdést is felvet: Hogyan hozza ki a Nielsen az RTL-t egyenlőnek az összlakosságban, illetve hogyan lehet, hogy ilyen sokan voksolnak Vityára? Lehet, hogy egy alternatív univerzumban élek, vagy mégis csak igaz az öreg Winstonnak tévesen) tulajdonított állítás, mi szerint "csak abban a statisztikában hiszek, amit én magam hamisítok"?
www.urbanlegends.hu/2010/01/churchill-csak-abban-a-statisztikaban-hiszek-amit-en-magam-hamisitok/
HussarX 2019.02.09 00:04:48
@É2I: Csak úgy ismerem a munkásságát, mint az olvasója, és valóban vannak "foghíjak" ebben az ismeretanyagban,--ez tagadhatatlan.

"hogy elhiggye a gyengébb képességű -, hogy ellenzéki média túlsúly van."

Pont ezekről a felsőbbrendű (Übermensch?)megjegyzésekről írtam :)

Lehet, hogy tényleg gyengébb képességű vagyok, de attól, hogy van a kormánynak x millió média kiadványa, amiket szinte senki sem olvas, vagy ahogy pont Sixx is írja, szinte senki sem néz, az (ál)ellenzéket pedig "csak pár száz" blog és más írott vagy elektronikus média támogatja, attól még simán lehet matematikailag ellenzéki média túlsúly, erről beszélt a leváltott, izé, felmondott kuratóriumi Varga Pisti is.

Szerintem a világ nem fekete-fehér csak háborúk idején, lehet, hogy nem vettem észre valamit? Már lőnek is?