Adatok
Tóth Babett
11 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Tanárrá válásom
Utolsó bejegyzés ebben a félévben: Tanári élettörténetem első állomásai
2016.05.10 21:33:54

Utolsó bejegyzésem magamról fog szólni és egyfajta összegzést szeretnék írni tanárrá válásom legelső lépéseiről. Tudni kell rólam, hogy magyar-etika tanári szakom először a magyar iránti szeretetemből jött, azon belül az irodalomból. Az irodalom az életem. Az olvasás az életem, kiskorom óta.…..

Ma igazi mesedélutánon (délelőttön) éreztem magam. Babot kellett raknunk az egyik cipőnkbe és járkálni, amíg tanárnő mesét olvasott. A mese egy manóműhelyről szólt, amelyből a manók előjönnek és csendes időben mélabúsak, viharban mérgesek, holdvilágban titokzatosak, éjjel kotnyelesek stb. Ezek a…..

Múlthét pénteken, munka előtt reggel kilencre beszéltem meg a volt középiskolai tanárommal, hogy bemegyek hozzá és beszélgetünk a tanári szakmáról. A volt osztályfőnökömhöz mentem, aki nyolc évig volt az osztályfőnököm ( ötödiktől tizenkettedikig), tehát vele/általa nőttem föl, nagyon a szívemhez…..

A mai óra két részből állt. Az első részében egy magyar-angol mesterszakos hallgató (aki egyébként már fonetikára bejött hozzánk tanítani és nagyon élveztük) mesélt a tapasztalatairól. A másik részében pedig azt vitattuk meg, hogy tanulható-e a tanári mesterség és erről egy zárónyilatkozatot…..

A mai órán a tanári szakértelemről készítettünk csoportosan gondolattérképet. Érdekes volt, nagyon sok tulajdonságot feltudtunk sorolni, ami eszünkbe jutott a tanári pályáról. A fő tulajdonságaink az empátia, készségek, motiváció és a hitelesség volt. Ami a legérdekesebb volt, hogy a fekete filccel…..

A mai órán folytattuk az előző órait, és mindenki előadta a saját csoportja tanítási korszakát. 4 tanítási korszak volt, a középkori, mikor a tanár órát tart, a diákok figyelnek és magolnak, nincsenek egyéniségek és szigor van), a Comenius korszak, mely már ennél kicsit szabadabb, a…..

A mai óra számomra nagyon kreatív volt és azt mindig szeretem. Mivel én az előző olyan órán, amin rajzolni kellett, nem voltam (szájsebészet miatt :( ), most élhettem ki "gyermeki énemet". Az óra eleje is érdekes volt számára, ugyanis mindenki felolvasta a kis versét (lásd: rózsaszín…..

Az óráknak az egyik célja, hogy emlékeket ébresszen bennünk az eddigi oktatási élményeinkről/tapasztalatainkról. Nekem mai órán ez volt a legjelentősebb, hogy egy feladat kapcsán előjött két nagyon fontos emlékem két meghatározó tanáromról a középiskolából. Egy negatív és egy pozitív…..

A két héttel ezelőtti órának két része volt. Az elsőnek a lényege a csapatmunka megértése volt, gyakorlatban is alkalmaztuk az úgynevezett mozaik munkát. Mindenki kapott a csoportból a tanításra volnatkozó fogalmakat kifejtve és azt kellett tanulmányozni és elmondani a csoporttársaimra. Ez azért…..

A legutóbbi pedagógia órán képek közül kellett választani (tanulással, tanárokkal kapcsolatos) és elmondani róla, hogy mit jelent nekem. Az összes kép nagyon elgondolkodtató volt számomra. Az én képem ez volt:Számomra ez a kép azt jelenti, hogy a tanár kinézett magának egy diákot, akit…..

Ez az óra nagyon pozitív csalódás volt nekem. El sem tudtam képzelni, hogy milyen csoportos feladatok lehetnek arra, ami a pedagógiához kapcsolódik. Rosszabbra/monotonabbra számítottam. Ehhez képest végig lekötött, sokat nevettem és nagyon érdekes volt, a másfél óra hamar elment. Abszolút…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz