Adatok
Thy
20 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Nem kérdés, hogy szüksége volt a kortárs magyar irodalomnak egy olyan szerzőre, mint Baráth Katalin. A szórakoztató irodalomnak meg pláne. Félelmetes tempót diktálva, két éven belül ez a második regénye, amiben már jól ismert hősnőjét állítja újabb akadályok elé. Dávid…..
Thy
2011.08.11 15:45:13
Az első rész nagyon jó, és az is igaz, hogy a csaj tud írni, csak kár, hogy ezt a második regényben mintha kicsit túl görcsösen is akarná bizonyítani. Az első könyvben remek a kor- és hangulatfestés, kifinomult a humora, hemzsegnek benne a remekebbnél remekebb figurák és a történet is ügyesen felépített, addig a második regényben ezekből az összetevőkből vagy kevesebb van (remek figurák) vagy a szükségesnél sokkal több (fordulatok és vicceskedés). Egyértelmű csalódás.
Mielőtt rátérnék bejegyzésem tulajdonképpeni tárgyára, sietve kiegészíteném a nejem által korábban írt élménybeszámolót, melyet a "magyar hét" kapcsán írt. Pénteken, amolyan afterparty illetve (mivel utána még esedékes volt egy találka a közép-európás…..
Február kétségtelenül a legmozgalmasabb hónapja volt a kinti tartózkodásunknak. Ezért csak távirati stílusban a főbb események, némiképp kronologikus sorrendben:- Viki befejezte a Sapkowski-fordítást. Sikerült elfogadtatnia a szakmai szempontjait, még ha a Witcher című…..
Még mindig eléggé dühös vagyok, ha a tegnapi nap egyik igen lohasztó pillanata eszembe jut. Kezdjük az elején. Sajnos az utóbbi napokban elég sok rossz hírt hallottunk, barátokról, családtagokról, magánéleti válságok, komoly betegségek. Tegnapelőtt és tegnap azonban vége két…..
Néhány benyomás, megfigyelés az elmúlt napokból, hetekből. Benyomás 1. Mút hét óta rendeszeresen járok a Novum (a filológia) könyvtárába. Itt található a magyar szekció is. Elég változatos képet mutat a kínálat. A legfrissebb könyvkínálat (érthető módon)…..
Mióta megszabadultam a fordítástól, próbálunk valami kellemes, de tartható egyensúlyt találni a munka és a szórakozás között - a csütörtöki Mundruczó-film után (Szelíd teremtés - A Frankenstein-terv; kellemes csalódás, de nem vártunk sokat) szombaton a szokásos havi…..
E hét szerdáján hirtelen felindulásból ellátogattam egy felettébb érdekes előadásra. Nem csak Magyarországon létezik "képregényakadémia", hanem itt kint is, azzal a különbséggel, hogy ez nem egy szakmai szervezet, hanem előadássorozat különböző, a képregény…..
Közeleg a felszabadító vég, Viki lassan befejezi a Sapkowski-fordítást. Ennek örömére már előre betáraztunk jóféle ínyenc-sörökből. Viki már régóta noszogat, hogy látogassunk el a helyi sörszaküzletbe, mely gyakran frissített Facebook-oldala szerint a lengyel és külhoni…..
Eddig csendes megnyugvással vettem tudomásul, hogy a poznani buszok kényelmesek és tiszták. Mint ma kiderült számomra, ez nem olyan régóta van így. Az előtt a magyar ipar egyik komoly büszkeségei, az Ikarus-buszok szállították az utasokat Poznan városában, és már most sikerült a…..
Az ünnepi hazaút miatt lanyhult a kedv, már ami itteni életünk krónikájának lejegyzését illeti. Igaz, még decemberben történt, de semmiképp nem lenne jó, ha szó nélkül hagynánk egy meglehetősen különös, egyben lelkesítő rendezvényt. A nyelvtanárom, Ewa invitált meg…..
Az elmúlt időszakban kimondottan jó volt magyarnak lenni Poznanban (nem mintha előtte rossz lett volna). December 7. és 9. között Ciążenben, egy kastélyban múlattuk az időt. Az történt ugyanis, hogy a most indult Közép-Európa tanulmányok képzés szervezett csapatépítő…..
Az elmúl pár napban felpörgött az életünk. Szombaton New Orleans szelleme suhant át Poznan városán, hangosan csörömpölve. A Poznan Oldjazz Festival keretében hamisítatlan ősöreg jazzt játszó nemzetközi bandák vonultak át a városon vidám fesztiválhangulatot varázsolva az…..
A poznani Saturn árúházban találtuk szembe magunkat kicsiny hazánk filmiparának eme gyögyszemével. A képen sajnos nem látszik, de mint "az év legjobb táncos komédiáját" ajánlják a Fenyő Miki életéből felpomádézott musicalt, az persze elég megmosolyogtató, hogy mint…..
Igencsak mozgalmasra sikerültek az elmúlt napok. Vasárnap házibulit tartottunk, ami kisgömbőc-effektusként duzzadt fel tízfősre. Először csak arról volt szó, hogy Viki volt kollégájának, a poznani kiküldetésben lévő Balázsnak a születésnapját ünnepeljük szűk körben, de…..
Sajnos az otthoni hírek rendkívül elszomorítóak. A magyar katasztrófahelyzethez képest a lengyel belpolitika jóval szelídebb ügyekkel masszírózza a potenciális választók agyát. Amióta kint vagyunk két olyan fejlemény van (legalábbis én így vettem észre), amik folyamatosan…..
Nem sok minden történt velünk, ezért hallgattunk ilyen sokáig. Az elmúlt egy hét eseménytelenségét csak egy-két találkozás törte meg. Így már ismerem a poznani japán lektort, Gent, akivel Szabolcs, a rokonszenves magyar lektor ismertetett össze. Gen egyébként az a kortalan…..
A poznani időjárás csúnyán megtréfált bennünket. Két egész napig abba az ábrándba ringatott bennünket, hogy a nyár utolsó lobbanásait nem kell itt sem nélkülöznünk. Rövid fellángolás volt. Ma megint nyálkás-nyúlós, kedvtelen esős idő szakadt ránk. DE!!! legalább az…..
Rá kellett jönnöm, hogy a zeneletöltős/videómegosztós korszakban az ember személyes emlékezete is igencsak alultáplált lesz. Például évek óta pihent mindenféle gépeimen egy mp3, amiről semmit se tudtam, azon kívül, hogy a zenekar neve Earl Greyhound (tetszett, egy keményöklű…..
Ha a nyelvtanulást mint egy evolúciót fogjuk fel, aminek a végén az idegen nyelvet magabiztosan használó csúcsragadozók állnak (mint az én nejem), akkor én magamat ezen a téren rosszabb pillanataimban amolyan prokariótának (na, jó, legyen eukariótának) érzem. Ennek ellenére,…..
Képek a lemezbemutatóról!!! Szeptember 5-én mutattuk be az új lemezt a Gödörben. Rengetegen jöttetek el, köszönjük szépen! Azoknak, akik ott voltak, és persze azoknak is, akik nem tudtak ott lenni, összeválogattunk néhányat az ott készült fotókból. Klakk a fényképre!..
A feleségem úgy véli, hasznos lenne, ha írásban rögzítenénk itteni életünket. Azoknak, akik esetleg nincsenek tisztában a körülményekkel, röviden összefoglalom, mit is keresünk Poznanban. Feleségem és én megpályáztuk és megkaptuk az International Visegrad Fund ösztöndíját…..
Elnézést a hosszú bejegyzésért és a hallgatásért - kivételesen nem a hőség, hanem egy fájdalmasan gyulladt bölcsességfog kerget napok óta az őrületbe. Mindenesetre, rendkívüli praktikus információ: ha valaha valakinek hasonlóképp gyötrelmes és így sürgős konfliktusa…..
Thy
2010.06.18 09:59:33
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz