Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Cobra408

0 bejegyzést írt és 14 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
The but(t) girl Az én maratonom 2018.03.09 09:50:58
42 km, meg az apró. Az első maraton lefutója a célba érkezés után meghalt, de legalább teljesítette - én pont ugyanerre számítok, ugyanis én ezt nem tudom végigcsinálni, de végig fogom. Hogy miért vetemedik egy földi halandó (azaz nem élsportoló) ilyesmire úgy, hogy még ráadásul neki kell fizetnie…..
Ez az év is jól kezdődött: 2018 február 2-án hivatalosan is bemutatták a nagyérdeműnek a Magyar Honvédség legújabb szerzeményeit, a két Airbus A319 utasszállító repülőgépet. Hogy a beszerzésre véletlenül se vetődjön az idehaza rosszul csengő „kormánygép” elnevezés, a…..
Az információk, adatok titkosítása talán ma nagyobb üzlet, mint valaha. Vannak vállalatok, akik hatalmas összegeket költenek erre. S vannak olyanok is, akik még ennél is többet, hogy megfejthessék mások titkosítását...
Athén, szeptember 29. hajnali 2 óra. Fekszem a szobában az ágyon, és hallgatom a szél süvítését. Aludnom kellene, de nem tudok. 10-kor lefeküdtem ugyan, de még éjfélkor is csak forgolódtam, nehezen sikerült valami alvásféle állapotba kerülnöm, az sem tartott sokáig. 3 óra múlva csörög az ébresztő,…..
Lepcsánkparty Angus steak 2017.07.31 00:05:00
A jó öreg Angus-t mindig szívesen rendeli az ember étteremben, hogy lehetne akkor ellenállni az alkalomnak, ha egy üzletben elfogadható áron kaphatunk 21 napig érlelt Angus steakhúst? Készítsük el otthon, nem nagy ördöngősség! Íme, az eredmény - ugye, nem is rossz?  Így néztek ki a finoman…..
Kevés nemzet van úgy oda a szinkronért, mint a miénk. Régen még volt is okunk, hogy büszkék legyünk rá. Egy szinkronra heteket szántak. Elsőrangú fordítók dolgoztak rajtuk a legnagyobb műgonddal és színészlegendák vették ki a részüket belőle. Ma már futószalagon készülnek olyan tempó mellett, ami…..
Cobra408 2017.07.23 16:59:57
@Tristee: "Hogy hívják a picsát?"
vs "What's her name?"
Ez meg öncélú prasnyálkodás lehetett, hogy "mi most gengszterfilmet fordítunk".
Cobra408 2017.07.23 15:42:34
@Cobra408:
amúgy a Ponyvaregény a kevés olyan film egyike, amit angolul és magyar szinkronnal is szeretek nézni, bármikor, akárhányszor :)
Pár perce ért véget a Nike kísérlete, a Breaking2, amiben kísérleti körülmények között próbálták két óra alá vinni a maraton legjobb idejét. A monzai F1 pálya 2400 méteres szakaszán, váltott iramfutókkal, menet közben feladott frissítőkkel, tehát versenyen nem érvényes körülmények között, Eliud…..
Error – A szervezet.exe fájl nemsokára leáll. Töltse be azonnal a frissítést. A rossz számítógépes viccért elnézést kérek, viszont nem lehetett kihagyni – mai témánk a frissítés, ami sokkal fontosabb dolog, mint amennyire azt hangsúlyozzák. Hányan vannak ezzel úgy, hogy futóverseny előtt a…..
Az előző résznek ott lett vége, hogy Pumped az anyjától pumpolt utolsó ötezresből nem csirkét, hanem fehérjeport vett, bár az is lehet, csirkés ízesítésűt, nem értek a mesterséges testtömegnöveléshez, én organikusan lettem akkora, mint egy kispolski. Pumpednek maradt még 500 forintja, remélem, nem…..