Adatok
M1nd3gy
0 bejegyzést írt és 137 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
![](https://m.blog.hu/pi/pierrekostolgat/image/.external/.thumbs/cc1468b71eeb4e715e593b10733ed96f_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Lehet, hogy divat a retró, annak is többnyire az über gagyi változata, nem bánom, szóljon az isten véled édes Piroskám, meg a Stux, ez utóbbi persze már egy másik retró, ez a retróba bugyolált retró, olyan, mint a dupla panír. Nem bánom, de kulináris szempontból a retrót javasolnám mindenképpen…..
M1nd3gy
2021.10.02 00:27:50
Ezek amiket fényképeztél konyhai hulladék. Nem illeszkedik a rájuk szórt zöldség az ízvilágukba, szebb sem lesz tőlük, borzasztó. Teljesen érthetetlen, a hazai gasztróban kifejezetten a kevesebb több elve tud érvényesülni, jelesül nagyanyám egy kuktában sütött enyhén fokhagymás csirkecombot is tudott úgy tálalni vízben főtt krumplival, hogy az ember szájában összefutott a nyál. Minek a szemetet rászórni az étel tetejére, adja valami nyuszinak. A káposzta pedig kifejezetten gusztusos tud lenni önmagában is, tejföllel, pici kaporral meghintve. Az igazi hazai piros paprika pedig akkor finom, ha már belefőtt az ételbe. Esetleg egy sör közben hagymás zsíroskenyérre szórva. De ne szórjuk nyersen mindenre, mert megváltoztatja az ízét az ételnek, és ez nem mindennek tesz jót. Nem szabad újragondolni a magyar konyhát, jó az úgy ahogy nagyszüleink csinálták. Valamelyik hétvégén főztem erős felindulásból krumplifőzeléket, babérlevéllel, és kimentem a konyha elé a kertbe. Pár perc múlva megcsapott a krumplifőzelék illata, és bekönnyeztem, mert eszembe jutott, hogy nagyanyám (nagy Mester volt a konyhában) pont ilyen finom illatokat volt képes létrehozni, és ez hihetetlen flest adott pár percig. :) Ez a poszt legyen példa arra, hogy mennyire el lehet cseszni az egyébként jónak indult dolgokat is.
![](https://m.blog.hu/fe/fenevad/image/.external/.thumbs/66f6539a98d7ca2a0849129510dcec10_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Szomorú hír a kávéimádóknak, hogy az egyik közkedvelt márka kivonul Magyarországról, 2021. július 23-án az összes Costa Coffee bezárta kapuját...
Szegedi Kattintós
Ha ezeket a mondatokat olvassa NER-közeli emberektől, biztos lehet benne, hogy április 1-je van
2021.04.01 10:14:08
![](https://m.blog.hu/sz/szeka/image/.external/.thumbs/c73a094281967c65aeaf93427610c8ad_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Itt van április első napja, a bolondozások ideje. Csak egy napig képzeljük el, milyenek lenne az életünk, ha a politikusok néha őszintén beszélnének! Szürreális képzelgésünk eredményét az alábbiakban olvashatják azzal a megjegyzéssel, hogy ettől még nem veszítettük el a realitásérzékünket. Azt…..
M1nd3gy
2021.04.01 18:52:22
![](https://m.blog.hu/assets/core/img/apple-touch-icon.png)
Egy ember sok hibát követ el élete során. Ez azt is jelenti, hogy olyan helyzetekbe került, ahol dönteni kellett két vagy akár több lehetőség közül , és ő - akkor - nem a legjobb döntést hozta. Okay. Van ilyen. Lehet ebből tanulni, okulni. Az is lehetséges, hogy egy rossz döntés után nem magában…..
![](https://m.blog.hu/ev/everythingaboutthehouseofwindsor/image/.external/.thumbs/160b47f6e429670cb7de46021282a9f5_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Tragikus körülmények között, 23 éve, 1997. augusztus 31-ére virradó éjjel halt meg Diana wales-i hercegné. A mindössze 36 éves asszony halála olyan váratlan és megdöbbentő esemény volt, hogy a legtöbben emlékeznek rá, éppen hol voltak, amikor meghallották a hírt, hiszen Diana a '90-es évek globális…..
![](https://m.blog.hu/ha/hataratkelo/image/.external/.thumbs/a09eb5a05f6bfd4b535022fa9fc4e447_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Öt gyerekkel él Németországban Robi, akinek nem is áll szándékában visszaköltözni Magyarországra. Egyebek mellett a negatív kisugárzás, az emberek egymás ellen uszítása miatt érzi úgy, hogy jobb lesz nekik ott.
Hazaköltöztél vagy ellenkezőleg, te sem érted azokat, akik hazaköltöznek? Írd meg a…..
![](https://m.blog.hu/re/read-blog/image/.external/.thumbs/37290fe75a7c9f09134cecef11f33a3c_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
A negyedik vagy már ki tudja hanyadik olyan kihívást, csoport felkérést kapom, ahol a cél a nővérek, orvosok munkájának megtapsolása, éltetése. Lehet nem leszek népszerű a véleményemmel, de vállalom, mert kikívánkozik belőlem már napok óta.....
![](https://m.blog.hu/ho/homar/image/.external/.thumbs/a54c11373f1e11f421e41f5d42812136_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Olvasónk egy játék vásárlásánál találkozott azzal a jelenséggel, amikor a webshopban elírt ár (jelen esetben pénznem) súlyosan más, mint amennyinek szánták. A 35 EUR helyett 35 Ft-ért árult játék nem hangzik rosszul, láttunk már ilyet, ott volt tömeges H&M fiaskó is, ahol a pár száz forintos…..
M1nd3gy
2020.03.23 20:25:10
@Péter 2: Ezt olyan szépen leírtad, hogy tanítani kéne :)
![](https://m.blog.hu/ko/koreainhungary/image/.external/.thumbs/dd09ff640431df03a3b89fe8b2172147_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Az instant tésztákat és leveseket már itthon sem kell bemutatni, elég csak a Smack levesre gondolnunk, ami az 1993-as magyar piacon való megjelenése óta valószínűleg a legismertebbé vált közülük. Viszont azt már talán kevesebben tudják, hogy az egyik legnagyobb instant tészta, azaz koreai nevén…..
M1nd3gy
2020.03.14 08:17:12
Nyami :)
Megemlíthető még a Chapagetti másik verziója a Cacharoni amelyik nagyon finom szójabab pasztával van elkészítve és aki egyszer rákattant (mint és) azt nem nagyon jön le róla :) Az Ázsia center (baloldali) épületében a földszinten Koreai boltban kapható sok más mellett. shop.waiyeehong.com/images/large/Products/10/Products_0010618_LRG.jpg
Megemlíthető még a Chapagetti másik verziója a Cacharoni amelyik nagyon finom szójabab pasztával van elkészítve és aki egyszer rákattant (mint és) azt nem nagyon jön le róla :) Az Ázsia center (baloldali) épületében a földszinten Koreai boltban kapható sok más mellett. shop.waiyeehong.com/images/large/Products/10/Products_0010618_LRG.jpg
![](https://m.blog.hu/ho/homar/image/.external/.thumbs/a21b82b5888672b3afb1ee120d375aec_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
via GIPHY
Hogy lehet egy szerződés élő, amit lemondtak és ezt még vissza is igazolták? Krisztián több szolgáltatónál is sikerrel lemondta kórházban ápolt nagyapja előfizetéseit, aztán rendezte a végszámlákat és kész is volt. Kivéve a Telekomnál, ahol a novemberi befizetés után azt hitte, szintén…..
Tékozló Homár
"Vagy megjött vagy nem. Vagy eladták másnak vagy nem. Vagy ügyfeletek maradok vagy nem." UPDATE
2020.01.30 13:52:27
![](https://m.blog.hu/ho/homar/image/.external/.thumbs/4f8104bf6413b7c51557807313e312a7_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Zoltán igen érzékletesen megírt kálváriája kellemes olvasmány, kár hogy a végén nincs ott a happy end, vagy legalábbis egy halvány reménysugár. Olvasónk az ajándékba szánt notebook-ot időben próbálta megvenni, de azzal, hogy a Telekom flottás ügyfele, minden reményét elvesztette arra, hogy…..
![](https://m.blog.hu/ho/homar/image/.external/.thumbs/cca7aa9531455fd9107a8de4844e9830_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Fanni levele után körülnéztünk, és sajnos nincs jó hírünk. A Mobilexpo.hu webáruházról annyi a friss negatív vélemény, mint égen a csillag (fb találatok, árukereső, gyakori kérdések), és a károsultak már egy facebook csoportot is létrehoztak.
A Royal Futárszolgálat is írt egy facebook posztot…..
M1nd3gy
2019.12.18 20:48:14
![](https://m.blog.hu/ho/homar/image/.external/.thumbs/a48aac506498296b046ddae3fcf664d8_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
via GIPHY
Ági szerint ez csak egy apróság, de egy fehér megrendelést feketében teljesíteni pont nem kicsi különbség. Sajnos a fogyasztóvédelmi jogok érvényesítéséhez ideg is kell, de mindenkinek javasoljuk, hogy vegyen egy nagy levegőt és először is mehet írásban a panasz, aztán meg jöhet a…..
M1nd3gy
2019.12.02 19:15:14
![](https://m.blog.hu/to/toretro/image/.external/.thumbs/22cf6e6bb1907b6a574f9a216accec1a_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Csúnyák és veszélyesek a balatoni strandok betonfalai, de nélkülük talán már tó sem lenne...
M1nd3gy
2019.08.10 21:17:15
![](https://m.blog.hu/gr/gretta/image/.external/.thumbs/134f152242d76ecdff51344c859cc6da_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Privát szigetek, minden luxussal ellátott villák és díjnyertes strandok - többek között ezekkel az extrákkal (is) bővelkedik a világ legdrágább szállodája, a Banwa Private Island Resort. Csak a multimilliárdosok engedhetik meg maguknak, hogy ebben a hotelben töltsék a vakációjukat - de most te is…..
M1nd3gy
2019.06.26 00:23:37
![](https://m.blog.hu/ar/arc-en-ciel/image/.external/.thumbs/a9ca51d5a866360081dca78b40a85da0_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Emlékszel arra az érzésre, amikor azért aggódsz, hogy a gyereked vajon haza ér-e egy hétvégi buli után? Arra, amikor álmatlanul forgolódsz az ágyban, nézed az órát, figyeled az ajtóhoz vezető lépteket, azt, ahogy fordul a zár és belép? Akkor megnyugszol és egy sóhajjal végre elalszol. Nem számít,…..
![](https://m.blog.hu/ho/homar/image/.external/.thumbs/20133ce5a4225c33dfa5dd6b3968c5c7_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Forr a düh a Homár körül. Még a gyakorlott szemet is megtévesztheti (bár jobban megnézve jó sok az árulkodó jel) az a webshop, ahonnan szegény csalódott olvasónk megrendelte alaposan körüljárt álmai cipőjét, majd várt. És várt és várt és egyszer csak mi jött? Egy pakk…..
Tékozló Homár
Egy teljes lakóparkot rakott feketelistára a Telekom, mert valaki nem fizetett
2019.05.06 10:00:00
![](https://m.blog.hu/ho/homar/image/.external/.thumbs/19d52ea072fe2e1304b14b9875ca99b6_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
"Szomszéd! Maga is trágyázza az epret?! Nem, én cukrozom, de lehet hogy hülye vagyok." Szóval vannak rossz és jó szomszédos viccek, de azért ez a debreceni Telekomos nem sikerült túl jól. Mert mi van akkor, ha a szomszédnak tartozása van, erre feketelistára kerül egy egész…..
![](https://m.blog.hu/ho/homar/image/.external/.thumbs/6c266f97b3602a2ec43bafafe0b58591_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
A költöztetés külön műfaj, egy egész lakást felpakolni, elszállítani és az új helyen kirámolni nem egyszerű, viszont sokféle hibalehetőséget tartalmazó mutatvány. Az átlagembernek viszonylag ritkán van szüksége erre a spéci szolgáltatásra, így valószínűleg a család/haverok/ismerősök mikrokörnyezet…..
M1nd3gy
2019.03.15 23:37:58
Mi a koltozzunk.hu/ csapat szolgáltatásait vettük igénybe, a főnök is részt vesz a költöztetésben és nagyon rendes munkát végeznek, ajánlom őket. Olyannal szabad költöztetni akikről másoknak is jó véleménye van (nekik van sok referenciájuk)
![](https://m.blog.hu/ha/hataratkelo/image/.external/.thumbs/d244a711a712635d360be50470662570_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Nem is olyan régen feltettem a kérdést, hogy mi a magyar álom? Nos, elkezdtek érkezni a vélemények, írások, ilyen Kataliné is. Akinek posztjából azért szerintem az is kiérezhető, mi az, amit érdemesnek tartanak meghonosítani Magyarországon a Svájcban tapasztaltakból (és nem, ezek nagy része nem…..
![](https://m.blog.hu/ap/apolgi/image/.external/.thumbs/725d342e7c5172a3bb832eb841257f4b_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Sok embernek nem jön be ez az O1G logó. Én nem csak az idősebbekről van szó. Beszéltem huszonévessel és beszéltem politika iránt érdeklődő tizenévessel is, aki azt mondta, hogy ez sok. Gusztustalan. Én magam is így gondolom. De! Minden szerveződő mozgalomnak szüksége van egy szimbólumra. Olyanra,…..
M1nd3gy
2019.01.11 22:34:57
![](https://m.blog.hu/co/comment/image/.external/.thumbs/5f356073c7615f2b727ae6e1dc5506a2_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
A VV Csoki néven ismert vellalakó a bekerülésekor forgatott kisfilmben azt mondta, hogy
Szavazzatok rám, néger vagyok!
és ezen a platformon tolta eddig a szekeret odabent, levarrt két vagy három lakót (VV Krisztiánt nem számoljuk bele, de sanszos), majd testi épséget veszélyeztetett és kizárult. A…..
M1nd3gy
2018.12.23 07:48:10
![](https://m.blog.hu/to/toretro/image/.external/.thumbs/de2304604f980c82751d565cc5d48a0e_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
A két leghíresebb magyar szépségkirálynő a Balaton mellől származott. Nem csak ez volt bennük közös hanem, hogy túl ártatlanok voltak a szépségipar furmányos iparágához...
![](https://m.blog.hu/ut/utazaseuropaba/image/.external/.thumbs/38f21e38dea231ee9de9d46d23fffb19_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Az I. világháború nem jött össze a németeknek. Mindenféle gazdasági trükkel újra csúcstechnikára fejlesztették a hadiiparukat, de a II. világháborúval megint melléfogtak, majd végül a világhatalmi törekvéseiket bebetonozták egy gazdasági tömörüléssel?..
![](https://m.blog.hu/ki/kivultagasabb/image/.external/.thumbs/80977344c2069c17c19d73a5c261016f_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Már több mint 15 éve, hogy a Concorde utoljára repült. Mivel a technológia minden más szempontból hatalmasat fejlődött az azóta eltelt időben, igazán furcsa, hogy ez volt az egyedüli szuperszonikus utasszállító repülőgép a világon, és megragadtunk a szubszonikus…..
M1nd3gy
2018.12.01 15:18:03
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz