Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Csuvax

0 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Pár nap alatt a debreceni Facebook-csoportokból az országos médiáig jutott el a híre, hogy eltűntek a Fancsikai-tavak. Nem összementek, nem alacsony a vízállásuk, hanem egész egyszerűen: eltűntek. Debreceniek tízezreinek kiránduló- és horgászhelyei lettek semmivé.  Halak tízezrei pusztultak el a…..
Csuvax 2019.11.07 21:55:14
Ha nem haragszotok, én most nem kötekednék senkivel, hanem visszakanyarodnék a bejegyzés eredeti témájához. Ezeket a Debrecentől keletre fekvő tavakat az 1970-es években hozták létre. Előtte mocsaras, lápos területek voltak. A tavak létrehozásának célja az volt, hogy a nagy belvizet elnyeljék. Körülbelül 10-12 ilyen tó van arra, illetve már csak volt, mert van olyan, ami már legalább 20 éve teljesen eltűnt és visszanyerte a terület az eredeti formáját. Eleve úgy tervezték őket, hogy 10-15 évente ki fognak száradni. Ez be is jött, először 1995-ben mind kiszáradt, majd utána 2015-ben és végül most (bár 2015 óta igazából egyáltalán nem álltak helyre, azóta már nem is telepítik őket és effektíve senki nem gondozza a területet). A tervezők tehát tudták, hogy ezeknek a tározóknak ez a sorsuk, pont ezért gondoltak már 1976-ban a Civaqua programra. A 70-es, 80-as években azonban ezek a tavak nagyon népszerűek lettek, a Fancsika pl. országos hírű horgászhely volt akkoriban, a Vekerin hajó is volt. A 90-es években, mikor először kiszáradtak ezek a tavak, még bőven MSZP-s polgármestere volt a városnak, igazából ez az egész Civaqua program sosem volt prioritás, teljesen független ez a dolog attól, hogy éppen ki van kormányon (távol álljon tőlem, hogy bármilyen szinten is védjem a fideszt, ne értsetek félre). Most a média kicsit felkapta, aztán ha megint lesz víz a tavakban, majd megint nem fog senki erről beszélni. A program egyébként nem csak azért lenne fontos, hogy a debrecenieknek legyenek tavaik, hanem azért is, mert a Debrecen környéki szántóföldek öntözésére is megoldást adna, valamint a Nagyerdő vízellátását is biztosítaná, ami Debrecen egyik legfontosabb látnivalója és a város tüdeje.
Keserű gangsta majom kedves étele a benán: Égöm mindég meg lehet vásárolni ezekkel az alámondásos botorságokkal :DDDD..
Csuvax 2016.02.03 19:07:47
.
Csuvax 2016.02.03 19:09:12
@Dr. Trejo: Teljesen jogos, én sem értem, hogy miért oroszul van az alámondás... Egy angol, vagy legalább egy szlovák feliratot alárakhatnának...