Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Arte Peritus

31 bejegyzést írt és 276 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Megtekinthetővé vált a Platform című spanyol thriller második része a legnagyobb streaming-szolgáltatónál mely fejezet tovább fűzi a 2019-es első epizód szürreális történetét, szinesítve az ott megismert elképesztő világot, a 333 emelet még gödör világát. Posztomban mindkét részről szót ejtek de…..
A néhány hete már 81-et betöltő de még most is aktív és termékeny Robert de Niro kétszeres Oscar-díjas színész, de amellett producer és rendező is. Igazi nagy filmes ikon tehát, mindenki kedvence szerte a világon, sok-sok évtizede már. Érdekes lehet kicsit végigtekinteni életrajzán, szakmai útján és…..
Nagy várakozással ültem be a moziba Lóth Balázs filmjére, a Most vagy soha! című történelmi kalandfilmre, mely annyi kritikát kapott már a bemutató előtt is, hogy valóságos össz-társadalmi polémia kerekedett belőle. Persze a várakozás részemről - hivatásomból adódóan - inkább a történelemhűség felé…..
A legkevésbé sem védelmezve a Most vagy soha rendezői koncepcióját és a film elkészítése mögötti kormányzati támogatást (illetve a film egekbe szökő költségeit), felmerül bennünk: valóban annyira súlyosak lennének a történelmi hibák benne? Egy rangos hazai történész - akinek szakmaiságát…..
Arte Peritus A lápkirály lánya 2023.11.05 15:21:27
A lápkirály lánya című amerikai thriller november elején került a hazai mozikba és egyelőre nagy érdeklődéssel fut mindenhol. A mozirajongók kíváncsiságát részben a rendező és a főszereplő személye okozza, hiszen mindketten nagy sikerfilmek kapcsán váltak korábban ismertté. Neil Burger 2011-ben a…..
Arte Peritus 2023.11.05 18:55:24
@Morpheus_: Az utolsó 30-40 perc viszont tényleg ütős. :)
Mivel nem láttam még Russell Crowe-ot negatív szerepben, nagy várakozásokkal ültem le a Téboly (Unhinged) című 2020-as thriller megtekintéséhez (főleg, hogy kimondottan jókat hallottam róla korábban). A rendező, Derrick Borte aki Németországban született, de amerikai állampolgárként  vált filmessé -…..
Arte Peritus 2023.11.05 16:28:47
John Cena a pankrátorból lett akcióhős sajátos antihős-filmet forgatott idén ősszel, Dzsungelhajsza címmel. Pierre Morel rendezésében semmi nem az aminek látszik: a központ karakter, Mr Petit (John Cena) olyan testtőr, aki csak bénázik az éles bevetésen, a Dél-amerikai diktátor (Juan Pablo Raba)…..
Október elsején néztem meg a moziban az Alkotó című sci-fit, melyről azonban csak most nyílt alkalmam írni. Így viszont jobban átgondolva és az élmények "leülepedése" után fogalmazhatom meg véleményemet, alaposabban rendszerezve benyomásaimat. Ez lesz az Arte Peritus blog legelső bejegyzése, mely…..
Arte Peritus Arte Peritus 2023.10.13 20:39:31
Ami bemutatkozásomat és a blog incepcióját illeti: .... Film-bolond vagyok és már nagyon régóta. Rengeteg fimet nézek a szabadidőmben és szeretek írni is az élményeimről. Írásaim színterei különböző blogok illetve a Magyar Filmadatbázis vagyis a mafab.hu ahol ugyancsak Arte Peritus néven írok és…..
Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin május 9-én ismét megtartotta a II. világháborús orosz diadalra emlékező győzelem napi ünnepség-sorozatát és katonai felvonulását Moszkvában, ám ezúttal a világ fokozott érdeklődéssel szemlélte az eseményeket (és az orosz vezető beszédét).  A kép forrása:…..
Rerum Auctor Az ukrajnai háború 2022.03.06 21:53:34
Egy történelmi témájú blog is foglalkozhat napjaink eseményeivel, főleg akkor, ha ezek a bizonyos események történelmi jelentőségűek és a XX. illetve XXI. század egyik legjelentősebb fegyveres konfliktusát jelentik. Márpedig a február 24-én megkezdődött ukrán - orosz háborúra mindez igaz. Ami ma…..
Arte Peritus 2022.03.08 07:38:52
@Argus_: Az ukránok egységes nemzetté kovácsolódtak ebben a harcban, ez máris látszódik. Lehet, hogy a háború végén ideiglenesen orosz bábállammá válnak, de Putyin eltávolítása, vagy halála után a világ részt vesz majd Ukrajna újjáépítésében. Reméljük az áldozatok száma nem növekszik tragikus méretekben.
Arte Peritus 2022.03.09 09:44:51
@konrada: A palagáz méregdrágán vásárlása talán rövidtávon lehet megoldás, de a németek se hülyék, nyilván más megoldást keresnek majd ha hosszabb távon kell megoldaniuk az orosz gáztól való függésüket. De még bármi lehet: kiegyezhetnek Putyinnal, az se kizárt, hogy Putyint megbuktatják saját emberei, vagy elhalálozik (idén már 70 éves). A palagáz miatt az USA nem valószínű, hogy mindent bevetne egy világháborús veszélyt hordozó fegyveres konfliktus gerjesztéséért.

@alöksz róz: Gázt nem fog tudni sokáig eladni, az általam fentebb említettek miatt. Európa megoldást keres és talál majd a gázproblémára. Ami a fegyvereket illeti a NATO pontosan meghatározza, hogy a tagoknak mennyit kell költeniük a hadseregeikre. A nemzeti össztermékük bizonyos százalékát )azt hiszem ez most 2-3%). Ebből Amerikának nem lesz extra-profitja. Az harmadik félnek való eladásokból lehet, saját szövetségén belül nem nagyon.
II. Erzsébet 2022 szeptember 8-án elhalálozott. Az Egyesült Királyság uralkodónője április 21-én töltötte be a 96. évét, ám születésnapja már sajnos özvegyként "találta" mert tavaly április 9-én hunyt el férje, a halálakor 99 éves Fülöp herceg. Erzsébet 1952-ben lépett trónra, miután édesapja, VI.…..
Arte Peritus 2021.04.20 14:52:45
@odamondó: Nyilván az "uralkodás" kifejezés, szombólikus hatalmat jelent, hiszen a Bill of Rights óta (1689) a brit királyok hatalma csak jelképes.
en.wikipedia.org/wiki/Bill_of_Rights_1689
A magyar történelem írott forrásokkal feltárt és biztonsággal tanított, jól ismert része Szent Istvánnal kezdődik, aki 1000 karácsonyán kézbe véve népünk sorsát, megalapította a Magyar Királyságot. Lezárult ezzel egy korszak, a vándorlások, kalandozások kora és kezdetét vette európai történelmünk,…..
Arte Peritus 2021.03.22 20:30:01
@doggfather: @kuszanész: Nagyon köszönjük! :)
Március 15 jeles nemzeti ünnepünk, melyen kokárdát viselünk, ünnepségekre járunk, Petőfit idézünk és arra bizonyos 173 évvel ezelőtti napra emlékezünk, melyről azt tanították nekünk, hogy történelmünk egyik legnagyobb fordulópontja volt. Három érdekességet viszont ritkán hallunk március 15 kapcsán,…..
A második világháborút az USA és a Szovjetunió szövetségesi viszonyban, egymást segítő, sőt már-már baráti kapcsolatban fejezte be, annak dacára, hogy bizonyos "súrlódások" azért elő-elő fordultak köztük az egyes nagyhatalmi konferenciákon (Teherán, Jalta Potsdam). A hatalmi érdekszférák, új határok…..
Arte Peritus 2021.03.08 11:10:39
@Négyes_: Igen, körülbelül valóban ezek a legfőbbek és leginkább kiemelhetőek.
Rerum Auctor Sztálin emlékezete 2021.03.07 00:04:42
Mit tehetnénk, ha egy történelmi blog éppen Sztálin halálának évfordulója idején indul, amihez rögtön megadja az első témát ennek a különleges történelmi figurának az emlékezete. A Gazda, vagy ahogyan ő szerette ha hívják: a generalisszimusz 1953 március ötödék szenderült jobblétre (vélhetően…..
Isten hozott az Auctor blogon! Az oldal abból a célból született, hogy a történelem, a filmek és az egyéb kulturális területek mentén informatív hiánypótló felület legyen azok számára, akik szívesen olvasnak érdekességeket a felsorolt témákban. A rerum auctor latinul történetírót jelent, az auctor…..
Sokszor képedünk el azon, ha a hőmérő higanyszála 30-35 fok fölé emelkedik és rendszerint nehezen viseljük az ennyire magas hőmérsékleti értékeket, főleg akkor, ha huzamosabb ideig - netán több napon keresztül, vagy esetleg hetekig - lesz része mindennapjainknak. Eközben vannak olyan országok,…..
Arte Peritus 2019.10.20 00:30:53
@A Mester_: Mi is sajnáljuk! :-(
Szerző: Harmat Árpád Péter IV. Iván az első olyan orosz uralkodó volt, aki a XVI. század második felében megvalósuló hosszú országlása alatt (1547 és 1584 közt), már bel- és külpolitikájában is használta a „cár” megszólítást. Igazi nagyhatalommá tette a frissen létrejövő Orosz Birodalmat, amikor…..
A Kenneth Branagh rendezésével és főszereplésével készült 2017 -es krimi, melyet Agatha Christie 1934 -es, hasonló című regénye alapján készített el a 20th Century Fox, közepes lelkesedéssel talált fogadtatásra a világ mozijaiban. Az IMDb-n 80 ezer voksoló 6,7 pontra (67% -ra) értékelte, míg a…..
Sok poszt, elemzés, kritika és vélemény jelenik meg mostanában a Star Wars legújabb, VIII. fejezetéről, de hát ez a hónap a Csillagok háborúja hónapja, a sokak által már egy éve várt Star Wars film megjelenésének időszaka. Az utolsó Jedikről utoljára írunk, amikor azt vizsgáljuk, milyen tényezők…..
Arte Peritus 2017.12.23 15:46:03
@Roger Ebert: A rajongók ennek a sajátos, Johnsoni jópofáskodásnak a kérdésében nagyon megoszlanak: egyesek, akik csak a Rogue One mosolytalan komolykodását és blazírtságát tudják elviselni, irritáló az Utolsó Jedik könnyed bugyutasága, míg az alapvetően nyitott, jókedélyre kondicionált, valódi SW fanok nem bánták a karakterek vicces beszólásait.
Fontos és meghatározó világpolitikai eseményektől hangos a nemzetközi sajtó: Észak-Koreában és Izraelben is válságos helyzet kezd kialakulni, háborúk kirobbanásának veszélyével. Észak-Koreában Kim Dzsongun sérelmesnek tartja, hogy határaihoz közel amerikai hadgyakorlat zajlik (Dél-koreai…..
Arte Peritus 2017.12.07 23:36:58
@Stenonis: Értő olvasás? Szemantika? Logika? Folytathatom. De nem teszem, mert annyira biztos vagy abban, hogy Oroszország milyen technológiával látta (és léátja) el Iránt, hogy biztosra veszem te is ott voltál. Valószínűleg magad láttad és ellenőrizted, hogy CSAK és KIZÁRÓLAG polgári célokra használható cuccokat kapjanak. Aha. Mondd csak a Mikulásban is hiszel:-)
Arte Peritus 2017.12.08 06:45:33
@Stenonis: biztosan nagyon tájékozott "szakértőnek"tartod magad, de Japán ignorálása nem vall túl nagy felkeszültségre részedről. Volt hogy naponta ítélte el Tokio az Észak-koreai raketaprogramot, amikor a fellövesekkel folyamatosan fenyegette Phenjan. Egy széles koalicio keretében Japan oriasi segítség lenne egy észak elleni háboruban.

A másik dolog: nem attól atomhatalom egy ország hogy volt mar igazolt robbantása. Izraelnek sem volt mégis aromhatalomnak tekintik. Irán igazolran nem robbantott egyelőre, de képes atomfegyver előállítására mert oriási pénzekért megvette az oroszoktól az ehhez szükséges anyagokat és technológiát. És ezzel meg is valaszoltam hogy mi ebben Moszkva érdeke. Bár ezt már vagy huszadszor irom le neked. Nem artana végre megtanulnod értelmezni amit leirnak neked. Az is leirtam hogy az irani atomprogrammal stabil szövetségedt nyer a térségbeli versengésben.
Arte Peritus 2017.12.08 12:57:21
@Shish Yakoo: ... hogy ez milyen nagyon vicces volt. ... Mert hogy szerinted rá se kéne b*aszni arra, hogy mennyi atomkísérletet meg rakétát fejleszt a koreai diktátor és karba tett kézzel kéne várni mire készül ugyebár. Nagyon bölcs. :-(
A magyar mozik által december 13-tól vetített legfrissebb Star Wars film (Zsivány Egyes) egyértelműen pozitív, ám néhol kritikus fogadtatása kapcsán felmerül az emberben: hogyan lehetséges, hogy 1980 óta egyetlen epizód sem képes akkora sikert elérni, mint a Birodalom visszavág (Star Wars Episode V.…..
Arte Peritus 2017.12.02 13:42:07
@Han Solo.: ezt kevesen vitatják szerintem! Nekem is a kedvencem!
A történelemből ismert és Kenneth Roberts 1937-ben megírt világhírű regényéből Európában is mindenfelé emlegetett Északnyugati átjáró három teljes évszázadon keresztül izgatta az európai hajósokat. Az amerikai kontinensen már a XVI. század óta megjelenő gyarmatosító hatalmak - Anglia, Franciaország,…..
  A múltbeli eseményeket az egyes korok és rendszerek átértékelik és a saját értékítéletük alapján a történelmet időnként újraírják. Habár háborúk az emberiség történetében mindig voltak és nagy valószínűséggel sosem lesz "világbéke", mégis az lehet a legjobb, ha a különféle harci cselekményeket…..