Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Akocka

34 bejegyzést írt és 67 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Erős Áki Tavasz-sűrítmény 2013.05.13 09:00:00
Hol is kezdjem? Kezdhetném így a posztot, hisz már elég rég jelentkeztem. De valójában folyamatosan ezt kérdezem magamtól minden szombaton, mióta a hosszú tél után hirtelen nyár lett. Mielőtt rátérnék a chilikre, jöjjenek a többik, sűrítve, szárazan. - A chili magok és a…..
Elérkezett a 2. átültetés. Innen már csak egyszer, a végleges helyre fognak kikerülni. A gyökerek szépen átszőtték a fél literes pohárban rendelkezésre álló helyet, melyből most 18 cm es cserepekbe kerültek át.    10 növény maradt az eredeti helyen:   12 növény…..
Ha nehezen is, de legalább a csíráztatás elkezdődött. Valahogy nehezen akart beindulni a dolog, így egy kicsit el is késtünk, azért március eleje (közepe?) nem éppen az ideális, ugye.  Ráadásul a helyszín sem a legjobb, hiszen Csin nappalijában, az egyik ablak előtt terül…..
Ma végre nagyon szép napsütés volt, néhány szerencsés palánta kikerült néhány órára az ablakba napozni. Továbbra sincs semmi problémám a hely szűkén kívül. Amennyire tudom próbálom őket szétpakolni, hogy jobban szellőzzenek és kevésbé takarják egymás elől a fényt.…..
Szóval leőröltem a paprikát, és az aroma még jobban odavágott, mint csumázás közben. Elő is kapartam ezt az oldszkúl reklámot. Először is tisztában kell lenned azzal, hogy nem minden paprika alkalmas arra, hogy egészben felfűzve szárítsd. Az olajos, jellemzően irracionálisan…..
Erős Áki Hiánypótló rizsa 2012.11.21 20:40:52
Rég  volt poszt, de nem volt lustaságról van itt szó, kérem, hanem neurotikus teljesítménygátlásról.Otthon bevittem a szobámba a paprikákat. Nem sok fényt fognak kapni, egyből sok levelet hullajtottak. Fele még bőven terem. A töveket összeszámolni vagy lefényképezni nem…..
A hétvégére terveztem, hogy néhány növényt téli helyére költöztetek, de olyan szép idő van ma, hogy egyelőre várok vele holnapig. Még mindig hatalmas mennyiséget sikerült szüretelni a növények még nagyon nem készülnek a télre és csak úgy roskadoznak a termésektől. Minden…..
GaBko Chili 188. nap 2012.08.21 10:40:24
A visszatért nyári melegre való tekintettel a terméseim újra intenzív érésnek indultak. 3 napja szüreteltem, de újra szép adag összejött. Annyi félig érett termés van még a növényeken, hogy az elkövetkező napokban sem fogok unatkozni. A mai Dorset naga jolokia szüret…..
Erős Áki Geri habanero csatnija 2012.08.13 12:50:23
Hozzávalók: 1 őszibarack-konzerv (kicsi lé is, vagy érett barackok) kb 15 dkg melasz 5-6 dkg mustár kevés ecet kb 10 dkg nádcukor 1 paprika (édes) 2 evőkanál füstölt só bors pirospaprika és amennyi habanerot akarsz (legalább 2-3, ajánlott chocolate habi) Botmixerrel…..
Erős Áki Fél éves izéposzt 2012.08.13 12:19:09
Nem jött jókor ez a lehűlés, mert az éjszakák izéje nagyon alacsony. Ami azért is izé kicsit, mert amely virágok most kötnek be, azok jó eséllyel még érett termést hoznak majd szeptember végére. És hát a izéhez, no ugyebár 2-3 napig 20-25 fok kéne, hogy legyen folyamatosan.…..
- a napraforgó gyönyörű- virágzik az okra is- mizunából magot fogtam, egy növényről legalább 50- ettem azoychka paradicsomot, amit én termeltem (első saját termesztésű parim)- kissé késve, de már jönnek a kis padlizsánok- a földimanduláról és a shungikuról elfelejtettem…..
Erős Áki Bonchik mostanság 2012.07.22 21:58:00
Szó mi szó, ennek a bonchi projektnek a prioritása elég alacsony volt. Ennek megfelelően nem is viszem most sem túlzásba.A megnyomorított paprikák nyugati fekvésből 2 hete átkerültek keletire, felköltöztek a fővárosba.Locsoláson kívül nem sokat foglalkoztam velük.A jamaikain van…..
Durva 3 héten vagyunk túl, ami az időjárást illeti. Lehet esett egy kis eső az országban erra-arra, de Kalocsa környékén imáim nem találtak meghallgatásra. Számoltam a távkertészkedés nehézségéivel, de ezt a teljesen szélsőséges körülményt nem kalkuláltam bele.Hálás…..
Erős Áki Szüret 1.0 2012.07.02 09:08:00
Rövid hétvégém volt, rövid poszt következik.Szüreteltem egy keveset. Ezzel kapcsolatban csak két okosságot tudok elmondani. Először is azt, hogy valahol olvastam, hogy a termés csutkájának végét be kell mártani olvadt viaszba, így a termés lassabban szárad ki. Megtörtént,…..
GaBko Chili 129. nap 2012.06.23 16:47:00
Az elmúlt hét végre igazi paprikaérlelő nyár volt, de sajnos még mindig nem érett be egyik sem rendesen. A tápozási mennyiséget is meg kellett emelnem, mert már nem tudtam mire vélni miért álltak meg a fejlődésben és kevesebb termés is kötött be, inkább eldobálták a…..
Ennek a lágyszárú dolognak a mivoltát igencsak jól találta ki a Jóisten. Annak ellenére, hogy a hét eleji viharos szélben kidőlt az őszibarackfa, a paprikáknak kutya bajuk. A földimandula viszont megtöredezett kicsit, de komoly kár abban sem keletkezett. Komoly veszteség nélkül…..
Akocka 2012.06.18 08:13:19
@wazul: Az, hogy kézzel porozgatod, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy akkor termékenyül meg a bibe, mikor te poroztad be. Jó játék amúgy, tavaly én is csináltam :)

@kkristof1: Köszi szépen, egy jelentős részét a nagymamám műveli.
A csokis virágnak Gilia tricolor a latin neve. Vaterán találsz magokat, ha érdekel.
A mulcsot én főleg fűnyesedékből szoktam csinálni, néha keverek bele egy pár marék tavalyról maradt cseresznyelevelet. De 1-2 kivétellel bármit alájuk teríthetsz, csak a paradicsom zöld részeit, illetve a diófa levelét ne.
Akocka 2012.06.18 13:08:01
@wazul: És mikor kézzel porozgattál, volt kontroll csoportod is, amit nem poroztál be? És azokon továbbra sem volt termés? Azért kérdezem, mert lehet, hogy nincs is összefüggésben. Nálam is a nagák például az elején mindig ledobják a virágokat, pedig megvan minden, ami kell, de így alakul, aztán utána elkezdenek kötni.
Ezen a hétvégén nem volt időm fényképezni, most hétvégén lehet, hogy nem is megyünk haza. A héten, ami eszembe jut, azt kiírom facebbokon, és ennyi.
Jól állnak egyébként, csak sajnos otthon néha elmarad a locsolás. Nemsokára elköltözünk Pesten máshova, ott lesz terasz, felhozok annyi papeszt, amennyit csak tudok, és valszeg gyakrabban is lesz új bejegyzés.
Akocka 2012.06.20 12:25:00
@wazul: Zaccot vagy kaktusztápot adj nekik. Amit még a habanerokról olvastam, az az, hogy kevesebb vizet igényelnek, csak akkor öntözz, ha már kiszáradt a föld. Továbbá, hogy a reggeli napfényt szeretik, érdemes valamilyen keleti fekvésű helyre tenni.

Tehát azt mondod, hogy ha mulcsozok, adjak nekik Volldünger Linzet, mert a lebontáshoz elfogy a nitrogén a talajból? Én eddig erről még nem hallottam, épp azt olvastam, hogy a mulcsozással a tápanyagellátás is majdnem megoldottnak tekinthető.
A szőlőben rengeteg munka volt, így hétvégén nem tudtam annyi időt szentelni a paprikákra, mint szerettem volna, még mindig maradt bőven átültetni való. Az egy évesek szépen viselkednek, a termések kezdenek sötét zöldek lenni. További virágok kötöttek be, olybá tűnik a…..
Akocka 2012.06.05 18:04:54
@wazul: Jól néznek ki, majd meglesem a folytatást. ;)

@GaBko: Grat neked is, kb egyszerre lesz majd termésünk.
Én még kivárom a pünkösdöt a paprikák kiültetésével, ez a hét amúgy is ideális a kiszoktatáshoz, mert a sok felhő véd a magas UV-tól, és az éjszakák már simán 10 fok fölött lesznek. A tomatillot és a padlizsánt viszont kiutasítottam a drága anyaföldünkbe. Lehet a…..
Akocka 2012.05.21 18:29:21
@GaBko: Hello. Természetesen átteleltetett a naga és a habanero is. Illetve az egyik naga (pontosabban két tő), amit novemberben vetettem, és előneveltem, az is terem már. A numex twilight viszont idei, és az is hoz szépen. :)
Erős Áki Apró pici posztocska 2012.05.07 17:00:00
Ezen a héten rohamosan fejlődtek a kicsikéim, köszönhető a rengeteg napfénynek és a pofátlanul nagy melegnek. Pénteken hazaérve első dolgom volt, hogy meglocsoljam őket, mert már olthatatlan vágyat éreztek az ivásra, némelyik pedig enyhe kókadással próbálta erre felhívni a…..
Erős Áki Chilis csokoládétorta 2012.05.07 13:33:00
Elkészítési idő: kb egy-másfél óra.Kalória egy szeletben: ne érdekeljen.Porciózás: kb 6-8 szelet. Hozzávalók:   A piskótához: 3 tojás 3 ek cukor 7 ek liszt 1 cs sütőpor ¾ dl olaj 3 ek cukrozatlan kakaópor 1 dl fekete kávé 1/2 tábla apróra zúzott étcsokoládé…..
Viszlát, fagy! Húzzál vissza oda, ahonnan jöttél, nem szívesen látjuk errefelé tovább az ocsmány pofádat! (Na jó, egy hasznod volt talán, te rohadék, hogy a szokásosnál kevesebb levéltetű van eddig.)Hahó, ti hogy vagytok? A Hahóti virágföld ákciós volt a Tuskóban, 50 lityi…..
Erős Áki Tápkocka 2012.03.04 10:50:00
Szereztem nagykeráron pár tápkockát. Valójában kerekek, 33 mm-eseknek mondta az eladó. Remélem beválnak majd.Beáztattam őket majdnem egy órára, szépen megduzzadtak. Elvetettem 20 Jolikát (gyk:naga jolokia) és 20 csokis habit. Spontán jött a dolog, nem áztattam be a magokat tegnap,…..
Akocka 2012.04.23 17:24:56
@sertesmycream: Kicsiben szerintem a legtöbb mezőgazdasági boltban tudsz venni. Ha nagyban szeretnél venni, akkor egy dobozban 2-3ezer darab van, nekem egy ismerős intézte Pesten, de már nem tudom, hogy honnan. Megkérdezzem a címet?
Erős Áki Gyúrunk vazze?! 2012.04.22 22:22:00
Edzeni kell a palántát, szigorúan fokozatosan, szigorúan. Egészen egyszerű élettani alapja van: különböző stressztűrő anyagok halmozódnak fel benne. 3-4 pár levéltől már simán leviheted a gyurodába, mert különben mire kezdődik a strandszezon, előfordulhat, hogy nyápic…..
Siránkozásosról fog szólni a mai poszt. Inkább önmagam megnyugtatására, amolyan auto-írás lesz, előre is elnézést kérek érte, és a silány minőségért is.Hétvégén a rukkola és mizuna palántákat kiültettem a teraszon lévő balkonládákba a törperózsák közé. Másnap…..
Akocka 2012.04.16 22:25:31
@tommirra: :D No igen, most megfogtál. Erre a tavalyi nyárbúcsúztatóra én is emlékszem. Remélem most sem lesz igazuk.