Regisztráció Blogot indítok
Adatok
ClarkNova

32 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nem Oscar-díjas alkotás, és még csak remake-nek is gyenge. Ez a film a combokról és az egymással élet-halál küzdelmet vívó, matrózruhás diáklányokról szól. Az első horror amit életemben láttam, Roger Donaldson Lény (Species) című filmje volt. Nyolc éves voltam, és édesapámmal sokat jártunk a…..
Vetettünk egy futó pillantást az ázsiai HBO Folklore című horror-antológiájára, és egyáltalán nem bántuk meg a rászánt időt. Az a fajta ember vagyok, akinek az agya kissé furcsán lett huzalozva. A legtöbb popkult-fogyasztóval ellentétben ugyanis képtelen vagyok arra, hogy sorozatokat nézzek.…..
Bizarr történet egy elátkozott kisvárosról, mely előtt H.P. Lovecraft is kalapot emelne. Junji Ito kultikus mangájának 2000-es filmadaptációja groteszk tinédzser rémálom, ami működik is, meg nem is. A japán horrorral kapcsolatos megszállottságom nagyjából hét évvel ezelőtt kezdődött. 2012 nyarán,…..
Az extrém horrortól, legyen szó akár ázsiai, akár kelet-európai filmekről, az esetek többségében a víz is kiver. Egyaránt iszonyodom az értelmetlen, tehetetlen emberek, állatok ellen elkövetett erőszaktól, és a mentális problémák túlzottan életszerű, drámai bemutatásától is. Sikerült tehát jól…..
Takashi Shimizu nevét a horror szerelmesei leginkább a 2002-es Átok (The Grudge / Ju-on) című filmről ismerhetik. A 2004-es Marebito egy kevésbé népszerű alkotás, mely kis túlzással a művészfilmbe hajló, réteges, lélektani horror iskolapéldája. Leginkább a lovecrafti hagyományokból, az ismeretlentől…..
A totálisan betépett Alex Murphy találkozása David Cronenberggel egy kétes hírű sushi-étterem hátsó traktusában. Édesanyámék gyakran emlegetik, hogy valami biztosan félrement nálam gyerekkoromban. Rendes ember ugyanis harminc felett már családot alapít és a Bosszúállókra viszi moziba a gyerekeket…..
Lassan kijelenthetjük, hogy az évtized második fele a féktelen remake-elés és reboot-olás időszaka volt. Eleinte meglepődve szemléltük, hogy olyan nevek tűnnek fel újra a mozik műsorajánlóiban, mint az Alien, a Star Wars, a Terminator, vagy a Jurrassic Park (csak hogy párat említsek), de amint…..
Revs, a brooklyni vasmunkás, aki naplójának lapjait 235 részletben szórta szét New York metrórendszerének falaira festve, a művészvilág egyik legérdekesebb, és egyben legtrúbb figurája is. A metropolisz utcáinak névtelen hőse, a dühös vandál Revs, akinek a mindennapos frusztrációkat meglehetősen…..
Látványos anime antológia, melynek epizódjai után nemhogy a sötét utcán, de a saját otthonunkban sem érezzük magunkat biztonságban. Akadnak olyan filmek és sorozatok, melyek megvalósítása a végletekig egyszerű, mégis van bennük valami mágikus többlet. Valami egészen pici extra, ami képes minket a…..
Életzuhatag címmel nyomta ki új lemezét a VHK. A legendaszámba menő zenekart sok hideg és meleg is érte mióta újra összeálltak, de egyrészt ez már csak ilyen, másrészt pedig nekik sikerült túllépniük a nosztalgián. 2009 óta rengeteg koncerttel és új hanganyagokkal is megörvendeztették a…..
"Te jó ég, hát mégis, mi az Istent nézek!?" –A 2001-es, Katakuriék Boldogságban horror elemekkel tűzdelt, abszurdista musical-vígjáték, ami kicsit Jean-Pierre Jeunet, kicsit Wes Anderson, kicsit pedig Rocky Horror Picture Show és Monty Python is egyben. Kis hazánk filmes közegeiben a musical,…..
Villogó pengék, látványos akciójelenetek! A Földön túlról érkező rettenet! Vér, erőszak és formás hátsók bőrnadrágban! Hát persze, hogy az Alien vs. Ninja a Vico filmje is lehetne! Az Alien sorozat sikerét meglovagoló mockbusterek és ripoff-filmek megjelenése nagyjából két, számottevő korszakra…..
Képzeljünk el egy olyan, nem túl távoli jövőt, ahol az egész világ a gasztronómia körül forog. Nem léphetünk be a Gundelbe, hacsak nincs három évre előre szóló, méregdrága foglalásunk. A minőségi házi tormát drágábban mérik a fekete piacon, mint napjainkban a színtiszta kokaint. A rangos séfek…..
Démoni megszállás, rejtélyes öngyilkosságok, sikátorokban embereket szétszaggató kóbor ebek hordája. Jaj annak, aki felbőszíti a kutyaistent ! A japán horrortörténetek alapvető sajátossága, hogy legendákból, ősi hiedelmekből, félelmekből építkeznek. A rémtörténetek hagyománya az Edo-kornál is…..
Valami nem kóser a város kedvenc gyorséttermének háza táján. A hússal töltött gombóc-specialitásokért megőrülnek az emberek, azonban senki sem tudja, az ízletes falatok miből is készülnek valójában. A 2008-as Cruel Restaurant művégtagokban, szexben és erőszakban gazdag J-sploitation, ami komoly…..
2013. októberében jelent meg (akkor még újságárusnál) az Epicline magazin 2. száma, benne a Szekerce és Szemerce hihetetlen kalandjai című képregény-sorozat első részével, amely alkotójának, Molnár Gábornak, 2014-ben Alfabéta-díjat hozott.   Ekkor indult tehát útjára az a sorozat, ami jelenleg…..
Sosem rejtettük véka alá, hogy habár egyáltalán nincsenek ellenünkre a nagyobb kiadóknál megjelent, könyvesboltokban beszerezhető kiadványok, a szívünk azért mégis inkább a kis példányszámú füzetek és a szerzői kiadások felé húz. Végre alkalmunk nyílt arra, hogy egytől egyig górcső alá vegyük egyik…..
Gőzerővel közeledik a XIII. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál, ahol a meghívott vendégek által tartott előadásokon és a különböző képregényes workshopokon való részvétel mellett szokás szerint friss megjelenések garmadával bővíthetjük gyűjteményünket. Szemezgettünk kissé a várható…..
Kevesen tudják, hogy a magyar képregény-kultúra iránti "vonzalmam" (rajongásnak talán még túlzás lenne nevezni) gyakorlatilag egyidős az Epicline-nal. Természetesen én is olvastam "régi, magyar képregényt", de fiatalabb koromban engem (sokakhoz hasonlóan) jobban megérintettek az amerikai…..
Prim Dániel Attilával, a nagy-britanniai székhelyű Free Fantasy Comics vezetőjével múltról, jelenről, jövőről, a Blender című sorozatról, valamint a hamarosan startoló The Last Arrival-ról beszélgettünk. De leginkább a Blenderről. Meg KARAKTERekről...
Hunter S. Thompson a modern amerikai irodalom és újságírás igazán fontos, megkerülhetetlen figurája. Írásai azon kívül, hogy kiválóan tükrözik a hetvenes évek Amerikájában uralkodó korszellemet és a poszt-hippi éra hidegháborús hangulatát, rengeteg kiváló művészt és szerzőt inspiráltak az alapvető…..
ClarkNova 2017.03.25 13:54:46
@doggfather: Mi köszönjük, hogy végigolvastad!:)
Kint jártunk a 2017-es Tavaszi Képregénybörzén, és ha már így adódott, elkaptuk pár kérdésre Kovács Milánt, a ZSIGER.HU kiadó vezetőjét. Jövőbeli tervekről, rendezvényekről, és a theDRAW.in projektről beszélgettünk. A diskurzusba néha a kávégép is bekapcsolódott, azonban őt nem kell figyelembe…..
Kezdő képregény-olvasóként felmerülhet bennünk az alábbi kérdés: az újságoshoz besétálva válogathatunk az éppen aktuális Spawn, Batman, Marvel+ és Iron Lady történetekből, valamint egy könyvesboltba lépve jobb esetben belefuthatunk néhány magyar fordításba és egy-két echte hazai kiadványba, na de mi…..
Tuningolt Trabantok, villanó keblek, ETA kazi és porban fetrengő Kockásfülű Nyúl. Magyar Mad Max a poszt-kádári nukleáris sivatag kellős közepén. Bemutatjuk a Totalcar 15. születésnapja alkalmából megjelent apokalipszis-exploitation kötetet, a Café Postnucleart...
Ha nem is akad még ki a Geiger-Müller számláló, azért meg kell vallani: erősen kileng! Bemutatjuk a Kaméleon Komix első poszt-apokaliptikus antológiáját, a három történetet felvonultató Világvégi Meséket...